Új Néplap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-25 / 274. szám

10. OLDAL KÉK 2003. November 25., kedd T U K 0 R ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Fejen lőtték Vadászbaleset áldozata lett egy hajtó a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bükkzsércen. Társai vaddisznóra vártak, amikor a segítőt eltalálta egy puskago­lyó. A lövedék csupán a feje te­tejét súrolta, így a 41 éves helyi férfi csupán könnyebb sérülés« sei került kórházba, europress Összeütköztek Egy ember életét vesztette, öt pedig megsérült, amikor mikro- busszal ütközött egy kisteher­autó Piliscsév közelében. Egy 18 éves tinnyei lány kisteher­autóval haladt a főút felé, ami­kor áttért a bal oldali sávba, és nekicsapódott egy szabályosan közeledő kisbusznak, europress Biztonságosan Egyre többen használják a biz­tonsági övét, tette közzé tíz év vizsgálati eredményeit a Közle­kedéstudományi Intézet. A pozi­tív eredmény elérésében nagy a szerepe van a rendszeres rend­őri ellenőrzéseknek, europress Erőszakoskodott Szemérem elleni erőszak miatt adtak ki elfogatóparancsot egy ismeretlen férfi ellen, aki egy nyolcéves kislányt rontott meg Debrecenben. Az eset már csaknem egy hónapja történt, de az eddigi nyomozás nem ve­zetett eredményre, ezért Hajdú- Bihar megye rendőrfőkapitánya százezer forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek, europress Drogcsempész A gyomrában akart drogot Budapestre becsempészni egy ecuadori férfi. A határőrök hív­ták fél a vámosok figyelmét egy hatfős, Ecuadorból Milánón keresztül Budapestre érkező társaságra. Átvilágították őket, és egyikőjük testében gyanús anyagot találtak. A férfi 84 da­rab, kokaintartalmú kapszulát nyelt le. europress Arcon szúrta Konyhakéssel szúrta arcon élet­társát egy férfi Piricsén. Az el­követő és a 31 éves nő szóvál­tásba keveredett, majd a férfi egy konyhakéssel megszúrta barátnője felső ajkát, europress Túlerőben voltak Egy húszfős társaság támadt meg egy székesfehérvári járó­kelőt. Éppen a söröző előtt ha­ladt, amikor ketten szóváltásba keveredtek vele, majd bántal­mazni kezdték. A kiabálásra további 15-20 ember futott ki a sörözőből, és szintén nekiestek a fiatalembernek, aki végül el­menekült, és értesítette a rend­őrséget. europress Kályhához nyomta Karóval verte, majd egy kályhá­hoz nyomta élettársa fejét egy férfi Bátonyterenyén. A nő a bántalmazás következtében könnyű sérülést szenvedett. A rendőrség az elkövető ellen eljárást indított, europress Kiugrott az ablakon Meghalt az a 17 éves fiú, aki vasárnap délután kiugrott egy székesfehérvári lakóépület nyolcadik emeleti ablakából. A nagymamájánál volt látogató­ban, amikor feltehetően öngyil­kossági szándékkal kivetette magát a nyolcadik emeleti la­kás ablakából. A parkolóba zu­hant fiatalhoz azonnal mentőt hívtak, ám életét már nem tud­ták megmenteni, europess Autós üldözés Lopott autójával nem akart meg­állni egy közlekedési ellenőrzés során egy körözés alatt álló férfi. A rendőrök üldözőbe vették az autót. Keszthelyre hajtva a sofőr kipattant az autóból, s gyalog menekült volna