Új Néplap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-19 / 269. szám
I 2003. November 19., szerda TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI Garázda az iskolában Óm közben bántalmaztak egy tanulót JÁSZAPÁTI A helyi rendőrőrs garázdaság megalapozott gyanúja miatt indított vizsgálatot az István Király Általános Iskolában történt eset kapcsán. Értesülésünk szerint hétfőn az iskola eltérő tantervű tagozatának egyik osztályába tanítási óra alatt berontott egy nő, és bántalmazta az egyik nyolcadikos tanulót. Később még a folyosón is történt inzultus. A rendőrség - mint azt a Jászberényi Rendőrkapitányságon megtudtuk — vizsgálatot indított az ügyben, az eddigiekben a sértettet és a tanúkat hallgatták meg. Gyanúsított kihallgatására tegnap még nem került sor. A történtekkel kapcsolatban érdeklődtünk a bántalmazást elszenvedő diáklány iskolájában. Az intézmény igazgatója, Urbán István telefonon azt közölte lapunkkal, hogy az új oktatási törvény miatt, mivel tanulót is érint az ügy, nem adhat tájékoztatást az esetről. Mint azt hozzátette, egyelőre nem is látja annak értelmét, hogy az nyilvánosságra kerüljön... HGY Információkkal segítenek Szolnok Kísérleti jelleggel egy újfajta szolgáltatást vezetett be a megyei munkaügyi központ, melynek helye a Foglalkozási Információs Tanácsadó (FIT). A havonta jelentkező tájékoztató novemberi témája a munkaviszonyban állók jogi problémáira adott választ. Munkaviszonyban Állók Információs Tanácsadó Szolgálata néven új, havonta elérhető szolgáltatást kezdeményezett a megyei munkaügyi központ. A program információnyújtással, munka- közvetítéssel és természetesen tanácsadással segíti a munkaviszonyban állókat. Értékes adatokkal segíti az érdeklődőket az át-, illetve továbbképzési lehetőségekről, a felnőttképzéssel foglalkozó szervezetekről, a munkaerőpiacról, az álláskereséssel kapcsolatos kérdésekről, valamint a munkaügyi központ szolgáltatásairól, támogatásairól. A Kérdések és válaszok a munkajog területén címmel kedden útjára indult program elsőként jogi tájékoztatóval állt a megjelentek rendelkezésére. Dr. Vincze Imre, a megyei munkaügyi központ jogi igazgatóhelyettese többek között a munkaviszony létesíté1 séről, megszűnéséről, a munkavégzés feltételeiről, a munkaszerződés formai és tartalmi elemeiről, a jogorvoslati lehetőségekről és egyéb, a munkapiac területén felmerülő tényekről és problémákról konzultált hallgatóságával. A decemberre tervezett tájékoztató az európai uniós álláske- resésről szól majd. _________m.g. Tá mogatás a rászorulóknak Szolnok Az önkormányzat 2003. évi költségvetésében 261 millió 704 ezer forintot különített el szociális feladatok ellátására. Ebből 19 feladatra fordíthatók kisebb-nagyobb összegek. Egyes támogatásokhoz az állam is jelentős arányban hozzájárul. A szociális feladatokra fordítható összegek között a legnagyobb tétel, kerekítve 58,5 millió forint az ápolási díj. Ezt a tartósan gondozásra szorulók otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozók kaphatják. Az összeg 235 személy támogatását teszi lehetővé. Nagyságrendjét tekintve a lakásfenntartási támogatás következik, ennek összege szintén kerekítve 39,5 millió forint, amellyel 1100 személy havi támogatása válik lehetővé. 35 millió forintot fordít a költségvetés családsegítő és gyermekjóléti feladatok ellátására. Kiegészítő családi pótlékot 4200 gyermek után fizet az önkormányzat 26,8 millió forint összegben. Közgyógyellátásra 21,3 millió jut, ezT300 embernek teszi lehetővé a gyógyszerköltségek csökkentését. A fentieken kívül a következő címeken fizet az önkormányzat támogatást a rászoruló személyeknek, illetve családoknak (kerekítve): temetési segély (17 millió), egyedi étkezési hozzájárulás (10,8 millió), rendkívüli gyermekvédelmi támogatás (9,4 millió), tartósan munkanélküliek rendszeres szociális segélye (8,3 millió), átmeneti segély (7,5 millió), tanszersegély (6,7 millió), rendszeres nevelési segély (5,1 millió), gondnoki díjak (4,7 millió), egyéb szociális feladatok (4 millió), adósságcsökkentési támogatás (3,4 millió), romaprogram (2,5 millió), rendszeres szociális segély (0,7 millió), időskorúak járadéka (0,56 millió), munkanélküliek