Új Néplap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-24 / 248. szám

2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2003. Október 24., péntek BÍBOROSI GYŰRŰ ERDŐ PÉTERNEK. II. János Pál pápa szer­dán a római Szent Péter-bazilikában nyújtotta át a bíborosi gyűrűt az előző napon kreált új kardinálisoknak - köztük az eszter- gom-budapesti érseknek, prímásnak, akit Mádl Ferenc államfő üzenetben köszöntött. fotó. europress/epa AZ UTCÁN IS TÜNTETTEK AZ AMERIKAI ELNÖK ELLEN. George Bush hevesen védelmezte az Egyesült Államok vezette szö­vetségesek iraki háborúját, és köszönetét mondott az ausztrál támo­gatásért a canberrai parlamentben. Beszédét ellenzéki képviselők kétszer is félbeszakították. fotó: europress/epa A vajdasági magyarok igényei Kovács László külügyminiszter a kettős állampolgárságról Politikai viták tárgya a vajdasági magyarok kettős állampol­gársága, főként azt követően, hogy Zoran Zsivkovics szerb miniszterelnök hét eleji budapesti tárgyalásain ismét szóba került. Medgyessy Péter magyar miniszterelnök vendége azt mondta a tárgyaláson, hogy csak kétoldalú államközi meg­állapodással, a bosznia-hercegovinai megállapodás mintájá­ra, etnikai megkülönböztetés nélkül, minden szerb állam­polgárra kiterjedően tartja lehetségesnek a kettős állam- polgárságot. A kérdéssel kapcsolatban Kovács László külügy­miniszter beszélt az Europressnek. Budapest _________Hírek_________ Be rlusconi hatalma Ellentétes az uniós joggal Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök tervezett új médiatörvénye, és megvalósulása esetén a sajtó- szabadság drámai szűkülésével kell számolni Olaszországban - figyelmeztetett csütörtökön Strasbourgban Francesco Rutel- li, az olasz ellenzék vezetője, mti Embercsempészek Nemzetközi embercsempész- bandát tettek ártalmatlanná nemzetközi összefogással, amelynek eredményeként a banda sok tagját már őrizetbe vették Ausztriában és Cseh­országban - jelentette be csütörtökön Bécsben Herwig Haidinger, az osztrák bűnügyi rendőrség vezetője. A banda mintegy 4000 illegális be­vándorlót juttatott Ausztriába fejenként 500 euróért, majd ott újabb 1000 euróért szállította el más EU-tagországokba. mti Gorbi: védve Védjegyként bejegyeztetve levé­deti a Gorbi becenevet Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök, mert bosszantja, hogy engedély nélkül tésztát és fúrógépeket reklámoznak ezzel a megjelö­léssel. A 72 éves Gorbacsovnak rosszulesik, ha nevét* vagy kép­mását reklámmotívumként látja viszont Oroszországban vagy külföldön, mti Gyors vonat Medgyessy Péter miniszter- elnök keményen fog harcolni azért, hogy nagy sebességű vo­nat közlekedjen Párizs és Buda­pest között, Strasbourg érinté­sével. A magyar kormányfőt a Wall Street Journal című ameri­kai lap európai kiadása (WSJE) idézte csütörtöki számában, mti Pozsonyi igen A szlovák parlament képviselői­nek többsége csütörtökön támogatta a Északkomáromban létrehozandó önálló magyar egyetem tervezetét. Az egyetem a kormány programnyilatkoza­tában rögzített kötelezettségnek megfelelően a következő év január elsején létrejön, és szeptembertől fogadja az első hallgatókat, mti Kollaboránsok Nyilvánosan kivégeztek palesz­tin fegyveresek két palesztin férfit a Jordán folyó nyugati partvidékén fekvő Túl-Karm menekülttáborban. Az illetők előzőleg beismerték, hogy együttműködtek az izraeli titkosszolgálattal, mti Vonatbaleset Tizenhatan megsérültek - közöt­tük hárman súlyosan - abban a vasúti balesetben, amely szerda este történt az ausztriai Zell am See vasútállomásán. A baleset akkor következett be, amikor egy személyvonat az állomásra érkezéskor összeütközött egy vágányépítő szerelvénnyel. Magyar sérült nem volt, mti j- Hónapok óta ezt halljuk tőle, és ezért ezen a