Új Néplap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)
2003-10-15 / 241. szám
6. OLDAL TÜKÖR 2003. Október 15., szerda § SÍI H R D E T E S A nőknek nehezebb az érvényesülés Különféle tanulmányok foglalkoznak a nőknek a munkavállalás terén megmutatkozó hátrányos helyzetével. Ezek kisebb-nagyobb eltérésekkel, de lényegében szerte a világon ugyanazt mutatják: a férfiaknak több esélyük van az érvényesülésre. Ez a tendencia hazánkban is megfigyelhető. Megyei információ A két nem képviselői számára különféle okok miatt nem teljesen azonosak a munkavállalási feltételek. Úgy tűnik, e téren a helyzet megyénkben semmivel sem tér el az országostól. Vágó Andrea huszonegy esztendős főiskolás. Gazdasági tanulmányokat folytat, s azt reméli, végzettségével komoly esélye lesz a munkaerőpiacon.- Most még úgy gondolom, pusztán az, hogy nő vagyok, nem jelent majd számomra hátrányt az álláskeresésben. Érvényesülni szeretnék, s ehhez mindenekelőtt ambíció szükséges, amely azt hiszem, bennem maradéktalanul megvan. Persze vezető beosztást szerezni egy cégnél, az nehéz lehet. Főleg ha férfiak is pályáznak az adott pozícióra. Ám remélem, ez az előítéletes gondolkodás idővel egyre inkább háttérbe szorul. Nem ennyire optimista a harminchat éves Kovács Tibomé, aki megyénk egyik kis településén él, de egy közeli nagyobb városban dolgozik. Munkahelyén szeretett volna a jelenleginél magasabb pozícióba kerülni, de mind ez idáig ez nem sikerült neki.- A cégnél, ahol dolgozom, két alkalommal is lehetett pályázni középvezetői beosztásra. Mindkétszer beadtam a jelentkezésemet, de mindig alul maradtam. Minden esetben férfiakkal kellett versenyeznem. Nem állítom, hogy a döntéshozóknál ez volt a szempont, ám a tények ettől még tények maradnak. Sok nő számára okoz szinte megoldhatatlan dilemmát a karrier és a család közötti választás is. — Jó állásom van, az eddigi szakmai előmenetelemre sem panaszkodhatom — meséli a 27 éves Varga Viktória. - Ám úgy tervezzük a barátommal, hogy a következő esztendőben összeházasodunk, s hamarosan gyermeket is szeretnénk. Ezt azonban nem fogják tolerálni a munkahelyemen. Azon kolléganők, akik hasonló helyzetben voltak, negatív tapasztalataikról számoltak be. Előbb-utóbb mindegyiküktől megváltak a vezetők. A magasabb beosztásba kerülés természetesen azért nem eleve kizárt a nők esetében. Nádházi Nikoletta példáFelmérések szerint a nők hátrányos helyzetének okát a vállalatok csúcsára jutást akadályozó „láthatatlan üvegplafonban’’, a sematikus, előítéletes gondolkodásban, valamint a család-munka összhang nehéz megtalálásában lehet keresni. Az üvegplafon kifejezést azon helyzet bemutatására alkalmazzák, amikor a karrier megtorpan, s nem lehet ugyan látni az előrejutás akadályát, de egyértelműen külső gátak jelennek meg. Ennek megtapasztalása a nők számára sokkal előbb következik be, mint a férfiak esetében. Vagyis a hölgyek azonos szakmai felkészültség esetén lényegesen kisebb ívű karrierre számíthatnak, mint a másik nembeli kollégáik. Árulkodó adat, hogy Magyarországon a társadalom- és gazdaságirányítás kulcs- pozícióinak csak 1-3 százalékát töltik be nők, míg a középvezetői állások 20 százalékát foglalhatják el. A nőknek nehezebb a munkahelyi érvényesülés, mint a férfiaknak. Képünk illusztráció ul másokkal együttműködve egy nagy létszámú vállalkozást vezet. — Kedvelem a munkámat, s leginkább arra vagyok büszke, hogy a magam erejéből értem el a jelenlegi beosztásomat. A munkatársaimmal, beosztottaimmal jó a kapcsolatom. Igaz, többségük nő, s ez azt hiszem, segíti a hatékonyabb működést, nincsenek férfi-nő rivalizálások a vezető pozíciókért. Persze a férfi kollégákra sem panaszkodhatom. Ők is mindent megtesznek a cégünk sikeréért, függetlenül attól, hol foglalnak helyet a képzeletbeli ranglétrán. De vajon hogyan vélekednek a női főnökről ott, ahol többségében férfiak dolgoznak?- Én egy adminisztratív munkát végző cégnél dolgozom, ahol az erősebbik nem képviselői vannak többségben — mondja a 38 éves Siklósi Gábor. - A közvetlen főnökünk azonban egy FOTÓ: BAKOS JUDIT hölgy. Vezetői beosztása ellenére nagyon kedves, figyelmes, sőt empatikus, de valahogy mégis furcsa a viszonya velünk. Néha az a benyomásom, hogy nem olyan fenntartások nélkül hajtjuk végre az utasításait, mintha azokat egy férfi adná ki. Olykor bizony magamon is tapasztaltam már ezt, pedig az élet minden területén nagyon ellenzem az előítéletes gondolkodást. MOLNÁR Q. ATTILA A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kladé semmilyen anyagi, Illetve Jogi felelősséget nem vállal INGATLAN unkatársat keresünk... )-] 's .. .a megyei napilapok kézbesítésére BESEHYSZÖG és SZOLNOK területére. (Vállalkozók jelentkezésére is számítunk). Jelentkezni lehet: Szőke Vincénél, az I. ügynökség vezetőjénél. Szolnok, Magyar u. 9. (Bejárat az Óvoda utca felől). Telefon: 56/513-821, 8.00-12.00-ig. * BUDAPESTI lakást vásárolnék tulajdonostól, saját részemre. Tel.: 56/590-714, 06- 20/9457-127.--------------------------------------- -20967* CS ALÁDI ház eladó Szolnok, Bercsényi u. 21. sz. alatt. Érdeklődni lehet napközben a 06- 30/304-6737 telefonon----------------------------------------22287NÉ MET-OSZTRÁK ügyfeleinknek keresünk eladó ingatlanokat. 06-1-210-4904,210-4673.--------------------------------------- -23552KI SÚJSZÁLLÁS, Nagy Imre u. 21. alatt 154 m2 családi ház eladó. Érdeklődni: 06-20/938-1453. CSALÁDI ház Szandaszőlősön, Vörösmező úton eladó. I.ár: 16 M Ft. Tel.: 06-30/284- 1912,06-20/467-6790.-----------------------------------------238788 SZOLNOK központjában, csendes utcában, III. em.-i, 39 m3-es lakás eladó. Érd.: 30/228- 2024.-----------------------------------------238798TISZAFÖLDVÁR, Árpád út 148. sz. alatti, régi típusú, összkomfortos, 3 szobás, családi ház, 900 négyszögöl szőlőskerttel eladó. I.ár: 4 M Ft. 56/450-475,30/517-1590.--------------------------------------- -23880A KUNHEGYESI Református Egyházközség Sarepta Idősek Otthonában kétágyas lakrészek és kétágyas lakrészekben férőhelyek leköthetők. Az otthon emelt szintű szolgáltatást nyújt a beköltözők számára. Érdeklődni lehet személyesen vagy telefonon: Kunhegyes, Széchenyi u. 32., és 59/530-510---------------------------------------*23919* 8 SZOLNOKON az Indóház úton 70 m!-es teljesen felújított lakás garázzsal eladó. Érd.: 70/530-4148.--------------------------------------- *23924* 8 SZANDASZÓLÓSÖN, Vörösmező út és a Bőség ABC között 6 db külön-külön helyrajzi számmal rendelkező összefüggő építési telek 7872 m1 eladó. Tel.: 06-20/3905-205.--------------------------------------- -239298 SZÁSZBERKEN 3 szobás családi ház eladó. Érd.: 06-30/582-9968.--------------------------------------- -239498TISZAPÜS PÖKIBEN nagyméretű családi ház eladó, gazdasági épülettel, fúrott kúttal, 380 négyszögöl telekkel. I.ár: 3.5 M Ft. Érd.: 56/445-093-as telefonszámon.---------------- *23953* SZ ANDASZŐLŐSÖN közművesített ingatlan, építési telek eladó. Tel.: 06-30/555-6909.-------------------------------------- -23958IN GATLANKÖZVETÍTŐT keresek, aki értékesíti ingatlanomat, jutalékot értékesítés után fizetek. Tel.: 06-20/950-3358. •--------------------------------------- -23976SZ OLNOKON, a Kossuth úton magasföldszinti 44 m!-es, egyszobás, galériás, egyedi gázfűtéses társasházi lakás eladó. Érd.: Kvalitás Ingatlan Iroda Szolnok, Batthyány u. 8/a. Tel.: 56/412-534, www.kvalitas-ingatlan.hu--------------------------------------- -23990SZ OLNOKON, a Vécsey úton 77 m!-es, kettő szobás, gáz- központi fűtéses családi ház eladó. Telek: 242 m!. Érd.: Kvalitás Ingatlan Iroda Szolnok, Batthyány u. 8/a. Tel.: 56/412- 534, www.kvalitas-ingatlan.hu.--------------------------------------- -23990__________ GARÁZS__________ GA RÁZS eladó a Wágner I. garázssoron (Tallinn városrész). Érd.: 70/312-5761.--------------------------------------- -23912JÁ RMŰ 8 FORD Escort 1.4 CLX, ‘93-as, sürgősen eladó. Tel.: 30/460-7278.--------------------------------------- -20733TR ANS HOLDING GROUP I EREDETVIZSGÁLAT, ÁTÍRATÁS HELYBEN 1 SZOLNOK, ADY E. ÚT 25/A. 56/411-108 M 8 DACIÁT, Aro dízelt veszek. 06-20/920-6210.--------------------------------------- -23315SU ZUKI Swift 1,3 GLX 95-ös, grafitmetál, hibátlan részletre is eladó. 20/9175-372.--------------------------------------- -238108 PEUGEOT 2061.11,3 éves, ezüstmetál sok extrával újszerű állapotban eladó. Kedvező részletre 400 E Ft-tól. Érd.: 20/9889-591.--------------------------------------- -238248 SUZUKI Swift 1.3-as 2001-es, I. tulajdonostól, sérülésmentesen, 21E km-rel, friss műszakival eladó. I.ár: 1.390 E FL Érd.: 06-20/9741-800. —---------------------------------------23970GÉ PEK ELADÓ 2 fejes eke, 4 m-es IH tárcsa, 2 dobos fűkasza, szuper Zetor. 30/239-1509.-------------------------------------— -23821MT Z 82-es 6 soros kukoricaadapter, Lajta 32 soros vetőgép eladó. 30/265-4480.--------------------------------------- *23849* ÁL LÁST KÍNÁL 8 GÉPKEZELŐT alkalmaznék forgó kotróra, vagy JCB homlokrakodós árokásóra Törökszent- miklós és környékéről. Érd.: 06-30/3386-502.--------------:-------------------------------------------------------- -05742A SZOLNOKI ravatalozóba ravatalozási munkára keresünk szolnoki, középkorú, józan életű férfi munkatársakat jogosítvánnyal. Jelentkezni munkanapokon 9-11 óráig a ravatalozóban.--------------------------------------- -237558 SZOLNOK MÁV-pályaudvaron a Didergő büfé szakképzett munkatársnőt keres. Érd.: 06- 20/9277-892.--------------------------------------- -22180DO LGOZZON otthonában mellékjövedelemért! Felbélyegzett válaszboríték ellenében, küldjük ingyenes tájékoztatónkat! S-S Bt. 8300 Tapolca, Egry J. u. 18.--------------------------------------- -23098BU DAPEST központú ingatlaniroda munkatársakat keres! 06-1-210-4904,210-4673.--------------------■------------------ -23167SZ OLNOKI székhelyű építőipari cég épületlakatost keres, aki hegesztő szakvizsgával is rendelkezik. Kezdés azonnal. A tevékenység vidéki munkákra is kiterjedhet. Jelentkezni a 06-30/2197-717-es telefonszámon lehet.--------------------------------------- -23380AU SZTRIAI munkavégzésre keresünk építő- és vasipari munkást. Jel.: 06-20/322-8487.--------------------------------------- -23406BU DAPEST! munkára szabad kapacitású, megbízható festőket alkalmazunk. Tel.: 59/500-314. .23456. JUVENAL Kft. keres gyakorlattal rendelkező autófényezőt. Jelentkezni 56/516-160 Tóth József művezetőnél.---------------------—----------------236128A Z INTERWELD Kft. túrkevei telephelyére hegesztőt keres felvételre. T.: 56/554-324.----;---------------------------------- -23717»JÁSZB ERÉNYI munkára keresünk azonnali kezdéssel voltVideotonos dolgozókat. Utazás biztosított. Tel.: 30/265-0181.--------------------------------------- *23813* Sz erelői munkálatokra:- ív-, lánghegesztő - víz-, gázszerelő - csőszerelő szakembereket keresünk, azonnali munkakezdéssel. Jelentkezni lehet személyesen, szakmai önéletrajzzal, hétköznaponként 8-16 óráig: Compress Trade Kft. 5000 Szolnok, Gáz út 1. Tel.: 06-56/210-551 8 LEGYEN az ÁB-Aegon Biztosító Rt. munkatársa. A betanulási időszakra 3 x 100.000 Ft vállalkozás indítási támogatást nyújtunk. Csoportok jelentkezését is várjuk. Tel.: 30/9789- 383,30/228-1151.--------------------------------------- -238168 PIZZA kiszállítót felveszek. 56/410-066.--------------------------------------- -23831KO NYHAI kisegítőt keresek. 06-20/3361-463.--------------------------------------- -23845SZ OLNOKON, a Törpe Ételbárba szakácsot vagy jól főző háziasszonyt keresek. Érd.: 06- 30/310-9944,10 óra után.-----------------------------------------23856Ihász Kereskedőház KFT. 5000 Szolnok, Thököly u. 80. MEZŐGAZDASÁGI GÉPÉRTÉKESÍTŐT KERES Elvárás:- jó kommunikációs készség- értékesítési tapasztalat- számítógépes ismeret- műszaki végzettség és | nyelvismeret Kézzel írott pályázati anyag leadható 2003.10.22-ig. VÍZ-, gáz-, központifűtés-szerelőt keresek. Nem italozót. 06-30/5669-622 v. 30/409-3718.-----------------------------------------23864DON PEPE eszpresszóban (Szolnok, Ady E. út 6-8.) pultos felszolgáló hölgyet alkalmaznék. Jelentkezni helyszínen munkaidőben.-----------------------------------------23873SZAKKÉPZETT, tapasztalattal rendelkező kőműveseket keresünk szolnoki és jászberényi munkahelyre. Tel.: 30/542-0588.---------------------------------- -23885KONKRÉT bedolgozói és kiegészítő lehetőségek (prezentációs anyagok kihelyezése, szórólapterjesztés, toll összeszerelés...) azonnali pénzkereset. Kérje ingyenes tájékoztatónkat válaszlevélért. 1147 Budapest, Kerékgyártó u. 4. General Management Hungary Kft. Tel.: 06- 30/330-6960. VÍZ-, gáz, fűtés- és csőhálózat-szerelőket felveszünk. 20/9586-255.--------- -238998 LÁNGVÁGÓKAT alkalmazok hétfői kezdéssel. Érd.: 06-30/599-3665.-----------------------------------------23902LAKATOSOKAT, hegesztőket keresek hosszú távú munkára 400 Ft-tól 500 Ft-os órabérig. Érd.: 06-20/471-0308.-----------------------------------------239208 A RÁKÓCZI Sütöde felvételre keres gyakorlattal rendelkező pékeket, cukrászokat, betanított pékeket. Jelentkezni lehet 56/441-042 telefonon, vagy személyesen napközben Rákóczifalva, Napfény Étterem (Szent László király út 30/a.). VALUTAPÉNZTÁROST alkalmaznánk. Feltétel: valutapénztárosi szaktanfolyam, alapfokú nyelvvizsga (elegendő az A típus is) Érdeklődni: 06- 30/9771-623.