jövedelempótló tá- mogatása (0,14 millió). _______ba LO VAGI KELLÉKEK KEVIBEN. Pádár Gyula fegyverkovács munkáinak köszönhetően másfél hétre megelevenedett a középkor Túrkevén. A művelődési házban az e hét csütörtökig tartó kiállításon az alkotó zsűrizésre váró lovagi páncéljait és egyéb harci eszközeit csodálhatják meg az érdeklődők. FOTÓ: BUGÁNY JÁNOS Óvatosságra intik az autósokat Az elmúlt hetekben egyelőre nem történt olyan baleset a jászsági utakon, amely kifejezetten az őszi út- és látási viszonyok miatt következett be. A Jászberényi Rendőrkapitányságon kapott információ szerint az elkövetkező napokban újabb célzott ellenőrzéseken hívják fel járművezetők figyelmét a veszélyekre, a szükséges előkészületekre. JÁSZSÁG Október végéig idén tíz ember lelte halálát a Jászság útjain, s a bekövetkezett 99 személyi sérüléssel járó balesetben összesen 138-an sérültek meg. Dávid Mónika hadnagy, a Jászberényi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának baleset-megelőzési előadója felhívta a figyelmet arra, hogy kifejezetten megugrott azon balesetek száma, amelyekben — okozóként vagy sértettként — kerékpáros játszott szerepet. Megfigyelhető, hogy a gép- járművezetők nem figyelnek eléggé a két keréken közlekedőkre. A kapitányság térségi, illetve megyei akciók, ellenőrzések során - illetve a sajtón keresztül - próbálta felhívni a vezetők figyelmét az ősszel és télen megnövekedő baleseti veszélyekre.- Az igaz, hogy eddig a megváltozott viszonyok miatt még nem történt baleset, de a neheze még most jön - jegyezte meg. A hadnagy kiemelte, hogy az elkövetkező napokban még két alkalommal tartanak célzott ellenőrzéseket az utakon kollégái. A közúti ellenőrzések alkalmával különösen nagy gondot fordítanak a gumiabroncsok, a világítóberendezések, ablakmosók, párátlanító- és fűtőberendezések állapotára. Most az elsődleges cél a figyelemfelhívás lesz, de ha kirívó hiányosságokat fedeznek fel, természetesen a szankciók sem maradnak el. A szakember szerint különösen kell immár ügyelni az óvatos közlekedésre. A járművezetők például gyakran indulnak útra úgy, hogy a szélvédőre fagyott jeget nem kaparják le kellőképpen. Tavaly halt meg úgy ember a kistérségben, hogy a jeges ablak miatt a vezető nem vette észre időben az elé kerülő kerékpárost. A rendőrség nyomatékkai kér minden autóvezetőt, hogy ne próbáljon a nyáron megszokott módon és sebességgel haladni a vizes, saras, falevelekkel, jéggel borított utakon. BANKA CSABA Katonák akarnak lenni (Folytatás az 1. oldalról) Egyre többen, naponta 10-15-en keresik fel a megyei hadkiegészítő parancsnokság toborzóirodáját. A nagy érdeklődés hátterében az is állhat, hogy a szerződéses katonai állások betöltéséhez egy hónapja már nem merül fel követelményként a sorkatonai szolgálat letöltése, ugyanakkor igen népszerűnek bizonyult a honvédség ingyenesen hívható 06- 80/466-833-as toborzótelefon-vo- nala is. Információnk szerint mintegy ötezren éltek már azzal a lehetőséggel, hogy ennek segítségével tudjanak meg minél többet a jövő szerződéses katonaságáról, és az ismeretek birtokában személyesen is megjelennek a toborzóirodában. Fehér Margit elmondta, a to- borzóvonal segítségével igyekeznek felmérni, hogy mekkora érdeklődésre számíthatnak a hadsereg szerződéses katonákkal való feltöltésében. A jelentkezőket nyilvántartásba veszik, majd megfelelő munkalehetőség esetén kiértesítik őket. A szolnoki alakulatoknál egyelőre telített a létszám, csak a speciálisnak tekinthető ejtőernyős beosztásba vesznek fel szerződéseseket az 1. Könnyű Vegyes Ezredhez. Tudnak azonban ajánlani szentesi katonai állásokat. Megyénkből már eddig is többen jelentkeztek az ottani műszaki alakulathoz, ahova C kategóriás vezetői engedéllyel, illetve műszerész és villanyszerelő végzettség- gel rendelkezőket várnak. hoy Sorokban FILM AZ ALKOTÓRÓL. A közelmúltban ünnepelte Jász- szentandrás római katolikus temploma felszentelésének 100., a nevezetes templomfreskók elkészültének 70. évfordulóját. Ebből az alkalomból mutatta be a Jászok Egyesülete tegnap a Magyar Televízió Rt. székházában megtartott rendezvényén B. Farkas Tamás filmrendező Aba-Novák Vilmos festőművészről készült portréfilmjét. A