Új Néplap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-20 / 296. szám
4. OLDAL T ÖKÖR 2003. December 20., szombat Hl E G Y E I Egyedülálló gyermekfalu lehetne JÁSZBOLDOGHÁZA A község strandjának fejlesztésére mindenképpen szükség van ahhoz, hogy a 2005-ös évtől, az új uniós szabványoknak megfelelve is tovább működhessen a családias jellegű, nyugodt kikapcsolódást lehetővé tevő létesítmény. Mint azt Szűcs Lajos polgármestertől megtudtuk, olyan fejlesztésben gondolkodnak, amely egyedivé, különlegessé teszi a boldogházi strandot. Egy, a közös gondolkodást segítő tanulmánytervet készíttettek a fejlesztés lehetséges irányairól. Az elkészült tanulmánytervvel a képviselő-testület mostanság ismerkedik. A polgármester elmondta, hogy az egyik elképzelhető — nem csak a megyében, de az egész Alföldön is -, különlegességet jelentő lehetőség egy gyermektábor, gyermekfalu megalkotása. Egyelőre mérlegelik, hogy a strandfürdő adottságaiból kiindulva milyen irányú lehetne a fejlesztés. Feltérképezik a pénzügyi lehetőségeket, pályázatokat kutatnak, illetve szeretnének vállalkozókat is megnyerni a cél megvalósításához. A gyermekfalut úgy szeretnék kialakítani, hogy az kedvező adottságokkal rendelkezzen a fogyatékkal élő fiatalok nyári üdülésének megszervezéséhez is. BANKA CSABA Igaz történet két hazáról, Ilonkáról Kalandos élet Magyarországtól Ausztrálián át Magyarországig Oláh Péter 1928-ban, Poroszlón csodálkozott rá a nagyvilágra. Alig volt hároméves, mikor Szőlősre költöztek. Alig 19 évesen Budapest, közelebbről Franzstadt (Ferencváros) lett a pátriája, majd ’56 nyirkos, rideg novemberében az ausztriai „gyűjtő”, ahonnan a vonat előbb Genovába, majd a nagy hajó egészen Ausztráliáig ringatta. Itt Melbourne, Bonegilla, Sidney és Adeleide voltak a legfontosabb állomások. Szíve azonban tizenötször visszahúzta, hogy aztán végleg hazapakoljon. Az okokat keresve felelevenítjük az egykori jó ismerős, a később világhírűvé vált focista, Czibor Zoltán mondását, akit így idéz: „Egyetértettem Zolival, amikor azt mondta, hogy hazájában még a fájdalmat is könnyebben viseli az ember”. Tiszaszőlős Amikor már komolyan futott a szoknyák után, nézeteit sem titkolta. A kisgazdapárt ifjúsági szervezetének titkára volt 1944 és 47 között. sem volt azonban minden fenékig tejfel, hiszen a traisskircheni csoda után már igen ridegen fogadta a menekülteket Salzburgban a fűtetlen egykori orosz „gornyizon”. A történetet regénybe illően meséli az öreg, de a fontosabb történések taglalása megköPéter bácsi ausztráliai gyermekeivel, akikre nagyon büszke- Nem egy vidám történet - figyelmeztet, amikor eljutunk a korabeli választásokig. Ebben az intelemben lehet valami, hiszen amikor tudomásukra jutott, hogy Csepelről 25 teherautónyi kékcédulás választó tart a falu felé, egyike volt az antidemokratikus konvoj feltartóztatóinak. Később, amikor már az elvtársak selyemből szőtt lobogóját fújta a szél a községházán, finoman közölték vele: ebből a faluból mennie kell! Az apjától kapott utolsó húszforintossal a ferencvárosi vasútállomáson kötött ki, ahol a vasutasi ranglétra első fokát a pályamunkásság jelentette, majd a tanfolyami vizsga után távírász lett. Itt 1949-ben kötötte be egy lány fejét, aki ’50-ben egy leánygyermekkel ajándékozta meg. A szerelem lángjai azonban 1955-ben már csak pislákoltak. El is váltak. Az ok az anyós volt. Spongyát rá, sajnos nem csak a lányát hergelte ellene, de már a nadrágot is ő akarta viselni... A történet fonalait közben olyan anekdoták gombolyítják, mint Puskás Pmczeld Öcsi, azaz a „sváb” ismeretsége, akivel a Ve- kerle-telep után Ausztráliában futott össze, s a rongylábúé, azaz Cziboré, akivel még együtt is szolgált a komáromi vasútvonalon. No, de térjünk vissza Péter bácsi történetére, hiszen az ő életfonalára ’56 novembere kötötte a legnagyobb csomót. A kisgazda érzelmű fiatalember, immáron újra facérként ugyanis úgy érezte az internacionalista szovjet segítség november 4-ei bevonulása után, hogy innen neki mennie kell!