Új Néplap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-04 / 256. szám
14. OLDAL INFO RMÁCIÓK ESEM É N Y E K 2003. November 4., kedd II 1^1 | Vízállás A Tisza vízállása Tiszafürednél 503 centiméter, duzzasztott, Kisköre felsőnél 660 centiméter, duzzasztott, a víz 7,8 Celsius-fo- kos volt. Kisköre alsónál 196 centiméter, áradó, Szolnoknál 141 centiméter, áradó, a víz 7,6 Celsius-fokos. A Zagyva Jászteleknél 138 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszentmár- tonnál 88 cenüméter, áradó. ■ Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Szent Miklós gyógyszertár (Tóth F. út 24.) az ügyeletes. ________________■ Tr affipax Várja a helyieket Szolnok. Dr. Szegedi Károly ön- kormányzati képviselő november 6-án, csütörtökön délután három és öt óra között tisztelettel várja a helyieket véleményük, gondjaik megismerése céljából az MSZP Tófenék úti irodájában. Ugyanezen a napon délután fél négytől fél hatig Békési Anikó nyugellátással kapcsolatos kérdésekben ingyenes tanácsadást tart. <xi Filmesztétika Martfű. A Filmesztétika - filmklub elnevezésű program keretében Sidney Pollack: A lovakat lelövik, ugye? című alkotása lesz a téma holnap délután fél négytől a Városi Művelődési Központ és Könyvtárban. Az Ifjúsági klub által szervezett esemény előadója Achs Károly, a mezőtúri Teleki Blanka Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola drámatagozat-vezető tanára. Fogadóóra Vezseny. Dr. Füle István ország- gyűlési képviselő fogadóórát tart a könyvtár olvasótermében holnap délután négy órától. A rendőrség sebességmérő autói ma a 4-es főúton Kisújszállás belterületén, valamint Karcag és Apavára között, a 32-esen Jászberény belterületén, a 33-ason Tiszafüred belterületén, a 44- esen Cserkeszőlő belterületén, a 4633-as úton Kunszentmárton külterületén mérnek. Holnap a megyeszékhely belterületén, a 4-esen Szolnok és Kenderes között, a 44-esen Öcsöd belterületén, a 45-ösön Kunszentmárton belterületén, a 442-esen Szolnok és Tiszaföldvár között kell ellenőrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. ■ Lottónyeremények Ötös lottó. A 44. héten telitalála- tos szelvényre nem bukkantak. A négyesekre 1 534 877, a hár- masokra 15 426, a kettesekre 888 forintot fizetnek. A dzsókeren ezúttal telitalálat nem volt. Hatos lottó. A 44. héten két hattalálatos szelvény volt, nyereményük egyenként 214 199 110 forint. A kettő barab öt plusz egy találatot elért fogadó külön-kü- lön 7 292 589 forinttal lett gazdagabb. Az ötösökre 153 528, a négyesekre 3628, a hármasokra 815 forintot fizetnek. Totónyeremények A 44. héten sem tizenhárom plusz egy, sem tizenhárom találat nem született. A tizenkettesek 92 988, a üzenegyesek 5629, a tízesek pedig 1075 forintot érnek. A góltotón ezen a héten telitalálat nem volt. ■ Ki tud róla? Rácz Katcdin 13 éves tiszaroffi lakos, a tiszaburai általános iskola kisegítő osztályának tanulója ez év október 7-e óta ismeretlen helyen tartózkodik és életjelet nem adott magáról. Személyleírása: mintegy 150 cm magas, vékony testalkatú, haja vállig érő, szökés-vöröses színű. Eltűnésekor fekete nadrágot viselt, míg felső ruházata ugyancsak fekete színű volt. A rendőrség kéri mindazokat, akik tudnak a kislányról, jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkeznek, jelentkezzenek a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányságon az 56/390-007-es telefonszámon vagy a 107-es, illetve a 112-es se- gélyhívó számokon.