Új Néplap, 2003. december (14. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-12 / 289. szám

mihdemap MEGAJÁNDÉKOZUNK E6Y ELŐFIZETŐT! AKCIÓM MAI NYERTESE: 2003. december 12. KIS JÁNOS Kétpó 9691 (előfizetői kód) HÉTFŐN MEGYÉNKET ÉRINTŐ MÁV­MENETRENDVÁLTOZÁS LAPUNKBAN '128589' AHOL ÉLÜNK Tiszaföldvár az új évezredben 7. oldal Túladnak a földjeiken Nagyüzem a megyei irodában Megyei információ Országos szinten megyénk­ben éltek a legtöbben az idén másodjára is meghirdetett földért életjáradékot program nyújtotta újabb lehetőséggel — tudta meg lapunk. Az első, tavasszal meghirdetett „cserelehetőség” alkalmával még a második helyre „szorultunk” az A földért életjáradékot, de még a készpénzes programban is legin­kább Karcagról és térségéből ér- kezett/érkezik a legtöbb felaján­lás. Készpénzért területet legin­kább azok ajánlanak fel, akiknek kicsi a területük, ráadásul már nem a megyében élnek. Ők tá­volról már nehezebben tudják földjüket műveltetni, ezért kíván­nak „megszabadulni” attól. 564 befogadott pályázattal. Mint azt Nagy Istvántól, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) megyei vezetőjétől megtudtuk, ebből háromszáz-harmincegyet már elbíráltak. Az ezekkel kapcsolatos szerző­déskötések folyamatban vannak. Hatvankét pályázatot elutasítot­tak, elutasításra vár 92, feldolgo­zás alatt van 79 ajánlat. A vezető elmondta, ebből tizenkilenc aján­lat megtevőjével még az idén meg kívánnak egyezni, de hatvan szer­ződés intézése átcsúszik a jövő évre. A nyáron újra meghirdetett és egy hónappal, november 21-ig meghosszabbított, jelentősen ki­bővített program sikere minden elképzelést felülmúlt. Országos szinten ugyanis megyénkben kí­nálták fel a legtöbben földjüket életjáradék fejében. ______________(FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) ________Röviden________ EL SŐ KÉZBŐL. Az ország összes megyéjéből érkeztek terü­letfejlesztési szakemberek arra a berekfürdői konferenciára, me­lyet többek között Tokár István, a megyei közgyűlés elnökének kezdeményezésére rendeztek meg tegnap. A szakemberek első kézből, a miniszterelnöki hivatal munkatársától értesülhettek a te­rületfejlesztés átalakítására irá­nyuló tervekről, az intézmény- rendszer és a pályázati támoga­tási programok változásairól, u EGÉSZSÉGÜKRE! Mint arról Kazinczi István tiszatenyői pol­gármester beszámolt, régi vá­gyuk teljesült a helyieknek az új gyógyszertár kialakításával. Az Orosz és Tsa Bt. a község hasz­nálaton kívüli tűzoltószertárát épíü ki egészségügyi szolgálta­tóvá. Eközben a régi orvosi ren­delőben egészségház létesül. Az intézmény az unióban meghatá­rozott követelményeknek is megfelel, és a legkorszerűbb be­rendezésekkel telepítik be. Az egészségházban alakítják ki a védőnői szolgálatot is. mg ÚTALAPOK. Elkészíttette a karcagi polgármesteri hivatal az idén készült útalapok engedé­lyes terveit, melyre a költségve­tésben 1,3 millió forint volt. de * / HITELKÍNÁLAT VERSENYKÉPES KAMATOKKAL LAKÁSHITEL ÁLLAMI KAMATTÁMOGATÁSSAL új vagy használt lakóingatlan vásárlására, 1-10/15 millió forint összegben, 6-20 év futamidőre. Szabad felhasználású, ingatlanfedezetes hitel, 1-30 millió forint összegben, 6-96 hónap futamidőre. Fedezet nélkül igénybe vehető kölcsön, 100 ezer-3 millió forint összegben, 1-60 hónap futamidőre. Hitelkínálatunkról részletes információt bankfiókunkban kérhet: Szolnok, Sólyom u. 3. • 56/515-223, 515-224 M ÁÉB BANK RT. Fenyőrengeteg a piacokon A szaloncukrot viszik, mint a cukrot A sokféle fenyőfa közül nem könnyű a választás A piacot még egy héttel ezelőtt is csokimikulá­sok uralták. Azóta úgy eltűntek, mint a tél ele­ji jó idő, és helyüket átvették a szeretet