Új Néplap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-27 / 276. szám
* Grátisz IHdVKNKS HIRDETÉSI UW " íj Sémiiéi • ÄttEaEis áMá®- és feMeM * Hjaszniálítainté-Miiiálat * Hetit rádliÓH és IV-nifiSMiar KÖZÖS MEGEGYEZÉSSEL. A szolnoki önkormányzat városüzemeltetési és beruházási főosztályának vezetője, Szebeni László kezdeményezte munka- viszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetését. Ez tegnapi, november 26-i hatállyal megtörtént. Teendőit az új főosztályvezető kinevezéséig eddigi helyettese, Veréb Sándor látja el. ba ALAPÍTÓ OKIRAT. Módosíta- ni kell a martfűi Damjanich János Gimnázium alapító okiratát. Az intézményben új szakirányokat indítanak jövő szeptembertől, ezért a város képvi- selő-testülete következő ülésén tárgyalni fog a változtatásról, pe KÖNYVEK ERDÉLYBE. A megyeszékhely öt középiskolája csatlakozott ahhoz a karácsonyi segélyakcióhoz, amelyet a Szolnoki Diákokért Egyesület hirdetett meg az Erdélyben élő nehéz sorsú gyermekek megsegítésére. A szervezők elsősorban magyar nyelvű tankönyveket, mesekönyveket, ifjúsági regényeket várnak, hiszen azokhoz nagyon nehéz hozzájutni a határon túl élőknek. De szívesen fogadnak ruhaneműt, játékokat és más felajánlást is. Az adományokat eltérő időpontokban várják. December 1-jén az Építészeti Szakiskola Baross úti épületében, december 2-án a Széchenyi Gimnáziumban, december 3-án a Ruhaipari Szakközépiskolában és a Tiszaparti Gimnáziumban, míg december 5-én az Alternatív Gimnáziumban, tj FESTÉS. Kifestik a városi művelődési házat Kunszentmárton- ban. A munkára azért van szükség, mert a tetőszerkezet hibái miatt beázott a mennyezet. A tető felújításával a közelmúltban végeztek, így neki lehetett kezdeni a festésének is. pe ■ Hét végén jön a Jó Tanács A tartalomból: Felsőfokon Kihívások előtt a Szolnoki Főiskola Közlekedés — biztonság Fokozatosan nő a balesetek száma — Karácsony - a béke jelképe — A hölgyek narancsbőrét is szüntető papucsokról — A nátha és az esetleges influenzaszezon kivédésének, megelőzésének lehetőségeiről, az immunrendszer megerősítéséről. Felmentették a tiszti főorvost Mindenkit meglepett az indok nélküli eltávolítás Garancia vagy szavatosság? Változtak a jótállás szabályai Azonnali hatállyal leváltotta az országos tiszti főorvos dr. Kovács Lászlót, megyénk tiszti főorvosát. Ennek indokát nem közölték az érintettel. Megyei információ A megyei üszti főorvos leváltásával kapcsolatos érdeklődésünkre dr. Ungváry György országos tiszti főorvos (aki egyébként december 31-ig marad hivatalában) egy faxot juttatott el szerkesztőségünkbe, miszerint 2003. november 25-én azonnali hatállyal visszavonta dr. Kovács László Jász-Nagykun-Szolnok megyei tiszti főorvos vezetői megbízatását, amely a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény alapján külön indoklás nélkül történt. A megyei tiszti főorvosi feladatok ellátására dr. Debreczeni Sára helyettes megyei tiszti főorvos kapott megbízást. Dr. Kovács László — akit 2000. április 14-én neveztek ki tiszti főorvossá, határozatlan időre - érdeklődésünkre elmondta: a felmentéséről szóló írásbeli értesítést kedden futár hozta Szolnokra. Ez úgy érte őt, mint derült égből a villámcsapás. Már ez az eljárás is szokatlan volt. IFOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) Látványos kútcsodát terveznek Az építmény a település jelképe lehet CSERKESZŐLŐ Az egyre növekvő látogatói létszám miatt újabb gyógymedencét építtet a község. A költségek egy részére pályázaton nyert pénzt a település. Cserkeszőlő gyógyfürdőjét öt év alatt teljesen újjáépítették. A legutóbbi fejlesztés, a gyógycentrum máris egy másik építkezést igényelt.