rendezvényen vendég volt dr. B. Sapka Magdolna Szé- chenyi-díjas művészettörténész, a film szakértője, továbbá Kő Pál Kossuth-díjas szobrász- művész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, bcy CIGI NÉLKÜL. A „Ne gyújts rá!” világnap alkalmából rendezett ünnepséget tegnap az ÁNTSZ megyei intézete Szolnokon, melyre meghívta a helyi Fiumei Úti Általános Iskola 8. osztályos tanulóit. Dr. Kovács László megyei tiszti főorvos a dohányzásnak és az alkoholfogyasztásnak a szervezetre gyakorolt káros hatásairól tartott előadást a diákoknak, bgy A TISZTÁBB FALUÉRT. Sze meteseket vásárolt a közelmúltban a tiszabői önkormányzat. A kukákat a forgalmasabb helyeken - a bolt, a polgármesteri hivatal, iskola közelében — állították fel. Mindettől azt remélik, hogy az utcákon kevesebb lesz az elszórt szemét, tj OKLEVELES ÓVODA. A Co menius 2000 közoktatási minőségfejlesztési program keretében végzett munka, ezen belül is a partnerközpontú működés feltételei kiépítésének elismeréseként Magyar Bálint oktatási miniszter oklevelet adományozott a szolnoki IV. Számú Óvoda Igazgatóság Szapáry úú óvodájának. A dokumentumot a minap Debrecenben vehette át Somogyiné Tálas Anikó vezető óvónő. u. KÉPTÁRLAT. A látogatók november 28-ig, naponta 10-17 óráig tekinthetik meg Simon M. Veronika festőművész kiállítását a törökszentmiklósi Városi Művelődési Központ pincegalériájában. A megnyitón helyi művészek és alkotók is közreműködtek, köztük Standes Erzsébet, Várhelyi Csilla és Szántai Sándor verssel, Kormos Sándor zenével, valamint Kiss Krisztián Bálint énekkel, mg CSERÉPGYÁR ÉPÜL. A németországi Creaton AG első külföldi beruházásaként, 17 millió eurós költséggel Közép- Európa legkorszerűbb cserépgyárát építik meg Lenti határában. A munkálatok a tervek szerint 2004 tavaszán kezdődnek. (MTI) ■ Szolnok Csak ötezer forintot akart? Az eladó és a járókelők lélekjelenlétének köszönhető, hogy meghiúsult a Tófenék úti kisbolt kirablása tegnap a kora esti órákban. Az utcán szétszórva heverő bankjegyek, méretes kés és egyéb tárgyak látványa fogadta a járókelőket a Tófenék út sarkán. Mint kiderült, a rabló késsel fenyegette meg az eladónőt, s már a pénztárból szedte ki a pénzt, amikor a fiatal hölgy hirtelen kirohant az üzletből, és az ajtót becsukva kérte az arra járók segítségét a rendőrök megérkezéséig. Az eladó egyébként már „rutinosnak” számít, alig néhány hónapja már került hasonlóan nehéz helyzetbe egy másik üzlethelyiségben. Áhogy a hölgytől értesültünk, a felsült rablónak állítólag csak ötezer forintra lett volna szüksége... szs Meghiúsult a kisbolt kirablása fotó: m. j. Hatásos-e a figyelmeztetés? Az elmúlt napokban országszerte, így megyénk jó néhány településén is tartottak előadásokat, rendezvényeket a „Ne gyújts rá!” világnap alkalmából, amelyeken a dohányzás ellen küzdő intézmények és szervezetek e káros szenvedély veszélyeire hívták fel az érdeklődők figyelmét. Lapunk arra volt kíváncsi, vajon az érintett járókelők komolyan vették-e a felhívásban megfogalmazott intelmeket. Körkérdés Csikós Ferenc, 32 esztendős raktáros: — A szándék, hogy a dohányosokat próbálják meggyőzni e szenvedély káros következményeiről, szerintem dicséretes. A problémát csak abban látom, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Azaz egy ilyen akció aligha győz meg bárkit is arról, hogy tegye le a cigarettát. Én csak tudom, már háromszor is próbáltam abbahagyni, de két évnél tovább sohasem bírtam. Boros Barbara, 22 éves pénztáros: — Őszintén szólva erről a világnapról még csak nem is hallottam. Persze ez a lényegen semmit sem változtat, hiszen akkor is rágyújtanék, ha értesültem volna róla. Ettől függetlenül egyáltalán nem tartom feleslegesnek az efféle kampányokat. A társadalmi problémákra ugyanis valóban ráirányítják a közvélemény figyelmét. Vámosi József, 66 esztendős nyugdíjas:- Komolytalannak tartom az összes ilyen és ehhez hasonló kezdeményezést. Szerintem ezek semmin sem változtatnak. Mert ugyebár lehet, hogy huszonnégy órán át valamennyi hírműsor a dohányzással foglalkozik, és az érintettek szentül megfogadják, holnaptól másként lesz, ám másnap már a kutya sem említi a témát, és minden marad a régiben. BUGÁNY