ünne­pének kellékei: a fenyőfák és az ünnephez kapcsolódó díszek garmada. Olyan szépségek, amelyek elsősorban e tűlevelűekre valók. Szolnok A piac melletti nagy tárolókban, körülkerített rak­tárakban nem is olyan régen még dinnyét, almát, hagymát kínáltak. Most fenyőfák kelletik magu­kat: kisebbek, nagyobbak, ilyen fajták, olyan faj­ták. Nem kevés a négy-ötméteres óriás sem. Egy „bennfentes” magyarázza: — Ezeket elsősorban két helyre viszik. FOTÓi CSABAI ISTVÁN Az egyik az iskola, az óvoda vagy valamilyen intézmény, ahol hatalmas az aula vagy az elő­csarnok.- És a másik?- Ők az újgazdagok, akik két fát vesznek. Az egyiket a hallba, a másikat kintre, az udvarra. Jól mutat, messze ellátszik, annyi szent... Ilyentájt, Judit-nap után még rengeteg a néze­lődő, de kevés a vásárló. Mi azért találtunk néhá­nyat. Szabados Klára már komoly szándékkal ér­kezett.- Most még bőséges a kínálat, lehet választani. A gyerekek 7 és 10 évesek, és egy két és fél méter körüli kellene. Kertes házban lakunk, karácsony előtt esedékes a költözés. __________________________________(FOLYTATÁS AZ 8. OLDALON) Fa ntáziálás gyilkosságról? Letartóztatásban maradt az asszony Szolnok Bár úgy tűnik, a tények egyér­telműen ellene szólnak, az emberölési kísérlettel vádolt asszony mégis kitart amellett, hogy nem akarta megölni férjét. Igaz, beszélt erről, de mint mondta, „fan­tázia volt az egész”. A megyei bíróságon folytatódott tegnap az emberölés kísérletével megvádolt B. Gyuláné büntetőpere. Az ügyészség szerint az asszony az elmúlt évben több al­kalommal is végezni akart férjével, ám ez nem sikerült neki. Miután próbálkozásai rendre kudarcot vallottak, újabb tettre szánta el magát. Ehhez azonban már segít­ségre volt szüksége. A feladatra, azaz a gyilkossághoz felhasználni kívánt méreg beszerzésére férje egyik munkatársát kérte fel. Ez a munkatárs - mint ahogyan azt a tegnapi tárgyaláson tett tanúvallo­másában is megerősítette - elő­ször nem tudta mire vélni a dol­got, ám később, amikor a férjétől megszabadulni akaró aszszony részletesen beszámolt korábbi kí­sérletezéseiről, illetve kudarcairól, több, a múltban történt külö­nös dologra is megkap­ta a magyarázatot. A horrorba ülő történetek­kel például a férj koráb­bi furcsa rosszullétei is megmagyarázhatóvá váltak. Akkor már ko­molyan vette a hallotta­kat, és némi tipródást követően a potenciáüs áldozatnak számolt be a vele kapcsolatos elő­készülettől. Az ügy így jutott végül a rendőrség tudomására. A méreg beszerzésére felkért férfi elmondta, az asszony beszá­molt neki a 2002 nyarán történt próbálkozásokról. Először - mint mondta - albérleti lakásuk­ban próbálta eltenni urát láb alól. _______________(FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON! Kihaszn álatlan moziépület Törökszentmiklós Továbbra sem találja a megol­dást a helyi önkormányzat arra, miként tudná hasznosítani az Almásy úti, egykori Lukács mo­zi épületét. A ’90-es évek végén kényszerű okok miatt bezárt filmszínház ugyan az éves köte­lező állagmegőrzési munkálatok következtében nem rontja a vá­rosképet, viszont kihasználatla­nul áll. A képviselő-testület leg­utóbbi ülésén arról határozott, hogy az önkormányzat az épü­letet a többfunkciós közművelő­dési létesítménnyé történő át­alakítás megkezdéséig haszno­sításra meghirdeü, és azt megfe­lelő jelentkező esetén bérbe ad­ja. A meghirdetés határideje de­cember 15. Információink sze­rint az egyik lehetséges bérlő a Metszés-Pont Művészeti és In­formatikai Alapítvány, amely vá­rosi galériát szeretne létrehozni a moziból, egy másik ajánlat szerint egy helyi vállalkozó ifjú­sági házat alakítana ki az épület­ben. M. o.

Next

/
Thumbnails
Contents