Új Néplap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)
2003-12-19 / 295. szám
üli 2003. December 19., péntek 7. OLDAL — ÜNNEP VÁRÓ Advent szent angyalai A gyertya a Világ Fényének szimbóluma, a keresztény szimbolikában Krisztus jelképe. A gyertya is megsemmisül, miközben fényt ad, miként az Üdvözítőnek is meg kellett halnia, hogy az embereket megváltsa. A gyertya a szentháromságot testesíti meg a láng, a kanóc és a viasz egysége folytán. A magyar néphit úgy mondja, hogy a mennyországban mindenkinek van egy égő gyertyája, ameddig az lángol, addig él az ember. A gyertya végigkíséri az embert az életen, a keresztelő alkalmával éppoly szimbolikus szerepet játszik, mint a születésnapi tortán, a haldokló mellett vagy a ravatalnál. Advent a Jézus születésére való várakozás, reménykedés időszaka. Az András napjához legközelebbi vasárnap és december 25-e közötti négyhetes „szent idő” a karácsonyra való lelki felkészülés időszaka. Advent négy hete talán a Krisztus eljövetele előtti négyezer éves sötétséget szimbolizálja. Az adventi koszorú hagyománya az ősi időkbe nyúlik vissza, de az első valódi koszorút egy hamburgi lelkész készítette el a 19. században. Otthonában fenyőkoszorút erősített a mennyezetre, melyen 24 gyertya volt. Később már csak négy gyertyát helyeztek el a koszorún, s minden adventi vasárnapon eggyel többet gyújtottak meg. Hitük szerint minden gyertyagyújtáskor egy-egy angyal száll a földre. Az első vasárnap angyala. Négy héttel' karácsony előtt egy angyal kék köpenybe öltözve leszáll az égből. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, de azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Az angyal keresni kezdi azokat, akik meg akarják hallgatni őt. A második vasárnapi angyala. A második vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében nagy serleggel. Szeretné megtölteni az aranyserlegét, ezért végigmegy a világ összes házán, mert valamit keres: tiszta szeretetet az emberek szívében. Ezt a szeretetet viszi vissza a mennybe. Mindazok, akik a mennyben élnek, fényt ké- J szítenek belőle a csillagoknak, j Ezért olyan jó felnézni a ragyogó csillagokra. A harmadik vasárnap angyala. A harmadik vasárnapon fehér ragyogó angyal jön le a földre. Jobb kezében fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Mindenkit megérint fénysugarával, akiknek tiszta szeretet lakik a szívében. A fény ragyogni kezd az emberek szemében, s megszállja őket a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése. A negyedik vasárnap angyala. A karácsony előtti utolsó vasárnap lila lepelbe öltözött angyal járja be a Földet. Lantot penget, s énekel hozzá. Ahhoz, hogy meghallhassuk, szívünknek tisztának kell lennie. Sok kis angyal kíséri, daluktól valamennyi mag felébred, j így lesz új élet tavasz- j szál a Földön. ■ | Az adventi gyertyák fénye egy-egy angyal eljövetelét jelzi Az ünnepi lakoma Az ünnep egyik fénypontja a karácsonyi lakoma. Falun a ház leginkább tiszteletben tartott bútordarabja mindig is az asztal volt. Megteríteni csak ünnepeken szokták. Karácsonykor a fő étel a pulyka és a diós-mákos beigli. Szinte valamennyi karácsonyi ételnek volt mágikus jelentése. A bab, a borsó, a mák bőséget biztosított; a fokhagyma védte az egészséget; a diót használták a rontás elhárítására, sőt jövendöltek is belőle, hogy ki lesz beteg a következő évben; a méz az életet édessé tette; az alma az egység, egészség, szépség, szerelem szimbóluma volt. A karácsonyi asztal elmaradhatatlan étele a hal. Ennek az ételnek is van mágikus jelentése, magyar hagyomány szerint a halpénz, halpikkely sok pénzt jelent. Sok helyen nem szedték le az asztalt, éjjel is ott maradt az étel, hogy a család majd bőségben éljen, és az éjjel betérő Jézuska találjon ennivalót. A FEDKER Kft. békés. karácsonyt és boldog új évet kíván minden kedves partnerének, megköszönve az egész éves sikeres együttműködést __________________________________2SÜL. Ha Ön szerint is az egészségünk a legnagyobb kincsünk, akkor AJÁNDÉKOZZA MEG SZERETTEIT INFRASZAUNA BÉRLETTEL! Karácsonyi akciónk keretében most 10% kedvezményt adunk. OMIKRON 2002. Bt. Szolnok, Ady E. u. 40. T.: 30/2555-921 Az oldalt szerkesztette: Szilvási Zsuzsa Fotók: Mészáros János KARÁCSONYI EGÉSZSÉGMEGŐRZŐ AKCIÓ A DR. DROGÉRIÁBAN! Félautomata vérnyomásmérő 9.900 Ft-tól. Más típusok több ezer Ft engedménnyel + ajándék póló, vagy ajándék személyi mérleg. Vércukorszint-mérő 10 % engedménnyel -I- ajándék póló, vagy 7.700 Ft értékű ajándék tesztcsík TENSEK masszírozok jelentős árengedménnyel + ajándék. Aranyvasárnap és december 24-én 9 00-13-00 óráig nyitva vagyunk. Cím: Dr. Drogéria Bt. Szolnok, Baross út 49-51. Tel.: 56/422-326 Nyitva tartás: k H-P 9-18-ig, SZÓ 8-12 óráig | HÚSCENTRUM 2003. KFT, heti ajánlató: Mi a húst biztosítjuk az ünnepi asztalra, pÄf a többi a háziasszonyokon műik... ■kjP » Sertéscomb * Sertéslapocka ► Sertéskaraj » Sertéstarja ► Sertésoldalas * Bőrös malac ► Friss pacal ► Pulykamell-fiié ► Pulyka alsócomb * Pulykaszárny ► Tyúk, kakas ► Bébipulyka * Füstölt, főtt tarja * Pulykasonka * Sertésvlrsli * Lecsókolbász 678 Ft/kg 665 Ft/kg 690 Ft/kg 598 Ft/kg 498 Ft/kg 448 Ft/kg 698 Ft/kg 998 Ft/kg 299 Ft/kg 299 Ft/kg 490 Ft/kg 798 Ft/kg 840 Ft/kg 699 Ft/kg 288 Ft/kg 288 Ft/kg Étkezési utalványt is elfogadunk! Sertés vékonybél, vastagbél és műbél is kaphatói Figyelje jövő heti akcióinkat is! Húscentrum 2003. Kft., Szolnok, Tószegi ül 5. (Interfrud udvarábanl Tel.: 56/210-315, 20/447-7953 ; Békés karácsonyi ünnepeket és eredményekben gazdag boldog új ével kívánunk minden vásárlónknak! Hagyományaink eredete A betlehemes játék máig fennmaradt Mindannyian tudjuk, hogy a karácsony a béke, a szeretet ünnepe. Az ünnepkörhöz kapcsolódó szép, régi szokások eredete azonban jobbára már a múlt homályába vész. Vajon melyik mit jelent? Karácsony A karácsony Jézus születésének és a szeretetnek az ünnepe. A karácsonyt megelőző hétköznapokon, a hosszú téli estéken együtt volt a család. Beszélgettek, adventi, karácsonyi dalokat énekeltek, ezzel is készülve Jézus születésének ünnepére. Amikor az esthajnali csillag már feljött, akkor került sor a karácsonyi vacsora elfogyasztására. A gazdasszony mindent előre kikészített az asztalra, mert a vacsorát végig felállás nélkül kellett elfogyasztani. Imádkoztak, majd első fogásként mézbe mártott fokhagymát, dióbelet nyeltek. Ennek gonoszűző célzata volt. A karácsonyi asztal elképzelhetetlen hal, beigli, valamint alma és dió nélkül. A kerek alma a család összetartásának szimbóluma. Vacsora után a gazdasszony kezébe vett egy szép, piros almát, és annyi szeletre vágta, ahányan ültek az asztalnál, mondván: amilyen kerek az alma, olyan kerek, ösz- szetartó legyen a család a következő esztendőben. Kántálás Kántálásnak nevezték a karácsonyi énekes, verses köszöntőt. Az elnevezés a köszöntő énekes jellegére utal, mivel énekkel köszöntötték a ház lakóit. Elsősorban a felnőttek jártak kántálni este, az éjféli óráig. Betlehemezés Jézus születésének történetét bemutató, ma is élő, egyházi eredetű népi játék. Szereplői általában pásztoroknak öltözve, házilag készített jászollal vagy betlehemi kistemplommal járnak házról házra. Szent énekekkel, tréfás párbeszédekkel elevenítik fel Jézus születésének eseményeit. Pásztorjárás A pásztorjárás szereplői karácsony este éjfélig járták a házakat. Kifordított bundát viseltek, tarisznyát tettek a vállukra, kezükben pásztorbotot tartottak. A kispásztor vitte a betlehemi jászolt. Énekeket adtak elő, majd a végén adományokat vártak a ház urától. Regölés István napjától, december 26-tól újévig jártak a regősök. A regölés lényegében természetvarázsló énekmondás, köszöntés — bőségvarázsló, párokat összeboronáló, adománygyűjtő szokás volt. Különféle énekeket adtak elő és jókívánságokat