- Harminchat kilométer gyaloglás után elhatároztuk, hogy egy kukoricakúpban megbújva kivárjuk az estét, majd az éj leple alatt próbálunk átjutni Ausztriába. En azonban olyan éhes voltam, hogy elhatároztam: lesz, ami lesz, elszaladok a jó háromszáz méterre lévő házhoz ennivalóért. A többiek próbáltak lebeszélni, de én usgyi, nekiveselkedtem. Amikor odaértem, nem tudtam, sírjak-e, vagy nevessek, hiszen a kapun németül írták a táblára: „Vigyázz, a kutya harap!” — emlékszik a szabad világba érkezésére, majd arra a csodára, amit a kifogyhatatlan babgulyás, a gőzölgő kakaó és a ropogós péksütemények jelentettek. Itt veteli a távirati stílust, ami így hangozhat: vonattal Genovába, hajóra szállás 1500 honfitársával együtt, rövid kikötés előbb Palermó- ban, majd Máltán. Karácsony Dakarban, újév Cape Townban, majd egy borzalmas tengeri vihar után kikötés az új hazában.- A magyar munkáskezet, ha az becsülettel dolgozik, a világ minden pontján megbecsülik. Mi, magyarok már a hajón sem tétlenkedtünk. Napi egy fontért mostuk a fedélzetet, takarítottuk a hajót, segítettünk a konyhán, így az úthoz kapott tíz font mellé egy kisebb vagyont gyűjthettem össze a kikötésig. A bonegillai katonai táborba vittek bennünket, ahol 40 fokkal várt bennünket a sivatagi nyár - emlékezik, majd így folytatja:- Egy farmer verbuvált szőlőszürethez brigádot. Velem együtt jelentkezett orvos, mérnök, tanár, egyetemista, és egy kovácsmester is. Hét hétig dolgoztunk a 45 kishold- nyi szőlészetben. Olyan jól, hogy még a helyi polgármester is fogadott bennünket. A farmer is ragaszkodott hozzánk. Hozzám olyannyira, hogy még a lányával is össze akart kommendálni. Jól meg is fizetett, hiszen az ott megkeresett pénzből akkor tizenöt telket is vehettem volna. Ma egy kisváros van a szőlészet helyén, több ezer dolláros telekárakkal. Lehet, hogy jobb lett volna maradni, de én akkor elhagytam a sivatagot. Zágon Emil, az Electrolux angolul kiválóan beszélő, fiatal főmérnöke invitált Mel- bourne-be, ahol a gyárépítésen dolgoztunk. Igen ám, de azt tudni kell, hogy az ünnepek közeledtével Ausztráliában bezár minden munkahely. Nekem pedig kellett a pénz! Ekkor látogatott el Sidneyből hozzám az egykori pápai kovácsmester barátom, s mondta, menjek vele Sidneybe. Elmentem, s a British Motornál lettem betanított munkás: a szalag végén marógéppel megmunkálni a motorblokkokat, s beütni az azonosító jelet. Ez volt a feladatom, amit jól láthattam el, hiszen hamarosan lakást tudtam venni. A karácsonyt már ebben ünnepeltem. Itt gyorsan hat évet ugrik a történet, hiszen Péter bácsi akkor már 35 éves. Elhatározta, hogy újra nősül. A neki öltönyt varró szabója segített, aki a Zentán élő unokahúgát hozta ki menyasszonynak. A házasság szépen indult, hiszen 1965-ben megszületett kisfia, majd egy évre rá kislánya is. Ám azt az idillt jó egy évtized tönkre is tette. A feleség betegségének kálváriáit, pszichiátriai problémáit humánus okokból mellőzve, ennek a frigynek is válás lett a vége, hogy aztán jó két évtized múlva Péter bácsi már Szőlősön érjen újra révbe. Ám addig Ausztráliában elérkezett a szakmai karrier ideje. Görög barátja révén az üveggyárba került, ahol segédmunkástól egészen a 250 embert irányító műszakvezető posztig avanzsált jó munkája révén. Amíg ő élvezte a szakmai előremenetel ösz- szes előnyét — márkás autó, egyre komfortosabb életkörülmények, az összetartó magyarság emlékezetes rendezvényei, egzotikus üdülések, találkozás a nagy magyarokkal, a focipápával, Puskással, és az itt húsmágnássá váló poroszlói földivel, Lédererrel, majd a nyugdíj utáni költözés az adeleidei nyolcszobás kis palotába stb. - a gyerekek is felcseperedtek. — Nagyon büszke vagyok rájuk! A fiam már egész fiatalon egy magyar származású tartományi kormányzó személyi titkára lett, s nem volt még 28 éves, amikor megválasztották egy sidneyi kerület polgármesterének. 