- Gyógycentrumunk hamar fölkeltette sokak érdeklődését - mondta Szokolai Lajos polgármester. - A mostani vízfelület már kicsi a megnövekedett látogatói létszámhoz. A téli fürdőnk mellett építjük fel az új, 280 négyzetméteres medencét. A beruházás mintegy felét pályázati pénzből fedezi a település. Egy másik újdonság messze földön híressé válhat. Az 1943ban fúrt gyógyvizes kút ugyanis már nem sokáig tudja biztosítani a strand vízellátását, ezért egy másikat fúrnak.- Az új kútból különlegességet szeretnénk csinálni. A látvány legyen meglepetés. A lényeg, hogy Cserkeszőlő jelképe is lehet ez a kis kifolyókkal, vízvételi lehetőséggel is ellátott impozáns építmény - mondta Szokolai Lajos. SOUL-NOK JAZZ NAPOK. Kezdetét vette a III. Soul-nok Jazz Napok tegnap este a VMZK-ban. A megyeszékhelyen zajló nagyszabású rendezvénysorozat nyitónapján felvételünk a tiszafüredi Orosz Győző és barátai fellépését örökítette meg__________ _____ ____________ _ főt*, mészáros Ál gyűjtők Megyei információ Karácsony közeledtével egyre nő az adománygyűjtők száma. Különböző indokokkal állítanak meg bennünket az utcán vagy keresnek meg otthonainkban. Mint Sallai Nórától, a Vöröskereszt megyei titkárától megtudtuk, az utóbbi időben több telefonhívást kaptak, melyek szerint adománygyűjtők jártak a telefonálók lakásán, főként Szolnokon, a vasútállomás környékén. Állítólag a Vöröskereszt nevében pénzt, egyéb felajánlásokat kértek, ám Sallai Nóra hangsúlyozta, szervezetüknek nincs ilyen akciója. Az adományokat ugyan várják, ám Szolnokon kizárólag a Mária utcai központ- jukban. _____________ jzs A sok háztartási kisgépre mostantól nem lesz jótállás, szavatosság viszont mindenképpen FOTÓ: MÉSZÁROS kisgépek, háztartási gépek és műszaki cikkek esetében nem kötelező a jótállás - tudtuk meg Boros Lajostól, a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség igazgatójától. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a vásárló mostantól védtelenebb lenne, a szavatosság ideje ugyanis nemrégiben nőtt. Hajlamosak vagyunk a két fogalmat - szavatosság és jótállás - összemosni vagy éppen keverni. Míg a szavatosság esetén a gyártó és a forgalmazó azért kezeskedik, hogy vásárláskor hibátlan a terméke, a jótállás azt jelenti, hogy a garancia ideje alatt kifogástalanul működik az adott árucikk. Némiképp meglepőnek tűnik, hogy a jótállási körből kikerültek a bútorok. Ezeket a gyakran több százezer forintos, tartós fogyasztási cikkeket még körültekintőbben kell tehát megvásárolnunk. — Mostanában jelentős mértékben megnövekedtek a fogyasztóvédelem munkatársának tanácsadói feladatai - mondta Boros Lajos. - Egyre többen kérnek ugyanis információt telefonon vagy személyesen a vátozó szabályokról. SZILVÁSI Megyei információ A napokban módosultak a jótállás szabályai, amelynek következtében bizonyos tekintetben rosszabbul is járhat a figyelmetlen vásárló. Több termék esetében ugyanis nem kötelező jótállást vállalnia a kereskedőnek. A vátozások célja, hogy a fogyasztóvédelmi szabáyozás közeledjen az uniós normákhoz. Az Európai Unióban sehol nem kötelező a jótállás, mindenhol az önkéntes jótállásra térnek át. A kereskedők viszont érdekeltek lesznek abban, hogy az előírtnál nagyobb garanciát adjanak, mert ez növelheti versenyhelyzetüket. Az egyik legfontosabb módosítás, hogy tízezer forint áatti Mindeddig a jótállás a megvásárolt tárgyhoz kapcsolódott, az új szabályok szerint azonban már a vásárló személyéhez. A módosítások miatt kieshetnek a jótállás köréből a vállalkozások, de a közintézmények is. ALTO GL dupla légzsákkal 1 875 000 Ft-tól • 1,1 literes, 4 hengeres, 16 szelepes, 64 lóerős motor • állítható magasságú előfeszítős övék elöl * vezető- és utasoldali légzsák alapfelszereltség • indításgátló \ • ajtókba épített merevítők • átlagfogyasztás: 4,9 liter 100 kilométeren * □ ! AUTÓ. Egy csöpp energia. $ Üzemanyag-fogyasztás (kombinált): 4,91/100 km. CO2 -kibocsátás (kombinált): 119 g/km.