Új Néplap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-19 / 295. szám

4. OLDAL HATVAN 0 N TÚL 2003. December 19., péntek fül Az üdülési csekkek utóhangja Az idén az Idősügyi Tanácsban működő négy országos nyugdí­jas szervezet kapta meg (150 millió forint értékben) a nyugdí­jasok üdülési csekkjeinek elosz­tását a Nemzetközi Üdülési Szolgálattól. Azok a nyugdíjasok igényelhettek üdülési csekket, akiknek a nyugdíja nem haladta meg a nyolcvanezer forintot, s máshol nem igényelték azt. A csekkek elosztása enyhén szólva nem volt zökkenőmen­tes. Több tanulság adódik eb­ből. Mindenekelőtt az, hogy a nyugdíjasok már az év elején, s ne a nyár közepén kapjanak le­hetőséget az üdülési csekkek igénylésére. Megfelelően tájé­koztassák őket az igénylés fel­tételeiről, szervezettebbé és széleskörűbbé tegyék azt. Gon­dot okozott minden szervezet­nél a megfelelő személy kivá­lasztása, és a kérelmet elfogadó helyiség biztosítása. Az előírás szerinti postázás is több helyen saját gépkocsi igénybevételével történt. Az említettek az igény­lők fogadásában és az irodai munkában is torlódást okoztak. Felvetődött, hogy a nyugdíjas­szervezeteknél az üdülési csek­kel foglalkozókat jutalomban kellene részesíteni. Ezekkel az észrevételekkel és javaslatokkal lényegében egyetért minden nagyobb nyugdíjas-szervezet, s várja a kialakult gyakorlat to­vábbfejlesztését ___________■ Ke rtész Imre munkásságáról A Nobel-díjas Kertész Imre mun­kásságáról tartott előadást a Szol­nok Városi Nyugdíjasklubban Schaffer Veronika nyugalmazott főiskolai tanár. Nemcsak a ran­gos, nemzetközi reflektorfénybe került díjat kiérdemlő kötetről szólt. Széles körű műveltséggel, közérthető kifejezésmóddal ren­delkező előadót ismerhettek meg a hallgatók Shaffer Veronika sze- mélyében.________________■ So krétű tevékenység A Szolnok Városi Klubok és Nyug­díjasok Egyesületének sokrétű te­vékenységét egy cikk keretében csak vázlatosan lehet említem. Az ezerháromszáz tagot számláló egyesület kiemelten közhasznú szervezet. A VMZK-val közösen egészségügyi kisakadémiát szer­veztek, kirándulásokon vettek részt. Minden év szeptemberében részt vesznek a kohói Petőfi ün­nepségen. Szabadidős sportnapo­kat, anyák napi ünnepséget szer­veznek. A „Derűs órák” sorozatá­val sokak számára szereznek kel­lemes perceket - hogy csak a né­hány nagyobb rendezvényüket említsük. Mindent összevetve a 2000-ben alakult egyesület jó úton halad. ■ Gépíróból halászati főagronómus Vitathatatlan, hogy nagy szerencséje volt Hegedűs Erzsébet­nek. Szinte gyermekkorban sikerült neki a kedvére való pá­lyamódosítás, míg másoknak csak felnőtt fejjel adatik az meg. A gyors- és gépírói szakiskola elvégzése után lakóhe­lyén, Szajolban a halászati kísérleti telepen kapott négyórás munkát. Ötszáz forint volt a fizetése. Nagy szó volt ez akkor. A vasútnál dolgozó édesapjának 970 forint volt az alapfize­tése. Ha egész műszakot számítottak volna, a tizenötéves lány annyit keresett volna, mint az apja.- Öt testvér között én voltam a legidősebb - emlékezik. - Anya­gilag is kellett támogatnom a csa­ládot, annál is inkább, mert édes­apám megbetegedett. Verte az írógépet, végezte a pa­pírmunkát, de érezte, más tevé­kenységet véstek génjeibe. Mivel szüleinek a téesz- szervezés előtt volt egy kis gyümölcsösük, sok időt töl­tött a természetben. S mivel érdeklődő természetű, fe­szült figyelemmel kísérte a telepen folyó szakmai mun­kát.