Új Néplap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-06 / 208. szám

4. OLDAL TÜKÖR Ü GYELETEK 2003. Szeptember 6., szombat 1 Tolókocsiban a focista Nehezen találtuk meg a Szelevényhez tarto­zó Haleszben a 8. dűlő 48-as számú házat, bár amikor Hábensusz Imre nevét említettük, rögtön tudták, kiről van szó. Portré- A guminyakú focistát keresik? A következő ut­ca balra, egy vaskerítéses ház. — Mién guminyakú?- Azért uram, mert az úgy tudott fejelni, mint Kocsis Sanyi. Jó rugók lehettek a lábaiban, ma­gasra emelkedett, és szinte megnyúlt a nyaka, a védőket rengetegszer megelőzte. Menjenek nyu­godtan, biztosan otthon találják. A baleset után sokan segítettek a Hábensusz családnak. Azóta kissé elfeledkeztek róluk fotó: bakos judit Hát, éppen nem volt otthon, a szeptemberi kellemes napsütésben szomszédolt egy kicsit, mert ha bejönnek az őszi esők, téli havak, nehéz kimozdulnia. A felesége kiált át neki, és jön is Im­re, jobban mondva tolja a szomszéd, mert hét éve a rokkantkocsi is hozzátartozik a minden­napjaihoz. A hajdan erős felépítésű, ma is csak 34 éves .fiatalember felsőteste változatlanul erős, a lábai vékonyodtak el. Nehezen indult a beszél­getés, majd azután folyt, mint a medréből kilépő patak. Kunszentmártonban, a Pannónia gyárában dogoztak: ő is meg Kutas Éva is. Remek kávét fő­zött a szép barna lány, Imre jó néhányat ivott belő­le, elvégre valamilyen ürüggyel meg kellett ismer­kedni vele. Az ismerkedésből kölcsönös szerelem lett, majd házasság. 1992-ben megszületett Viktor, 1994-ben az öccse, Szabolcs. Laktak albérletben, az anyóséknál, majd Szelevény-Halesz következett. 1996. augusztus 12-e olyan dátum, amelyet Im­re soha nem felejt el. Műszakba kellett volna men­ni, de üzentek, maradhat otthon. Ezért segített a szilvaszedésben. Alig lehetett két méter magasan a létrán, amikor megszédült és leesett. Úgy maradt, ezért rohantak neki segíteni, de nem bírt felülni. Olyan szerencsétlenül zuhant, hogy nagy fájdal­mai voltak. Először Szentesre vitték, ahol kiderült, két gerinccsigolyája összecsúszott. Szeged, a klini­ka következett, de nem biztatták. Budafokot, az ottani rehabilitációs intézetet is megjárta. Több operáció következett, még a híres Amerikai úti kli­nikán is, ahol az orvos közölte: - Amit most tehe­tünk, mindent megteszünk magáért, de őszintén megmondom, nagy javulásra ne számítson. Azóta a tolókocsi hozzátartozik. Éva, a felesé­ge ápolási szabadságon van, kitartott mellette, ma is tiszta szívből szereti, mint balesete előtt. Imre a mozgást leszámítva jól van, deréktól lefe­lé béna, és elfogadta azt a helyzetet, hogy egyelő­re tolókocsiba kényszerül. Tévét néz, újságokat olvas, kikérdezi a gyerekek leckéjét. Akik közül az idősebbik már most is remekül bánik a labdá­val, és lehet, az öccse is majd követi. Eleinte roppant nehéz volt megszokni a toló­kocsit egy olyan embernek, aki hosszú ideig foci­zott Kunszentmártonban, Szelevényen és Cser- keszőlőn is. Még gólkirályi címet is szerzett. Amikor a baleset történt, sokan segítettek a családnak. így vezethették be a gázt is. Azután nagy csend következett, az van ma is. Havonta