Új Néplap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-20 / 296. szám

6. OLDAL MEGYEI M 0 Z A I K 2003. December 20., szombat ||| Amikor még kockacukrot aggattak a fenyőre Szerző Erzsébet Tiszakürtön a kilencvenharmadik karácsonyát várja. Ugyanabban a hosszúkás, mutatós parasztházban, ahol született és jómódú dédnagyapja építtetett valamikor még Pe­tőfi Sándor korában. Eddigi karácsonyai szavaival élve olyanok voltak, mint maga a huszadik század. Olykor havasak, máskor sarasak, sokszor szépek, sokszor szomorúak. Egy állandósult bennük: amíg a lába bírta, mind a két napon elballagott a dél­előtti istentiszteletre mint hithű református. Arról nem is be­szélve, hogy nyugdíjaztatása után harangozó is volt jó ideig. A sok-sok karácsony egybefolyik, de néhány közülük megmaradt emlékezetében. Az 1917-es na­gyon szomorú volt. Ötéves, ami­kor megjött az értesítés, édesapja hősi halált halt az olasz fronton. Egy gránát szinte széttépte, és ami maradt belőle, Markovcsin község templomkertjében lelt örökös tanyát. A bajtársai két dolgot hoztak haza a családnak: az óráját, meg a véres noteszét. A gyerekkori karácsonyok álta­lában várva vártak és szépek vol­tak. A tízes és húszas években még nem készítettek szaloncuk­rot, hanem kockacukrokat raktak fehér, rojtosra vágott papírba, és cérnával erősítették a fára. Akár az aranyosra, ezüstösre festett di­ókat, mogyorókat, aprósütemé­nyeket. Kezdetben este egy kistá­nyérban mécses virított, majd ezt váltotta a 9-es, 11-es petrólámpa. Ha lobogott a lángja, izgultak. — Biztosan vendég, messzi ven­dég érkezik, ezt jelzi a lobogás — találgatták. Mert a népi regula szerint, ha lobog a lámpa, valaki jön. Az első este énekeltek a fa kö­rül. Ajándékozás akkor még nem volt, és dióra kártyáztak. Mert azt tartották, ez szerencsét hoz a kö­vetkező évben. Templomba mindkét nap délelőttjén mentek az istentiszteletre, mivel nagyon vallásos család volt az övé. Húsz­évesen bekötötték a fejét, és hu­szonnégy évet töltött a párjával jóban rosszban. Gyerekük nem született, de ő, mint fiatalasz- szony készült a jeles ünnepre.- Mindig a tisztaszobába ke­rült a fa és általában megérte az újévet, mert vagy elsején vagy másnap bontottuk le. Karácsony­ra kenyérsütéssel nem bajlód­tunk, már korábban megsütöttük a két nagyobbat, meg a kiscipót. Sütöttem viszont túrós lepényt, mákos és diós hajtottat. Bent a kemencében akkor volt megfele­lő a hőmérséklet, ha a lapáttal el­húztam a parazsat és az alja, amelyiket kőből raktak ki, szikrá­zott. De volt kocsonya, húsleves és hús is. 1944 karácsonya is nevezetes, mert kis híján agyonlőtték őket. Cserkén laktak tanyán, és egy román katona este rá akart gyúj­tani a lámpánál. Kívülről láthat­ták az ablaknál a körvonalait, belőttek és a golyó a mellkasán találta el. Elesett, Erzsiké néni kezei között halt meg. Minden csupa vér volt. Ott temették el Mára már csak emlékei maradtak a régi karácsonyokból - állítja Szerző Erzsébet fotó: bakos judit helyben. A koporsójába még ö adott egy kispárnát. Kivizsgálták az esetet, addig nem hagyhatták el a tanyát. Szerencsére meglett az áldozaton átfúródó golyó a kemence oldalában és kiderült róla, román lőszer volt. A