--------------------------------------- -23948SZ OLNOKI belvárosi étterem felszolgálót keres. Tel.: 06-70/519-3913.-----------------------------------------23966SZOLNOKI székhelyű építőipari cég hidegburkolót keres hosszú távú munkára. Jelentkezni a 06-30/2992-639-es telefonszámon lehet.--------------------------------------- -23980SZ OLNOKI pékségbe élelmiszer-eladót keresek, 4 órás munkarendbe. Tel.: 20/385-1102.--------------------------------------- -23996(F olytatás a 12. oldalon.)-23926Az Európa számos országában működő, dinamikusan fejlődő Semecs sharing the essence of electronics magyarországi elektronikai összeszerelő üzeme a cég további bővítéséhez keres fiatal, kihívásokat kedvelő munkatársakat: Minőségbiztosítási senior mérnök Feladatok: A vállalat minőségbiztosítási rendszerének alkalmazása, a teljes körű vállalatirányítási rendszer fejlesztése, kapcsolattartás a vevőkkel, statisztikai adatok értékelése, a szükséges beavatkozások meghatározása, a minőségelemzők munkájának irányítása. Elvárások: Villamosmérnöki végzettség, hasonló területen szerzett gyakorlat, autóipari rendszerek ismerete, vezetői gyakorlat, jó kommunikációs készség, tapasztalat az elektronikai összeszerelés (HMT, SMT beültetés és forrasztás) területén, középfokú angolnyelv-ismerel Előny: autóipari előírásrendszerek ismerete, B kategóriás jogosítvány. Termékmérnök Feladatok: Elektronikus termékek életciklusának követése a terméktranszfertől a Life Time Supporton át a termékgyártás lezárásáig. Hatékony részvétel termékgyártás indítási fázisban, minőségtervezés ISO/TS 16949 szabványban definiált módszerek segítségével. Munkautasítások, termékdokumentációk elkészítése. Módosítási javaslatok készítése, vásárlói termékmódosítási rendeletek végrehajtása. Elvárások: Villamosmérnöki végzettség gépészeti ismeretekkel, minőségtervezési technikák ismerete (ISO/TS 16949), társalgási szintű angolnyelv-tudás, számítógép-használat Windows környezetben, csapatszellem, jó kommunikációs- illetve kapcsolatteremtő készség, nagyfokú felelősségérzet. Elónv: Tapasztalat az elektronikai összeszerelés (HMT, SMT beültetés és forrasztás) minőség- biztosítása területén, gépészmérnöki végzettség esetén elektronikai ismeretek, B kategóriás jogosítvány. Tesztermérnök Feladatok: Mérnöki támogatás. A termékek tesztereinek teljes körű ismerete, fejlesztési javaslatok kidolgozása, előterjesztése. Teszterekkel kapcsolatos karbantartási-, javítási- illetve fejlesztési, teszterépítési munka irányítása, végrehajtása. Elvárások: Elektronikai felsőfokú végzettség, PC hardverismeret, program alkalmazásgyakorlat DOS illetve Windows környezetben, programozási ismeret, angolnyelv-tudás, csapatszellem, jó kommunikációs-, kapcsolatteremtő- illetve irányítói képesség, nagyfokú felelősségérzet. Elónv: Hasonló területen szerzett tapasztalat. Amit nyújtunk: változatos feladatok, felelősségteljes beosztás, szakmai és nyelvi fejlődési lehetőség, korszerű munkakörülmények, stabil vállalati háttér. Ha ajánlatunk felkeltette érdeklődését, úgy kérjük pályázati anyagát (szakmai önéletrajz, motivációs levél, bizonyítványok másolata, a napközbeni telefonelérhetőség feltüntetésével) juttassa el 2003. október 31-lg az alábbi címre: Semecs Kft., 5200 Törökszentmlklós, Dózsa Gy. u. 13. E-mail: andrea.juhasz@semecs.hu-23888-