__________■ FOLTVARROK MUNKAI. Foltvarrók kiállítása nyílt meg tegnap Szolnokon, a Tudomány és Technika Házában. A martfűi folt-mozaik varrókor tárlata november 15-ig tekinthető meg a galériateremben. _________________ ______ FOTÓI CSABAI ISTVÁN Halálra gázolta Öngyilkosságot követett el egy 50-55 év körüli ismeretlen férfi szombaton este Szolnokon a Zagyván átívelő vasúti hídon, amikor a sínekre feküdt, és elgázolta egy vonat. A mozdonyvezető észlelte, hogy a férfi keresztbe fekszik a síneken, de már nem tudott megállni, és halálra gázolta. Elkötötte Elkötötte a munkaadója MTZ-80 típusú vontatóját egy 30 éves hajléktalan férfi, aki Karcagról Lakitelekre indult a járművel. A tolvajt, aki állatgondozóként dolgozott a mezőgazdasági jármű tulajdonosánál, Túrkevén fogták el a rendőrök, így a 800 ezer forint értékű traktor is sértetlenül megkerült. A játékgépekből Két szolnoki fiatalembert fogtak el a rendőrök egy kisújszállási kocsmában, amikor az ott lévő játékgépekből álkulcsot használva lopták el a pénzt. A gyanúsítottaknál megtalálták a berendezések hátlapjának kinyitására alkalmas kulcsokat, de lefoglaltak tőlük több 10 ezer forintot is. Tolvaj a tanyán Betörés történt Szolnok közelében egy tanyában, ahonnan az ismeretlen elkövető barkácsgépe- ket, PB-gázpalackot, tévékészüléket és egyéb más tárgyakat lopott el, 216 ezer forint kárt okozva a tulajdonosnak. Fizetés nélkül Fegyverneken közel 200 ezer forint értékben pakolt össze árut egy boltban az az ismeretlen férfi, aki fizetés előtt még egy üveg pezsgőt kért az eladótól. Amíg a raktárból kihozták az italt, a tolvaj meglépett az elkészített csomaggal, amit egy zsákban vitt magával. A gyanúsított személyleírása 40-45 év körüli, 180 cm magas, ápolt, megnyerő modorú, őszülő rövid hajú férfi, ruházata: szürke öltöny, fehér ing, barna félcipő, nyakában aranykeretes szemüveget hordott. Leitta magát Ismeretlen tettes besurrant egy rá- kóczifalvai magánlakásba, ahonnan néhány ezer forintot vitt magával. A rendőrök rövid nyomozás után megtalálták a gyanúsítottat, akit azonban nem tudtak kihallgatni, mivel a lopott pénzből annyira leitta magát, hogy elájult. Kereket oldott Karcagon egy családi házba tört be ismeretlen tettes. A tolvaj még pakolt a lakásban, amikor hazaért a tulajdonos. A betörő hátrahagyva mindent, kereket oldott és eltűnt a környéken. Elé kanyarodott Súlyosan megsérült egy kerékpáros férfi Szolnokon az Ady Endre és Ságvári út kereszteződésében, amikor figyelmetlensége miatt elé kanyarodott egy IFA teherautónak, ami elütötte. Mosóport loptak Két raklap, vagyis összesen 320 doboz mosóport lopott el két fiatalember egy törökszentmiklósi kft. telephelyéről teherautóval. A tolvajok akkor buktak le, amikor Szolnok közelében a 4-es főút egyik parkolójában rakták át a lopott holmit egy mási gépkocsira, és a biztonsági őrök tetten érték őket. A mosóporok értéke 550 ezer forint, ami a lefoglalással megtérült. IA HÍREKET A RMNDÓR8ÉQTŐL KAPTUK! Az oldalt Molnár G. Attila szerkesztette, akivel további információk az 56/516-747-es telefonszámon közölhetők. BALESETEK, BŰNÜGYEK Megtakarítás vagy befektetés? 5000 Szolnok, Kossuth L. út 7. Tel.: (56) 516-120 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 8.00-16.00 06-40-CITI24 06-40-248424 www.citlhank.hu Támaszkodjon mindkettőre! • 3 hónapos lekötött betet akár éves 9,3%-os fix kamattal (EBKM=9,30%)*• Budapest vagy Credit Suisse kötvény- vagy részvényalap befektetési jegyeitek vásárlása eseten. akár 9,3%-os kamat! A Citibank sohasem pihen citibank Citibank Rt. * a Citigroup és a magyarországi Citibank csoport tagja. * 5 millió forint összeget elérő befektetési jegy vásáriása és ezzel egyidejűleg legalább 1,5 millió forint összegű betétlekötés esetén. 