honfi­társai tévedésből lőtték le a baj­társukat. Az 1956-os év is emlé­kezetes, mert a forradalom idején rokonlátogatáson volt Pesten. Ottrekedt, majd egy krumpli- és élelemszállító teherautón tudott hazajönni. Vecsés környékén rá­juk lőttek az oroszok, pár kilomé­terre megálltak, számba vették az összes utast, de szerencsére egyi- kőjüket sem találták el.Azóta egyre csendesebbek a karácso­nyok. Már nincs se fa, se ajándék, leg­feljebb egy ág, néhány szaloncu­korral emlékezteti a kilencvenen felüli asszonyt az ünnepre. A templomba se bír elmenni, csen­desen, otthon imádkozik. Esetleg Gyuri, a gondozója, a fogadott fia elviszi Cserkeszőlőbe özvegy testvéréhez. Itt eltöltenek egy-két órát, csipegetnek a sokféle finom­ságból, beszélgetnek, majd haza­felé fordítják a szekér rúdját. Mi­re kígyóinak és jó idő esetén ra­gyognak a karácsony éjszaka égi lámpásai, Erzsi mama már szeret a saját kuckójában, ágyában ki­nyújtózni. Eszébe jutnak régi énekes, ne­vetős, beszélgetős ünnepek, ak­kor még sokan voltak a szobá­ban, de mikorra számba vesz közülük néhányat, legtöbbször már az álmok birodalmába jut... D. SZABÓ MIKLÓS Utálom, ha néznek Huszárik Kata és a nagy szülők árnyéka Édesapja, Huszárik Zoltán a film mestere volt. Kata számtalan színházi alakítás után szintén a filmvászonnak köszönheti közönségsikerét. A Hyppolitban az ő sze­relméért harcolt Gáspár Sándor és Árpa Attila. Vezetékneve emléket idéz: többek között a Szindbád filmkockáit. Huszárik Kata sohasem érezte úgy, hogy szülei árnyékában élne, sőt. A sors különleges adományának tartja, hogy édesanyja Nagy Anna színművésznő, édesap­ja pedig a korán elhunyt Huszárik Zoltán film­rendező. egy tál szőlő. Mellette egy cetli: „Ne felejtsd el megmosni!” Érzem, nagyon büszke rám. Mostanában néha az is előfordul, hogy tőle kérdeznek rólam. Nemrég mesélte, hogy a pi­acon így szólította meg egy néni: „Ugye maga a Huszárik Kata anyukája?” Utálom, ha néznek Nagyon sokat kérdeznek a szüléimről. Pedig kislány voltam még, amikor apu meghalt. Rá­adásul mindig is nagyon zárkózott voltam. Ez az oka annak is, hogy nem szívesen beszélek a magánéletemről. Nem szeretném, ha nyitott könyv lenne az életem. így igazán azt sem tudom, hogyan is lett be­lőlem színésznő. Mérhetetlenül utálom pél­dául, ha néznek. Nem annyira a szereplés, in­kább a játék vonzott a színház felé. Valójában a próbákat szeretem. A közönség figyelme időnként a mai napig zavarba ejt, hiszen az alakítás során magamból, a saját tapasztalata­imból, érzéseimből táplálkozom. Néha úgy érzem magam, mintha meztelenre vetkőznék vadidegen emberek előtt, legalábbis lelkileg. Néha vágyom egy babám Két éve váltottam: a szolnoki Szigligeti Szín­házhoz szerződtem. De játszom a fővárosban is, a Katonában és a Millenáris Teátrumban. Nagyon élvezem a pörgést, csak néha sokai­tok be. Van lelki gyorssegélyem: egy kád forró fürdő. A vízzel együtt a feszültségem is távo­zik a lefolyón. Ha elcsenek egy szabad napot, kialszom magam, tévét nézek, olvasgatok. Ha több napom van, meglátogatom a nagy­mamámat. Apukám édes­anyja kilencvenhárom éves, Domonyban él. Nagyon vár­ja már dédunokáját. Néha már én is vágyom egy babá­ra, de tervezni nem