kijelentésen a legke­vésbé sem lepődtünk meg. Az el­lenzék pedig úgy tesz, mintha most megváltozott volna valami. A történet akkor kezdődött, ami­kor Medgyessy Péter belgrádi lá­togatásán a szerb miniszterelnök magyar újságíróknak arra a kér­désére, hogy mi lenne a vélemé­nye, ha Magyarország megadná a vajdasági magyaroknak a magyar állampolgárságot, azt felelte: nem lenne kifogása ellene. Idehaza egyes ellenzéki politikusok olyat is belehallottak a szavaiba, amit nem mondott. Nevezetesen azt, hogy a szerb miniszterelnök föl­ajánlotta a kettős állampolgársá­got a vajdasági magyaroknak.- Mit is akarnak pontosan a vajdasági magyarok, milyen fel­tételekkel gondolják a magyar ál­Katonai képesség Az Európai Parlament felszólí­totta az Unió jelenlegi és jövőre csatlakozó tagállamait: decem­berben fejezzék be - méghozzá a dokumentumtervezetet kidol­gozó konvent javaslata alapján - az EU alkotmányával foglalkozó kormányközi konferenciát. ■ Budapest Fodor István, akit másfél évvel ez­előtt választottak meg a bővítési tanács elnökévé, úgy véli, a csat­lakozás pozitív értelemben vett kényszerpálya. Szerinte az Euró­pai Unió közvetlen szomszédsá­gában nem lehet kimaradni a kör­forgásból. Az igen vagy nem kér­dése Magyarországon ma már nem téma, de egyenlő azzal, hogy egy ország gazdaságilag fej­lődni kezd vagy ellustul. A HEBC álláspontja szerint a kormányzat feladata, hogy intézményeket hozzon létre a kis- és közepes vállalkozók pénzügyi, jogi és szakmai támogatására. Erre azért is szükség van, mert sok cég vezetője a rengeteg kampány el­lenére sem tudja, tóhez fordulhat a csatlakozással kapcsolatos kér­déseivel. Vannak olyan területek, ahol a kis apparátus épp előny; lampolgárságot? - tette fel magá­nak a kérdést Kovács László, és így felelt rá:- Hallottam olyan nyilatkoza­tot, hogy tulajdonkép­pen semmi mást, csak a szabad utazás lehetősé­gét megőrizni. Ez most már okafogyott, hiszen az a vízummegál­lapodás, amelyet a na­pokban aláírt a két mi­niszterelnök, biztosítja nemcsak áz ingyenes ví­zumot a szerb és a montenegrói állampolgároknak» .hanem azt is, hogy azok, akik például családi kapcsolatot ápolnak vagy roko­naik sírját gondozzák, illetve gaz­dasági, tudományos, kulturális és diákcserékben vesznek részt, in­gyen kapnak öt évre érvényes és korlátlan számú beutazásra jogo­sító vízumot. Ehhez nem kell ma­gyar állampolgárság. A másik vé­Határviszály Oroszország és Ukrajna megálla­podott a Kercsi-szorosban épülő orosz védőgát munkálatainak le­állításáról. Erről a két ország el­nöke egyezett meg. Putyin tele­fonbeszélgetésük során ígéretet tett, hogy erre utasítani fogja a Krasznodari területet. ■ ilyenek például a telekommuni­káció keretén belül a helyi alkal­mazásokkal kapcsolatos mun­kák, ahol rugalmasságra és spe­ciális ismeretekre van szükség; a kis példány- számú munkákban is nyerők a kicsik. A beszélgetésből ki­derült, a bővítési üzleti tanács létrehozását az Unió részéről minden csatlakozó országban kezdeményezték, de a legerősebb bázis Ma­gyarországon jött létre. A HEBC-t az üzleti élet főszereplői irányít­ják, 1998 óta folytatja tevékenysé­gét; Magyarországon jelenlévő 14 nagyvállalat vezetői havonta ülé­seznek, kutatásaik eredményét évente egy-egy országjelentésben foglalják össze. Alapelveik közé tartozik, hogy nem lobbiznak az általuk vezetett vállalat érdeké­lemény szerint teljes jogú magyar állampolgárságot akarnak, tehát azt, hogy minden, ami állam- polgári jogon megilleti a magya­rokat, az járjon a magyar állam­polgárrá fogadott vajdaságiaknak is. Megjegyzem: az alkotmány nem ismer mást, csak teljes jogú magyar állampolgárságot. Az első dolog: tisztázni azt, hogy ponto­san mit is kívánnak a magyarok. A másik: tisztázni, hogy a szerb kormány mihez járul hozzá. A harmadik: tisztázni az Európai Unióval, hogy az mit fogad be. És a negyedik: tisztázni, hogy milyen Magyar- ország gazdasági teher­bíró képessége, mire elég a költségvetése. Velünk hivatalosan a szerb kül­ügyminisztérium azt kö­zölte, hogy a kettős ál­lampolgárság csak két­oldalú államközi meg- .állapodással lehetséges, olyan­nal, mint amit Szerbia-Monteneg- ró és Bosznia-Hercegovina kötött, amely kizárja azt, hogy etnikai alapon különböztessenek meg szerb és szerb állampolgárokat. Magyarán: csak minden szerb és montenegrói állampolgárra ki­terjedő, kettős állampolgárságot hajlandók elfogadni. KERCZA IMRE Blair nem mond le Egyértelmű utalást tett a brit kor­mányfő arra, hogy múlt hét végi, gyors kórházi beavatkozást igénylő hirtelen szívpanaszai után sem kíván távozni tisztségé­ből, de nem akarja követni az éves egészségügyi felülvizsgálat amerikai gyakorlatát sem. ■ Ericsson Magyarország igazgató­ja is, elismerte: hírnevükre min­denképpen pozitív hatással van a tanácsban folytatott tevékeny­ségük. Céljuk elsősorban az, hogy a gyakorlati, üzleti tapasztalatok­kal elősegítsék hazánk európai uniós csatlakozásának folyama­tát. Kapcsolatot építettek ki a gaz­dasági és külügyi tárcá­val, megállapításaikat a brüsszeli székhelyű Eu­rópai Bizottság is fel­használta Magyaror­szágról készített éves országjelentésében. Idei beszámolójuk nyolcvan oldalból áll, amelynek címe: Célegyenesben - Magyarország sikeres integrációja. A jelentés alap- gondolata: Magyarország bizton­ságos és előnyös terület a beruhá­zások számára. A korrupció mér­téke csökkent az utóbbi években, a feketegazdaság terepe szűkül, de a szerzők felhívják a figyelmet arra, hogy a csatlakozás előtt még sok feladat van e téren. NAGY VAJDA ZSUZSA Gyors szemléletváltás kell Ha a gazdaság jobban megy, akkor mindenkinek jobban megy - mondta az Europressnek a Magyar EU-bővítési Üzleti Tanács (HEBC) elnöke. Az Európai Unióhoz való csatlakozás nyertesei azok a vállalatok lesznek, akik kellő módon és kellő gyorsasággal tudnak szemléletet váltani, modern és precíz üzlettervet alakítanak ki. ben, de Fodor, aki egyben az ÁLLÁSPONT BARTA ZSOLT Őszi mártírjaink Minden ősszel két nagy történelmi sorsfordulóra emlé- kezünk. Az egyik az 1848-49-es szabadságharc leverése, a másik esemény az 1956-os forradalom. Az előbbit nemcsak tizenhárom tábornokunk kivégzése okán említeném, hanem azért is, mert a honvédsereg utolsó szervezett 30 ezres alaku­lata 1849. szeptember 27-én tette le Komáromnál a fegyvert. A két esemény és az utána következő évtizedek sok szem­pontból összevethetők. Mindkét forradalmat az oroszok ver­ték le. Mindkét megmozdulás célja az volt, hogy egy tisztes­ségesebb, élhetőbb világot teremtsenek. Mindkét esetben annyira radikalizálódtak az események, hogy a fennálló nagyhatalmi rendszer alapjait ingatták meg. (Debrecenben a Kossuth-kormány 1849. április 19-én Függetlenségi Nyilatko­zatban fosztja meg trónjától a császárt, míg 1956. november 1-jén Magyarország semlegességét jelenti be Nagy Imre mi­niszterelnök.) Mindkét esetben kegyetlen volt a hatalom bosszúja. A győztes zsarnokoknak mindkét esetben ki kellett egyezniük évekkel később a társadalommal. 1867-ben a ki­egyezéskor, a dualizmus létrejöttével a polgárosodás felgyor­sult, a sikeres fejlődést elkönyvelő magyarság pedig az Osztrák-Magyar Monarchia birodalmi létét, a császári-királyi rendszer legitimációját nem kérdőjelezte meg. Az ’56-os for­radalom után jó egy évtizeddel elkezdődött reformok a vas­függöny mögötü térségben a legélhetőbbé tették a világot. A „gulyáskommunizmus” országában a polgárosodás újból beindult, igaz, erről a kádári rendszer sokáig nem vett tu­domást. A kiegyezések után évtizedekkel mindkét rendszer egy puskalövés nélkül magától omlik össze, a korábbi politikai elit 1918 őszén, illetve 1990 tavaszán vértelenül adja át a hatalmat. Ezekben a napokban, az aradi vértanúk ünnepe után, az ’56- os mártírokra emlékezünk. Amíg magyarság lesz a világon, addig a hősök sírjára lesz, kik az emlékezés virágait lerakják. EGYETÉRTEK: 06-90-330403 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 PALÁSTI PÉTER Bűnsegítő alkotmánybírák Az Országos Rendőr-főkapitányság körlevélben értesítette a nemzeti ünnep előtti napon a megyei kapitányságokat, hogy szüntessék meg a folyamatban lévő bűnmegelőzési megfigyeléseket, és újakat se kezdeményezzenek. Tették mindezt az Alkotmánybíróság legutóbbi döntése miatt, amellyel megsemmisítették a rendőrségi törvény bűnmegelő­zési ellenőrzéseire vonatkozó rendelkezéseit. A tényszerű híradás mindössze ennyi, s az átlagember csodálkozik. Csak nem lettek bűnsegítők az alkotmánybírák? Látszatra talán, ám gyakorlatilag egészen biztos, hogy nem. Tudjuk ugyanis, hogy a jogállam egyik alapkövét épp az ő testületük jelenti, S'nekik akkor is igazuk van, amikor dönté­seik azok számára sem egyértelműek, akik ugyanazt az egye­temet végezték, mint ők. Mostani rendelkezésükkel azt a lehetőséget vették el a nyo­mozást végzőktől, hogy a legalább három évi szabadságvesz­tésből szabadult elítélteket legföljebb egy éven át szorosab­ban ellenőrizzék, mint más gyanúsítottakat. Eddig ugyanis a rend őrei megtehették, hogy a köznyelv szerinti visszaesőket vagy a keményfiúkat akkor is elszámoltathatták időtöltésük­ről, ha úgymond nem csináltak semmi törvénybe ütközőt. Nemcsak előállíthatták őket, de ellenőrizhették tartózkodási helyeiket is, s az általuk elmondottakat összevethették má­soktól származó adatokkal, tényekkel. Megvolt viszont mindennek a hátránya is. Nevezetesen az, hogy ha nem igazolódott egy-egy alibi, a valótlanságot állító- val szemben nem alkalmazhattak semmilyen szankciót. Pedig vastagon megérdemelték volna eddig is azok, akik ez­után még szabadabban készülhetnek következő bűncselek­ményük elkövetésére. Természetesen nem zárható ki a korábbi elítéltek jó útra téré­se, de valljuk be, erre kevés példa akad. Talán a jövőben más­ként lesz. Lehet, hogy az alkotmánybírák vitatható intézke­dése segíti ezt elő. Mondom, lehet. Ám sokkal valószínűbb, hogy épp az ellenkezője lesz igaz. EGYETÉRTEK: 06-90-330422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 0640-33CM23 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Az ENSZ a fal ellen ________New York_______ Az ENSZ-közgyűlés kedd éjjel elsöprő többséggel elfogadott határozatában felkéri Izraelt a palesztin területek peremén épített fal lebontására. Hosszas diplomáciai egyezkedés után végül az Európai Unió komp­romisszumos határozattervezetét bocsátották szavazásra, amelyet 144 ENSZ-tagállam támogatott, míg 12 tartózkodott. A határozat ellen csak Izrael, az Egyesült Álla­mok, Mikronézia és a Marshall- szigetek szavazott. A kezdeményező arab államok előzőleg visszavonták mindkét tervezetüket, lemondva arról, hogy az ENSZ-közgyűlés kérjen tanácsadó véleményt a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságtól a fal jogszerűségéről. Ezzel meg­szerezték az EU támogatását. A határozatban a közgyűlés ké­ri Izraelt, hogy „állítsa le és fordít­sa meg a fal építését a megszállt palesztin területeken, beleértve a Kelet-Jeruzsálem körüli részt”, miután a fal eltér az 1949. évi fegyverszüneti vonaltól, és ellent­mond a nemzetközi jog vonat­kozó rendelkezéseinek. A köz­gyűlés felszólítja a palesztin ható­ságot az erőszakcselekmények el­követőinek és kitervelőinek le­tartóztatására, Izraelt pedig a „bí­rói úton kívüli kivégzésektől” való tartózkodásra. ■ * k A t t

Next

/
Thumbnails
Contents