Új Néplap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-22 / 272. szám

6. OLDAL HATVAN ON TÚL 2003. November 22., szombat MII NYUGDÍJASOK KÉZMÜVESMUNKÁIBÓL. Cyörgyey Jánosné üveg- és porcelánfestéseinek néhány darabja _________________■ „M intha nagyihoz mennél” A szolnoki 2. Számú Gondozási Központ a város zöldövezetében, szép helyen, a Városmajor úton található. Könnyen megközelít­hető, hiszen úgyszólván a kapuja mellett áll meg a busz. Belső kör­nyezete is emberközeli. Az idő­sek számára mindez természete­sen nem közömbös, de igazi von­zalmat elsősorban az kelt ben­nük, hogy a gondozási központ igyekszik jól megfelelni sokrétű Háromszáz adag palacsinta készítői (BEKÜLDÖTT FOTÓ) feladatának. Ars poeticájának is beillik az, amit Borók Józsefné, a gondozási központ vezetője szo­kott mondani az új gondozónők­nek: „Olyan érzéssel, segítőkész­séggel közeledj az öregekhez, mintha a nagyanyádhoz men­nél.” S azok hivatástudattal vég­zik is anyagilag korántsem elis­mert munkájukat. A gondozási központ feladatköre meglehető­sen szerteágazó. A nappali ellá­tás negyvenegy idős embernek pótolja a család, a munkahely hi­ányát. Napi egyszeri étkezést, különböző foglalkoztatást, szó­rakozást biztosítanak számukra. A nappali ellátás mellett az alapellátáshoz tartozik a házi se­gítségnyújtás és az étkeztetés. A gondozónők olyan idős emberekhez járnak, akik általában nem tud­ják elhagyni otthonai­kat, és önmagukat is csak részben tudják el­látni. Ha szükséges, visznek ebédet, ellátják őket gyógyszerrel, bevá­sárolnak számukra, in­tézik ügyeiket. Csak az a baj, hogy sok az ellátás­ra szoruló, s kevés a gondozónő. Személyen­ként néha húsz-huszon- két idős embert is ellátnak, pedig csak hat-nyolc lenne az ideális. A területi ellátásban részesü­lők mellett többen vannak olya­nok is, akik a gondozási köz­pontból hordják az ebédet, de más szolgáltatást nem igényel- nek. Legalábbis egyelőre... ■ Szegénységből gazdagságba? — Ha cukrot látok, mindig az édesanyám jut eszembe. A Szolnoki Cukorgyárban évtizede­kig emelte, rakta a huszonöt kilós cukroszsá­kokat — mondja Kállai György, a szolnoki Vízpart körúton lévő „Gondoskodás háza” szociális otthon ügyvezetője, úgy is írhat­nám: tulajdonosa. Szavaiból könnyű következtetni arra, hogy nem fényűző körülmények közé született. Szolnok legelmaradottabb részén, a kisgyepi cigánysoron nevelkedett. Kesernyés derűvel idézi gyermekko­rát: - Mindig álmodoztam. Szerettem volna gaz­dag lenni, legalább annyira, mint az egyik osz­tálytársam szülei, akik négyszínű golyóstollat vettek a fiuknak. Most meg már van szép laká­som, gépkocsim, annak a fiúnak meg jóformán semmi.- Szülői támogatással boldogult?- Öt testvérem van. Szüleim mindig dolgoz­tak, sosem voltak munka nélkül, mégsem tud­tak nekünk pénzt adni. Ahelyett a legtöbbet ad­ták: becsülettel felneveltek bennünket, szakmát adtak a kezünkbe, s így meg tudtuk állni helyün­ket az életben.- Milyen szakmát szerzett?- Villamosipari címfestőként dolgoztam hu­szonhárom évig egy villamosipari vállalatnál. Annak alkalmazásában megfordultam sok he­lyen, így Pakson, Százhalombattán, Nyergesúj­faluban. S a kazahsztáni Tengizben is hat és fél évig. Amikor odakerültem, a repülőtérről busszal öt óra múlva érkeztünk szállásunkra, egy se fű, se fa, félsivatagos környékre. Nyáron ötven-hatvan fokos melegben, télen harminc­harmincöt fokos hidegben is dolgoztunk. Azt hittem, hogy a világ végére kerültem. Hat, illet­ve kilenc hónaponként jöttünk két-három hétre haza. Emberpróbáló időszak volt.- Miért vállalta?- Azért vállaltam hosszú ideig munkát Ten­gizben, mert tudtam, hogy csak úgy tudok fel­emelkedni. Az itthoni keresetből nehéz volt tő­két kovácsolni.- Hogy bírta ki?