Új Néplap, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-10 / 261. szám
16. OLDAL ESEMÉNYEK 2003. November 10., hétfő — INF 0 R M Á C I Ó K _ = Vízállás A Tisza vízállása Tiszafürednél 503 centiméter, duzzasztott, Kisköre felsőnél 670 centiméter, duzzasztott, a víz 8 Celsius-fokos volt. Kisköre alsónál 212 centiméter, apadó, Szolnoknál 247 centiméter, apadó, a víz 8 Celsius-fokos. A Zagyva Jászteleknél 126 centiméter, változatlan, a Hármas-Körös Kunszentmárion- nál 203 centiméter, apadó. Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Magiszter gyógyszertár (Széchenyi kit. 121.) az ügyeletes. Színház Szolnok. A Szigligeti Színházban ma este hét órától az Angyali utazás című bérletszünetes darabot nézhetik meg az érdeklődők. u VETERÁN JÁRMŰ-MUSTRA. Harminc esztendőnél idősebb autók és motorok kiállításának adott otthont a hétvégén a szolnoki Széchenyi gimnázium sportcsarnoka, ____________fotó, bugány j. Szí nes Világ Nyolc év a holttest mellett Nyolc éven át minden éjszaka elhunyt nejének holtteste mellett tért nyugovóra a franciaágyban egy feleségét gyászoló férj Észak-Kínában. Az asszony már 1995-ben agyvérzés következtében elhunyt, a férj azonban ebbe nem tudott beletörődni, nem jelentette a halálesetet és azt mesélte a szomszédoknak, hogy felesége odahaza épül fel betegségéből. Nyolc évig tartott, amíg végre valaki gyanút fogott és kihívta a rendőrséget. A lakásba behatoló nyomozókat sokkoló látvány fogadta: a hitvesi ágyban ott találták a halott asszony mumifikálódott földi maradványait. Teherautóval a kórházba Kisteherautóval szállítottak kórházba egy 450 kilós egyiptomi asszonyt, akinek a szokványos mentőautó túl kicsinek bizonyult. A 40 éves asszonyt több betegség kötötte ágyhoz már évek óta, sorsára egy talk-show műsorvezetője irányította rá a figyelmet. A megmentésére szervezett akciót egyenes adásban közvetítették a helyi tévécsatornák. A jelentések szerint öt órán át tartott, amíg a terebélyes asszony első emeleti lakásából lejutott a földszintre. Holland kézben Marco Polo háza Tudományos ülés Szolnok. Tudományos ülést rendez szerdán délután négy órai kezdettel a MÁV Kórház és Rendelőintézet. A program emlékfa ültetéssel kezdődik az elhunyt főorvosok — dr. Pentz Attila, dr. Kovács József, dr. Tordai Zsigmond - tiszteletére. Az ülésen főorvosi kinevezések átadására is sor kerül, majd a kinevezettek tartanakelőadásokat. ■ Jobbik Magyarországért Szolnok. November 11-én (kedden) 18 órakor a Csomóponti Művelődési Központban (Szolnok, Jubileum tér 1/a) Kovács Dávid, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke és Molnár Tamás alelnök tart előadást. ________________________09 Vé radókat várnak | A Vöröskereszt megyei szervezete, valamint az Országos Vérellátó Szolgálat a következő napok- ! ban a megye több településén is | véradást szervez. Legközelebb ma délelőtt 9-12 óra között Cserkeszőlőn az idősek klubjában, kedden Jászladányon a művelődési házban reggel nyolctól tizenkét óráig lesz véradás. Traffipax A rendőrség sebességmérő autói ma Cserkeszőlő és Kisújszállás belterületén a 4-es főúton Karcag-Apavára között és a 32-es úton Jászberénynél mérnek. Csütörtökön Abádszalókon a művelődési házban 8.30-13 óra között, Kengyelen az orvosi rendelőben pedig 13—16 óra között várják a véradókat, míg pénteken a berekfürdői termálfürdőben 9-12 óráig, a Tiszasülyön az általános iskolában pedig 13-17 óra között szerveznek véradást. Hangverseny Szolnok. Harmadik bérletes hangversenyét tartja ma 19 órától a Szolnoki Szimfonikus Zenekar a Városi Művelődési és Zenei Központban. Közreműködik Horváth Péter klarinéton. Lottóeredmények Ötös lottó. A 45. heti nyerőszámok:^, 33, 34, 39, 54. A nyertes, dzsókerszám: 990 067. Hatos lottó. A 45. heti nyerőszámok: 3„ 11,12, 24, 30, 40. Pótszám: 41. Totóeredmények 1. L. FC Haladás-DVSC-MeqaF. X 2. Videoton FCF—Ferencv. TC 2 3. Matáv FC-Sooron-ÚiDest FC X 4. Frankfurt-VfB Stuttgart 2 5. Hamburq-1860 München 1 6. Hertha BSC-Mönchenglad. 1 7. Hannover-Bremen 2 8. Leverk.