0 most nősült nemrég. A lányom még hajadonként megbecsült zenetanárnő — meséli szemében is látható jó érzéssel Péter bá’, aki addig-addig járt haza Szőlősre, hogy egyszer összefutott azzal az egykori szöszi kislánnyal, aki még csak négyéves volt, amikor az öreget Ferencvárosig kergette a politika.- Először eszem ágában sem volt hazajönni. Egyszer azonban véletlenül találkoztam Ilonkával, aki még harmincévesen megözvegyült, amikor férjét kerítéscsinálás közben agyonütötte az áram. A szomszédból jöttek át, s halat kínáltak eladásra. Megvettem a pontyot, de száz szónak is egy a vége. Egyre többször találkoztunk, kirándultunk Szoboszlóra, meg a Hortobágyra, majd négy hónapra kivittem magammal. Jól kijöttünk egymással, s úgy döntöttem, hogy nem a kabáthoz varrók gombot, hanem a gombhoz a kabátot... Mint az kiderült, ez azt jelentette, hogy Péter bácsi odakinn összecsomagolt, s egy fuvarozó cég 8000 dollárért hazahozta Szőlősre összes csecsebecséjét. Már hat éve, hogy újra szőlősinek mondja magát. Pálinkát főz a saját főzdéjében, tisztességgel kipofozta a nagyszülői házat, melynek fivére halála után ő lett az örököse, s amolyan aktív örökmozgóvá vált, megtalálva élete párját is, Ilonka személyében.- Meddig meséljek még? — kérdi, amikor tájképeit és bélyeggyűjteményét megmutatva kalauzol házában, majd igy folytatja:- Tengernyi gond, probléma. Kétszáz embernek is elég lenne az, amit a sors teherként rám rakott, de a hitem, az akaratom, s a munka becsülete átsegített minden nehézségen. Magyarként, magyarnak maradva. Itt, de a világ túlsó sarkában is... A világ túlsó sarkát úgy-ahogy kiveséz- tük, így maradt még Tiszaszőlős, amiről talán elég csak annyit leírni, amit a település polgármestere, Kerekes András mondott, amikor arra kértem, hogy mutasson be egy érdekes helyi polgárnak.- Péter bácsit ajánlom. Nem csak szeretik, tisztelik, de súlya is van minden szavának - így szólt a polgármesteri ajánló, ami után én csak abban bízhatok, hogy ezek a szavak papírra vetve sem találtatnak köny- nyűnek. PERCZE MIKLÓS Tv-notesz Frei, az utazó Utazni jó, divat is manapság, hozzátartozik a nagyvonalú élethez, járni-látni idegen földeket, országokat, városokat - persze annak, akinek van rá pénze, no meg szerencséje. Frei Tamásnak bőven van mindkettőből. Úgy jár ő egyik földrészről a másikra, mint mi idehaza mondjuk egyik városból ugrunk át egy másikba. Neki Burma vagy Brazília - némi túlzással - egy kő- hajításnyira van. Hétfőn este láthattuk legutóbbi világjárásának - 80 nap alatt a Föld körül - utolsó állomásáról készült filmes beszámolóját. A vonzó Perzsiába látogatott, s nem is egyedül, egész „társasággal”. Elrándult a nagy ellentmondások országába, ahogy azt többször is hangoztatta. Ahol például míg a nők talpig feketében, arcuk is rejtve a csadorral, addig az üzletekben a legszexisebb női holmik kaphatók szabadon. Hogy ilyesféle ellentmondásoknál mélyebbek is léteznek a társadalomban, annak méhében, arról kevesebbet beszéltek itt, ugyanis láthatóan főképp a turisztikai érdekességekre esett a hangsúly, így szeretvén elámítani a nézőt; mélyebbre ásni nem akartak, vagy nem is tudtak talán, miként azt a tartalmas riport- illetve dokumentumfilmben teszik. Képeslap ez inkább, sztereotip látnivalókkal és prospektusba való szövegekkel. Megláthattuk benne