tovább, de bekerítették, europress ■ Kollégiumtűz: 32 halott Maradt a bánat és a kiégett diákszálló FOTÓ! EUROPRESS/EPA A nem végleges adatok szerint 32 halálos áldozata van annak a tűzvésznek, amely hétfő hajnalban keletkezett az egyik moszkvai egyetemi kollégiumban. Mintegy 150 diákot ápolnak különböző fokú sérülésekkel az orosz főváros kórházaiban. A rendőrség őrizetbe vett egy nigériai diáklányt. Moszkva A külföldi, elsősorban harmadik világbeli diákokat oktató, Patrice Lumumbáról elnevezett Népek Barátsága Egyetem ötszintes diák­otthonában hajnalban keletkezett a tűz. Az éjszakai portások egyike figyelt fel arra, hogy a 203-as szá­mú szobából füst szivárog ki az aj­tó alatt. Miközben hívta a tűzoltó­kat, három lányt látott elfutni; mint kiderült, a kollégiumba nem­rég érkezett nigériai lányok voltak. Egyiküket néhány óra múlva meg­találta a rendőrség. A szakértők vizsgálják a tűzvész keletkezésé­nek okát. Nem zárják ki a gyújto­gatás lehetőségét sem, bár a leg­valószínűbb az, hogy valamilyen elektromos készülék „zárt rövid­re”. A tíz év óta legnagyobb moszkvai tűzesetben több mint ezer négyzetméter nagyságú terü­let égett ki négy emeleten. Hu­szonnyolc ember veszett oda a lángoló pokolban, három az ablak­ból ugrott ki és így szerzett sérülé­seibe halt bele, egy személy pedig a mentőautóban hunyt el. A kór­házakba szállítottak közül hivata­los orosz közlés szerint 20 kínai, 10-10 vietnami, ecuadori, afganisz­táni és angolai, 9 pedig etióp. Raj­tuk kívül még 17 ország állampol­gárai találhatók a többnyire égési sérülést és füstmérgezést szenve­dettek között. Ugyanakkor a moszkvai kínai nagykövetség köz­lése szerint 33 kínai diák sérült meg, s 17 eltűnt. EUROPRESS/MTI Hajósok tragédiája a Dunán Döbbent csend ült az egy hónapja átadott paksi dunai kikötőn tegnap reggel. A tűzoltók nyolc óra tájban két ukrán férfi holttestét emelték ki egy rakodásra váró uszály egyik rekeszéből. A hajósok halálát a helyszíni vizsgálat meg­állapítása szerint oxigénhiány okozta. A kikötő tulajdonosa szerint érthetetlen, hogy a tapasztalt hajósok mit kerestek az uszály aljában. Paks Tapasztalt hajósnak számított az a két, negyven és ötven év közötti ukrán állampolgárságú férfi, akik ma reggel vesztették életüket a paksi kikötőben. Egyikük eddig is­meretlen okból ment le a rakodás­ra váró uszály egyik rekeszébe, társa a segítségére sietett. Egy uk­rán magáncég tulajdonában lévő hajó nyolcfős személyzetének egyik tagja értesítette a Idkötő tu­lajdonosát, aki azonnal, hét óra harminc perckor riasztotta a paksi tűzoltókat. A tűzoltók a helyszín­re érkezve csak a két férfi holttest­ét találták meg az uszály rekeszé­ben. A Tolna Megyei Katasztrófa- védelmi Igazgatóság vegyi felderí­tő szakemberei vizsgálták a re­keszben található levegőt, megál­lapításaik szerint a tizenegyszer ötméteres alapterületű, négy mé­ter magas keszontérben nem volt idegen mérgező anyag, a levegő oxigéntartalma viszont alacsony volt, ez okozhatta a két férfi halá­lát. Az egy hónapja átadott kikötő tulajdonosa, Sági Tibor, a szek­szárdi Sygnus Kft. ügyvezetője a helyszínen