egyszer Imrét elviszi a mentő ellenőrzésre Szen­tesre, a kórházba. A testvérei - nagy család az övé — is el-eljönnek olykor. Talán a legnagyobb teher Évára, a feleségére hárul, aki azon kívül, hogy el­látja a gyerekeket, a párját, jószágokat is tart, ker­tet kapál, mert hatalmas porta tartozik a házhoz. Imre bízik az orvostudomány fejlődésében, mert állítólag Japánban már lábra állítottak ha­sonló sérülteket. És talán egyszer még az ő életé­ben erre itthon is lesz mód. Ami pedig a mindennapjaikat illeti, össze kell húzni a derékszíját, mert négyükre talán ha nyolcvanezer jut, és az áremelések zsinórban kö- vetik egymást. _ d. szabó miklós Kárpótlás kérdőjelekkel Szolnok Átláthatatlan a roma kár­pótlás — véli az Alföldi Ro­ma Szervezetek Szövetsége. Éppen ezért a folyamat fel­függesztését és egy vizsgá­lóbizottság felállítását ké­rik a kormánytól. A roma kárpótlás folyamata er­kölcsileg, jogilag és politikailag is kifogásolható - állította teg­napi sajtótájékoztatóján a szer­vezet intézőbizottságának elnö­ke. Dr. Pálfi Miklós elsősorban azt kifogásolta, hogy a magyar- országi cigányságnak nincs rá­látása a kárpótlásra. így nem tudják, kik milyen elvek szerint döntenek a benyújtott kérel­mekről. Másrészt keveredik az egyéni és a félkollektív kárpót­lás a természetben nyújtott se­gítséggel. Azt pedig alapvetően kérdésesnek tartják, hogy egy 5-10 kilogrammos csomag és egy emlékplakett arányban áll- hat-e az elszenvedett sérelmek­kel. Mindezek alapján a szövet­ség arra kéri a kormányt, hogy kezdeményezze egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását, és teremtse meg a cigány szerve­zetek részvételei lehetőségét a kárpótlási kérelmek elbírálásá­ban. A cigányság felzárkóztatá­sáról szólva dr. Pálfi Miklós sür­gette egy, a pozitív diszkriminá­ció elvén alapuló integrációs törvény megalkotását és egy in­tegrációs tárca életre hívását is. Bejelentette, hogy a szövetség részt kíván venni a jövő év euró­pai parlamenti választásokon. A jelöltek kiválasztásához már ki­dolgoztak egy szempontrend­szert, melyben a roma szárma­zás, iskolai végzettség, idegen­nyelv- és uniós ismeretek mel­lett nagy hangsúlyt kap a morá- lis tisztaság is. ___________ t. j. TV-Notesz Szeressük egymást... Csipkelődni jó és szórakoztató, ha tréfás és szellemes. Mulattatja azt is, aki csinálja, meg azt is, aki csak nézi. Gondolom. Pláne, ha azt politikusok teszik! Mert bármily hihetetlen, ők is tudnak kel­lemesen szórakoztatóak lenni. Amikor például nem ádáz ellenfe­lekként néznek szembe egymással, hanem kedélyes játszótársak mondjuk egy játékos szellemi vetélkedésben. Amint ezt láthattuk múlt vasárnap délelőtt a Napkeltében - Szuperriporter kereste­tik! -, ahol politikai kiválóságok négyen - Dávid Ibolya, Kuncze Gábor, Lendvai Ildikó és Rogán Antal - szokatlan dologra adták fejüket: játszottak, riportereskedtek és csipkelődtek. Nemcsak egymáson, önmagukon is, méghozzá igen jó kedvvel! A máskor komoly, netán komor és haragos vélemények színterén, a stúdió­ban ezúttal a szellem eleganciája, a finom irónia, a vonzó kedé­lyesség, a kellemes derű lett az úr. Kezdve a