Új Néplap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-16 / 242. szám

2003. Október 16., csütörtök GLOBE FESZTIVÁL ­SZOLNOK 2 0 0 3 7. OLDAL A profilját kereső Globe Az Országos Diákszínjátszó Egyesület új elnöke, Gyom- bolai Gábor, a magyar diák­színjátszás egyik jeles sze­mélyisége, akit pályájáról és a szolnoki Clobe fesztiválról kialakított véleményéről kérdeztünk.- A ’80-as évek második felében magam is diákszínjátszó voltam, ’89-ben érettségiztem. A ’90-es évek elején az ODE választmá­nyának tagja lettem, és az voltam öt évig. Megyei és országos feszti­válok szervezésében vettem részt. ’98-tól tanítok a Keleti Ist­ván Művészeti Iskola dráma tago­zatán. Tavaly novemberben vá­lasztottak meg az ODE elnökévé.- Bemutatná olvasóinknak az ODE tevékenységét?- Az ODE országos civil szer­vezet, amely, mint a neve is mu­tatja, a diákszínjátszókat fogja össze. Jelentős szervező szerepe van, rendszeresen megszervezi az országos diákszínjátszó talál­kozót, amely fölmenő rendszer­ben zajlik. Március elején indul, és május elején az országos talál­kozóval zárul. Harminc éve az a szokás, hogy kétévenként mindig Csurgón van az országos találko­zó, a közbeeső években pedig változó helyszíneken, például többször is volt Veszprémben, Gödöllőn...- Mennyire ismeri a szolnoki Globe fesztivált? — Kétszer voltam a Globe-on, tehát még nincs igazi rálátásom. A történetéből azonban tudom, hogy menet közben többször is változott a jellege. Először a drá­ma tagozatos gimnáziumok be­mutatója volt, majd az országos diákszínjátszó fesztivál legjobbja­it látta vendégül, szinte annak a gálaműsora lett. Most ismét kere­si a sajátos profilját. Több lehető­ség is van, lehet ismét a dráma ta­gozatosok bemutatója, lehet ki­bővítve nyitott az összes középis­kola számára. Véleményem sze­rint változtatni kellene azon, hogy a tavaszi diákszínjátszó fesztivál őszi gálaműsora legyen, mert ez azzal jár, hogy kevés meghívott új darab kerül a közön­ség elé. Természetesen ezekről a kérdésekről sok szó esik majd Szolnokon, biztosan vitatkozni is fogunk.- Gondolom, hogy nemcsak a Globe jövőjéről lesz vita, hanem a produkciókról is, hiszen ez eddig is hozzátartozott a programhoz.- Természetesen. A Globe-on nincs zsűri, nem állapítunk meg helyezéseket, a bemutatók érté­kelése azonban rendkívül fontos. A szakmai fórum vitavezetőjének Keresztúri Józsefet szeretnénk megnyerni. A programban trénin­geket is tartunk gyerekeknek és a pedagógusoknak. Mindig a legjobbak között A szolnoki Varga Katalin Gim­názium diákszínpada idén a Globe fesztivál egyik neveze­tes résztvevője lesz. Hogy mi­ért nevezetes, azt a színját­szók vezetőjétől, Fodor Zol­tántól tudhattam meg.- Gimnáziumunkban mindig működött színjátszó csoport. Amikor azonban két tannyelvű lett az iskola, a diákok kezdemé­nyezésére alakult egy angol nyel­vű darabokat bemutató csoport. Eredetileg ennek a nyelvtanulás volt a célja, a művészi produkció csak később kapott hangsúlyt.- Ám ez a hangsúly olyan erős lett, hogy hamarosan orszá­gos és nemzetközi sikereket is el­értek.- Rendszeresen részt veszünk az angol nyelvű drámafesztivá­lon, amelyen a körülbelül száz előadás közül nyolc-tíz kerül a márciusi solymári döntőbe, és mi mindig ott voltunk. Sőt idén két előadásunk is bekerült a döntő legjobb nyolc előadása közé, ami még nem fordult elő a fesztivál történetében.- Melyek voltak ezek?- Lengyel Menyhért Árnyék című művének színpadi adaptáci­ója és a Hegedűs a háztetőn című musical keresztmetszete. A Len­Részlet a Hegedűs a háztetőn előadásából gyel-darabbal megnyertük a leg­jobb előadás, a legjobb rendezés, valamint a legjobb férfi és női ala­kítás díját. Ennél nagyobb szak­mai sikerünk még nem volt. Kü­lön meg kell jegyezni, hogy az Ár­nyak fordítása és színpadra alkal­mazása is a tanulók munkája volt.- Mit mutatnak be a Globe-on?- A Hegedűs a háztetőnt, ter­mészetesen magyarul.- Miért tartják fontosnak, hogy az angol nyelvű előadást magyarul is bemutassák? Eddig a legnagyobb... Egy fesztivál megrendezése rengeteg munkával jár. Hogy mégis mennyivel, arról Tar­jám Orsolyát, a Városi Műve­lődési és Zenei Központ munkatársát kérdeztük.- Ketten szervezzük a fesztivált- kezdte a választ - az ODE részéről Teleg- dy Balázs, a VMZK ré­széről pedig én. Ez lesz az eddigi legna­gyobb Globe fesztivál, nemcsak a diákszín­játszók számára tarto­gat programokat, ha­nem „Metszéspontok” címmel a rendezőknek is lesz módszertani találkozó, amelyen megismerkedhetnek egymás el­képzeléseivel, és az előadásokon rögtön szembesíthetik is ezeket a megvalósult produkcióval. Újdonság lesz a Globe-mozi, amelyben három napon át meg lehet tekinteni az előző kilenc év megörökített előadásait. Látható lesz 1993-as elő- * adás is. A rendezés természete­sen sok munkával jár. A felkészülés februárban kezdődött, a pályázatok megírásával. Szerencsére elegendő pénz gyűlt ösz- sze, hogy az egy nappal hosszabb programot is gond nél­A GLOBE FESZTIVÁL TÁMOGATÓI: NEMZETI KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG MINISZTÉRIUMA & cm LPC OM Oktatási Minisztérium Magyar Művelődési Intézet Wl«*­BANK „, , aktív Néplap £ kül megvalósítsuk. Nyolc anyagi támogatónk van, sokan pedig egyéb módon segítenek, hogy a [ 17 előadás megvalósuljon, és a mintegy 250 résztvevő jól érezze magát. Ezért dolgoznak a műve­lődési központ dolgozói is. Számunkra biztató, hogy egy­re nagyobb érdeklődést tapaszta­lunk a Globe iránt a városból, de például minisztériumokból is. Több helyről is fölhívtak, és kér­dezték, hogy miben tudnának se- | gíteni. A város néhány középisko­lájából is ajánlottak föl segítséget, de az előzetes érdeklődés alapján azt hiszem, a szolnoki közönség is lassanként fölfedezi magának a Globe fesztivált. ■ A Világ, és ami mögötte van.. A X. Szolnoki Globe Fesztivál elé — Mi a szó legszorosabb értel­mében műkedvelők vagyunk, nincs saját helyiségünk, színpa­dunk, nincs világításunk, ruhá­ink is alig... A Globe jó lehetőség a bemutatkozásra, ugyanis Szol­nokon alig ismernek minket, jól­lehet többször fölléptünk már az országban és külföldön, például } Angliában és Svédországban is. Most a szolnoki közönség, a diá­kok, a tanárok, a szülők és a kí­vülálló érdeklődők is megnéz­hetnek minket. Tudom, nem erős kezdés, ha egy fontos esemény elé írt beköszön­tő szerzője már az elején mente­getőzni kezd, hogy igen, a cím va­lahonnan ismerős, mintha a Frei Tamás járná a világot hasonló cím alatt, de annyira kellene, hogy a mi címünkben megjelen­jen ez a szó: világ, az meg termé­szetes, hogy valamennyiünket ér­dekel, ami mögötte van. Nagy dolog, hogy egy keskeny népművelői asztalnál egy tavaszi napon életre kelt gondolat immár tizedik alkalommal tör utat ma­gának. Könnyű volt tíz évvel ez­előtt kimondani: csináljunk egy fesztivált. S mert az ember ura adott szavának, nekibuzdul és megcsinálja. Aztán a végén zár­számol, rovancsol, inkasszál... véghezvittük, amit lehetett, pipa. A dolog le van tudva. S csakis ek­kor, a lezárás, a megnyugvás pil­lanatában méretődik meg igazán a gondolat: mondjuk-e, hogy jö­vőre készülünk a másodikra, egy sokkal jobbra. Látom már, hogy ünnepinek szánt bevezetőm kapkodó lesz és szeszélyes, mert - most az egy­szer egyben szeretném láttatni a Világot, s ami mögötte van. A Vi­lág: a Globe. Az egymás után kö­vetkező fesztiválok, amelyeken felnőtt egy fél színházi nemze­dék. A gyermekszínjátszó, aki ’93-ban részt vett az első globe-os foglalkozáson, ma már érettségire készül. A Globe egy évtizede: két­száznál több előadás, résztvevők tízezrei, pártfogók légiói, a legne­mesebb, leginkább emberhez méltó foglalatossággal, a játékkal eltöltött órák ezrei, tízezrei, lám­paláz, izgalom, előadás alatt fellé­pő vis majorok, amiket helyben kell megoldani, a színpad ugyan­is nem ismer félmegoldásokat, a néző kegyetlen, kibeszéli, amit lát, ráadásul avatott is. A Globe: takarás mögé rejtett, hadaró sug­dolózás, hogy legyen, mint le­gyen, rissz-rossz díszletelemek vesződséges tili-tolija, mi fér be, és mi nem, veszekedés a fuvaros­sal, aki gyakran félpénzért szállít az ifiuraknak... Nem akartunk versenyt — fesz­tivált, ünnepet akartunk. Kerül­jön le a vállakról a megméretés terhe, a belső versengés úgyis megkerülhetetlen. Nem akartunk bírákat, de akartunk halk szavú, megértő tanácsadókat, akik ma­guk is keresnek. A Globe: Nagy András László, Keresztúry Jó­zsef, Keserű Imre, Vidovszky György, Tóth Zsuzsa, Matuz Já­nos, O. Szabó István, Rigó József, Ráczné Weisz Mária, Székely Ist­ván, Kaposi József, Uray Péter, Pappné Istenes Márta, Lukács László, Egedy Gabriella, Fodor György, Kiss Tibor, Kovácsné La­pu Mária, Kiss László, Gyombolai Gábor, Telegdi Balázs, Jancsó Sa­rolta, Várhalmi Ilona, Szabóné Cseh Ágnes, Perényi Balázs, Ko- ronczainé Győrfi Mária, Lengyel Pál, vagyis a magyar „halk szavú, megértő tanácsadók” színe-java. Ez az egyik világ, s ami mögöt­te van. De létezik egy másik világ, s az ebben nyújtott emberi, szel­lemi teljesítmény az előzőtől el­választhatatlan. Mert a Világnak, tehát a Globe-nak is van egy lát­hatatlan háttérszemélyzete: ese­tünkben egy kulturális intéz­mény szakmai-műszaki csapata. A Globe Fesztivál sikere az ő sike­rük is. A teljesítésért ma már a legritkább esetben sem jár díja­zás. Az ő Globe-juk a lótás-futás, a fülről csak orvosi úton leoperál­ható telefon, ki tudja, hány ki nem fizetett esti túlóra, teljesíthe- tetlennek tűnő kérések teljesíté­sére tett erőfeszítés, mert valljuk be, a színházi emberek olykor nem a legpraktikusabbak, s ez itt a Globe, de színhelye egy felújí­tásra szoruló művelődési ház (a felújítás végre hamarosan elkez­dődhet!), s e ház tudása már igen végleges. A Globe két napja a hát­tércsapat számára igazi gálya­munka: vég nélküli bevetés, ru­határozás, egyeztetés, fénymáso­lás, étkeztetés, altatás, szervezés, és megint csak ruhatár, mert ab­ból valahogy sosincs elég... A Globe - maga a Világ, amelynek klímája, aromája van. Szubklíma. Arca van, hangulata. Ismerjük, mert már jó ideje van velünk. Ismerjük és - reménye­ink szerint — szeretjük is. Mindehhez persze táptalaj kell. Lehetőség, nevezzük nevén: pénz. Az elmúlt évtized viharai­nak szele a szakmát is meglegyin- tette: műhelyek alakultak át, fesz­tiválok szűntek meg, lehetőségek tűntek el, és ebben az átalakuló, olykor fájdalmas veszteségeket elszenvedő Világban külön öröm, hogy... a többit már úgyis tudják. Legyen elég annyi, hogy most eb­ben az ünnepi, jubiláló évben ott díszeleg a Globe Fesztivál mellett egy szép, kerek szám. Mi pedig, ha a dolgok mögé nézünk, külö­nös, harmonikus, biztató egység­ben látjuk a Világot, s ami mögöt­te van. És ez így van jól. A többi­ről majd szót ejtünk a XX. Globe után. FARKASHÁZI ISTVÁN A X. Globe fesztivál programja .10 FM 92.2 MHz Október 16. csütörtök 16.30 óra A X. Globe Fesztivál résztvevőit köszönti Gyombolai Gábor, az Országos Diákszínjátszó Egyesület elnöke 17.00-19.30 óráig Diáktréningek Helyszín: VMZK és Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskola 20.00 óra Varga Katalin Gimnázium Hegedűs a háztetőn (35’) színházterem Rendező: Fodor Zoltán 21.00 óra Norvég diákszínjátszók bemutatkozása 21.40-től Beszámolók a tréningekről Október 17. péntek 14.00 óra Mezei Mária Művészeti Iskola, Verkli Mándy Iván: Könnyező fák (40’) kamaraterem, Rendező: Lukács László 15.00 óra Mezei Mária Alapfokú Művészeti Iskola Kara csoport, színházterem Schiller-Kara: Jeanne (35’) Rendező: Gyevi-Bíró Eszter 15.45 óra Liget Otthon Moliére: Botcsinálta doktor (30’) kamaraterem Rendező: Mozsámé Tarjáni Erika 16.00 óra Térzene az Alföldi Olajbányász Fúvószenekar közreműködésével Hild tér, Vezényel: Péli Ildikó 16.30 óra A Langaléta Garabonciások huncutságai Hild tér 17.00 óra Ünnepélyes megnyitó Hild tér — Teatro Capriccio Sátorszínház A fesztivált megnyitja Farkasházi István, A VMZK kht. ügyvezetője 17.20 óra „Best of Globe” Kardos Tamás fotóművész kiállítása a Globe fesztiválok emlékezetes pillanataiból. A kiállítást megnyitja: Nagy András László, aula 17.30 óra Ady Endre Gimnázium Adyák Színpad Mrozeki morzsák (30’), kamaraterem Rendező: Csikós Sándor 18.30 óra Horváth Mihály Gimnázium, a 12. d angol csoportja Little Red Riding Hood (30’) kamaraterem Rendező: Keserű Imre 19.00 óra Ady Endre Gimnázium, Adyák Színpad Mroáek: Tigris a fürdőszobában (30’) Teatro Capriccio Sátorszínház Rendező. Csikós Sándor 19.45 óra Vörösmarty Mihály Gimnázium 12. d Bertold Brecht: Kaukázusi krétakör (80’) kamaraterem Rendező: Perényi Balázs 21.15 óra Híd Színház Szophoklész: Antigoné (50’) zeneterem Rendező: Rigó József 22.10 óra Vörösmarty Mihály Gimnázium VMG-EX, PÁR-OK (60’) Teatro Capriccio Sátorszínház Rendező: Vidovszky György Október 18. szombat 10.00 óra Szakmai fórum a Globe Fesztivál tartalmi és stratégiai kérdéseiről, Vitavezető: Gyombolai Gábor, az ODE elnöke, II. klub 14.00 óra Révai Miklós Gimnázium Ar(t)culat Színkör Federico Garcia Lorca: Vérnász (40’), kamaraterem, Rendező: Debreczeni Márton 15.00 óra Horváth Mihály Gimnázium 12. d A halálra táncoltatott lány (30’) színházterem Közös alkotás népballada alapján Rendező: Csapiné Matos Ibolya 15.45 óra Keksz csoport, Rákéészülés (45’) kamaraterem, Rendező: Klacsán-Kovács 16.40 óra Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskola, Pygmalion színpad színházterem Peter Weiss: Mockinpott úr kínjai és meggyógyíttatása (50’) Rendező. Rigó József 17.40 óra Horváth Mihály Gimnázium II. d Egy nap tükörcserepei (25’) Teatro Capriccio Sátorszínház Rendező: Perjésné Dózsa Erzsébet 18.20 óra Ördögi Kör Színházi Társulás Romankovics Edit: Rendszerben (80’) színházterem Rendező: Sereglei András 20.00 óra Pesti Barnabás Gimnázium Glása velünk lesz Osztrovszkij: Vihar (60’) kamaraterem Rendező: Perényi Balázs 21.25 óra Szakszervezet Pótmeghirdetés (60’), kamaraterem Rendező: Varjú Nándor 22.25 óra Globe-buli A rendezők a változás jogát fenntartják! A rendezők köszönetét mondanak a Széchenyi István Gimnázium és Általános Iskolának, a Hotel Pelikánnak és a Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskolának. Rendezők: Városi Művelődési és Zenei Központ Kht. — Országos Diákszínjátszó Egyesület. Az oldal a VMZK és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az intézmény viseli. á a a

Next

/
Thumbnails
Contents