szeretek. Mint ahogy azon sem gon­dolkodom, hogyan leszek majd olyan igazi anya, mint az én édesanyám. Biztos va­gyok azonban benne, hogy az élet dönteni fog helyet­tem. Két szerelmem Gyermekkorom óta kikap­csol, ha bütykölök. A magam készítette kézműves dolgok­kal előbb a pesti lakásomat, most pedig a szolnoki szí­nészlakomat díszítettem ki. Egy kisebb dekorüzlet megirigyelhetné az alap­anyagkészletemet. A televíziózás pár éve lépett be az életembe. Előbb egy egyetemi, majd egy főzős műsor vezetése talált rám. Jelenleg kedvenc csator­námnál, a Duna Televíziónál dolgozom. A Jó­kívánságok határok nélkül című műsort veze­tem, minden vasárnap délután. Élvezem a fel­adatot, hogy érdekes emberekkel beszélget­hetek, sőt a másik műsorvezetővel, Banner Gézával elő is adunk egy-egy produkciót. Az külön öröm számomra, hogy a Duna Televí­zió műsorán keresztül egymástól távol sza­kadt rokonok, barátok üzeneteit közvetíthe­tem. Hétről hétre megható leveleket kapunk Erdélyből, Szlovákiából, de Ausztráliából és Amerikából is. ___________________________ZELLEI DÓRA, KISKEGYEP An yunak a legfontosabb- Anyukám élete másképp alakult, mint az enyém. Részben szerencséseb­ben, hiszen számtalan filmben, tévéjátékban szerepelt. De volt zsinórban hét olyan éve, amikor egyáltalán nem foglalkoztatták, nem hívták. Anyu szerencsétlen­sége az én szerencsém is volt egy­ben: így sokkal több időt tudott velem tölteni. Ő pedig éreztette is velem, hogy számára én voltam - és vagyok - a legfontosabb. Nem is tudom elmondani, mit jelent számomra a gondoskodása. A mi­nap például várt a konyhámban NÉVJEGY Huszárik Kata (32) kilenc éve diplomázott a Színház- és Filmmű­vészeti Főiskolán. 1994 és 2001 között a fővárosi Katona József Színház, két éve a szolnoki Szigligeti Színház társulatának tagja. Nem öregszik az Ifjúsági Iroda Létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, csupán a jövőképe vész homályba Nemes célért jött létre 15 évvel ezelőtt a szolnoki Ifjúsági Iro­dát működtető Ifjúságért Köz­hasznú Egyesület. Paradox mó­don, bár a kamaszkor éveit ta­possa, még manapság is „gyer­mekbetegségekkel” küzd a szervezet. Saját szervezésű, fergeteges Kispál és a Borz-koncerttel ünnepelte fennállá­sának 15. évfordulóját az egyesület. A jubileum apropót adott a szervezet történelmének vázlatos áttekintésé­re. Az Ifjúsági Iroda históriás könyvét az egyesület két munkatársával, Ba- ricz Péterrel és Pap Bélával poroltuk le.- A megalakuláskor az elsődleges célunk a szolnoki fiatalok társadal­mi beilleszkedésének elősegítése volt - kezdte a múltlapozgatást Ba- ricz Péter irodavezető. - Ez a szán­dékunk az idő múlásával cseppet sem változott. Tevékenységünket to­vábbra is olyan komplex humán szolgáltatásnak tartjuk, amely a 15- 25 év közötti korosztály tartalmas művelődését kívánja biztosítani a fi­atalok életkori sajátosságait, érdeke­it, érdeklődési körét, szabadidős és életvezetési szokásait szem előtt tartva. A helyi ifjúsági szükségletek­hez történő alkalmazkodás termé­szetesen időről időre újraírta az ellá­tandó feladatok körét. Az Ifjúsági Iroda által nyújtott információs szol­gáltatások, kulturális programok, az iskolán kívüli ismeretterjesztő, vala­mint