- Rádöbbentem, hogy mi­lyen érdekes munka ez - ál­lapítja meg utólag. - Profes­szorok, kutatók jöttek ta­vasztól őszig. Néztem a hal­etetéseket, haljelöléseket, s az egyéb tevékenységet. Ak­kor bontogatta szárnyát a mesterséges megterméke­nyítés. Számomra ez mind „kínai” volt, de nem tudtam szabadulni attól a belső késztetéstől, hogy nekem ezeket a szakmai ismereteket meg kell szereznem. Jelentkeztem a szar­vasi technikum egyéves halász- mesterképző tanfolyamára. Na­gyot néztek, „Mit keres itt egy lány! Csak fiúkollégium van!” — kapták fel a fejüket. De mivel hagyta magát. „Mit számít ez? Nem akarok én az irodában meg­öregedni.” Alkalmazták. Ezer fo­rint lett a fizetése. Nagy pénz volt ez 1957-ben. — Rájöttem: ez az én világom. Elvégeztem a törökszentmiklósi Emlékfotó a Halászati Szövetkezetből mezőgazdasági technikumot, az­tán a felsőfokú technikumot, a főiskolát, majd a szakmérnökit. Negyvenéves koromig tanultam, közben haladtam azon a bizo­nyos szamárlétrán is. Hatvanki- lencben a Szolnoki Halászati Szövetkezet elnöke hívott, maga­Pillanatkép egy régi halászatról mindenben megfeleltem, s szál­lás is lett egy idős tanár padlás­szobájában, felvettek. Kitűnőre végeztem. Közben a kutatóknak szüksé­gük volt olyan fiatalemberre, aki gyógyszert ad a halaknak, meg­fogja őket, tehát fizikai munká­val segíti a kutatást. „Itt vagyok én” - mondta Hegedűs Erzsébet. „Dehát magácska adminisztrá­tor” - próbálta lebeszélni az egyik kutató. Ő azonban nem sabb fizetésért menjek át hozzá­juk a milléri halastó üzemvezető­jének. Elfogadtam az ajánlatot. Egy év múlva felszámolták a kí­sérleti intézet szajoli telepét, s az könyvjóváírással a Szolnoki Ha­lászati Szövetkezethez került. Engem meg odahelyeztek üzem­egység-vezetőnek. Közben na­gyon sokat tanultam a halászat nagy öregeitől is. Kedvenc témám a halak mes­terséges szaporítása volt. Ma­gyarországon kezdték el ezt a munkát, s én is ott voltam az út­törők között. E feladat egyik bá­zisa a ma is meglévő szajoli kel­tetőház volt. Hetvenkilencben a főagronó- mus megvált a halászati szövet­kezettől. A vezetőség egyöntetű­en engem jelölt erre a posztra. Előzőleg sokszor helyettesítet­tem a főagronómust, így az aján­lat nem jelentett számomra telje­síthetetlen kihívást. Csak azt saj­náltam, hogy fel kell adnom a szaporítási munkát. Tíz évig vol­tam a szövetkezet főagronómu- sa. Munkatársaimmal együtt si­keres időszakot tudha­tunk a magunkénak. Amikor átvettem azt a feladatkört, 260 tonna halat „termeltünk”. Rejtett tartalékok kiak­názásával - például addig nem hasznosí­tott holtágak termelés­be vonásával - három év múlva már 460 ton­nát. Jó volt az exportle­hetőség is. Területileg az ország második leg­nagyobb szövetkezete volt a mienk. Négy­ezerháromszáz hektár vízterületen gazdál­kodtunk. Hegedűs Erzsébet közben a vadászatnak is hódolt. Ő volt az ország ötödik női vadásza. Harmincöt évig „fegyverben állt”. Azokról az időkről csak annyit mond: — Nem a vad birtoklása, tulaj­donba vétele volt a célom. Nem az okozott nekem örömet, ha­nem a vad mozgása a természet­ben. Úgy éreztem, tudok gondol­kozni az ő fejükkel. Olyan csodá­latos volt a nyúl futása vagy a fá­cán repülése. Persze a központi gondolat mindig a halászati szövetkezet körül forgott. Annak gondjai a nyolcvanas évek második felé­ben sokasodtak. Jórészt azért, mert a legnagyobb megrendelő, Irán a háború miatt nem tudott fizetni, szűkült a piac, Hegedűs Erzsébet egészsége is rakoncát- lankodott, le kellett őt százalé- kolni. Csak az tudja, milyen ér­zés ez, aki már átélte:- Nagyon mellbevágott a dön­tés. Ezzel vége az eddigi tevé­kenységnek, de hogyan tovább? — gondolkoztam. Rendezgettem a szekrényeket, rendbe tettem a kertet, olvastam, tévét néztem, de mindez nem elégített ki. A pi­actéren felállítottam egy faházat. Papírt, írószert, trafikárut, újsá­got árusítottam. Odajárt az egész falu. Aztán azt is megszüntettem, mert nem akartam, hogy édes­anyám naphosszat egyedül le­gyen. Már ő sem él. így jutottam el a mához. Idősek a számítógépnél A Szolnok Városi Nyugdíjasklub (melynek neve januártól Belvárosi Nyugdíjasklub lesz) a városi könyv­tár által felkínált lehetőséget kihasz­nálva, pénzügyi támogatást nyújtva számítástechnikai képzést szerve­zett tagjainak. Az ötvenórás képzé­sen eddig két csapat vett részt, s ja­nuárra a harmadik is benevezett. A résztvevők döntő többsége a „kály­hától” indult, tehát a legkezdetlege­sebb ismeretekkel