elmondta, érthetetlen, hogy a rakodás megkezdése előtt miért ment le az egyik hajós a re­keszbe a hajón rendelkezésére ál­ló légzőkészülék nélkül. Az ukrán magáncég hajósait régóta ismeri, többször rakodtak már a cég Dom- boriban lévő kikötőjében. Fegyel­mezett személyzet - jellemezte A kikötő tulajdonosa, Sági Tibor szerint ért­hetetlen, ami történt fotó! Rákosi a csapatot -, eddig mindannyian pontosan betartották a szigorú szabályokat. Alkoholfogyasztást sem tapasztaltak náluk soha. Sági Tibor elmondta: a kikötőt üzemel­tető cég egyébként nem ellenőriz­heti a hajókat, a kapitány engedé­lye nélkül a lábukat sem tehetik az uszályokra, a rakodásért a hajózá­si vállalkozás felelős. RÁKOSI GUSZTÁV Tanmese egy autóvásárlásról Egy nagy értékű, használt 600-as Mercedes adásvétele miatt ül a vádlottak padjára három férfi Kecskeméten. Nem sokon múlt - állítja az ügyészség -, hogy 5,5 millió forinttal károsítsanak meg egy lízingcéget a luxusautó miatt. Kecskemét Történt, hogy a jármű kecskemé­ti tulajdonosa meghirdette Merce­desét az újságban. Jelentkezett is egy 24 éves kecskeméti férfi, és a város egyik autókereskedését kér­ték fel az adásvétel közvetítésére, mivel a vevő hitelt akart felvenni az öt és fél milliós vételár miatt. A Mercedes a kereskedés udvarára került. A tulajdonos nem adta le a forgalmi engedélyt és a törzs­könyvet, viszont az egyik kulcsot- tűzvédelmi okokra hivatkozva - elkérte tőle a szalon. A Mercedes gazdája felhívta az ügyintéző fi­gyelmét: senkinek sem adhatja ki- még kipróbálásra sem - az au­tót. De mit sem törődött ezzel a cégnél dolgozó, csalás és orgaz­daság miatt már büntetett elő­életű járműügyintéző - állítja a vádiratban a Kecskeméti Városi Ügyészség. Megegyezett a ve­vőjelölttel, hogy az hitelintézés alatt is használhatja alkalman­ként a Mercedest. A fiatalember félt attól, hogy igazoltatják a rendőrök, így segítséget kért az autókereskedés alkalmazottjá­tól, aki felkereste a kecskemé­ti okmányirodát, ahol hamis tartalmú kérelemmel forgalmi- engedély-másolatot készíttetett a számára. A vevőjelöltnek azonban pénze sem volt: a teljes vétel­árat fel akarta venni hitelként. Az első pénzintézet a vásárló fiatal korára hivatkozva eluta­sította a kérelmet; a másiknál már az apját nevezték meg ve­vőként. Ennél a banknál viszont fel­tétel volt, hogy a vásárló leg­alább a vételár felét fizesse ki. Ezért hamis elismervényt nyúj­tott be a család, miszerint a Mercedes ára 11 millió, és az összeg felét, 5,5 milliót már ki­fizettek a tulajdonosnak. A bank végül megtagadta a lízing- szerződés megkötését, és a rendőrség is tudomást szerzett a csalássorozatról. Az ügyészség a vevőjelöltet jármű önkényes elvételével, je­lentős kárt okozó csalás kísérle­tével és magánokirat-hamisítás­sal vádolja. Az autókereskedés alkalmazottja és az apa is vád­lott lesz a büntetőperben. NOSZLOPY NAGY MIKLÓS Húzós. De nem az ára. Most a 0.8-as Daewoo Matiz mellé megérkezett az 1 literes, 63 LE-s modell is. Ez a vidám, 5 ajtós városi autó, 3 év garanciával, már 1 699 000 Ft- tól\ akár részletre az Öné lehet! Keresse fel márkakereskedésünket! Daewoo Matiz már 1 699 000 Ft-tólU Ranex Kft. it A képen látható autó illusztráció! Átlagos fogyasztás: 6,1 1/100 km, CO?