Új Néplap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)
2003-09-19 / 219. szám
I 2003. Szeptember 19., péntek 5. OLDAL MEGYEI T U K O R Szolnok A hagyományos csütörtöki városházi sajtótájékoztatón Botka Lajosné polgármester egyebek mellett egy Svédországból érkező ajándékszállítmányról, a Szolnok Exp- resszről, az ipari park létesítésének jelenlegi állásáról és az útépítési program megkezdéséről beszélt. Egy svédországi Lions klub egy idő óta kapcsolatokat ápol Szolnokkal, elsősorban egy ott élő magyar, Verebes Pál munkálkodásának köszönhetően. A klub többször küldött már berendezési tárgyakat szolnoki idősek két önkormányzati fenntartású bentlakásos otthonának. Svédországban az ilyen intézmények berendezését ötévenként kicserélik, és a még jól hasznosítható speciális ágyak és egyéb bútorok jó szolgálatot tesznek Szolnokon. A többmilliPÁRTPOLITIKA A magyar gazdaság minden mutatója romlik; az év elején tervezett 4 százalékos növekedés helyett ténylegesen csak 2,4 százalékkal bővül a gazdaság, az idei 5 százalék körüli infláció pedig 13 évnyi csökkenés után ismét emelkedik, jövőre 6-6,5 százalékos pénzromlással számol a kormány — mondta tegnap szolnoki sajtótájékoztatóján Bállá György, a Fidesz-MPSZ országgyűlési képviselője. Hozzátette: a működőtőke-beáramlás tekintetében már Románia és Litvánia is megelőz minket, erre tehát rossz maSzolnok A Jobbik Magyarország támogatja egy új állatmenhely létesítésének tervét Szolnok határában. A jelenlegi állatotthon ugyanis nem csak szűk, de működési engedélye is hamarosan lejár. Az állatotthon alapítvány telepén szinte folyamatos a telt ház, ám így is évente „csupán” 300 ebnek tudnak ideiglenes elhelyezést biztosítania. Ez meglehetősen kevés, hiszen Szolnokon évente több mint másfél ezer kutyát kényszerülnek örökre „elaltatni” - mondta el az állatotthonban tartott sajtótájékoztatóján a Jobbik Magyarország megyei elnöke. Biber József Tibor elmondta: a megyeszékhely határában egy 15 hektáros területet jelöltek ki az új állatotthonnak, és már a tervek is készen állnak. Ezek szerint az új telepen 120 kutya, 40 macska és más kisállat európai normák szerinti elhelyezésére lenne mód. A megvalósításhoz azonban egyelőre nincs pénz. Éppen ezért a Jobbik Magyarország támogatja a Szolnok Városi Állatotthon Alapítvány kuratóriumának azon a szándékát, hogy az új otthon számára kijelölt helyet az önkormányzat ruházza át az alapítványra. Ugyanakkor javasolják egy ivartalanítási program kidolgozását, valamint egy olyan ingyen hívható szám bevezetését, melyen a lakosok bármikor bejelenthetik, ha sérült vagy elkóborolt állatot találnak. TJ VIZEINK JÖVŐJÉÉRT. Tiszaroffon tegnap kezdődött el a helyi kastélyszállóban a „2003 a víz éve” elnevezésű konferencia, amely a turizmus, a környezet- és természetvédelem, valamint a vízügy ösz- szefogásával vizeink megőrzéséről, hasznosításáról értekezik. A kétnapos konferencián tegnap a Zebe- gény rendezvényhajón megtartott szakmai előadások után a résztvevők a tiszaörvényi Szabics-kikötő- ből elindulva csónaktúrán (képünkön) ismerkedtek a Tisza és a Tisza-tó természeti értékeivel. _______________________________________________________________________________________________ Él etet ment az emlőrákszűrés A helyi védőnői szolgálat munkatársainak szervezésében, az önkormányzat finanszírozásával a jövő héten mammográfiás szűrő- vizsgálatot tartanak Jászfényszarun. Az orvosi rendelők parkolójába telepített „mammaka- mion” három napon át (hétfő, kedd, szerda) várja a 45-60 éves korosztályt a szűrővizsgálatra. ______________JÁSZFÉNYSZARU_______________ A tudomány mai állása szerint a rákbetegségekkel szemben a harcot kizárólag akkor veheti fel eséllyel az ember, ha azt időben felismeri. Ilyen szempontból óriási szerepük, nyugodtan mondhatjuk életmentő funkciójuk van a szűrővizsgálatoknak. A nőket leginkább az emlőrák fenyegeti, a küzdelem ellene folyamatos. Az évente jelentkező több ezer új megbetegedéssel szemben Hazánkban minden évben 4600 új emlőrákos esetet regisztrálnak, s míg az unió országaiban 100 ezer nőből 31 halálát okozza ez a megbetegedés, addig nálunk 42-ét. Ráadásul rendkívül rossz a szűrési fegyelem. Tavaly a Jászságból szűrésre behívott 45 és 65 év közötti legveszélyeztetettebb korosztályból az érintettek kevesebb mint 30 százaléka jelent meg. A szűréssel csak abban az esetben lehet javítani a népesség halálozási statisztikáján, ha a megszólítottak legnagyobb része - minimum 70 százaléka - megjelenik. kizárólag a hatékony szűrővizsgálattal védekezhetünk. Jászfényszarun a védőnői szolgálat négy munkatársa szervezésében tarják meg a mammográfiás szűrési akciót. Mint azt Kaszcáné Ocskó Györgyi védőnő érdeklődésünkre elmondta, nap mint nap kismamákkal, fiatal anyukákkal, nagymamákkal találkozva igazán átérzik a dolog fontosságát. Látták viszont, hogy milyen nehézségekbe ütközik az, ha valakinek egy napra szabadságot kell kivennie egy lényegében ötperces vizsgálatért. A munkáltatók nagy része nem nézi jó szemmel, ha hiányoznak dolgozóik. Ezért gondolták úgy, hogy megszervezik a helyi emlőrákszűrést. A kezdeményezésben partner volt az ön- kormányzat, és biztosította a mammakamion telepítésének 120 ezer forintos költségét. Mivel a megelőzés, illetve rákszűrő programok a népegészségügyi programban is prioritást élveznek, az egészségügyi dolgozók a vizsgálatokon kívül a témához kapcsolódó előadást is szerveztek, videofilmét mutatnak be, valamint az emlők önvizsgálatának módjáról is tájékoztatják a megjelenőket, érdeklődőket. A kezdeményezést kiegészíti, hogy az általános iskola 7-8 osztályos lányainak is előadást tartanak, videofilmét vetítenek. A védőnői szolgálat tagjai bizakodóak: a két évvel ezelőtt szervezett akcióban a behívott 280 hölgy közül 240 meg is jelent a vizsgálaton, és az előzetes visszajelzések is azt igazolják, hogy a nők számítanak a szűrővizsgálatra. BANKA CSABA Ismét ellenőrzik a dohányzást (Folytatás az 1. oldalról) Vizsgálni fogják a dohányzást tiltó táblák meglétét, a kijelölt dohányzóhelyeket. Az esetlegesen elkövetett szabálysértés mértékétől függően a hatóság figyelmeztethet vagy bírságolhat. Ez utóbbi összege magányszemélyek esetében harmincezer, intézményeknél százezer forint lehet maximálisan. Mint Kovács Lászlótól megtudtuk, az idén már megtartott két vizsgálat egyik fontos tapasztalata volt, hogy sok helyen nincs kinevezve a törvény betartatásáért felelős személy, vagy ha van is ilyen, bizony nem túl nagy hatékonysággal dolgozik. Ebben az esztendőben a jövő hetin kívül még egyszer ellenőriznek majd, így a megye mintegy kilencezer szolgáltatója közül remélhetőleg előbb-utóbb mindegyik sorra kerül. M. C. A. Sorokban A FEJLŐDÉSRŐL. A projekt megvalósításában központi szerepet vállaló tiszafüredi önkormányzat tanácskozótermében rendezték meg azt a „Hortobágyi regionális Agenda 21” elnevezésű környezetvédelmi konferenciát, amely elsődlegesen a Hortobágyi, illetve a Bükki Nemzeti Park peremkerületein lévő települések - Tiszafüred, Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván, Tiszaszentimre, Tiszabáboina, Egyek, Tiszadorogma és Négyes — célirányos kistérségi összefogását volt hivatott megalapozni. A tanácskozáson elnöklő nemzetközi hírű természet- és környezetvédelmi, ökológiai professzor, az immáron ötödik éve a Hajdú-Bihar megyei Egyeken élő dr. Guy Tur- chany üdvözölve az érintett ön- kormányzatok képviselőit és a régió komplex fejlesztésében érintett szakembereket, hangsúlyozta: „a fenntartható fejlődés európai szellemisége jegyében kell hasznosítani azt a páratlan értékű európai környezeti, természeti kincset, amelyekkel ezek a települések rendelkeznek”. A későbbiekben ez utóbbi lehetőségeit taglalták a megvalósítás gyakorlati módját is bemutató előadások, pm KÖNYVEK AJÁNDÉKBA. Igen figyelemre méltó kezdeményezést mondhat magáénak a tiszafüredi Zrínyi Hona Általános Iskola Diákönkormányzata, amely könyvek gyűjtésére szólította fel nemcsak a suli diákjait, hanem a város lakosságát is. Aki lemond könyveiről, az a kicsiny bánáti falucskába, Majlát- falvára juttatja el a magyar szót, ugyanis az október 6-áig az általános iskola alsó tagozatos épületébe eljuttatott könyvek odakerülnek majd ki egy ifjúsági szervezet közreműködésével azért, hogy Majlátfalván segítsék az anyanyelv fennmaradását. pm ■ Véradási csúcs (Folytatás az 1. oldalról) A vidéki településeken nagyon lelkiismeretesek a donorok, tudtuk meg a főorvostól, ott lehet számítani a lakosságra leginkább. Általában egy nap két helységben van szervezett véradás, de előfordul, hogy három településen is vesznek vért. A vérellátó naponta 60-80 egység vért ad ki, ami körülbelül 15-20 liter vérnek felel meg. Ez csak szolnoki adat, hiszen a Jászberényben, Karcagon és Mezőtúron működtetett depó ezen felül még ad ki vért. Mint megtudtuk, a megyében levett vér 30 százaléka szó szerint bekerül az országos vérkeringésbe, azaz országos feladatokat szolgál. TÓTH ANDRÁS Egyre kevesebb az éhező diák Fontos, hogy ne kezdjék üres gyomorral a napot (Folytatás az 1. oldalról) Ezt kihasználva az alsó tagozatosok szinte mind az iskolában étkeznek, de a felsősök szülei közül is sokan választják ezt a lehetőséget. Büfé ugyan nincs az iskola falai között, de az épület előtt hamarosan valószínűleg péksüteményeket is fognak árusítani, sőt a legközelebbi bolt is alig száz méternyire található. így azt is könynyen útba ejthetik reggelente a tanításra induló gyerekek. Nem kevés olyan diák is akad, aki otthonról hozza az ennivalót. Az intézmény vezetése úgy döntött, hogy az első és a második óra közötti időszak lesz a húsz perces nagyszünet, mivel nem biztos, hogy minden tanítványuk reggelizett indulás előtt, így mihamarabb elfogyaszthatják uzsonnájukat. Egyébként itt sem tapasztaltak még olyat, hogy a diákok egész nap nem ennének. Tiszaburán ugyan nem kedvező a munkanélküliségi helyzet, ez azonban szerencsére nemigen érződik a gyerekek étkeztetési gyakoriságán - közölte érdeklődésünkre Molnámé Káló Katalin, a Recsky Klára Általános Művelődési Központ általános iskolájának igazgatónője. Néhány éve ugyan még találkoztak éhező gyermekkel az intézményben, ám ma már ez nem jellemző. A négyszáz tanulóból jelenleg száz napközis, de a menzások száma is közelíti a kétszázat. Az étkeztetéshez komolyabb támogatást kapnak a hátrányos helyzetű és többgyermekes családok, s bizonyára ennek is betudható a kedvező változás. Büfé nincs az iskolában, viszont a szomszédban található egy abc, ahol vásárolhatnak ennivalót a tanulók. Azonkívül itt is sokan otthonról hoznak maguknak uzsonnát. MOLNÁR O. ATTILA Az iskolatej-akció 1998-ban indult, és 2002 decemberében ért véget. Hazánkban hét megye általános iskolásai kaptak ingyentejet és -kiflit. A költségek 70 százalékát az állam, 30 százalékát az ön- kormányzatok állták. Pillanatnyilag úgy tűnik, jövőre újraindulhat az akkor már országos akció. Az iskolatej tehát legkorábban januártól kerülhet a tanodákba. ESÉLYEGYENLŐSÉGI NAP. A fogyatékossággal élő emberek „Európai éve” keretében a héten esélyegyenlőségi napot rendeztek a törökszentmiklósi Városi Művelődési Központban. A rendezvény keretében a résztvevők megtekintették a számukra rendezett tárlatot Mazug Józsefné kengyeli amatőr festőgépeiből. _________________________________________________________________________FOTÓ; CSABAI ISTVÁN gy arázat a világgazdasági recesz- szió. Az államadósság a kormányváltás óta negyedével nőtt, Bállá György szerint a Medgyes- sy-kormány ily módon 600 ezer forint hitellel terhelte meg a családokat. A jövő évi adóváltozások kapcsán elhangzott: a kabinet az adókból 500 milliárd forint plusz- bevételre számít, s mindenkinek romiam fognak az életkörülményei. Különösen igaz ez a nyugdíjasokra, akiknek a zsebéből a Fidesz számításai szerint átlagosan havi 3700 forintot húz ki a kormány. ____________________________________1________________LZ Új otthonra várnak Európai módon lehetne elhelyezni az állatokat Mélyponton a gazdaság? Útépítési „nagyüzem” ós adomány szállítását az önkormányzat biztosítja. A berendezési tárgyak mellett a klub 5000 svéd koronát is eljuttatott Szolnokra. A MÁV-val kötött együttműködési megállapodás nyomán szeptember elsejétől megindult az InterCity minőségű Szolnok Expressz, amely gyors és kulturált utazást biztosít Szolnok és a főváros között. Kihasználtsága egyelőre mintegy 30 százalékos, ám a megállapodás szerint csak akkor marad meg, ha ez az arány eléri az 50 százalékot. Az ipari park létesítésének folyamatában fontos előrelépés volt, hogy megtörtént a területátadás. Jelenleg az iparterületté minősítésnél tart a folyamat. Idén az önkormányzat 220,4 millió forintpt fordít útépítésre és -felújításra. A munka szeptember közepén kezdődött, és az utolsó utcában várhatóan november végén fejeződik be. _____________________________________________________BA