sem rendelke­zett, ezért a tanfolyam célja csupán az alapismeretek elsajátítása volt. Az, hogy kezelni tudják a számító­gépet, s tudják hasznosítani az in­ternetet. Általános vélemény sze­rint a résztvevők nagyfokú segítő­készséget tapasztaltak, hasznos is­meretekhez jutottak. Persze techni­kai érzékük nem egyforma, így részkérdésekben eltérő a vélemé­nyük a tanfolyamról. Néhányuk a következőképpen értékeli azt:- A tanfolyam célirányos, de nagyon tömény. Jó lenne hozzá egy rövid, lényegre törő jegyzet, mert így a figyelmet meg kell osztani a jegyzetelés és a gép ke­zelése között. Az előadások leve­zetése nagyon jó.- Szeretném folytatni az isme­retszerzést, mert kevés volt a rá­fordított idő.- Valami fogalmam lett róla, de kevés volt az idő, egyedül nem tudok dolgozni a számító­gépen.- Nem vártam többet, mint amennyit kaptam. Az alapokat megismertem, s a gyakorlás ki­egészíti a tanultakat.- Érdeklődésemet felkeltette, de még nem érzem a gép önálló használatához való biztonságot.- Alapfokon elsajátítottam az ismereteket. A többi már a szor­galmamon, a gyakorláson múlik. Végeredményben tehát - első­sorban annak, aki munkaválla­lásra törekszik - az alapismere­tek szilárdítására, további isme­retszerzésre, s főleg a számítógé­pen való folyamatos gyakorlásra van szükség. Mindehhez az ala­pot megteremtette a városi könyvtár által szervezett tanfo­lyam. Hasznos, széles körű ér­deklődésre méltán számot tartó kezdeményezésként könyvelhe­tő el. Luca-napi mesemondók Az „Együtt egymásért” Nőszövet­ség dicséretes kezdeményezés eredményeként Luca-napi mese­mondó versenyt rendezett általá­nos iskolások számára. Ennek öt­letét az a rádióban elhangzott hír adta, hogy a nyolc-tízéves gyer­mekek nyolcvan-kilencven szá­zaléka jobban kedveli a krimit, a horrorfilmet, mint a mesét. Ez is arra vall, hogy érzelmileg sze­gény világban élünk. Ennek el­lensúlyozására szervezték tavaly az első ilyen rendezvényt, és a si­keren felbuzdulva most a máso­dikat, melyre negyvenhárom gye­rek nevezett be több szolnoki, és a besenyszögi iskolából. Az érze­lemgazdagság növelése mellett az is volt a nőklub célja, hogy a gyermekek családias légkörben szokják meg a közszereplést, fel­készüljenek a színvonalasabb versenyekre, hogy félszegségük ne gátolja tehetségük kibontako­zását. Az a tény, hogy a tavalyi­hoz képest megduplázódott a mesemondók száma, azt bizo­nyítja, hogy széles körben igény van erre a rendezvényre. Hasz­nos lenne hagyományú teremte­ni belőle. ■ A rímfaragó sikerei A szolnoki Kiss Béla rímfaragó nem isme­retlen a nyugdíjasok körében. Három kö­tete mellett ismertté tette őt állandó sze­replése az idősek kü­lönböző rendezvé­nyein. S nemcsak szűkebb hazánkban. A kapott oklevelekkel szinte kitapétázhatná a lakását. Több mint négy évtize­de írja verseit, s régóta elő is adja azokat. Sikergyűjtő útja az idén sem szakadt meg. Júniusban az „Éle­tet az éveknek” országos nyugdí­jas-szövetség által a vers- és pró­zamondók számára a budapesti Láng Művelődési Házban szer­vezett találkozón díszoklevelet vehetett át. Szeptember 20-án a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Bólyai Já­nos Katonai Műsza­ki Főiskolai Kara és a Bólyai János Hon­véd Alapítvány vers­író pályázatán ért el első helyezést. Szep­tember 29-én a Szép- korúak Kárpát-me­dencei Költészeti Szemléjén oklevelet kapott. Október 11- én az újszászi dalostalálkozón szintén oklevéllel jutalmazták. November 20-án a budapesti Láng Művelődési Házban a vers- és prózamondók negyedik or­szágos találkozóján díszoklevél­lel jutalmazták. A Borsod-Abaúj- Zemplén megyei nyugdíjasok idei verses kiadványa közli be­mutatkozó levelét és néhány versét. NYUGDÍJASOK kézműves munkáiból. Sűrű József: Tűzőrség (gubacsfaragás). A „TE MEG ÉN” magányosok klubja karácsonyi műsorral kedveskedett a szolnoki Eötvös téren lévő szociális otthon lakóinak. ■

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents