Új Néplap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-15 / 241. szám
EletMód Kék tükör Szolgáltatás Százezer forint pénzbírság- Horoszkóp — Rejtvény — gal sújtották a szekszárdi Rádió-és tévéműsor börtön parancsnokát 10. oldal 11. oldal AUTÓ - TECHNIK A Huszonegyezés Opel módra Nemzetközi menetpróbán vezettük a felfrissített Corsát Pályafutásának huszonegy éve alatt az Opel Corsa kategóriájának egyik legnépszerűbb modelljévé vált. A három éve bemutatkozott harmadik generáció a napokban újult meg. A 2000-ben bevezetett harmadik generáció kiváló tulajdonságai elvitathatatla- nok, az Opel mégis a frissítés mellett döntött, mivel a motorpaletta fölött eljárt az idő. Módosult az első köténylemez és új a krómbetétes hűtőmaszk is, a legjellegzetesebb azonban a nagyobb méretű, átrajzolt első fényszóró. Belül a kárpitok változtak, a középkonzol a Vectra megoldásához hasonlít, a színvilág pedig vidámabb, fiatalosabb irányba mozdult el. A modifikációkat mozgás közben először az új fejlesztésű, 1,4 literes, 90 lovas, változó szívásvezérlésű TWINPORT erőforrással próbáltuk ki. Ez nyomatékosabbnak tűnt, mint a vele megegyező lökettérfogatú elődje, s a gyártó szerint az erőátviteltől függően 0,9-1,7 literrel gazdaságosabb is annál. Az azonban már az első méterek után kiderült, hogy lényegesen csendesebb, autópályán az új rajzolatú külső tükrök szélzaja erősebb, mint a négyhengeres „lármája”. A technikai módosítások külsőleg is hangsúlyosak /ff Az öngyulladósok közül a kisebbre, az 1.3 CDTI ECOTEC-re voltunk igazán kíváncsiak, hiszen Magyarországon a biztosítási besorolásnak köszönhetően elsősorban ez arathat. A Fiatnál megismert erőforrás legnagyobb teljesítménye 70 lóerő, maximális nyomatéka 170 Nm, ami már 1750-es percenkénti fordulatnál rendelkezésre áll. Ennek tükrében nem meglepő, hogy a városi forgalomban könnyedén boldogul a Corsa közel egytonnás saját tömegével, országúton sem kell gyakran a váltóhoz nyúlnunk, a hosszabb előzéseket „izomból oldja meg”. Ahogy benzines társa, az 1.3 CDTI is csendességével okoz meglepetést, csak magasabb fordu- latszám-tartományban csalogathatók elő dízeles hangfoszlányok. Az 1,7 literes, 100 lóerős CDTI már hab a tortán, szerény többletfogyasztásért cserében érezhetően jobb menetteljesítményeket kínál, kérdés azonban, hogy a vásárlásnál fizetendő többlet megtérül-e a gazdagabb vezetési élményben. SCHOLTZ GÁBOR Négycsillagos Euro-NCAP eredményével az Opel Corsa a kategória egyik legbiztonságosabb autója Sport Labdarúgó UEFA Kupa: Nehéz helyzetben az MTK és a Fradi 13. oldal Csodapapucs Ismét egy nagy teljesítményű autó kapott Pirelli P Zero Rosso abroncsokat. A Maserati Quattroporte az olasz gumigyár 245/45 ZR18 és 285/40 ZR18 méretű „papucsain” gördül le a gyártósorról, amely újabb bizonyíték arra, hogy a Pirelli és a Ferrari-Maserati Csoport között 2002-ben létrejött megállapodás máig gyümölcsöző mindkét fél számára. A Pirelli System koncepciója szerint fejlesztett alacsony oldalfalú P Zero Rossók mintázata tengelyenként eltér, így száraz és vizes úton egyaránt jobb tapadást biztosítanak. Első kézből A Mazda Motor Corporation a közelmúltban teljes egészében felvásárolta a Mazda Austriát. Ezzel a japán gyártó közvetítő nélkül, egyedül ellenőrzi az alpesi állam értékesítését. A sógoroknál bekövetkezett Mazda importőri tulaj- donosszerkezet-változás a magyar márkaképviselet életére is kihat, mivel a Mazda Motor Hungaryt az osztrák fél ellenőrzi. A hazai Mazda érdekeltség továbbra is a Mazda Austria leányvállalataként működik, a cég vezetése a gyárral való kapcsolattartás egyszerűsödésére számít. ■ Az autókról, a motorokról és a technikai sportokról részletesebben az Autó-Motorban olvashat Van egy nyerő számsorunk: 222 000! Játssza mp.fr, /'•Ilink ->/ 6r./ k^ny'-rdbb './ámsörát! A Da/- nun ,/i akribja keretében Használt -lutriját ti) kalos /ásártása eset éri most akár J 000 ft tail* többért './ámítjuk bel A/ S ajtós, 1 J e*. Kalos alapmodell .íra továbbra is riáf/y&n kedvező 1 '//) 000 ft. Számolhattunk is? *A részletekről érdeklődjön a márkakereskedésekben! V * DAEWOO www.daewoo.hu Daewoo. Nagyszerűbb, mint gondolná. A benzinesek esetében 30 ezer, a dízeleknél pedig 50 ezer kilpfnéteres a szervizperiódus