1,5 millió forintot elérő befektetési jegy vásárlása és ezzel egyidejűleg legalább 1.5 millió forint összegű betétlekötés esetén a lekötött betét kamata 9,15% (EBKM=9,15%). A betét kiemelt mértékű kamata rulírozó lekötés esetén csak az automatikusan megújuló lekötés első - három hónapos - periódusára érvényes. Az első periódust követően a betét a lekötés megújulásakor érvényes Kamat- és Díjfeltételekben szereplő kamattal újul meg a soron következő periódusra. A betéti szerződés részletes leírását a Citibank Rt. Lakossági Banki Szolgáltatásaira vonatkozó Általános Üzleti Feltételei tartalmazzák. A befektetési jegy tőkepiaci tájékoztatója, valamint az akció részletes feltételei elérhetők bankfiókjainkban. Egyedi ajánlatunk 2003. október 1-jétől november 29-ig érvényes. A Citibank Rt. a feltételek és az akció időtartamának egyoldalú módosítási jogát fenntartja. KOCKÁZATFELTÁRÁS: Mielőtt befektetést eszközölne, további részletekkel kapcsolatban kérjük, érdeklődjön személyi bankáránál, hogy információkat szerezhessen befektetése értékeléséhez, valamint a kockázatokkal, díjakkal és költségekkel kapcsolatosan. A befektetési jegyek nem lekötött betétek, illetve a Citibanknak/Cítigroupnak és egyetlen leányvállalatának sem kötelezettségei és nem is garantálja ezeket. Ezen befektetések befektetési kockázatoknak vannak kitéve. A Citibank Rt a Citigroup és a magyarországi Citibank csoport tagja: PSZÁF Hl/41.048-9/2002., 2002. december, 20.. a Budapesti Értéktőzsde tagja. Utazók klubja Szolnok. Gavaldik Zoltán fény- kápészmester lesz az Utazók klubjának vendége ma délután fél kettőtől, aki úti élményeiről tart beszámolót a Szakszervezetek Házában, a Szapáry út 23. szám alatt. ■ Színház Szolnok. A Szigligeti Színházban holnap este hét órától a Székely fonó (Madách-bérlet) című darabot mutatják be. ■ Lelki segély A lelkisegély-szolgálat munkatársai bármilyen probléma esetén éjjel-nappal ingyenesen hívhatók a 80/505-501-es telefonszámon. Színes Világ Elszundikált A betörés úgy látszik, fárasztó vagy nagyon unalmas. A minap egy brémai szupermarketben rövidke szundítás lett a végzete egy elfáradt, vagy szakmáját már nagyon unó betörőnek. Amikor az üzletvezető még egyszer visszament irodájába, a legnagyobb meglepetésére egy ismeretlen férfit talált ott, aki az íróasztalánál húzta a lóbőrt. Amikor a kiérkezett rendőrök felébresztették a 31 éves férfit, az feltalálta magát, és azt hazudta, hogy tévedésből zárták őt be az irodába. A rendőrök azonban nem voltak olyan álmosak, hogy ezt elhitték volna, annál kevésbé, mivel betörés nyomait fedezték fel, és megtalálták az elvitelre összekészített árut is. Az álmában rajtakapott betörő most a vizsgálati fogságban szundikálhat tovább - áll a dpa jelentésében. Szakáilvébé Német győzelem született „összetettben” az immár hatodik szakáll- és bajusz-világbajnokságon: a berlini Karl-Heinz Hille kapta a fődíjat 20-20 cenüméterre kiálló pofaszakállának elismeréseként. A Nevada állambeli Carson Cityben rendezett arcszőrviadal 130 részvevője közül 56 Németországból érkezett. A népes német részvételt az ugyancsak német ex-világ- bajnok, Jürgen Burkhardt annak tulajdonítja, hogy Németországban rendelkeznek a legalaposabb szakáll-szakismeretek- kel - áll az AFP jelentésében. Masszázsrekord Masszázsrekordhoz keres „testtulajdonosokat” a salzburgi Gregor Veit. A 31 éves hivatásos masszőr arra készül, hogy 24 óra alatt 120 személyt gyúr meg. Terve szerint felváltva dolgozik majd két ágyon és mind a klasszikus, mind pedig a kínai, úgynevezett ujjlenyomatos masszázst alkalmazni fogja. Veit egyelőre még keresi az alanyokat, de már nem sok ideje van a toborzásra, rekordkísérletét november 28-ára tervezi - jelentette az APA. KOSZORÚZTAK. Az I. világháborúban Szolnoknál elesett lengyel katonák - a szolnoki önkormányzat által októberben a katonai temetőben állított - síremlékét a halottak napja alkalmából megkoszorúzták Szolnok Város Lengyel Kisebbségi Önkormányzatának képviselői. FOTÓI BÁLI ISTVÁN SZUPER T7 EXPRESSZ TÉLI KABÁTOK, télidzsekik készítői áronl Csak mai Női sztreccs divatnadrágok 2.990 Ft-ról 990 Ft. Fekete Banderas puplin és lenvászon ingek 3.590 Ft-ról 1.000 Ft. Vízlepergetős, színes, női kabátok 7.990 Ft-ről 4.000 Ft. Jászkürt üzletház.--------------------------------------------------------------------------------*125030* WHIRLPOOL beépíthető konyhai eszközök, magasan a legalacsonyabb áron. T.: 30/504- 9440.-------------------------------------------------------------------------------*102519* »S ZOLÁRIUM AKCIÓ! 5x 10' bérlet 1190 Ft, 10 x 10’ bérlet 2290 Ft. Szolnok, Hunyadi u. 73. Tel.: 30/905-2383.--------------------------------------------------------------------------------• 125554* PFAFF hímzőgépet vásárolnék. 30/384-4341. Néplap Kiadja az Axel Springer-Magyarország Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája. Főszerkesztő: BERKI IMRE Kiadóvezető: NÁNAI TIBOR Felelős szerkesztők: Baranyi György, Laczi Zoltán Tóth András Tervezőszerkesztők: Bódi Béláné, Bódi Béla, Nagy Csaba, Pozsa József, Zsoldos György A szerkesztőség és kiadó címe: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. Levélcím: 5001 Szolnok, Pf. 105. Szerkesztőségi telefon: (56) 516-700 Szerkesztőségi telefax: (56) 516-740 Kiadói telefon: (56) 516-712 Kiadói telefax: (56) 516-710 e-mail: ujneplap@axels.hu Készült: Sziládi Nyomda Kft. 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: (76) 482-192 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN Új Néplap 0865-915x ISSN Jászkun Krónika 1217-0704 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a KŐRÖSHÍR Kft. árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: Jánosi Imre Telefon: (56) 516-703 Telefax: (56) 516-720 Előfizetés a kiadónál Telefon: 06-80 200-690 hétköznap 16.00 óráig, más időpontban üzenetrögzítőn az 516-703-as telefonszámon. Telefax: (56) 516-720 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404508-45018367 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés dija: egy hónapra 1345 Ft negyedévre 4035 Ft félévre 8070 Ft egy évre 16 140 Ft Hirdetési vezető: Tóth Imre Telefon: (56) 516-731 Telefax: (56) 516-720 email: hird.szolnok@axels.hu Telefonos hirdetésfelvétel: (56) 516-716 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft. Hungaropress Sajtó- terjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatására felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő (X) fizetett hirdetést jelent. Az Új Néplap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak az Új Néplapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.