- Az, amikor a fizetésemet átutalták a szám­lámra, mindig jó lökést adott. A Tengizben töl­tött évek hozták meg azt a tőkét, amivel ideha­za már tudtam valamit kezdeni.- S mit kezdett vele?- Sokat töprengtem, hogy mit csináljak a pén­zemmel. Olvastam az újságban, hogy néhány szociális intézményben milyen állapotok van­nak, s akkor — nem akarom mondani, hogy va­lamilyen sugallatra - valami bekattant, s arra késztetett, hogy szociális otthont létesítsek. A volt szovjet laktanyát szemeltem ki erre a célra, de beláttam, hogy azzal nem bírok. Nem voltak kapcsolataim, sem olyan rokonaim, barátaim, akik segítettek volna. Árverésen viszont meg tudtam venni ezt a Vízpart körúti ingatlant, ami valamikor turisztikai szállás volt. Rengeteg munkát jelentett a faházak és a park rendbetéte­le, de most bárki megnézheti azokat.- Hány idős emberről gondoskodnak?- Pillanatnyilag negyvenkilencről, de pályáza­ti pénz segítségével a közeljövőben megkezdjük egy új épületszárny építését. Abban mindegyik szobához vizesblokk is tartozik majd. Ha elké­szül, abba költöznek az emberek a faházakból. Azok helyén épül majd az újabb épületszárny, így a gondozottak száma lényegében megkét­szereződik. Új konyha, étterem, egy kis presszó is épül. A bentlakók lelkivilága miatt fontosnak tartom, hogy legyen majd egy kis kápolna is. Az első épületszárnyat a jövő év végén szeretnénk átadni.- Ezek szerint bőven van tennivalója.- Nagyon sokat dolgozom. Ebben lelem örö­mömet. Úgy gondolom, nem kaphatok többet, mint amennyit adok. ■ Tisza-szabályozás és természetvédelem Röviden TALÁLKOZTAK. A megyei ön- kormányzat és az ellátó- és szol­gáltatószervezet vezetői nyugdí­jas-találkozóra hívták a megye­háza volt dolgozóit, akik nyug­díjba kerülésük után szétszéled­tek az egész országban, s ezért többnyire csak ilyen alkalmak­kor találkozhatnak volt munka­társaikkal. A november 20-i - immár hagyományos — rendez­vényen tájékoztató hangzott el a megyei önkormányzat tevé­kenységéről, majd kultúrműsor, s közös vacsora következett. LÁTOGATÓBAN. A Szolnok Városi Nyugdíjasklub tagjai Debrecenbe látogattak, ahol megtekintették a református kollégiumot, a Nagytemplomot, a Déry Múzeumot, ahol Mun­kácsy Mihály alkotásaiban gyö­nyörködtek. Élményekben gaz­dagodva tértek haza. TISZA-PARTI RANDEVÚ. E címmel immár hagyomány­számba menő találkozót szer­vezett a szajoli Szegfű Nyugdí­jasklub. A résztvevők között képviseltette magát a mezőtúri városi, a szolnoki Baross Gá­bor, a II. Rákóczi Ferenc és a Hámán Kató, a törökszentmik­lósi nőklub, a ceglédi vasutas nyugdíjasklub. Részt vett a ta­lálkozón Horváth László, a vas- utas-nyugdíjasklubok országos szövetségének elnöke is. A Ti- sza-parti randevú megszervezé­sére a Szegfű Klub negyvenezer forintot kapott az országos szö­vetségtől, s ugyanonnan né­hány üdülési beutalót is INTERNETTANULÁS. Inter nettanfolyamot indít nyugdíja­sok számára a szolnoki Hild Vik­tor Városi Könyvár. A tanfolya­mon való részvétel díja kétezer forint. A városi nyugdíjasklub a képzésre jelentkezők részvételi díjának felét átvállalja. _____■ Or szággyűlési határozat szü­letett a Tisza újraszabályo­zásáról, az új Vásárhelyi­tervről. Hogyan érinti ez ter­mészetvédelmet? - erről be­szélgettünk Lőrincz István­nal, aki három évtizede a Kö­zép-tiszai Tájvédelmi Körzet munkatársa.