bemutatkozásokkal, ahogy egymást jellemzik tömören. Gábor - merthogy itt most csak a keresztnév járja, miként hasonló programokban oly diva­tos manapság (ez is irónia) - Antalban az önálló véleményalko­tásra való képességet hangsúlyozza, „nemcsak azt tudja elmon­dani, amit a PR ír elő neki”; ő viszont Gábort mint a jó svádájú fér­fi, úgy mutatja be kedvesen; Ibolya Ildikó beszélőkéjét dicséri na­gyon, meg hogy tökéletes megtestesítője a baloldali politikusnak, az utóbbi meg Ibolya csodákra képes tehetségét ecseteli szívesen, lám „a Balatont is átúszta” jegyzi meg. Mindez természetesen hu­morba „pácolva”, sok-sok kedéllyel előadva. És oly „meghatóan”, hogy a játékmester Verebes „el is akarja sírni magát”. Majd inter­júk következnek, ki-ki egy-egy érdekes alanyt kap szabad „hasz­nálatra”. Antal az egykori pártvezetővel kerül össze, kissé pikáns pillanat, a köpönyegforgatásról kérdezgeti, ámde könnyed sza­vakkal. Berecz János „hálából” mulatságos történettel szolgál: ho­gyan értette félre Mao elnök a szavait Kínában, amikor annak kér­désére, hányán is vannak a magyar elvtársak, a tízmillióan felelet­re azt a kérdést tette fel: hol szállásolták el őket. Aztán képeken személyeket kell felismerniük a játékosoknak, amit remekül olda­nak meg, még ötletes megjegyzésekkel meg is toldják. Befejezé­sül tíz év előtti önmagukkal kell fotón szembenézniük, ám itt is egy-egy önironikus mondatot biggyesztenek oda mulatságosan a fotóhoz. Volt zsűri, pontoztak is, ám summázva mindenki nyolc­van pontot kap egységesen. Jelezvén ezzel is: játék volt csupán az egész. És publikum is ültettetett a produkcióhoz, a stúdióban iga­zi riporterjelöltek foglalnak helyet, ez kijár manapság az efféle programoknak, divat immár, jóllehet a publikum se nem oszt, se nem szoroz, csak épp jelen van. Látván ezt az oldott hangulatú játékot, a kedves incselkedése- ket, méltán vetődhet fel az emberben, amit egyébként az egyik zsűritag, a humorista Farkasházy ki is mond: milyen jó is lenne, ha így kérdeznék egymást (annyi szeretettel) a Parlamentben is a politikusok! Akkor még élvezetes is lehetne. Ez volt a premier, most vasárnap délelőtt jön a folytatás, újabb szereplőkkel. VALKÓ MIHÁLY Iskolafelújítás ősszel JÁSZBERÉNY Olvasóink érdeklődtek ar­ról, hogy a Liska József Erősáramú Szakközépisko­la és Gimnázium épületé­nek felújítása miért a tanév indulása után kezdődött el, s mennyire zavarja ez az oktatómunkát. A kérdése­ket az intézmény illetékes igazgatóhelyettesének, Szabó Lászlónak tettük fel. A felújítás már az iskolaév befe­jezésekor, június közepén meg­kezdődött — tudtuk meg az igaz­gatóhelyettestől. A nyílászárók mázolása - a festés teljes meg­újítása - szintén a nyári szünet beköszöntével indult, de a hom­lokzat újravakolása, kőporozása belecsúszik az iskolai tanévbe. Ennek több oka is van. Egyrészt a fenntartó önkormányzattól a korábban megszavazott felújítá­si keretösszeget májusban kapta meg az intézmény, így csak ek­kor tudtak árajánlatokat kérni, illetve szerződést kötni a cégek­kel. A probléma ebben az, hogy májusra a legtöbb építési vállal­kozó már leköti kapacitásait, s gyakorlatilag a nyár elejére ilyen volumenű kivitelezést vállalni képes cég alig marad. Másrészt technológiailag sem lett volna jó megoldás, ha a nap­égette falra vakoltak, vagy kőpo­roztak volna a munkások. Arra próbáltak ügyelni, hogy a nagy porral és zajjal járó vakolatbon­tást augusztus végén, a diákok megérkezése előtt elvégezzék. A várhatóan októberig tartó külső munkálatok minősége jobb le­het a hűvösebb időben, mint a nyári forróságban. A felújítás­hoz összességében hétmillió fo­rintot kapott az önkormányzat­tól az intézmény, amihez saját forrásból még közel hárommilli­ót tett hozzá. ORVOSI ÜGYELET Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Megyei In­tézetének közleménye: * * * Az ügyelet ideje: 2003. szeptem­ber 6-án 7.00 órától szeptember 8- án 7.00 óráig tart. Az ettől eltérő időpontokat külön jelöljük! SZOLNOK: Ügyelet szombaton, ünnep- és munkaszüneti napokon van. Központi körzeti ügyelet: Mó­ra F. u. 9., tel.: 373-373. Ellátási te­rülete: Szolnok, Szajol, Rákóczifal- va, Rákócziújfalu. Gyermekorvosi ügyelet: Móra F. u. 9. Telefon: 423-102. Fogorvosi ügyelet szombaton és vasárnap 7-19 óráig: Móra F. u. 9. sz. alatt (tel.: 373-373) Szolnok vá­ros lakossága részére. Martfű: Egészségügyi Központi Rendelő, Martfű, Lenin út 8. T.: 452-138 és 452-139. (szombaton 7.30-tól hétfő reggel 7.30-ig) Zagyvarékas, Szászberek: Körzeti ügyelet (pénteken 18 órától hétfő reggel 8 óráig): dr. Bódogh József Szászberek, Korvin Ottó u. 81. T.: 366-214. Tószeg, Tiszavárkony, Tiszavár- kony- szőlő, Tiszajenő, Vezseny: Körzeti ügyelet (péntek 18 órától hétfő reggel 7 óráig): dr. Ónodi La­jos Tiszavárkony, Endre kir. út 20. T.: 56/436-436. Tiszaföldvár: központi ügyelet Kossuth u. 169. T.: 470-424 vagy 20/958-4969. Besenyszög körzeti ügyelet (pénte­ken 16 órától hétfő reggel 8 óráig: dr. Elbakour Afif Besenyszög, Chio- vini u. 3. T.: 487-100, 06-20/931- 9704. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly, Hunyadfalva, Csataszög körzeti ügyelet (szombaton 8 órától hétfő reggel 8 óráig): dr. Miló Krisztina Nagykörű, Rákóczi út 4. T.: 56/494- 179. Újszász körzeti orvosi ügyelet (szombaton 7 órától hétfő reggel 8 óráig): szombaton dr. Karácson Já­nos Újszász, Szabadság tér 4., va­sárnap dr. Matosevics Ilona Új­szász, Szabadság tér 4. T.: 56/366- 272. Jászberény: Sürgősségi fogorvosi ellátás Jászberény város lakossá­ga részére: szombaton 9-11 óráig dr. Nagy Julianna Jászberény, Kor­csolya út 4. T.: 57/411-864. A hét vé­gén több szakrendelés nem műkö­dik! Központi körzeti ügyelet: Jászbe­rény, Thököly u. 13., tel.: 57/412- 226. Szombaton, illetve ünnepnap 8 órától első munkanap reggel 8 óráig: Ellátási területe: Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy felnőtt és gyermek lakossága: 6-án 8-tól 7-én 8 óráig dr. Cseresnyés Marianna, 6- án 8-tól 14 óráig dr. Varga Irma Ildi­kó; 7-én 8-tól 8-án 8 óráig dr. Ta­kács Tamás, 7-én 8-tól 14 óráig dr. Varga Irma Ildikó. Gyermekorvosi ügyelet: 9-től 12 óráig és 16-tól 18 óráig. Jászberény, Thököly u. 13., tel.: 412-184. dr. Szőnyi József. Jánoshida: körzeti orvosi ügyelet: dr. Katona Gábor Alattyán, Honvéd