Új Néplap, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-11 / 238. szám

10. OLDAL KÉK 2003. OKTÓBER 11., SZOMBAT * ' Vitás baleset Budapest Közúti veszélyeztetés miatt indított eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, miután csütörtökön két személyautó összeütközött Érden. A vétlen sofőr azt állította, hogy a baleset azért történt, mert a másik gép­kocsivezető le akarta őt szorí­tani az útról. Bálint László hoz­zátette: feltehetően azért akar­ták megkárosítani, mert ő Kon­dor Katalinnak, a Magyar Rádió elnökének a nemzetbiztonsági tanácsadója. Ezt a kijelentését hivatalos források nem erősítet­ték meg. NED ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6*tól este 6-ig Kender az udvaron 62 kilogrammnyi vadkendert foglaltak le házkutatáskor Ka­corlakon. A marihuána alap­anyagául szolgáló növényeket két fiatalember otthonában és a lakásához tartozó földterüle­teken találták, europress Elfogták a tolvajt Bútoralapanyagot lopott egy pötrétei férfi Kisbucsán. Az ipartelep őreinek a személy­leírása alapján a rendőrök hamarosan elfogták a férfit. A 120 ezer forint értékű faanya­got egy közeli bódéban talál­ták meg. EUROPRESS Halál a síneken A vonat elé ugrott egy 73 éves asszony péntek délután Bala- tonfürednél. A Budapest felől érkező személyvonat vezetője már nem tudta megállítani a szerelvényt, europress Égő busz Kiégett a BKV egyik autóbu­sza Budán. A csuklós 139-es autóbusz pénteken dél körül, eddig tisztázatlan okból gyul­ladt ki a XI. kerületi Budaörsi úton. europress Betörő a rendelőben Elfogta a rendőrség azt a 24 éves szombathelyi férfit, aki még szeptember elején fosz­tott ki egy orvosi rendelőt Budán. Az anyagi kár körül­belül 250 ezer forint, europress Fejreállt az árokban Tisztázatlan körülmények kö­zött az árokba hajtott és a te­tejére borult egy személygép­kocsi Szentendre és az Omsz­ki-tó közötti útszakaszon. A balesetben a vezető sérült meg. europress Óvodai lopás Értékek után kutatott egy is­meretlen tettes két óvodában csütörtökre virradóra Móron. Az Evangélikus Óvoda irodá­jából négyezer forint, az Ön- kormányzati Óvoda épületé­ből háromezer forint kész­pénzt vitt el. EUROPRESS Vétlen sérült Egy tehergépjármű vezetője elütötte a vele szemben szabályosan közlekedő Zastavát péntekre virradó éjjel Aba után lakott területen. A balesetben a személyautó vezetője életveszélyesen megsérült, europress Dühös apuka A gyermekei előtt bántalmaz­ta egy ittas apa a nagyapát Mányon. Az idős férfit vérző fejsérüléssel szállították kór­házba. Az apa ellen kiskorú veszélyeztetése miatt is eljárás indult, europress Vasúti balesetek Közlekedési akció kezdődik Vas megyében a jövő héten. A vasúti átjárókban idén 25 bal­eset történt. Három eset vég­ződött halállal, europress TŰKOR FRONTÁLIS ÜTKÖZÉS. Egy halálos áldozata és egy súlyos sérültje van annak a balesetnek, amely pén­tek hajnalban történt Karcag és Kisújszállás között a 4-es főúton. Eddig tisztázatlan okból áttért a menet­irány szerinti bal oldalra egy Opel személyautó, és frontálisan ütközött egy vasárut szállító IFA-val. A sze­mélyautó vezetője, egy 28 éves román állampolgárságú férfi a helyszínen meghalt, 19 éves hölgy utasa pedig súlyosan megsérült. Az ütközés után, az úttesten szétszóródó szállítmány miatt még két teherautó ütközött a már balesetet szenvedett járműveknek. További személyi sérülés nem történt. FOTÓ: ÚJ NÉPLAP/DARÓCZI ERZSÉBET Bosszúvágyra gondol a gazda Ennyi maradt a tárolóból a tűz után Rinyaújnép Feltehetően bosszúból gyújtot­tak fel egy mezőgazdasági épü­letet Rinyaújnépen. A tulajdonos meg van győződve róla, hogy szándékos gyújtogatás történt. FOTÓ: SOMOGYI HÍRLAP/NAGY Bárki is a felelős érte, alapos munkát végzett, mert a paj­taépületből alig maradt meg valami. A tető helyén már csak elsze­nesedett gerendák, s hamuvá égett az épületben tárolt széna, szalma, kukorica, tönkrement a daráló. Az épület mellett tartott négyszáz bála szalma is odalett. A gazda egy lovat is tartott itt, szerencsére az állatot a szomszé­dok időben kivezették. A becs­lések szerint kétmilliós a kár, s nincs biztosítás. Az asszony bete­ge lett a történteknek, s Lázár Jánosnak is el-elcsuklik a hangja, amikor az elpusztított szülői örökségén végignéz.