Új Néplap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-04 / 232. szám

minden SZOMBAT este Illés Tibivel! Október 4-én 23 órától sztárvendég: ROY ÉS ÁDÁM rjgb a Jubileum Bowling Centerben! '-jj-J (a vasútállomásnál) Érdeklődés és pályafoglalás: 56/515-500, www.bowllngcenter.hu MJUiÖ« MAGASRA SZÖKÖTT A LOTTÓLÁZ. Tóth Miklós nyugdíjas minden héten áldoz Fortunának. A legel­ső lottóhúzás óta kergeti a szerencsét. Most meg pláne nem hagyná ki a nagy lehetőséget, hiszen min­den idők legnagyobb lottónyereménye a tét ezen a hétvégén. A lottómániáról szóló riportunk a szolnoki Kossuth téri lottózó előtt készült, és a 4. oldalon olvasható. fotói mészáros jános AHOL. ÉLÜNK Lovagkereszt az igazgatónak Mostanság inkább menedzsernek kell lenni... A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét kapta meg három évtizedes művelődésszervező munkájának el­ismeréseként a jászberényi Déryné Művelődési Központ igazgatója, Sas István. 7. oldal Szigorodó jegyellenőrzés Mecyei információ Az elképzelések szerint a MÁV kalauzai nemcsak a vonatokon, hanem a pálya­udvarokon is ellenőriznék majd a leszálló utasokat, így kiszűrve a bliccelőket. A MÁV Rt. a bliccelők elleni „harcban” tervezi bevezetni azt a rendszert, hogy a leszálló utaso­kat a kalauzok a pályaudvarokon is ellenőrizni fogják. Az elképze­lések szerint a módszert még az idén bevezetik. A MÁV úgy be­csüli, az utasok nyolc százaléka bliccel, és ezzel több százmillió forintos kárt okoznak. A bevezetésre váró ellenőrzési rendszer tulajdonképpen nem új, hiszen régebben már alkalmaz­ták ezt a gyakorlatot a MÁV-nál, hasonlóan a budapesti metróhoz. Mint Feketéné Vigóczki Móniká­tól, a MÁV szolnoki állomásfő­nökség személyszállítási csomó- pontvezetőjétől megtudtuk, egy­előre hivatalos értesítés a jegyel­lenőrzés ezen formájáról még nem érkezett hozzájuk, szervezé­si szinten tart, mint ahogy az is, hogy mely állomásokon vezetik majd be. Mindenesetre a zárt perono­kon, várótermekben tudják ezt az ellenőrzést alkalmazni, erre az előkészületek megtörténtek. BÁRÁNY! GYÖRGY Gyászában rongálta a sírokat A szerencsétlen sorsú gyanúsított a nyomozókat is meghatotta Őszi veszélyek az utakon További közlekedési ellenőrzések várhatók Megyei információ Most még élvezzük a kora őszi szép időjárást, ám előbb-utóbb beköszönt a hű­vös, nyálkás időszak. Ez pe­dig arra késztet bennünket, közlekedőket, hogy felké­szüljünk az őszi közlekedé­si veszélyekre. A sok éves baleseti adatok azt mutatják, hogy az év második fe­lében 15-20 százalékkal több bal­eset következik be - tájékoztatta lapunkat a megyei baleset-meg­előzési bizottság. Kétségtelen, hogy ősszel és télen veszélyeseb­bé válnak a közutak. A nedves útburkolatok, a lehullott faleve­lek, a járművek által földutakról felhordott sár, mind veszélyfor­rást jelentenek a közlekedők szá­mára. A megváltozott körülmé­nyek miatt más, még óvatosabb és előrelátóbb vezetéstechnikára van szükség. Ilyenkor a járművek műszaki állapota is még inkább nyom a latban. Nem árt szemügyre venni a fé­keket, a gumik állapotát, érde­mes ellenőrizni a világító-, az ab­lakmosó, a fűtő-, és a páramente­sítő berendezések működőké­pességét is. Ebben az időszakban az időjá­rás negatív hatásai miatt számol­nunk kell egyéb veszélyes ténye­zőkkel is. ________________(FOLYTATÁS AZ 8. OLDALON) Mé ltó hely a múzeumnak Mezőtúr Megoldódhat végre a Túri Fazekasmúzeum évek óta húzódó méltó elhelyezése, ha a megyei önkormányzat és Mezőtúr városa aláírja az intézmény új épületbe való költöztetéséről szóló megállapodást. A Túri Fazekasmúzeu­mot 1983-ban alapította a Szolnok Megyei Ta­nács, s ekkor került a Damjanich úti épületbe, amelyet azonban a fejlő­dő múzeum már évek­kel ezelőtt kinőtt. A kezdetben csak fazekasemlékek őrzésével foglalkozó intézmény napjaink­ban már ellátja a helytörténeti, néprajzi értékmegőrző feladato­kat is. A jelenlegi épületen 20 éve nem történt felújítás, a benne lát­ható kiállítás is két évtizedes. A szükséges átépítés évek óta ha­lasztódott, majd 2002 tavaszán a megyei önkormányzat felkérésé­re történt műszaki szemle, stati­kai vizsgálat az ingatlant olyan rossz állapotban találta, hogy a felújítást nem is javasolták. Azóta keresik az érdekelt felek, hogyan is tudnák méltó körülmények kö­zé elhelyezni a múzeumot. Idén tavasszal ajánlotta fel Me­zőtúr önkormányzata múzeumi