- Végül is megtörténtek az első lé­pések, hogy a természetvédelem, a tájrendezés és a tájrehabilitáció egymás mellé kerülve szembesül­jön a folyószabályozási tervekkel. Pillanatnyilag komoly ígéretek hangzanak el arra vonatkozólag, hogy a Tisza szabályozását úgy fogják végezni, hogy a természeti értékek minél kisebb kárt szen­vedjenek. Én viszont szkeptikus vagyok, mert pályafutásom alatt nekem már annyit ígértek, s azok negyede sem valósult meg. A Vásárhelyi-terv ürügyén le­hetne vitatkozni arról, hogy jó-e a Tisza újraszabályozása. Meg­győződésem, hogy a jó megoldá­sok mindig egyszerűek. Most vi­szont egy meglehetősen bonyo­lult rendszert látok kibontakoz­ni. Annyi olyan mozzanat van a tervben, amely folyamatos kar­bantartást igényel. Én még évti­zedek alatt sem láttam olyan kor­mányt, aki biztosítani tudta vol­na a fenntartáshoz szükséges pénzt. Szkeptikusan tekintek a következő évekre is. Ha a kar­bantartási feladatokat nem tud­juk megoldani, megint rúgunk egy öngólt. Ezért jó, ha párbe­szédbe elegyedünk, mert más­ként gondolkodik egy mérnök, mint egy biológus, egy ökológus. Mi tudjuk, hogy a sáv fenntartá­sa évente minimum kétszeri be­avatkozást igényel. Nehéz priori­tásokat megállapítani, kimonda­ni, hogy ez vagy az kizárólag víz­ügyi érdek, és az élővilágot — úgy, ahogy van — ennek rendelni alá, s ami pusztul, az pusztul. — S szót értenek a mérnökök­kel?- Most különböző szinten foly­nak a tárgyalások. Megegyez­tünk abban, hogy minden mű­szaki megoldást lépésről lépésre megvizsgálunk, s azokat a kívá­nalmakat, melyeket a természet- védelem támaszt, beépítik a ter­vekbe. Most már talán eljutunk odáig, hogy a kimondott, hang­zatos mondatok és tervek köze­lítsenek egymáshoz. Mondok egy példát. Az eredeti tervben az szerepelt, hogy az övzátonyokat „rendbe kell rakni”. (Azok a he­lyek értendők ez alatt, ahol az üledék lerakódik, s a víz gátat emel önmagának). Felvetődött, hogy azokon a helyeken a nö­vényzetet meg kell ritkítani vagy elbontani az övzátonyokat. Ter­mészetvédelmi szempontból vi­szont nagyon fontosak azok. Raj­tuk — szinte kivétel nélkül - ter­mészetes településerdők vannak, változatos élővilággal. Javasla­tunk az volt, hogy ezeken a he­lyeken - biztosítva a víz áramlá­sát - nyissanak fokokat, s így csekély áldozatok árán meg tud­juk tartani az övzátonyokat, s ugyanakkor teljesülnek az árvíz- védelmi követelmények is.- Milyen főbb mozzanatai van­nak a Vásárhelyi-tervnek?- A hullámtéri „rendteremtés”, a gátáthelyezés és az árvízi táro­zók kialakítása. Nem minden te­kintetben egyezik a véleményem a mérnökökével. Mást tekintenek ártéri „rendnek”, mint én. Szerin­tük akkor jó, ha a folyó medre szép egyenes, szerintem meg ak­kor jó, ha szép görbe. Ebben meg kell találnunk a megfelelő komp­romisszumot. Nagy vitát váltott ki a vezsenyi kanyar átvágása, ami senkinek sem hiányzott. Nyugat-Európában a folyókat „visszakanyarosítják”, mi meg egyenesítjük azokat. Az utóbbi vízügyi megbeszélésen komoly garanciát kaptunk arra, hogy a vezsenyi kanyart nem vágják át, csupán nagy víz esetén vezetik rövidebb úton a víztömeget, s an­nak levonulása után szárazra ke­rül az a rész, nem lesz tehát ott úgynevezett vezérárok.- Milyen természeti értékekről van szó?- Elsősorban az ártéri juharfás erdőkről. Itt-ott vannak még ke­ményfás erdők is, de csak elha­nyagolhatóan. Az erdők közelé­ben vagy az erdőkben hazai tör­vények szerint is védett, illetve fokozottan védett növények is vannak. Gazdag a madárvilág is. Ritkaságnak számító rétisasok, feketególyák, barnakányák fész­kelnek az ártéri erdőkben. Nagy kár lenne veszni hagyni őket.- Tervezik-e a Közép-tiszai Táj­védelmi Körzet bővítését?- Célunk az, hogy azokat a ter­mészeti értékeket is védelem alá helyezzük, melyek az 1978-as vé­detté nyilvánításkor kimaradtak. Annak különböző okai voltak. Olyanokra, mint a tájrehabilitá­ció, gondolni sem mertünk. Arra, hogy azokat a nagy kiterjedésű ártéri szántókat azzal a hátsó szándékkal vegyük védelem alá, hogy megszüntetjük a szántóföl­di művelést és azon a részen visszaállítjuk a Tiszára jellemző tájat. Ez ma már nemcsak elhatá­rozás, hanem elsősorban pénz kérdése. Megtörtént a területek számbavétele, ugyanúgy a tulaj­donosokkal való egyeztetés. A