- Lelkiismeretlen embernek kellett ahhoz lenni, hogy két nyugdíjassal ezt tegyék - mond­ják. - Nem lopni akartak, hanem minél több kárt okozni. Rossz rá­gondolni, hogy mi lett volna, ha tovább terjed a tűz. A család szerint nyilvánvaló, hogy szándékos gyújtogatás tör­tént. - Nem dohányzom, és ezek­ben a napokban olyan sok eső esett, hogy magától nem kelet­kezhetett ekkora tűz - mondja a férfi. - Tegnap az épülettől nem messze találtunk egy kormos végű rudat és rongyot is, amelyet feltehetően a tettes használt. Fel­tételezhető az is, hogy helybeli csinálta, mert ismerte a járást. Ki­figyelte, hogy mikor megyek el aznap. Valamivel este hét óra előtt indultam innen haza. Amire Babócsára értem, már utolért a telefonhívás a szomszédaimtól, hogy jöjjek vissza, mert lángok­ban áll a pajtám. A gazda feljelentést tett isme­retlen tettes ellen a barcsi kapi­tányságon, s elmondta azt is a rendőröknek, kiket gyanúsít a gyújtogatással. NAGY LÁSZLÓ Targoncát loptak észrevétlen Ságvár Elloptak egy hárommillió forintot érő villás targoncát Ságvárról. A Siófoktól nyolc kilométerre eső falu lakói na­gyon csodálkoznak, hogyan tudták a több mázsás jármű­vet észrevétlenül elvinni. Az Újtelep utcából tűnt el a nehéz rakodó jármű. A tulajdonos azt mondta: hárommillió forint kár érte. A gépet nem használta, azt szeptember 9-én látta utoljára. így a nyomozók egyelőre azt sem tudják, hogy mikor történt a bűn- cselekmény. Wolf Károlytól, a siófoki rend­őrkapitányság körzeti megbízotti alosztályának vezetőjétől tudjuk, hogy a villás targoncát bekeiítet- len, őrizetlen területről vitte el a tolvaj. A tulajdonosa október 9-ig egyáltalán nem is kereste. A nyo­mozást megkezdték, de nincs könnyű dolguk. Az utóbbi napok­ban esett az eső, ami eltüntethette a nyomokat. A bűnözők minden bizonnyal jól felszerelkeztek a targonca el­lopására. Ugyanis a saját kerekem elgurulni vele nagyon lassú és fel­tűnő manőver lett volna, hiszen Ságvárt elhagyni csak a Siófoktól Szekszárdig vezető 65-ös főúton lehet. Valószínűbb tehát, hogy szállító járműre pakolták, ahhoz viszont erős teherbíró képességű darura volt szükség. _______czene Be törő gyermekbandák Boglár - Lelle Két gyermekbandát kapott el a fonyódi rendőrség, amelyek augusztusban a városok bu­tikjait, üzleteit fosztogatták. A szülők a kihallgatásokon értesültek gyermekeik csíny­tevéséről. A gyerekek éjjelente betörő kör- utakra jártak augusztusban és szeptemberben. Végül egy zöld­ségesbolt kifosztásán buktak le. A szüleik figyelmét azzal terelték el, hogy mindig más-más barát­nál aludtak. Csakhogy játék he­lyett fosztogattak. Számos buti­kot és üzletet megdézsmáltak, a talált alkoholt helyben el is fogyasztották. A szeptember 26-ai betörésre utalva egyikük azt mondta a nyomozóknak, hogy a zöldségesboltban tért ma­gához. Volt, amikor nagy lábon éltek, taxival vitették magukat Balatonföldvárra. Vajda János fonyódi rendőr hadnagy és Csima András törzs- zászlós a zöldségbolt feltörése után nyomozott, s a közeli kocs­mában kérdezősködött, nem vál­tott-e aprópénzt valaki. A pincér azt mondta: hajnalban jött né­hány gyerek, akik közül többet ismert is. így kezdődött a betö­réssorozat felderítése. A kihallgatások során mindig újabb és újabb bűncselekmény­re derült fény. A szülők is itt szembesültek gyerekeik baráti látogatásainak következményei­vel. Az egyik használaton kívüli szállodában ugyanis 800 ezer fo­rintos kárt okoztak a randalíro­zók. A két bandában nyolc 15 év körüli fiatalkorú és három 12 év körüli gyermek fosztogatta a vá­rosokat. GÁLDONYI Gyerekgyilkos fiatalkorú Szeged Jogerősen nyolc év fiatal­korúak börtönében letölten­dő szabadságvesztésre ítélte a Szegedi ítélőtábla egy 16 éves fiút. A vádlott tavaly augusztusban megerősza­kolt, majd tóba fojtott egy 9 éves kislányt. Helyben hagyta a Szegedi ítélő­tábla a Hajdú-Bihar Megyei Bíró­ság áprilisi ítéletét abban a bün­tetőperben, amelyben egy 16 éves fiút erőszakos közösüléssel és gyilkossággal vádolt az ügyészség. A másodfokon eljáró fórum úgy látta: az enyhítő kö­rülmények nem olyan súlyúak, hogy a büntetést mérsékeljék. A vádirat szerint a kismarjai fiatalkorú fiú gyakran játszott együtt a kislánnyal. A sértett múlt év augusztusában, a bűn­cselekmény napján a nagyma­májától indult kerékpárral haza. Összetalálkozott a fiúval, aki azt javasolta neki, hogy menjenek fürödni a Berettyóba. A vizsgálat során kiderült, hogy a két fiatal összevitatkozott. Ekkor a fiú többször megütötte a kislányt, majd egy erdős részen megerő­szakolta. A kislány a közeli tóhoz ment fürödni, de a vádlott utána­ment, mert attól tartott, hogy ál­dozata elmondja, mit tett. A fiú elgáncsolta a sértettet és vízbe fojtotta. A holttestet úgy próbálta eltüntetni, hogy sást és egy fa­ágat tett rá, így az nem látszott ki a vízből. A fiút aljas indokból, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés, valamint 12. életévét be nem töl­tött személy sérelmére elkövetett erőszakos közösülés miatt ítélték el nyolc év szabadságvesztésre. Az ítélet jogerős. ___________mti METR ÓGÁZOLÁS A HATÁR ÚTI MEGÁLLÓBAN. Metrószerel vény alá esett egy idős férfi még csütörtök késő este a Határ úti met­rómegállóban. A tűzoltóknak a mentés során nem kellett megemel­niük a szerelvényt, áramtalanítás után dugólétra segítségével hozták fel a súlyosan sérült személyt. fotó: fővárosi tűzoltó-parancsnokság Megrabolták őket Bicske Ötvenezer forint előleget vett fel egy bicskei asszonytól egy isme­retlen férfi, mondván, szenet hoz a nőnek, ám a tüzelőt nem szállította le. Egy pusztavámi la­kásba három ismeretlen férfi kopogtatott be, s azt mondták, szomjasak, vizet kérnek. A tulaj­donos figyelmetlenségét kihasz­nálva félmillió forint készpénzt vittek el a házból. Az elkövetők egy hamuszürke színű autóval Bököd irányába hajtottak el. A rendőrség kéri, ne engedje­nek be lakásaikba ilyen-olyan ürüggyel bekéredzkedő idege­neket és erre hívják fel különö­sen az idős, egyedülálló, egye­dül élő hozzátartozóik figyelmét is, s amennyiben nem indokolt, ne tartsanak otthonukban na­gyobb mennyiségű készpénzt sem. EUROPRESS Milliók a nejlonszatyorban A rendőrség keresi a tettest SÜTTŐ Tíz nap leforgása alatt a má­sodik fegyveres bankrablást követték el Komárom-Eszter- gom megyében. A rendőrség bravúros nyomozással elfogta azt a húszéves veszprémi fia­talembert, aki alaposan gya­núsítható a rédei takarékszö­vetkezet október elsejei ki­rablásával. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A nyomozóosztály tagjai megta­lálták a pisztolyt valamint a csak­nem 3,5 milliós zsákmányból 2,7 millió forintot. Ezúttal a süttői ta­karékszövetkezetbe toppant be egy férfi péntek reggel fél nyolc után néhány perccel. Hogy szán­déka világos legyen, kezében fegyvernek látszó tárgyat szoron­gatott. Odadobott egy nejlon­szatyrot az alkalmazottnak, és felszólította, hogy rámolja bele a trezorban lévő pénzt. A vizsgálat eddigi adatai alapján több millió forintos zsákmánnyal távozott, gyalogosan, Neszmély irányába. A megyei rendőr-főkapitány­ság nyomozó osztályának mun­katársainak sikerült megállapíta­ni a rabló személyleírását, és róla a mellékelt grafikát készítették el. Az elkövető harmincöt éves lehet, 180-185 centiméter magas. Erős, de nem kövér testalkatú. Különös ismertetőjele, hogy ar­cán hegesedés van. Cipzáras ka­bátot, fekete vagy kék nadrágot, oldalán csíkokkal, és sportcipőt viselt. A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolat­ban bármiféle információval ren­delkezik, hívja a 34/517-777-es telefonszámot. ■

Next

/
Thumbnails
Contents