Új Néplap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-07 / 259. szám
I 2003. November 7., péntek OKTATÁS K É P ZÉ S 7. OLDAL Nélkülözhetetlen nyelvtudás Az idegennyelv oktatása önmagában még kevés, vallják a szakemberek. Szükség van arra is, hogy a megszerzett ismereteket alkalmazni is tudják a diákok. Azaz képesek legyenek az adott nyelven kommunikálni. A szakminisztérium állásfoglalása szerint hasznosabb, ha a diákok legalább egy nyelvből eredményes közép- vagy felsőfokú, illetve ezzel egyenértékű nyelvvizsgát tesznek, mintha többől próbálkoznak, sikertelenül. Hosszabb távon a felsőoktatásban a szakmai idegennyelv-isme- ret lehet a cél. Ez azonban ma még csak olyan szakterületeken jelenik meg követelményként, ahol a nemzetközi piacon nélkülözhetetlen a szakmai idegennyelv. így a gazdasági képzésben már több szakon elvárt az államilag elismert nyelvvizsga. Még 1998-ban született meg a döntés a nyelvvizsgarendszer átalakításáról. A szintező típusú vizsga került előtérbe, amely a tudásfok adott szintnek (alap, közép, felső) való megfelelését és a vizsgázó célcsoportokhoz igazodó, a különböző helyeken tett, közel azonos tartalmú nyelvészeti, jártassági, nyelvi ismereti szintet takar. Magyarországon egyébként jelenleg tizenkilenc nyelvből lehet bizonyítványt szerezni. A főiskolai és egyetemi szintű képzésben is rendkívül nagy jelentősége van a nyelvtudásnak, amelyet dokumentummal is igazolni kell. Elég ha csak arra gondolunk, mennyien nem vehetik át felsőfokú oklevelüket egy-egy tanév végén azért, mert hiányzik hozzá a törvényben előírt nyelv- ismeret. Egyébként főiskolai szinten - néhány kivételtől eltekintve - egy idegen nyelvből alapfokú C típusú vagy középfokú A vagy B-típusú (szóbeli vagy írásbeli), egyetemi szinten középfokú C típusú államilag elismert vagy azzal egyenértékű nyelvvizsga megszerzése a követelmény;_________________M.G.A. Népszerűtlen olvasás? A mai gyerekek hadilábon állnak az olvasással. így az iskoláknak és a szülőknek is sokat kell tenniük, hogy megváltozzon a helyet. Egy felmérés szerint az ifjú generáció már nem, vagy alig vesz a kezébe könyvet. Mint kiderült, a könyv a szabadidő eltöltésének rangsorába az utolsó helyre csúszott le: a játék, a TV, a számítógép, a CD és a kazettahallgatás mögé. A gyerekek életében a könyv legfeljebb, mint „nemszeretem” kötelező olvasmány szerepel, melyet egyszerűen csak időpocsékolásnak éreznek. Azaz fel van adva a lecke a tanároknak és az anyukáknak, apukáknak is, ha szeretnének ezen a jelenségen változtatni. Szakemberek szerint kiváló eszköz erre, ha a felnőttek jó példát mutatnak a diákoknak. A könyv, az olvasás az emberi kultúra kincse. Kár lenne, ha a jövő század generációja úgy elásná ezt a kincset, hogy meg sem ta- lálja többé. ________________■ FE LKÉSZÜLÉS. Még néhány hét és a felsőfokú oktatási intézményekben megkezdődik a vizsgaidő- szak. Most azonban még a megméretésekre történő felkészülés, az órák látogatása van napirenden. Fel- vételünk a Szolnoki Főiskola hallgatóit örökítette meg._____________________________fotó: bakos judit Óv atosan a Nem csak hazánkban zajlanak komoly viták az oktatás, a nevelés hatékonyságáról. A világ más részein is gyakori téma, miként lehet a gyermekeket a legjobb nevelésben részesíteni, amely az iskolai teljesítményükben is megnyilvánul. Amerika pszichológusok visszafogottságot ajánlanak a szülőknek. Apa és anya nem fogynak ki a dicséretből, ha szemük fénye, a gyermek valamit produkál: drágám milyen pompásan biciklizel vagy édesem nagyon köszönöm, hogy kitakarítottad a szobádat. íme a tipikus gyerek-szülő párbeszéd, amely főleg az amerikai társadalomban dívik, de már európai országokban is felfigyeltek rá. Otthon, az óvodában, az iskolában a gyerek folyamatosan megdicsőül. Nevelők és pszichológusok szerint semmit sem szabad túlzásba vinni. A sok dicséret nem hat serkentőleg, a gyerek motiválatlanná, önállótian- ná válhat általa. Sharon Doolittle álOKÉV 07-0065-02 Lajstrom szám 0010 SZAKKÉPESÍTÉSSEL NEM RENDELKEZŐK, F I G Y E L EM ! Az akkreditált Kereskedelmi és Idegenforgalmi Továbbképző Kft. ABC-ELADÓ szakképesítő képzést indít november 24-én TÖRÖKSZENTMIKLÓSON Jelentkezés: november 20-ig a Munkaügyi Központ Törökszentmiklósi Kirendeltségén. Felvételi: november 21-én 9 órakor. Feltétel: min. 8 ált. isk. végzettség Költség: csak 28.000 Ft. Adókedvezmény és részletfizetés! MlnStttett krpzé dicsérettel! talános iskolai tanárnő Iowaból egyike azoknak a pedagógusoknak, akik már ezt az új módszert követik. Ha a nebuló büszkén mutatja rajzát: tessék nézni, mit festettem, a tanító néni nyugodtan válaszol: látom, egy vasúti kocsit rajzoltál. Mit szállítasz rajta? Kollegája, Jennifer Parker Kaliforniából szintén ezt az elvet követi. Ha a kicsi dicsekedve mutatja, hogy a játékkonyhában mindent a helyére rakott, így felel: látom, hogy rendesen helyére tetted a dolgokat. Ez helyes, mert legközelebb minden könnyen megtalálható lesz. Ha a gyerek vagy fiatal a buszon átadja helyét egy idősebb embernek, szintén nem jár köszönet. Dr. Ron Toffel pszichológus a New York Times-ban kifejtette: azt kell megérteni, hogy ez a természetes viselkedés. Ha mégis díjazni akarjuk az udvariasságát, mondjuk azt, hogy látod, hogy örülnek az emberek? A sok dicséret elértékteleníti a teljesítményt. A gyerek előbb-utóbb tehernek érzi és félni kezd, hogy nem tud megfelelni az elvárásoknak. Gond a leckeírás A mai iskola nemcsak a gyerekre hárít nagyobb terheket. A szülők arra kényszerülnek, hogy egyre többet segítsenek a házi feladatok megoldásában. Amennyiben mindkét szülő dolgozik és este fáradtan térnek haza a munkából, idegpróbáló számukra ez a feladat. A kis nebuló is ideges, hiszen egyedül nem képes elvégezni a leckét. Máris oda a házi béke. Európai felmérések szerint különösen a matematika és az idegen nyelvek okoznak ilyen problémákat. Hol van tehát a kiút? Az iskolapszichológus azt ajánlja, a szülő mindenekelőtt gondoskodjék arról, hogy a gyerek nyugodt körülmények között, csendben - lehetőleg egyedül a szobában - legalább egy órát tudjon tanulni. Minthogy azonban sok gyereknek nincs külön szobája, a szakemberek a jövőt az egész napos iskolában látják, amely már Amerikában, Franciaországban és a skandináv államokban, sőt nálunk is működő gyakorlat. A feladatokat már az iskolában megoldják, s ennek gondja nem terheli otthon a szülőket. ■ SZAKKÉPZÉSI AJÁNLATUNK TÁRSASHÁZKEZELŐ 4 hónap + INGATLANKEZELŐ 8 hónap szakképzést indítunk. Tankönyvellátás: Szolnok, Verseghy park 8., könyvesboltunkban. 1 Szolnok, Verseghy park 8. Tel./fax: 56/422-276 A 1 E-mail: szolnok@perfekt.hu f \ mm \jr A* Infovonal: 56/422“276 perreKr Kimagasló tudományos munka A tömeg- és elitoktatás közötti ellentmondás feloldható és kezelhető — hangsúlyozta Magyar Bálint a XXVI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) ünnepi ülésén kedden. Olyan felsőoktatási rendszert kell kialakítani, amelyben mind a két igény kezelhető — fogalmazott az oktatási tárca vezetője. Rámutatott: a diákköri mozgalom ma olyan méretű, mint fél évszázada a felsőoktatás volt. A miniszter hihetetlen nagy eredménynek tartotta, hogy ilyen sokan folytatnak tudományos tevékenységet. Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke azon meggyőződésének adott hangot, hogy a kultúra és az erkölcs válságban van. A tudományos gondolkodásmód lehet az egyik mentsvára ennek a krízisnek - vélekedett. Kiemelte: mindennél fontosabb a magyar gazdaság számára, hogy a társadalomnak megfelelően képzett kutatófejlesztő rétege legyen. Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke a diákköri mozgalom félévszázados történetét idézve kifejtette: a mozgalom erőt ad a magyar tudományosságnak, ez jelenti az elitképzést. Az ünnepi ülést levélben köszöntötte Mádl Ferenc köztársasági elnök, a rendezvényen jelen volt Göncz Árpád volt államfő. Az ülésen adták át az idei OTDK-n 45 kimagasló tudományos teljesítményt elérő hallgatónak a Pro Sci- entia Aranyérmet. Első alkalommal vett át egy középiskolás kutató diák junior kategóriában ilyen elismerést. Szintén először osztották ki a Pro Arte Aranyérmet két, a művészeti és művészettudományi diákköri konferencián szereplő hallgatónak. A kétévente megrendezett OTDK a legkiválóbb egyetemisták, főiskolások tudományos eredményeinek bemutatási lehetősége. A diákkörök munkájában összesen mintegy 30 ezren vesznek részt napjainkban. A XXVI. OTDK rendezvényeit 2003. áprilisában tartották az ország 10 városában. Az idén új színfoltja volt a konferenciának, hogy azon a művészeti képzéssel foglalkozó intézmények hallgatói is részt vettek, nemcsak művészettudományi dolgozatokkal, hanem művészeti alkotásokkal is. Az idei OTDK-ra 3730 hallgatótól 3503 nevezés érkezett, a pályamunkákat 15 szekcióban mutatták be. A határon túlról 52-en pályáztak. A diákigazolványok érvényességéről Az elmúlt évek problémái miatt idén új rendszert dolgozott ki az Oktatási Minisztérium a diákigazolványokra vonatkozóan. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ebben a tanévben minden érintett időben hozzájutott ehhez az okmányhoz. Az előző tanévre érvényesített diákigazolványok október 31-ig voltak érvényesek. Az újat csaík a határidőig elküldött, hibátlanul kitöltött igénylési lapok benyújtói kaphatták meg mostanáig, s éppen ebben rejlik a jelenlegi probléma gyökere is. Rengeteg volt ugyanis a hibás vagy hiányos igénylés. Az ilyen kérelmet benyújtó fiatalok a korrekciók elvégzése után juthatnak hozzá e fontos irathoz, természetesen csak az október 31-i határidőt követően. Addig is az oktatási intézmény által kiállított ideiglenes diákigazolvánnyal vehetik igénybe az érintettek az utazási kedvezményeket, amelyek ugyanolyan széles körűek, mint amilyeneket az állandó igazolvány biztosít. A tárca tájékoztatása szerint az új igénylési rendszer bevezetése óta az idei tanévre 393 ezer befizetett igénylés érkezett. Azon kérelmek esetében, amelyek nem a nyári határidőig érkeztek be, 45 nap a diákigazolvány előállítására megszabott idő. Ez tehát azt jelenti, hogy a szeptember 15-e után beérkezett közel százezer igénylés részben csak az október végi időpont után teljesíthető. A szeptember 15-ig befizetett, de még nem teljesített diákigazolvány-kérelmek száma tizennyolc- ezer, a bennük előforduló hibák kijavítása éppen a napokban fejeződött be. Ez utóbbi okmányok várhatóan november végéig érkeznek meg az egyes intézményekbe. A hatékonyabb kommunikáció érdekében egyébként új szolgáltatást vezetett be az Oktatási Minisztérium. A jövőben nem csupán a Diákigazolvány Ügyfélszolgálathoz fordulhatnak problémáikkal az érintettek, hanem egy internetes oldalon valamennyi intézmény, amely regisztrálja magát, speciális információkat kaphat a saját igényléseinek állapotáról. m.ga Mennyire fontos a jogosítvány? Akadnak olyan praktikus ismeretek, amelyekre idővel érdemes szert tenni. így például jó, ha rendelkezik az ember gépjárművezetői engedéllyel is, hiszen a hétköznapi haszna mellett előfordulhat, hogy valahol előnyt jelent a megléte. Vajon ösz- szességében mennyire nevezhető hasznosnak a jogosítvány? Kiss Istvánné, 63 éves nyugdíjas:- Engem már nem kü- lönösebben érintenek a gépjárműve- ■ zetői engedéllyel kapcsolatos dolgok. Azt viszont tudom, hogy vannak olyan szakmák, amelyeknél elengedhetetlen, hogy valaki rendelkezzen vele, de értelemszerűen megkönnyítheti a munkába járást is, főként ha vidékről kell nap mint nap beutazni. Arra viszont a jelenleginél jobban odafigyelnék, hogy ne túl fiatalon, a szükséges felelősségérzet nélkül kapjanak a tizenévesek jogosítványt. Szabó János, szobafestő: — Néha látok olyan állás- hirdetéseket, amelyekben feltételként szerepel a gép- járművezetői engedély. Úgyhogy véleményem szerint az élet minden területén használható tudás, ha az ember elboldogul a volán mögött. Sőt, úgy látom, minél hamarabb érdemes is megszerezni az ehhez szükséges ismereteket. Szonja, főiskolás:- Szerintem a jogosítvány ma már a pá- lyakezdés egyik feltétele. Szerencsére nekem is van már. A szüleim annak idején kifizették a díjakat, amibe a tanfolyam került, így már gimnazista koromban sikerült megszereznem. Tudom, hogy manapság nem minden család engedheti meg magának az ekkora költségeket, de szerintem hasznos befektetés, amely az életben később megtérül. MOLNÁR C. ATTIL Gépjárművezető-képzés adó-visszaigénylési lehetőséggel a Favoritnál A szolnoki Favorit Autósiskola közei másfél évtizede áll a jogosítványra vágyók szolgálatában. A „B” kategóriás vezetői engedély megszerzésére specializálódott iskolát a magas követelményeknek megfelelő képzési színvonal és technikai háttér alkalmassá tette arra, hogy a Felnőttképzési Akkreditáló Testület nyilvántartásba vegye a 0577-es akkreditációs számon. Az akkreditáció egyrészt garanciát jelent a szolgáltatás minőségére, ugyanakkor azt eredményezi, hogy a tanulók lényegesen kedvezőbb anyagi feltételekkel juthatnak vezetői engedélyhez - tudtuk meg Barabás László iskolavezetőtől. A tandíj és a vizsgadíj 30 százaléka ugyanis a személyi jövedelemadóból visszaigényelhető. Ha azt tekintjük, hogy ma körülbelül minimálisan 100 ezer forintba kerül egy tanfolyam elvégzése és a vizsga, ez semmiképp sem tekinthető mellékes körülménynek. Az iskola 9 autóval áll a tanulók rendelkezésére. A széles típusválaszték - Suzuki, Opel, Peugeot, Citroen, Volkswagen - is az ügyfelek igényeit igyekszik kielégíteni. Ugyancsak a tanulói igényeket tartja szem előtt az iskola, akkor, amikor a havonta induló - délelőtti és délutáni - új, tanfolyamok mellett Szolnok környékén kihelyezett, vidéki tanfolyamokat is szervez. Tervezik azt is, hogy a gyakorlati oktatás terén már működő lehetőségként az elméleti oktatás is megvalósulhasson akár csak a hét végi napokon is. A középiskolák felkérésére szívesen vállalják, hogy a helyszínen tartanak tanfolyamot. A Favorit Autósiskola már most gondol a közeljövőben bevezetendő számítógépes vizsgáztatásra. Náluk már az elméleti képzés számítógép segítségével történik. (PR) Favorit Autósiskola Szolnok, Kossuth L. út 17-23.1. em. 1. tel.: 56/424-184, 30/9434-327 okév: 05-0048-03 Az autósiskolában korszerű autókon sajátíthatják el a tanulók a járművezetés fortélyait