Új Néplap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-25 / 224. szám

r MA Grátisz ■MM Benne: • XXIII. Őszi ÁFÉSZ-COOP Napok • Grátisz Szépe • Heti rádió- és TV-műsor Olcsóbb gyógyulás a fürdőkben Október 1-től közel 21 százalékkal nő a gyógyfürdő-szolgáltatásokhoz nyújtott tb-támogatások összege. A beutaltak számára gyakorlatilag csökkennek a költségek megyénk gyógyfürdőiben is. Egészségügy A beutalt betegek számára számára ugyanis megszűnik az eddigi belépődíj, a kabin- és a törülközőhasználati díj a gyógyfürdőkben. A fürdők annak fejében, hogy nő a szolgáltatásaikhoz adott tb-tá- mogatás, nem kérhetnek egyéb jogcímen pénzt a betegektől, kizárólag a szolgálta­tások szerint meghatározott összegeket. Az ár háromféle lehet, attól függően, hogy helyi, körzeti, vagy országos minősítésű gyógyfürdőről van-e szó. Annak 85 száza­lékát a tb fizeti, a többi a beteget terheli, kivéve a 18 éven aluliak csoportos gyógy- úszásánál, mivel azt teljes egészében a biztosító téríti. A szakemberek kidolgoztak egy terve­zetet, amely szerint a jövő év elejétől kizá­rólag a lakóhely szerinti szakorvos írhat­na beutalót a gyógyfürdőkbe. A beutalót a reumatológus, az ortopéd vagy fizikote­rápiás, illetve a mozgásszervi rehabilitáci­óval foglalkozó szakorvos adhatja ki. Pil­lanatnyilag évenként két kúrát lehet re­ceptre igénybe venni a jogszabályok sze­rint, ennyit támogat a társadalombiztosí­tás minden beteg esetében. Az „ügyesek” azonban könnyedén megtehetik, hogy több orvossal is felíratják a két-két keze­lést. A jelenlegi szabályozás szerint nem köteles a beteg nyüatkozni, hogy eddig hány kúrán volt, s ezzel most sokan visz- sza is élnek. szilväsi A biztosító mostantól jobban támogatja a fürdőkúrákat fotói h. j. Eredményes rendőri akciók Egyre többen kapcsolják be a biztonsági öveket Nyáron az átlagosnál több rendőr volt a főutakon és hetente legalább egyszer közlekedési ellenőrző akció is zajlott me­gyénkben. Tény, hogy ez idő alatt is történtek szörnyű balese­tek, általában véve azonban eredmények is kimutathatók. Megyei információ Az ORFK által a június 20. és szeptember 14. közötti időszakra elrendelt intézkedések oka kettős volt - mondta a megyei rendőr­főkapitányság közlekedésrendé­szeti osztályvezetője, Falusi Tibor alezredes. A főutakon tapasztalt rendőri létszámnövekedést egyrészt a NYÁRI KÖZLEKEDÉSI ELLENŐRZÉSEK SZÁMA országos 3 megyei 17 helyi 62 összes 82 nyári idegenforgalom, a főutakat jellemző közlekedésbiztonsági helyzet, másrészt a bűnözés köz­lekedéshez kapcsolódó aktuális jelenségei - a trükkös lopások - indokolták. Az utazók folyamatos rendőri jelenlétet tapasztalhattak, a nagy forgalmú időszakokban, leginkább szombatonként és va­sárnaponként pedig fokozott köz­lekedési ellenőrzésre is számít­hattak. A három hónap tapasztalatai között pozitívumként értékelhe­tő, habár a helyzet egyáltalán nem tekinthető rózsásnak, a fő­utakon mégis kevesebb baleset történt, mint általában. ____________{FOLYTATÁS AZ 5. OLDALOMI \ MŰ VÉSZBEJÁRÓ Székely fonó Kodály nyolc évig érlelte, bővítgette az 1924-es ap­rócska, de már abban a formájában is átütő erejű je­lenetet, míg 1932. április 24-én a kész művet az Ope­raházban bemutatták, Sergio Failoni dirigálásával. 6. oldal AHOL ÉLÜNK Lassan hagyománnyá válik Kunhegyesen, hogy szeptember végén a helyi önkormányzat, az Ilosvai Varga István Városi Művelődési Központ és a cigány kisebbségi önkormányzat Mihály- napi sokadalom néven egész napos rendezvényt szervez. 7. oldal Röviden ___ SZ ABADIDŐPARK. A török szentmiklósi Galambos-tó kö­rül rendezvényteret és játszó­parkot alakítanak ki. Idén megtörtént a terület fásítása, szánkózódombot építettek, il­letve tereprendezési munkála­tokat végeztek. Kijelölték a le­endő sétány nyomvonalát is. A jövő évi feladatok között sze­repel, hogy a területet térbur­kolattal látják el. mc SÜLLYESZTŐBEN? Lassan másfél hónapja késik három túrkevei pályázat eredményé­nek kihirdetése. Az önkor­mányzat még a nyár elején igényelt támogatást a Minisz­terelnöki Hivataltól a hagyo­mányos juhászfesztivál, a kö­zelmúltban első alkalommal megrendezett horgászati-, va­dászati- és természetvédelmi kiállítás, valamint egy zöldfe­lület-fejlesztési program meg­valósítására. A szükséges do­kumentumokat az előírás sze­rint június 30-ig a város ponto­san benyújtotta, azokat a pá­lyázat kiírói be is fogadták. Bár az elbírálás 45 napos határide­je augusztus közepén letelt, a Miniszterelnöki Hivatal illeté­kesei azóta is megtagadnak mindennemű felvilágosítást a 4,6 millió forintos összértékű pályázatok sorsával kapcsolat­ban. BJ HELYZETÉRTÉKELÉS. A megyei baleset-megelőzési bi­zottság tegnap tartotta soros, negyedéves ülését, ahol a köz­lekedési szakemberek értékel­ték az utóbbi hónapok közle­kedésbiztonsági helyzetét. Kü­lön beszámoló hangzott el Kunszentmárton és környéké­nek közlekedési helyzetéről, valamint a baleset-megelőzési bizottság megelőzési koncep­ciójáról is. HGY Keserédes cukorsiló-avató „Egyfelvonásos" kampányra készülnek Szolnok Mindössze egy év alatt készült el az óriási méretű siló fotói mészáros j. A toronyház mére­tű, ötvenezer ton­na tárolókapacitá­sú, fűthető, lég­kondicionált siló francia szabada­lom alapján ké­szül. Az 1,4 milli­árdos beruházást az tette szükséges­sé, hogy ez idáig a cukorgyár termelé­se nyolcvan százalékát külső — gyakran nem minden tekintetben megfelelő - raktárakban voltak kénytelen tárolni. Az új cukorsi­A szolnoki gyárat sem kerülte el a globalizáció. A siló alapkövét ta­valy ősszel még Guy Dupire, a Béghin Say nemzetközi igazgató­ja tette le. A tegnapi avatáson vi­szont már - a francia cég részvé­nyeit közelmúltban megvásárló - német Nordzucker AG által kine­vezett igazgatóság elnök, Werner Küster vágta át a nemzeti színű szalagot. Domonkosi Imre érdek­lődésünkre elmondta, az új tulaj­donosnak kezdetben voltak kéte­lyei a beruházást illetően. Felve­tődött, hogy most és ekkora siló­ra van-e szükség. Ennek ellenére az építkezés zökkenők nélkül zaj­lott le. lót úgy tervezték, hogy az a gyár­ban készülő cukor minden sze­mét be tudja fogadni. így nem kell a kész cukrot ideiglenes megoldásként — a csomagolás előtt - zsákokba tölteni. Idén azonban valószínűleg nem telik meg az óriási raktár. A gyár vezetése rövid és nehéz kampányra számít - tudtuk meg Domonkosi Imrétől, az rt. igazga­tósági tagjától. A szakember el­mondta, az aszályos időjárás a cukorrépatermésen is nyomot hagyott. így várhatóan 260-280 ezer tonna cukorrépát dolgoznak fel, melyből 35—38 ezer tonna cukrot állítanak elő. A keresletet így is ki tudják majd elégíteni, hi­szen már tavasszal látható volt, hogy idén gyengébb lesz a ter­més, így az exportot visszatartot­ták. T. J. Idén biztos nem telik meg a Szol­noki Cukorgyár tegnap felavatott silója. A cégnél 35—38 ezer ton­na cukor előállí­tásával számol­nak, az új tároló­ban pedig ötven­ezer tonnányi is elférne. Pannon-Unió 2003 lngíttbm Bejrktxtén é> HmmasitAti Seövtíkfztt Tájékoztató tagjaink számára: Vadonatúj budapesti lakások kiemelkedően alacsony áron e-mail: info@pannonunio.hu honlap: www.pannonunio.hu További információ ügyfélszolgálati irodáinkban: Budapest, Unna Office Center 1134 Váci út 37. I: (1) 239-1878 H-V: 10-20 6yőr, Győr Plaza 9024 Vasvári Pál u. 1/A I: (96) 412-760 H-V: 9-20 Miskolc, Miskolc Plaza 3525 Szent Páli u. 2-6. I: (46) 382-848 H-V: 9-20 Nagykanizsa, Kanizsa Plaza 8800 Európa Tanács u. 2. T.: (93) 312-284 H-V: 9-20 Nyíregyháza, Metropol tízletház 4400 Kossuth L. tér 8-9. T.: (42) 401-500 H-Szo: 9-19 Pécs, Pécs Plaza 7631 Megyeri út 78. T.: (72) 410-393 H-V: 9-20 Sopron, Sopron Plaza 9400 Lachner Kristóf u. 35. T.: (99) 323-825 H-V: 9-20 Szolnok, Szolnok Piaza 5000 Ady Endre út 28/A I.: (56) 506-546 H-V: 9-20 Szombathely, Savaria Piaza 9700 Körmendi út 52-54. I: (94) 516-508 H-V: 10-20 Veszprém, Belvárosi Üztetház 8200 Szeglethy u. 1. T,: (88) 443-928 H-Szo: 9-19 Gyenge a kukoricatermés Mezőgazdaság A jó időt kihasználva rendületlenül dolgoz­nak a földeken a gazdák. Egy időben zajlik a betakarítás, a talaj-előkészítés és a vetés. A megyében általában 150-155 ezer hektárnyi terü­leten kerül földbe őszi vetésű növény. Eddig 50 ezer hektáron végeztek a talaj-előkészítéssel - tudtuk meg Szatmári Gézától, az FVM megyei hivatal ag- rárstruktúra-fejlesztési osztályának vezetőjétől. A160-165 ezer hektárnyi tavaszi vetésű növény­nek magágyat biztosító mélyszántást is elkezdték a gazdák, de 30 ezer hektáron sikerült befejezni. Az őszi káposztarepcéből eddig 7200 hektárnyit vetettek el, ez a vetési szándék 70—75 százaléka. Őszi árpát 1300 hektáron juttattak a földbe, míg őszi búzát 500 hektáron vetettek. A rozs és a tritiká- lé vetése is elkezdődött. A szakember aláhúzta, igazából Szent Mihály, vagyis szeptember 29. után kezdődik meg a vetési szezon. A földbe juttatott növények kelése még vá­rat magára. A másik nagyon fontos munka jelenleg a betaka­rítás. _____________________________(FOLYTATÁS AZ 8. OLDALON! SZ ÉPKORÚAK NAPJA. Megyénk idős otthonai lakóinak ötödik kulturális és sportversenye zajlott tegnap Tiszaszentimrén. Tizenöt idős- és gyermekott­hon, gondozási központ, szociális intézmény négyszáz képviselője mutatko­zott be műsorszámaival a hagyományos rendezvényen, melyet ügyességi ver- senyek színesítettek._______________________________________fotó, percze m.

Next

/
Thumbnails
Contents