hasznosításra a település talán legrangosabb műemléki épüle­tét, a Bolváry-kúriát. Az épület azért is elő­nyös múzeumi célok­ra, mert a város önkor­mányzata az elmúlt években jelentős saját és pályázati pénzeket fordított arra, hogy az ingatlant a műemléki szempontokat szem előtt tartva felújítsa. A kúria utcai szárnyában je­lenleg zeneiskola működik, de Mezőtúr képviselő-testülete ezt az épületrészt is át tudná adni. A megye és a város érdekei ez eset­ben úgy tűnik, találkoznak, így legutóbbi ülésén a megyei köz­gyűlés fel is hatalmazta Tokár Ist­ván elnököt, hogy írja alá az együttműködési megállapodást Mezőtúr önkormányzatával a Bolváry-kúria múzeumi célokra történő alkalmassá tételére. ________BÁRÁNY! GYÖRGY Se nem székely, se nem fonó Kodály Zoltán daljátéka a szolnoki Szigligeti Színházban 4. oldal JÁSZAPÁTI Különös bűncselekmény-so­rozat gyanúsítottját fogta el a minap a rendőrség. A férfit közel 80 síremlék megrongá­lása és több templombetörés miatt vonják felelősségre. Mint arról hírt adtunk, körülbelül egy héttel ezelőtt tolvajt ért tetten a szolnoki Belvárosi templom egyik segédlelkésze. Az elfogott fiatalem­berről kiderült, ő tört be még aznap egy másik szolnoki templomba is, sőt, az is tisztázódott, ő az, akit már Az unió biztonságot teremt Jubileumra emlékezik a Jászság fővárosa Magyarország jövedelemter­melő képessége két év alatt a duplájára emelkedhet, ha a rendelkezésére álló kereteket ügyesen használja ki — jelen­tette ki dr. Szegvári Péter, a mi­niszterelnök főtanácsadója tegnap este Jászberényben a jászsági város és a németor­szági Vechta testvértelepülési szerződése aláírásának 10 éves évfordulója alkalmából szervezett konferencián. JÁSZBERÉNY Jászberényben csütörtökön kezdődött az az eseménysor, amellyel a testvérvárosi szerző­dés megkötésének évtizedes ju­bileumára emlékeznek. A pol­gármesteri fogadást követően nyílt meg a Jász Múzeumban az az időszaki kiál­lítás, amelyben felelevenítik a testvérkapcsolat egy-egy fontos csomópontját, bemutatják a civil Röviden FOLYTATÓDOTT. Tematikus blokkokban folytatódott tegnap Szolnokon a holland és magyar vízügyi szakemberek csütörtö­kön kezdődött munkaértekezle­te. A nap során többek között összegezték a szükségtározók üzemeltetési tapasztalatait, és áttekintették a hullámterek ár­vízvezető képességének javítá­sát célzó eljárásokat. Ma tanul­mányúnál zárul a konferencia, a résztvevők bejárják a Szolnok- Kisköre közötti folyószakaszt, lz PÁLYÁZNAK. A megyei közgyű­lés a szociális intézmények re­konstrukciós programja kereté­ben igénybejelentést nyújtott be az Egészségügyi, Szociális és Csa­ládügyi Minisztériumhoz a karca­gi Gólyafészek Otthon rekonst­rukciójának folytatására, azon be­lül elsősorban az épület hő- és vízszigetelésének megoldására. A program költsége 26 millió forint, ebből a megpályázott összeg 18 millió forint, bcy ■ A tartalomból: HOLNAP IS MEGVÁSÁROLHATÓ A * Most tőlünk kapott rózsát • Évszázados írógép # I i é jó ideje keresett a Jászapáti Rendő őrs a helyi római katolikus temeti ben történt sírrongálások miatt. A 29 éves, Jászapátin élő N. A tila gyanúsítható azzal, hogy nvárnn mintpcrv RO sfrpmliSkpt rnr zados. A sorozat május végén kezdődött azzal, hogy felfedez­ték: betörő járt a jászapáti teme­tő boncházában. Ezt követően szinte sorban álltak a sértettek a rendőrőrs előtt, hogy megtegyék A Jászapáti Rendőrőrs még folytatja az ügyben a nyomozást. Kérik mindazokat, akik május vége és július eleje, valamint július közepe és augusztus eleje között a jászapáti temetőben felfedezték hozzátarto­zóik sírjának megrongálását, de azzal kapcsolatban még nem tettek feljelentést, keressék fel a rendőrőrsöt. gált meg - tájékoztatta lapunkat a Jászberényi Rendőrkapitányság sajtóreferense, Lukács Anita szá­bejelentéseiket a hu... .átartozóik síremlékét ért pusztítások miatt. _________________(FOLYTATÁS AZ S. OLOA4.OHI Be mard Kühling, Vechta polgármestere (balra) és Magyar Levente, Jászberény első embere a Jász Múzeumban megnyílt kiállításon. A városvezetők ma délután öt óra­kor ünnepélyes keretek között erősítik meg aláírásukkal a 10 évvel ezelőtt elindult együttműködés folytatását fotós sárközi jános l- közösségek, intézmények, iskolák, óvodák közös it munkájának eredményeit. il _____________________________________(FOLYTATÁS AZ 8. OLDALON)

Next

/
Thumbnails
Contents