-Schalke 04 lapz. után 9. B. Münch - Dortmund laoz. után 10. Brescia—Bologna X 11. Juventus—Udinese 1 12. Parma-Milan X 13. Siena-Chievo 2 14. Roma-Lazio lapzárta után ■ internet 2004. anuár 31-ig 0 forintért* chello Y-Jjjl <o I m l HMI— 1 i srftessévű intamtt UPC kábelen Holland tulajdonba került a közép-dalmáciai Korcula szigetén a középkori világutazó, Marco Polo állítólagos szülőháza. Egy arnhemi holland állampolgár 400 ezer euróért (több mint 100 millió forint) vette meg az omladozó épületet, amelyre Michael Steiner, az ENSZ koszovói főbiztosa is szemet vetett. Korcula városának elővételi joga lett volna rá, de képtelen volt előteremteni a 250 ezer eurós elsődleges vételárat. Az új tulajdonos átépíti és múzeummá alakítja a romos épületet. A dubrovniki műemlékvédelmi hivatal követelményeinek megfelelően a földszintet korculai, az első emeletet velencei, a másodikat kínai stílusban építik és a látogatóknak kínai teát szolgálnak majd fel.__________________ _______■ CIG ÁNYBÁL. Első alkalommal rendeztek szombaton megyei cigánybált a szolnoki Pelikán Hotel éttermében. Felvételünk a hangulatos rendezvény egyik műsorszámát, Lukács Oszkárt és zenekarát örökítette meg.____ ___ fotó: bugány j. SZU PER! f EXPRESSZ NŰI-FÉRFIKABÁTOK sok szín-méret-fazonban: „Flamingó” üzlet, Pelikán üzletsor.--------------------------------------------------------------------------------•124573TÉLIKABÁTOK, télidzsekik készítői áron! Csak ma! Női színes pamut felsők 2.500 Ft-ról 1.000 Ft. Női sztreccs fűzős és patentos trapéznadrágok 4.290 Ft-ról 1.990 Ft. Unisex bársonying 4.790 Ft-ról 1.000 Ft. Jászkürt üzletház. MÉG jelentkezhet a Lingua Linea Bt. szakképesítést nyújtó VENDÉGLÁTÓ ÜZLETVEZETŐ, GYORSÉTKEZTETÉSI ELADÓ tanfolyamaira, valamint akkreditált INTENZÍV ANGOL és német nyelvtanfolyamaira. Szolnok, Kossuth u. 3. Tel./fax: 56/513-355. OKÉV 05 0032 02.---------------------------------------------------------------------------------125882BLÚZSELYMEK, alkalmi anyagok fél áron a Belvárosi Textilüzletben Szolnok, Ady 18. ■Néplap Kiadja az Axel Sprlnger-Magyarország Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája. Főszerkesztő: BERKI IMRE Kiadóvezető: NÁNAI TIBOR Felelős szerkesztők. Baranyi György, Laczi Zoltán Tóth András Tervezőszerkesztők: Bódi Béláné, Bódi Béla, Nagy Csaba, Pozsa József, Zsoldos György A szerkesztőség és kiadó címe 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. Levélcím: 5001 Szolnok. Pl. 105. Szerkesztőségi telefon: (56) 516-700 Szerkesztőségi telefax: (56) 516-740 Kiadói telefon: (56) 516-712 Kiadói telefax: (56) 516-710 e-mail: ujneplap@axels.hu Készült: Sziládi Nyomda Kft. 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: (76) 482-192 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN Új Néplap 0865-915x ISSN Jászkun Krónika1217-0704 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyar- ország Kft. Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a KŐRÖSHÍR Kft. árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: Jánosi Imre Telefon: (56) 516-703 Telefax: (56) 516-720 Előfizetés a kiadónál Telefon: 06-80 200-690 hétköznap 16.00 óráig, más időpontban üzenetrögzítőn az 516-703-as telefonszámon. Telefax. (56) 516-720 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404508-45018367 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés díja: egy hónapra 1345 Ft negyedévre 4035 Ft félévre 8070 Ft egy évre 16 140 Ft Hirdetési vezető: Tóth Imre Telefon: (56) 516-731 Telefax: (56) 516-720 e-mail: hird.szolnok@axels.hu Telefonos hirdetésfelvétel: (56) 516-716 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken akciókon és rejtvénypályázatokon részt vevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Magyaror- szág Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft. Hungaropress Sajtó- terjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatására felhívjuk a figyelmüket. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő (X) fizetett hirdetést jelent. Az Új Néplap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak az Új Néplapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.