mondtak a ház lakóinak. Bor szentelés December 27-én, Szent János napján szokás volt a bor megáldása. Ezen a napon minden család bort vitt a templomba, amelyet a pap megáldott. A szentelt bornak mágikus erőt tulajdonítottak. Beteg embert, állatot gyógyítottak vele, öntöttek belőle a boroshordókba, hogy ne romoljon el a bor. Mi legyen a fa alatt? Az ünnep előtti utolsó napokban egyre nagyobb fejtörést okoz a szülőknek, hogy vajon milyen ajándéknak örülne leginkább a gyerek? Ugyanolyan divatos játékot kapjon, mint a szomszéd Pistike, vagy vegyük meg azt a hiper-szu- per vasútmodellt, amire leginkább a papa vágyik? Mi, szülők könnyen esünk abba a hibába, hogy olyasmivel lepjük meg gyerekünket, amire mi magunk áhítoztunk gyerekkorunkban. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy amiért nekünk soha nem lehetett Barbie babánk, ezért a mi lányunk kitörő örömmel fogja magához szorítani a szőke szépséget a karácsonyfa alatt. Azt is hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a meglepetés öröme nincs összefüggésben az ajándék árával. Lehet, hogy egy olcsó, de a gyerek számára fontos, érdekes tárgy sokkal nagyobb örömöt szerez, mint a méregdrága divatjáték, aminek látszólag örül ugyan csemeténk, de hamar visz- szakerül a dobozba, és megfeledkezik róla. Aki sokat van együtt gyermekével, és elegendő időt szán a közös játékra, beszélgetésre, annak nem okoz gondot kipuhatolni a gyerek titkos vágyait. Beszélgessünk velük minél többet, vagy egyszerűen kérdezzünk rá, minek örülne leginkább? És ha sikerült kinyomozni, mi legyen a fa alatt, arról se feledkezzünk meg, hogy igazi, meghitt karácsonyi hangulatban ünnepeljen együtt a család, hiszen nekik ez még az ajándéknál is többet jelent. Szíwel és sok-sok szeretettel A fenyődíszítésben is vannak divatirányzatok. Míg tíz éve a minél színesebb, annál jobb elve érvényesült, mostanában az egy színben tartott fák számítanak „divatosnak”. A csak piros, csak kék, csak ezüst karácsonyfák nagyon kedveltek. Ám a karácsonyfa-díszítés valójában érzelmi kérdés. Szív kell hozzá és sok-sok szeretet. A kisgyermekes családok gyakran vásárolnak hatalmas, mennyezetig érő fát. Mivel a nemesebb fajtákból - ezüst, normandiai, dug- lász - egy három méter magas példány már szinte megfizethetetlen, marad a hagyományos lucfenyő, amely szép, ám nagyon hullik. Minden fenyőfa alá tegyünk a fa körméreténél nagyobb, kerek alátétet, így könynyebb összeszedni a lehullott tűleveleket. Sokan elvből ellenzik, mészárlásnak tartják ünnep előtt a fenyőfák millióinak kivágását. A műfenyők mégsem terjedtek igazán el, mostanra azonban már a megszólalásig hasonlító műfákat is lehet kapni. Nem olcsón, de akár kicsi, akár nagy, a harmadik szezonban garantáltan behozza az árát. Aki műfát állít, vázában vagy asztaldíszként helyezzen el a lakásban szép fenyőágakat, hiszen fenyöillat nélkül nem teljes a karácsonyi hangulat. Az esztendők során összegyűjtött azonos színű díszeket nem könnyű egyszerre lecserélni. így azután mi a piros fenyőfát unjuk, barátaink a lila, ezüst vagy éppen arany díszeket. Cseréljünk! így plusz kiadások nélkül kipróbálhatunk egy más színvilágú fenyőfát, vagy akár minden évben más színű fenyőt állíthatunk. Ha a mennyezetig érő fenyő helyett idén csak méterest állítunk — vagy éppen fordítva — a díszeket is le kell cserélnünk. Ügyelni kell ugyanis az arányokra: a pici fán az apró gömbök, kicsi díszek mutatnak, a nagy fánál ezekkel nem is érdemes próbálkozni. Ugyanígy a hatalmas gömbök fel sem akaszthatók a kis fákra, hiszen a dísz akkor szép, ha nem ül rá az ágakra. Ugyanez a helyzet a girlandokkal. A kis fát agyonnyomják, megfojtják a vastag boák, ezek inkább nagy fára valók. A kis fenyőre vékony Iámét, apró díszeket válasszunk. A karácsonyi hangulat fontos kelléke a tűz fénye, a sok táncoló lángocska. Ezért a gyertyákról, csillagszórókról se feledkezzünk el!