legmagasabb döntésre várunk, hogy hivatalosan is védetté nyil­vánítsák azokat a részeket. így néhány ezer hektárral bővülne a Közép-tiszai Tájvédelmi Körzet, s nemcsak Tiszaugig, hanem Csongrádig terjedne. _________■ „S zem előtt kell tartanunk, hogy a Tisza szabályozása után a hullám­térben meglehetősen gazdag élővilág alakult ki, ami most már európai értéket is jelent. Az újonnan agyonszabályozott nyugat-európai folyók példája is mutatja, hogy miként lehet tönkretenni egy folyót. Most már a hollandok járnak hozzánk tanulmányozni, hogy miként lehetne visszacsinálni azt, amit elrontottak. Nekünk kötelességünk megőrizni természeti értékeinket, jóllehet néhány vízügyi mérnök azt hangoztat­ja, hogy az árterület arra jó, hogy levezesse az árvizet.” Egyesületi elismerések Az idősek világnapja alkal­mából négyen vehették át a szolnoki Tiszaligeti Sport- csarnokban rendezett ün­nepségen Demény Istvánné- tól, a nyugdíjasok megyei kulturális és érdekvédelmi egyesülete elnökétől az egyesület díszoklevelét és ajándékát. Az indoklás szerint az időskorú­ak érdekében kifejtett fáradozá­suk elismerése ez az oklevél, melyet a következők vettek át: Dénes Pál, aki az Eötvös Lóránd Tudományegyetem magyar­népművelő szakán szerzett kö­zépiskolai tanári oklevelet. Me­gyénkben több helyen töltött be kultúrház-, illetve könyvtár- igazgatói munkaköröket. Dolgo­zott a megyei tanács népművelé­si osztályán, majd a szakszerve­zeti művelődési ház munkatársa lett. A kulturális területeken vég­zett munkája kiváló szervező- készséggel, kimagasló kom­munikációs képességgel és kí­sérletező kedvvel párosult. Ne­véhez fűződik a megyeszékhe­lyen a tehetséges gyermekek­ből verbuvált Kölyökszínpad életre hívása, a megyei nyugdí­jas-egyesület megalapítása, a szépkorúak Kárpát-medencei szavalóversenyének megálmo­dása, az idősek népfőiskolájá­nak beindítása, számtalan színházlátogatás, író-olvasó ta­lálkozó és kirándulás megszer­vezése. Fekete Gáborné szülőfalujá­ban, Zagyvarékason a községi tanács főelőadójaként került nyugdíjba. Mindig segítőkész és türelmes volt, hiszen tudta: személyétől is függ a hivatalba vetett bizalom. Helyi és em­berismereti tapasztalatait jól kamatoztatta nyugdíjas évei alatt is. Előbb a nőklubot irányította, majd 1993-tól a Kékibolya ama­tőr művészeti csoport vezetője­ként tevékenykedik. Csoport­juk többször nyert arany minő­sítést, s kiérdemelték a megyei közgyűlés díját is. Mára már hagyománnyá vál­tak egykori kezdeményezéseik: a falunapok, a zagyvarékasi piknik, a Móricz-emléknapok, a községből elszármazottak talál­kozói. Fekete Gáborné munkája elvitathatatlan a sikerekben. Egyénisége, társaival kialakított jó kapcsolata, művészi elhiva­tottsága közösségük jövőjének egyik garanciája. Sülye Károlyné a jászberényi főiskolán könyvtár-népműve­lés szakon szerzett oklevelet. A törökszentmiklósi Városi Mű­velődési Központ igazgatója­ként meghatározó szerepet tölt be a település kulturális életé­ben. Lankadatlan aktivitással valósítja meg a mindig értéket óvó elképzeléseit - így a csalá­di vasárnapokat; a szakmun­kásképző intézet háziasszony- képző elméleti és gyakorlati oktatását; a szentmiklósi na­pok sok-sok rendezvényét; a hagyományőrző szalmafonótá­borokat, melyek kapcsolat- rendszere már túlnő az ország határán. Létrehozta a szalma­galériát, s megszervezte a me­gyei nyugdíjasok Ki mit tud? vetélkedőjét. Nagy empátiával viszonyul az idősekhez. Az in­tézményében helyet kapott nyugdíjasklubot tevékenyen segíti. Az idősek világnapja ünne­pén díszoklevelet vett át lapunk nyugdíjas újságírója, Simon Bé­la is. AZ OLDALT ÍRTA: SIMON BÉLA FOTÓ: CSABAI ISTVÁN Kállai György a munkában lel örömöt Lőrincz István, a természet őrzője

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents