Új Néplap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-17 / 243. szám
2003. Október 17., péntek AHOL ÉLÜNK 7. OLDAL Táblasors A jelzőtáblák azért vannak, hogy jelezzenek valamit. Legtöbbször be is töltik ezt a funkciójukat. A Jászberényben készült képünkön látható tábla például ékesen jelzi, hogy mindig akadnak olyanok, akik túláradó energiájukat a közterek padjain, facsemetéin, valamint az út mentén kihívóan álldogáló jelzőtáblákon vezeük le. JÁSZSÁGI BARANGOLÁS AZ ÚJ ÉVEZREDBEN Az őskorba vezetett a kerti munka Az ásás is lehet életre szóló élmény. Kerékgyártó Gyula épp húsz éve szőlőskertiében ásva néhány rézkori edényre lelt. Ezt követően már kereste a lelőhelyeket, s azóta mintegy nyolcszázat talált. Nemrégiben munkája elismeréseként a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal „Régészeti Örökségünk Megmentéséért” elismerő oklevélben, illetve jutalomban részesítette. JÁSZBERÉNY — Jó néhány edényt hozott a felszínre az ásónk, amikor a szőlőskertben kezdtük mélyíteni a vermet édesapámmal. Azt láttuk, hogy nem a régi tulajdonos kidobott fazekaira leltünk... Először a Jász Múzeum igazgatónőjének, H. Bathó Editnek szóltam, aki értesítette a szolnoki Damjanich János Múzeumot. Madaras László régész érkezett hozzánk, s kiderült: egy rézkori ház maradványaira bukkantunk.- emlékezett vissza Kerékgyártó Gyula.- Tudatosan kereste a lelőhelyeket? . kell figyelni a terepen. Hosszú ideig .teljesen némák voltak a kövek,-majd az ismereteim bővülésével - lassan beszélni kezdtek hozzám. ■ - Csak megkeresi a lelőhelye■ két, vagy részt vesz ásatásokon is? ■ — Ha a környéken régészeti ásatás indul, ellátogatok a helyszínre. Egy ilyen alkalommal ismerkedtem meg Kertész Róberttel is. Mióta a szolnoki múzeumban dolgozik, szinte naponta beszéltünk a megfigyelésekről.- Találtak már igazi szenzációt jelentő leletet a jelzése alapján megindult ásatáson?- Nem tudom, mennyire szenzáció, de én találtam meg azt a lelőhelyet, amely később a megye legrégebbi, 18 és félezer éves leletét hozta a felszínre.- Számos őskori eszközt látok az asztalon. Ezek mind az ásatások eredményei?- Csak áttételesen. Nehéz azt elképzelni, hogy egy apró pattintott kővel hogyan teríthettek le egy vadállatot, vagy hogyan darabolhatták fel az elejtett példányokat. Segíteni akartam és sok próbálkozás után sikerült elkészítenem néhány kőkori tárgyat. Kovakőből nyílhegyeket, kőbaltaéleket, sarlópengéket fabrikáltam, majd hozzájuk a megfelelő nyelet. Ezekből 1996 óta - amióta készítem a „kőkori” tárgyakat - már sok összegyűlt, és számos múzeumban (Jász Múzeum, Damjanich János Múzeum, vagy a miskolci Herman Ottó Múzeum) is láthatók e rekonstruált eszközök.- Mi ragadta meg a régészetben? — A múlt megismerése. Nálam talán az volt a döntő, hogy akkor szembesülhettem a régészettel, amikor valóban fel is tudtam fogni ennek jelentőségét. A kőkorban pedig az fogott meg, hogy ekkor az ember még tiszta természeti közegben élt, kezdeüeges eszközeivel küzdött a puszta fennmaradásáért. Azt megismerni, hogy mindez hogyan sikerült elődeinknek, rendkívül izgalmas dolognak tartom. ____________________■ Te rmészetvédő vadászok Hetedikesen „érettségizett” matekból JÁSZAPÁTI Alattyán Az évtizedek óta eredményesen működő vadásztársaság többször jelentkezett már trófeákat bemutató kiállítással szemmel kell tartania a vadállományt, s ha szükség van rá, tenni kell a nagy hideg, vastag hó, vagy a hőség és az esőmentes időszakok okozta problémákkal szemben. A Zagyva, illetve az egyre szaporodó halastavak hatására növekszik a vízi vadállomány a területen. Nem csak vadgazdálkodási, hanem a turisztikai, esztétikai szempontokat is figyelembe véve jelentős szerepe lehet a folyó mentén szétszórtan kialakult ártéri ligeterdős foltoknak. A területen korábban szinte mindennapos vendégek voltak a külföldi, főleg német és olasz vendégvadászok. A turizmus általános visszaesése azonban itt is tapasztalható, s csak reménykedni tudnak abban, hogy e kedvezőtlen tendencia rövidesen megfordul. — Sokan rosszallásukat fejezik ki e tevékenységgel szemben, elutasítják mindazt, amit képviselünk, pedig állíthatom, hogy a vadászoknál elhivatottabb természetvédőket nehezen lehetne találni — mondta dr. Mosonyi Sándor elnök, amikor az alattyáni Úttörő Vadásztársaság mindennapjairól beszélgettünk. Tipikusan apróvadas terület az a valamivel több mint tízezer hektár, amit a helyi társaság vadász- területként ellenőriz. Országos viszonylatban is jelentős meny- nyiségben találkozhatunk itt fácánokkal, nyulakkal illetve őzekkel. Ehhez azonban a társaságnak egész évben folyamatosan 5), lül LAKBERENDEZÉS Jászberény ■ Szolnok I • Cegléd • Hatvan BÚTOR, MEZES, JÁTÉK, MINDEK Nyitva: H-P 9.00-18.00 óráig, Szó. 9.00-12.00 Aráig Vasárnap is nyitva 9-12 óráig Jászberény, Gyöngyösi út 47. Tel.: 57/410-100 Szolnok, Pelikán Szálló I. em. Tel.: 56/375-644 www- sarokuzletliaz. hu ÜZLETÜNK SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL MINDEN TERMÉKÜNK KEDVEZMÉNNYEL KAPHATÓ! 10-50% AGY- és MATRACVASAR! Már csak a készlet erejéig! Azonnal, minden méret raktárról! .és minden, ami az egészséges alvással kapcsolatos. Ágytakarók, köntösök, törülközők, gyapjútermékek akciós áron! • Egyedülálló fenyőbútorválaszték • Minőségi bőr és szövet ülőgarnitúrák • Saját importú ajándéktárgyak nagykereskedelmi áron • Különleges lakberendezési tárgyak, rattan, kovácsoltvas kiegészítők. Azonnali hitei, kedvezményes kiszállítás. Egyszerűtől a luxusig igénye és pénztárcája szerint. Szeret focizni, rejtvényt fejteni, sakkozni, amúgy pedig a Tokióban megrendezett matematika diákolimpián bronzérmet szerzett Kocsis Albert Tihamér. A végzős gimnazista nagyban hozzájárult ezzel a magyar csapat tizedik helyezéséhez. A világversenyen, több mint 80 ország, közel 500 ifjú matematikusa mérte össze tudását. Azt, hogy Tihamérnak óriási tehetsége van a matematikához, a jászberényi tanítóképző Gyakorló Általános Iskolájában vették észre, s fejlesztették tovább. Már a harmadik osztályban országos döntőbe jutott. Azután a Lehel Vezér Gimnázium 5. osztályosaként országos 13. helyezést ért el, nyolcadikban pedig az első öt közé jutott. Ezzel a teljesítményével felfigyeltek rá a budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumban, ahol a speciális matematika tagozatra kapott meghívást. A heti hétnyolc matematika órát, plusz szakköröket, a továbbfejlődés lehetőségét kínáló tagozatra elfogadta a meghívást, azóta ott tanul, s immár az érettségire készül. De nem matematikából! Az Kocsis Albert Tihamér a Tokióban szerzett érmével érettségi feladatsort emlékei szerint 7-8. osztályban oldotta meg először ötösre. A középiskolai évek alatt több országos versenyen ért el első helyezést, az OKTV tízes döntőben is ott volt, s így - meg az olimpiai bronzéremmel a zsebében - már jegyet váltott az ELTE matematikus szakára. Pelikán József és Dobos Sándor tanárai egyengették fejlődését, készítették fel csapattársaival együtt a nagy versenyre. Már a csapatba kerülés is óriási teljesítmény, hiszen az ország kiváló diák matematikusai közül csak a hat legjobb kerülhetett a Tokióba utazó keretbe, akiket válogatóversenyen választottak ki. Három feladatot kellett megoldani a sikerhez. Mielőtt bártó legyintene, hogy ez mennyire kevés, hozzá kell tenni: egy-egy feladat megoldására másfél óra áll a résztvevők rendelkezésére. Külön szakembert alkalmaznak arra, hogy olyan feladatokat válasszon ki, amely még soha, a világ egyetlen matematikaversenyén sem szerepelt eddig. A beadott megoldásokat pedig matematikusokból álló nemzetközi grémium közel egy héten át bírálja el. A fiatalember rendkívül büszke arra, hogy megállta a helyét a rangos nemzetközi versenyen, s hogy negyven éve ő az első, aki a megyéből kijutott az olimpiára. Mostanság az foglalkoztatja, hogy a maga számára állított magas mércének továbbra is megfeleljen. Ismét készül az OKTV-re, az olimpiai válogatókra, hiszen azzal, hogy egyszer érmes lett a diákok legnagyobb nemzetközi megmérettetésén, még nem szerzett jogosultságot a következőn való részvételre. Minden vágya, hogy jövőre lehetősége legyen képviselni hazánkat az Athénban megrendezendő matematika diákolimpiám ________________■ SA KKSIKER. AIII. Jenei Ferenc emlékverseny OKISZ Kupa rapid sakkversenyen Tóvizi Tibor, a Lehel Vezér Gimnázium csapatának versenyzője a 18 év alattiak kategóriájában hét játszmával — 3 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség - első helyezést ért el. Az október elején Budapesten megrendezett bajnokságon 118 sakkozó ült asztalhoz, köztük számos nemzetközi nagymester, mester, az olimpiai csapat tagjai - tudtuk meg az első helyezést elért diák edzőjétől, Kasnya Sándortól. ■ Az Aprítógépgyár Rt. jászberényi munkahelyre felvételre keres gyakorlattal rendelkező • acélszerkezeti lakatos szakmunkást,- kázi láagvágó ás • gápi lángvágó munkakörökbe acélszerkezeti szakmában jártas jelentkezőket, továbbá • szemcseszóró munkakörbe munkatársakat. Jelentkezés: Jászberény, Sportpálya u. 1. Telefon: 57/504-174 Zeuna Stärker Magyarországi Kft. Magyarországi leányvállalatunk, egy elismert nemzetközi konszern - ArvinMeritor Light Vehiole ZEUNA stärker Systems - többi vállalatával együtt a világ vezető kipufogórendszer-gyártói közé tartozik. Vevőink közé tartoznak a BMW, Mercedes Benz, Ferrari, Rolls Royce, Volkswagen és Suzuki cégek. Növekvő feladataink ellátásához keresünk: Gyártástechnológusi munkakörbe főiskolai vagy egyetemi végzettségű mérnököt képlékenyalakítási és hegesztési eljárások ismeretével, vagy ilyen irányultságú érdeklődéssel; hajlandósággal esetenkénti külföldi tartózkodásra, min. 2 év szakmai gyakorlattal és tárgyalóképes angol- vagy németnyelv-ismerettel, B kategóriás jogosítvánnyal. Logisztikus munkakörbe főiskolai vagy magasabb végzettségű, jó német- vagy angolnyelv-ismerettel rendelkező munkatársat: ipari üzem logisztikai területén szerzett gyakorlati ismeret komoly előnyt jelent az egyes jelentkezőknek. Karbantartás csoportvezető munkakörbe főiskolai, vagy egyetemi végzettségű mérnököt minimum 5 év szakmai tapasztalattal, 3 év vezetői gyakorlattal, tárgyalóképes német- vagy angolnyelv-ismerettel, B kategóriás jogosítvánnyal. Hegesztő szakmérnököt jó németnyelv-ismerettel, hegesztőrobot programozói munkakörbe, gyakorlati hegesztéstechnikai ismeretekkel. Amunkakör igen komoly fejlődési lehetőségeket biztosít betöltőjének. Termelési területre különféle vezetői pozíciókba, szakközépiskolai vagy magasabb végzettséggel, minimum 4 év szakmai és 2 év vezetői gyakorlattal ipari üzemben, jó németnyelv-ismerettel. Minőségbiztosítási területre főiskolai vagy egyetemi végzettségű mérnököt (gépészmérnökök és gyártástechnológusok előnyben), minimum 2 év gyakorlati tapasztalattal ipari üzem minőségbiztosítási területén, tárgyalóképes német- vagy angolnyelv-ismerettel. Mindenekelőtt autóipari gyakorlattal rendelkezők jelentkezésére számítunk. Karbantartó pozícióra elektromos és mechanikai ismeretekkel rendelkező, szakközépiskolai vagy magasabb végzettségű munkatársat: hidraulikai ill. pneumatikái javítások terén megszerzett gyakorlat előnyt jelent a jelentkezés elbírálásánál. Hegesztő, karbantartó lakatos, lakatos és segédmunkás munkakörök betöltésére továbbra is várjuk érdeklődők jelentkezését szakmai önéletrajz formájában, adatbázis-bővítés és - üzemünk növekedésének függvényében - munkakezdés céljából. Váijuk azok jelentkezését is, akik a későbbiekben (előreláthatóan valamikor a 2004-es esztendő folyamán) hajlandóak lennének hegesztési eljárások betanulására: vállalatunk a hegesztőképzést a munkalehetőség felkínálása mellett igyekszik biztosítani. Jelentkezés: szakmai önéletrajzzal a vállalat személyzeti vezetőjénél levélben, az alábbi címre: Zeuna Stärker Magyarországi Kft., Kis-Simon Csaba, 5123 Jászárokszállás, Ipar u. 2. \ — Eleinte csak a véletlenen múlt, hogy talá- ik-e valamit. Azután megtanultam, hogv mit