u. 6. T: 57/461-025. Ellátási terület: Jánoshida, Alattyán. Jászalsószentgyörgy: körzeti ügyelet szombat reggel 8 órától hét­fő reggel 8 óráig: dr. Gajdos Géza Jászalsószentgyörgy, Rákóczi út 16. T: 30/414-6607. Jászboldogháza: dr. Kiss ImreJász- boldogháza, Arany J. út 4. T.: 57/460-374. Jászfényszaru: (szombat reggel 8 órától hétfő 8 óráig) körzeti ügye­let: dr. Kiss József Jászfényszaru, Deák F. tér 1. T: 30/9150-600. Jászszentandrás: körzeti ügyelet (szombat 7 órától hétfő reggel 8 óráig): dr. Czók Zoltán Jászszent­andrás, Posta u. 33. T. : 446-475. Jászárokszállás: dr. Gyenes Miklós Jászárokszállás, Kisfaludy u. 11. T.: 20/980-6600. Ellátási területe: Jász­árokszállás, Jászágó. Jászladány: (szombat reggel 8 órá­tól hétfő reggel 8 óráig) dr. Sikli An­tal Jászladány, Alkotmány u. 31. T: 30/278-8503. Jászkisér: (szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig) dr. Gulácsy Sándor Jászkisér, Fő u. 10. T.: 57/450-893. Jászapáti: (szombat reggel 8 órától hétfő 8 óráig) dr. Viktor Ludmilla Jászapáti, István király út 4. Tel.: 06-20-9358-793. Ellátási terület: Jászapáti, Jászivány. Jászjákóhalma, Jásztelek, Jász- dózsa: (szombat reggel 8 órától hétfő 8 óráig): dr. Szabó Mária Jász­jákóhalma, Sallai u. 13. T.: 06-30- 535-2405. Pusztamonostor: dr. Dajkó György, Szabadság út 27. Tel.: 57/421-007, 06-70/275-6501. Karcag: A háziorvosi intézet orvosi ügyelete: Széchenyi sugárút 27., te­lefon: 59/311- 233. Ellátási területe: Karcag, Berekfürdő. Kunmadaras: Kunmadaras, Sem­melweis u. 9. T.: 59/327-274. Kisújszállás: Nyár u. 7., tel.: 59/520-623. Ellátási területe: Kisúj­szállás, Kenderes, Bánhalma. Kunhegyes: Dózsa Gy. út 4. T.: 59/326-800. Kunszentmárton: Mátyás király u. 21/A., telefon: 461-235. Ellátási te­rülete: Kunszentmárton, Öcsöd, Szelevény, Csépa, Tiszasas, Tisza- ug, Tiszakürt, Tiszainoka, Nagyrév, Cserkeszőlő. Cibakháza: dr. Maczkó Péter Ci­bakháza, Szabadság út 23/A. Mezőtúr: szombaton működő szakrendelés: fogászat: 8-tól 10 órá­ig, Kossuth u. 7-11. Hét végén egyéb szakrendelések ügyeletet nem tarta­nak! Központi körzeti orvosi ügye­let: Pigall Bt. Mezőtúr, Kossuth L. u. 7-11. Ellátási területe: Mezőtúr, Me- zőhék, Kétpó, Mesterszállás. Tiszafüred: (pénteken 18 órától hétfő reggel 8 óráig) : Nefelejcs u. 2-4., T.: 59/352-422. Ellátási terüle­te: Tiszafüred, Tiszakócs, Tiszaör- vény, Tiszaszőlős, Tiszaigar, Nagy- iván, Tiszaörs. Abádszalók: dr. Matus Mária Abádszalók, Széchenyi út 6. T.: 59/355-275 vagy 06/30-482-1811. Tiszaszentimre, Újszentgyörgy, Tomajmonostora. Tel.: 06-30/475- 3151: dr. Csemiczki Gyula Ti­szaszentimre, Széchenyi u. 3. Tiszaderzs: dr. Boutros Albeir Ti­szaderzs, Fő út 62. T: 59/355-464. Tiszabura, Pusztataskony, Tisza- gyenda, Tiszaroff: T.: 06-20/244- 8613 pénteken 17 órától hétfő reg­gel 8 óráig körzeti orvosi ügyelet; dr. Horváth Balázs Tiszabura, Bán S. út 12. Törökszentmiklósi Kossuth L. u. 126. Ellátási területe: Törökszent- miklós, Tiszapüspöki, Tiszatenyő. Fegyvernek: pénteken 18 órától hétfő réggel 7 óráig) Felszabadulás u. 128/A. Ellátási területe: Fegyver­nek, Örményes, Kuncsorba. Kengyel: Tel.: 06-30/6313-607. Or­vosi ügyelet: dr. Bozó József Ken­gyel, Kossuth út 139. Tiszabő: pénteken 18 órától hétfő reggel 7 óráig. Háziorvosi ügyelet: dr. Hehler Csongor Fegyvernek, Fel- szabadulás út 128/A. Túrkeve: Orvosi ügyelet: Túrkeve, Kálvin út 3. Tel.: 361-258 ÁLLATORVOSI ÜGYELET ÁLLAMI ÁLLATORVOSI ÜGYE­LET (Csak HATÓSÁGI munkavég­zés: állatszállítás végzése és beje­lentési kötelezettség alá tartozó fertőző állatbetegségek gyanújá­nak bejelentése.) Szombati, va­sárnapi állatszállítást legkésőbb péntek 12 óráig kell bejelenteni az ügyeletes hatósági állatorvos­nál. Szolnoki kerület (tel.: 56/413- 135): Besenyszög, Csataszög, Hu­nyadfalva, Kengyel, Kőtelek, Martfű, Nagykörű, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Szajol, Szászbe­rek, Szolnok, Tiszajenő, Tisza­süly, Tiszatenyő, Tiszavárkony, Tószeg, Újszász, Vezseny, Zagy­varékas: dr. Csizmás István Tószeg, Rákóczi út 7. T.: 56/431-289 vagy 06-30/228-9091. Karcagi és tiszafüredi kerület: Karcag, Kunmadaras, Kunhegyes, Kenderes, Bánhalma, Tiszagyen- da, Tiszaroff, Tiszabura, Tiszafü­red, Tiszaszőlős, Tiszaszentimre, Tomajmonostora, Újszentgyörgy, Abádszalók, Tiszaderzs, Tisza­igar, Tiszaörs, Nagyiván: dr. Sinka Nándor Kunmadaras, Karcagi út 21/A. T: 06-30/9258-653. Jászberényi kerület: Alattyán, Já­noshida, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászágó, Jászárokszál­lás, Jászberény, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjá­kóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusz­tamonostor: dr. Szántó László Jász­ladány, Kossuth u. 98. T: 57/454- 009 vagy 30/386-2441. Körzet: Mezőtúr, Túrkeve, Kisúj­szállás, Kuncsorba, Örményes, Kétpó, Törökszentmiklós, Tisza­püspöki, Fegyvernek, Tiszabő: dr. Tóth István Kisújszállás, Kert u. 4. T: 59/322-978 vagy 06-30/9853- 723. Tiszaföldvár, Cibakháza, Nagy­rév, Tiszainoka, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő, Kun­szentmárton, Öcsöd, Mesterszál­lás: dr. Sugár Edit Tiszasas, Rákó­czi u. 5. T.: 56/323-603 vagy 06- 30/4143-674. Állatgyógyszertár: Pharm-Ami Állatgyógyszertár Szolnok, Ma­gyar u. 7. T.: 422- 042. (H.-R: 8.00- 12.00 és 15.00-18.00 és Sz.: 8.30- 12.00). Állatgyógyszertár: Szol­nok, Arany J. u.l4/a. Tel/Fax: 515- 172. (H-R: 8.00-12.00, 14.00-18.00 és Sz.: 9.00-12.00) GYÓGYSZERTÁRAK Szolnokon az Széchenyi (Széche­nyi krt. 129.) az ügyeletes gyógy­szertár. A Fehér Kereszt (Baross u. 5.), vala­mint az ügyeletes gyógyszertár munkanapokon este 8 óráig van nyitva. Az ügyelet este 8-tól zárt ajtó mellett történik. Vidéki gyógyszertári ügyeletek: Jászapáti: szombaton István Ki­rály, vasárnap Megváltó, Jászárok­szállás: Agora, Jászberény: Kőhíd, Jászfényszaru: Kleopátra, Karcag: szombaton Berek, vasárnap Betá- nia, Kisújszállás: Zöldy, Kun­szentmárton: Kéki, Martfű: Diana, Mezőtúr: Vasúti, Tiszafüred: Aranykereszt, Túrkeve: Magyar Korona, Törökszentmiklós: Ama­ryllis az ügyeletes gyógyszertár. TEMETKEZÉS Kegyelet Temetkezés. Ügyeleti ha­lottszállítás a nap 24 órájában. Tele­fon: 56/421- 323. Pietas Temetkezés: Halottszállítás éjjel-nappal. Telefon: 06/20/474- 4930, 06/20/474-4929. BCS

Next

/
Thumbnails
Contents