többek között, milyen zöld szarkofágban őrzik az ajatol- lah tetemét, a Komeiniét, és megcsodálhattunk más érdekességeket. S az emberek között járva is valahogy a csodabogarat keresték, és leltek is egy fiatalembert, aki azért nem kíván házat építeni magának itt, e földön - mondá -, mert csak a szebb és a jobb túlvilágon lesz majd érdemes. Bejuthattunk ugyan egy családi otthonba is, ám ott meg épp egy magyar emigráns asz- szony igazított el a szokásokban. Ugyanis ez volt a legkézenfekvőbb. Aztán elkalauzoltak bennünket egy különös, vörös házas településre, ahol növelvén az „érdekességet”, Kamarás Iván még vakolókanalat is fogott, hogy néhányat húzzon-simítson egy készülő ház falán. Nos, ha valami érthetetlen ebben az utazásban: mit keresnek itt ő meg a társai, hisz nem tesznek a látottakhoz hozzá semmit. Az említett színészt is láthattuk ugyan még, amint szorong egy föld alatti labirintusban, de más épsé- ges mondatot nemigen tudott kimondani. És Rudolf Péter is, ahogy okoskodik, mindegyre összevetvén a látottakat a honi tapasztalatokkal, az sem túl szórakoztató, bár ő még igyekezett csipkedni magát. Aztán a két hölgy, ők aztán semmit nem tesznek, csak legfeljebb kíváncsiak, de azt is mértékkel. Béres Alexandra egy ízben azért meg meri kérdezni a többnejűség kapcsán, hogy vajon Iránban üzlet-e a házasság; Pataki Ági meg a papírkenyeret sütő asszony mellett asszisztál kicsit, s aztán semmi több. Egyáltalán nem derül ki, ottlétüknek mi is az igazi értelme. Alighanem csak annyi, hogy jelen vannak. És olykor egymással eltársalognak, szívják a vízipipát - érdektelenül, unalmasan. Egyszer véletlenül az idegenvezető, aki szintén magyar, egy Iránban rekedt külkeres, valahogy elejti, hogy a perzsáknak rokonai a jászok. Bővebbet azonban erről sem tudunk meg, a rokonságról, hogy miként is ápolják itt, miben is érhető tetten. Illett volna kitérni rá, ha már egyszer megfordulnak ott magyarok. Talán ahelyett is, hogy azt nézzük, hogyan kínlódik egy mecset szűk tornyában Frei Tamás is, csakhogy felvergődjön az erkélyére. Ha egy útirajz alkotójának csak annyi mondandója van, hogy bizonygassa, a világ sokkal színesebb, mint azt idahaza gondolnánk, az bizony sovány közhely üzenetnek. Frei Tamás maga is érzi ezt, ezért ígéri, ha ismét arra jár, visszatér majd a most bejárt helyekre, akkor dossziéját is magával viszi, azaz igyekszik a dolgok mélyére látni. Utazásaival Frei akár Verne Gyula modern magyar unokájának is mondhatná magát - sorozata címét is tőle kölcsönözte -, ha nem színes képeslapokkal, hanem igazi felfedezésekkel szolgálna nekünk, nézőknek, ahogy a neves író tette olvasóinak, amikor akár saját vitorlás hajóra száll- ván távoli, idegen vizekre indult. VALKÓ MIHÁLY Adventi hangverseny A Vasas kórus számos alkalommal lépett már fel templomokban Hatodik alkalommal ad karácsonyi hangversenyt advent utolsó vasárnapján a jászberényi Vasas kórus. Az idei koncertnek a Nagyboldogasszony Katolikus Főplébánia temploma ad helyet. A főtemplomi hangversenyt megelőzően kisebbfajta „turnét” énekelt végig a jászberényi, jászárokszállási, füzesabonyi, szihalmi, hevesi tagokkal fellépő kórus. A kar még november végén Győrben a Rába Dal- és Társaskör jubileumi hangversenyére kapott meghívást. Mikulás napján Egerben vendégszerepeitek, s már a kará- csonyvárás jegyében, 13-án Jász- árokszálláson hallgathatták a kórus koncertjét az érdeklődők. A hét végén, szombaton Szihalom- ra látogatnak, vasárnap délután fél ötkor pedig a herényi Főtemplomban lépnek fel. A kórust hegedű, orgona, illetve zongoraszó kíséri. Egy görög vendég, Efthymios Mavridis, illetve az egri tanárképző magánének-szakos tanára, Dudás Anna közreműködik az előadás színesebbé tételében. BANKA CSABA