-kibocsatás: 160 g/km. 'A fenti ár 0.8 literes motorra vonatkozik. 5002 Szolnok, Mozdony u. 4. Tel.: 56/511-766, 56/511-767 • E-mail: daewoo@ranex.hu Daewoo. Nagyszerűbb, mint gondolná. jH i ~ " / l tu»] m motor VÁROSI MŰVELŐDÉSI ÉS ZENEI KÖZPONT KHT. Szolnok PROGRAMAJÁNLATA November25.18.00óra-színháziérém JÖHET EGY VALLOMÁS Tamai Kiss László jubileumi műsora Vendég: Máté Ottilia Közreműködik: a Sunny Band (A Szigligeti Színház Dajka-bérlet tulajdonosaira való tekintettel a kezdés időpontja néhány perccel később­re módosulhat!) November 26-27-28-29. III. S0UL-N0K JAZZ NAPOK Program: November 26. - kamaraterem 19.00 óra PETER MASSINK - BORI VIKTOR DUÚ 20.00 óra OROSZ GYŐZŐ ÉS BARÁTAI November 27.19.00 óra - kamaraterem BABOS PROJEKT ROMANI November 28.19.00 óra - színházterem HOT JAZZ BAND November 29.19.00 óra - kamaraterem PEGE QUARTETT A rendezvény fővédnöke: Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára. Az I. „ősz” Művészeti Fesztivál rendezvénye. Decemberi 10.00 óra - színházterem „VÁRJUK A MIKULÁST!” -TÁNCGÁLA Zenés táncelőadás a Városi Művelődési és Zenei Központ balett-növendékeinek közreműködésével. December 8.19.00 óra-színházterem SZOLNOK HELYŐRSÉG FÚVÓSZENEKARÁNAK HANGVERSENYE Sok meglepetéssel: musical- és operett részletek, igényes könnyűzene, karácsonyi hangulat Közreműködik: Sallai Gabriella és Sülyi Károly Vezényel: Fejes István KIÁLLÍTÁSOK: Decemberi 17.00 óra-II. emeleti galéria KAPOSVÁRINÉ MIHÁLYI MÁRIA TŰZZOMÁNC ÉS FESTMÉNY­TÁRLATÁNAK MEGNYITÓJA A kiállítást megnyitja: Vass Lajos, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára A megnyitón közreműködik: a Bartók Béla Zeneiskola Köszöntőt mond: Farkasházi István, a VMZK ügyvezetője Megtekinthető: december 23-ig November30-ig - II. emeleti galéria „MAGYAR NOBEL-DÍJASOK” CSÍKY LÁSZLÓ portré és karikatúra szobrász kiállítása Vendég kiállítók: Tónio - karikaturista, Udvardy Csaba -festőművész Az I. „ősz" Művészeti Fesztivál rendezvénye. December 12-ig -1. emeleti fotógaléria „ZENEVARÁZS” A Jászkun Fotóklub kiállítása a II. Szolnok Jazz Fesztivál emlékezetes pillanataiból ELŐZETES: „ADVENTI KOSZORÚ” December 16.18.00 óra - református templom KEGYE JÁNOS PÁNSÍPMŰVÉSZ KONCERTJE Vivaldi, Albinoni, Mozart, Beethoven művei December 17.10.00és 14.00 óra-színházterem VÜK - A Fabula Bábszínház bábjátéka 55 percben. A nagy érdeklődésre való tekintettel, bérleten kívüli előadás. December 19.10.00 óra-színházterem „A SZERETET ÉS BÉKESSÉG ÓRÁI”- AJÁNDÉKMŰSOR NYUGDÍJASOKNAK A rendezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. INFORMÁCIÓK: Városi Művelődési és Zenei Központ Kht. Szolnok, Hild János tér 1. Információs telefonszám: 56/514-569 E-mail cfm: vmzk@szolnok-vmzk.hu Jegypénztár: hétfőtől péntekig 15.00-18.00 óráig HIRDETÉSI ÜGYEKBEN Lambert Krisztián segítségét kérheti 7.30-17 óráig az 56/516-729-es telefonszámon. Telefonos apróhirdetések felvétele: 56/516-716

Next

/
Thumbnails
Contents