közművelődési rendezvények lehetővé teszik a célcsoportnak az élet különböző területein való eliga­zodást, az eközben felmerülő konf­liktushelyzetek felismerését, ered­ményesebb megoldását. Alternatí­vákat kínálnak az egyes deviáns ma­gatartásformákkal szemben, ösz­tönzést és hátteret biztosítanak a va­lódi értékek közvetítésére, illetve befogadására. Mint korábban, idén, a jubileumi évben is a fenti célok je­gyében szerveztük a munkánkat, csakhogy azzal a tudattal, hogy a he­lyi önkormányzattal létrejött, csu­pán egy évre kötött ellátási szerző­dés némileg elbizonytalanította a hosszabb távú tervezés és kötele­zettségvállalás lehetőségeit. — Míg az utóbbi években a gyer­mek- és az ifjúságvédelem terén vá­rosunkban is több előremutató kez­deményezés született, addig a fiatal korosztályok közművelődési és kö­zösségi ellátásában sajnos nem tör­téntek hasonló, reménykeltő válto­zások — vette át a szót munkatársá­tól Pap Béla. — Az e területeken ta­pasztalható ellátási hiányosságok miatt a helyi társadalom, annak kép­viselői, de mindenekelőtt a fiatalok, olyan elvárásokat is az Ifjúsági Iro­dával szemben támasztanak, ame­lyek ellátáshoz, kielégítéséhez az in­tézmény nem rendelkezik alapvető­en terekkel, sokszor ebből eredően megfelelő eszközökkel sem. A szol­gáltatásbővítési szándékot szigorú korlátok közé szorítja az a körül­mény, hogy az irodának nyújtott ön- kormányzati támogatás reálértéke az elmúlt évek során folyamatosan csökkent. Az idei évben immáron nem csak a programok, hanem a működtetés finanszírozásának egy része is a bizonytalanul tervezhető pályázati forrásokból történt. Gond­jaink ellenére örömmel tölt el ben­nünket az a tény, hogy rendezvénye­inket és szolgáltatásainkat közel 9000 fiatal látogatta, illetve vette igénybe az év során - hangsúlyozta Pap Béla. Az Ifjúsági Iroda munkatársai ar­ról is beszámoltak, már hosszabb ideje olyan bizonytalan helyzetben vannak, hogy a szervezet által fém­jelzett hagyományos kulturális programok és a hiányszolgáltatások jövője is némiképp kérdésessé vált. Mint például a tizenöt éve a Tisza moziban rendszeresen telt ház előtt zajló diákfilmklub, a tíz esztendeje a reutlingeni orschel-hageni ifjúsági házzal karöltve folyamatosan műkö­dő német—magyar diákcsere prog­ram, valamint az idén nyolcadik al­katommal megrendezett Örökség Kortárs Művészeti Fesztivál, amely egykoron etnozenei folk- és folkrock seregszemle néven híresült el, s az idő múltával palettáját kortárs illet­ve társművészeti ágakkal színesítet­te. Nos, az Ifjúságért Közhasznú Egyesület másfél évtizedes tevé­kenysége, létjogosultsága megkér­dőjelezhetetlen, csupán a jövőképe veszik homályba. Esetleges ellehe­tetlenülése esetén fellépnek-e a me­gyeszékhelyen majdan olyan fiatal együttesek, mint egykor a Ghymes, a Kormorán, a Muzsikás, vagy a Ka­láka, valamint olyan, szárnyukat an­nak idején bontogató tehetségek, mint Lajkó Félix, illetve Boban Mar- kovics, akik az Ifjúsági Iroda szerve­zésében léptek először szolnoki színpadokra, annak idején... MÉSZÁROS GÉZA Az Ifjúsági Iroda rendezvényei tartalmas és értékes szórakozást nyújtanak a fiataloknak

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents