Új Néplap, 2003. szeptember (14. évfolyam, 203-228. szám)

2003-09-16 / 216. szám

10. OLDAL KÉK 2003. Szeptember 16., kedd TÜKÖR ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Drogkereskedők Előzetes letartóztatásban várja az eljárás folytatását az a két férfi - egyikőjük osztrák állam­polgár akik az ajkai nyomo­zók szerint hasissal és mari­huánával kereskedtek. Az oszt­rák férfi ellen lőszerrel, lőfegy­verrel való visszaélés gyanúja is felmerült, europress Fémtolvajok Ismeretlen tettesek a kerítésen átmászva behatoltak Szeged egyik kft.-jének telephelyére, és különböző alumíniumidomo­kat, lemezeket kíséreltek meg ellopni. Miközben a zsákmányt a kerítésen adták ki egymás­nak, a vagyonőrök tetten érték őket, ezért elmenekültek. EUROPRESS Rendőr a diszkóban A sándorfalvi diszkó „vendé­gei” voltak a szegedi rendőrök és a röszkei határőrök. Az el­lenőrzés során 400 személy közül 17-et állítottak elő, akik­nél az elsődleges vizsgálatok alapján kábítószer-fogyasztást gyanítottak, ám négy személy­nél mutatott ki a gyorsteszt drogfogyasztást. Velük szem­ben a Szegedi Rendőrkapitány­ság kábítószerrel való vissza­élés gyanúja miatt indított büntetőeljárást, europress Építőanyag-lopás A gyanú szerint egy hajléktalan kézikocsival jelent meg az általa már jól ismert zalaegerszegi építkezés helyszínén, ahol 35 négyzetméter lambériát, 8 da­rab gerendát, továbbá több zsák mészhidrátot felpakolt és el­lopott. A gyors rendőri intézke­désnek köszönhetően a holmi nagy részét a férfi szállásadójá­nál sikerült lefoglalni, europress Autóból vitte Lopás gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Keszthelyi Rend­őrkapitányság ismeretlen tettes ellen, aki a Rezi határában lévő erdőben parkoló Renault típusú személygépkocsi ablakát be­törte, és az ülés alól táskát tulajdonított el a benne lévő személyes iratokkal, készpénz­zel és egészségügyi levegőszű­rő készülékkel együtt, 520 000 forint értékben, europress Vonatbaleset Halálra gázolt egy tolatómoz­dony egy férfit a Hajdú-Bihar mejgyei Ebesnél - tudatta a MÁV debreceni területi igazga­tóságának főüzem-irányítója. A baleset Ebes vasútállomásán történt, amikor a férfi a tolató­mozdony elé lépett, a szeren­csétlenül járt ebesi ember a helyszínen meghalt, mti Teherautó gázolt Két személy súlyos, életveszé­lyes, egy pedig könnyű sérülé­seket szenvedett Nyíregyházán, ahol a vasútállomás előtti ki­jelölt gyalogátkelőhelyen teher­autó hajtott gyalogosok közé - közölte a rendőrség. A baleset körülményeinek tisztázására vizsgálat indult, mti Női bravúr Fegyveres rablást hiúsított meg Nyíregyházán egy bolti eladó­nő, alti a tőle pénzt követelő férfit gázpermettel szembe fúj­ta, s menekülésre kénysze­rítette. Az ismeretlen bűnelkö­vető a nyírségi nagyváros egyik élelmiszerüzletében a bevételt próbálta megszerezni, mti Hármas ütközés Súlyos baleset történt a 4. fő­úton Vecsés végénél, az ecseri elágazásnál - jelentette a tűz­oltóság Pest megyei ügyeletese. A balesetben egy tehergépkocsi és két személyautó ütközött össze. Két személy súlyosan megsérült, őket a mentők kór­házba szállították mti ■ A MENTŐK TÖBBSÉGE VIDÉKRE KERÜL. Az adófizetők által felajánlott személyi jövedelemadó egy százalékából vásárolt 46 új mentőautót adott át jelképesen Medgyessy Péter miniszterelnök, Csehák Judit leköszönő egészségügyi, szociális és családügyi miniszter, illetve utóda, Kökény Mihály Budapesten. A szaktárca 90 millió forinttal járult hozzá a gépkocsik felszereléséhez. FOTÓI EUROPRESS/KALLUS OYÖRCY Lebukott az igazolványgyáros Saját terméke buktatta le a hamisítót Holttestet talált az eb A sárpentelei parkerdőben találtak rá annak az asszony­nak a holttestére, akinek eltűnéséről a barátnője még májusban értesítette a rendőrséget. A nőt a bejelentő férje ölte meg. Azt nem lehet tudni, hogy a barátnő tudott-e a gyilkosságról. Sárszentmihály A sárpentelei parkerdőben egy kutyát sétáltató személy talált rá annak a 61 éves asszonynak a holttestére, akit a hatóságok hó­napok óta kerestek. Az eb ki­kaparta a földbe hantolt tetemet. A rendőrség az ékszerek és a ru­hadarabok alapján rövid időn be­lül azonosította a holttestet, és kiderült: az asszony gyilkosság áldozata lett. A tanúvallomások alapján a tettes is hamar előkerült, többen állították ugyanis, hogy a nőnek megromlott a kapcsolata egy fia­talabb házaspárral. A férj be­vallotta tettét: május 7-én ő ütötte le egy vascsővel az asszonyt. A gyilkos hat nappal később visz- szatért a helyszínre és elásta ál­dozatát. A 36 éves férfi vallomá­sában azt állította, hogy a nő már akkor életét vesztette, amikor a vascsővel lesújtott rá. A rendőrség tájékoztatása szerint nem lehet tudni, mi volt a konfliktus gyilkos és áldozata között, de az biztos, hogy a bűncselekmény előtt a felek ve­szekedtek. A tanúk szerint az asszony meghatalmazást adott a házaspár férfi tagjának, hogy a bankszámlájával rendelkez­zék. Idén a gyilkos több mint egymillió forintot vett le a nő számlájáról, ám azt saját be­vallása szerint átadta jogos tu­lajdonosának.- Azt egyelőre nem lehet tud­ni, hogy a feleség, aki jelezte a rendőrségen az asszony el­tűnését, tudott-e a bűncselek­ményről - mondta az Euro- pressnek R. Szabó Ágnes. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hozzátette: az sem tisztázott, hogy a házaspár akar­ta-e megölni a sértettet már már­ciusban. Fél éve ismeretlenek be­hatoltak az asszony lakásába, és betörést színlelve áramot vezet­tek a bejárati ajtó kilincsébe. A nő azonban nem fogta meg a fé­met, így a gyilkosság meghiúsult. Az is nyilvánvaló, hogy meg akarták ölni az asszonyt, a lakás­ból ugyanis semmi nem tűnt el. A rendőrség vizsgálja, hogy ez a bűncselekmény a házaspárhoz, illetve a gyilkoshoz köthető-e. NAGY ESZTER Budapest Több mint kétezer bizonyít­ványt, igazolványt és egyéb hivatalos iratot foglaltak le a rendőrök egy budapesti lakásban. A dokumentumok egy része hamisított, de több lopott is van közöttük. A ha­misító zsebesektől és gép- kocsifeltörőktől vásárolta fel a tolvajoknak értéktelen iga­zolványokat. Néhány nappal ezelőtt közúti ellenőrzésen bukott le egy bu­dapesti fiatalember, a rendőrök ugyanis kiszúrták a hamis ira­tait. Az ügyben vizsgálatot indí­tottak, és kiderült: a gyanúsított a fővárosban vásárolta a doku­mentumokat. Az eljárással pár­huzamosan egy budapesti férfi­ról érkezett bejelentés a rendőr­ségre, aki lakóhelye környékén fehér borítékokat adott át pén­zért ismeretleneknek. A nyo­mozók először kábítószer­terjesztésre gyanakodtak, ezért házkutatást rendeltek el. G. György lakótelepi lakásából több mint kétezer gyanús irat került elő.- A bizonyítványok egy része hamisítvány, de eredetiket is ta­láltunk - mondta Csizner Zoltán bűnügyi osztályvezető. Az őr­nagy hozzátette: a hamisító zse­besektől és gépkocsifeltörőktől vásárolta fel a lopott dokumen­tumokat és azokat írta át. A férfi ebből élt, más foglalkozása nem volt, viszont Csizner szerint a bűncselekményből nagy jöve­delemre tett szert. A legolcsóbb igazolványokat már néhány ezer forintért meg lehetett vásá­rolni a hamisítótól, de a legdrá­gább papírokért akár 100 ezer forintot is fizethetett a vásárló. Az ár attól függött, hogy teljesen hamis vagy csak hamisított irat­ról volt szó. A vevők, megrende­lés alapján, a diplomától kezdve a rendőrigazolványig, bármit kérhettek. A lefoglalt iratok kö­zött fitneszedzői és műkörmös végzettséget igazoló papírok is voltak. A bizonyítékok között öt rend­őrigazolványt találtak, ám Csizner szerint azt egyelőre nem tudni, hogy hány ilyen irat került ki a hamisító keze alól. Arra sem tudott választ adni, hogy hányán élhettek vissza a hamis papírok­kal. A rendőrség egyelőre csak abból tud kiindulni, hogy a ház­kutatáson több intézmény össze­sen 60 bélyegzőjét foglalták le. Csizner szerint nem célszerű nyilvánosságra hozni, hogy me­lyek ezek, ám a nyomozás során elképzelhető, hogy mégis elárul­ják. Azt ugyanis egy munkáltató nem tudja megállapítani, hogy az alkalmazottja valós bizonyít­ványt mutatott-e fel neki. A nyomozók azt is vizsgálják, hogy a gyártó honnan szerezte be a hamis dokumentumokhoz szükséges alapanyagokat, illetve volt-e nyomdában dolgozó isme­rőse, aki az iratok elkészítésében segített neki. G. Györgyöt köz­okirat-hamisítással gyanúsítja a rendőrség, de ugyanezért kell felelnie annak a fiatalembernek is, akit az eljárás kezdetekor egy közúti ellenőrzés során lep­leztek le. NAGY ESZTER DÓRA Kérdéses sikerdíj A bírák kezében a 804 millió forint sorsa Budapest A Legfelsőbb Bíróság egy hét múlva hirdet határozatot Tocsik Márta polgári perének felülvizs­gálati tárgyalásán. A polgári pert felperesként a Legfőbb Ügyészség indította az ÁPV Rt. és Tocsik Márta alperes ellen. A Legfőbb Ügyészség azt kéri, hogy a bíróság mondja ki sem­misségét azoknak az alperesek között 1996-ban megkötött megbízási szerződéseknek, amelyek eredményeként az ÁPV Rt. 804 millió forint siker­díjat fizetett ki Tocsik Mártá­nak. A keresetnek helyt adó bí­rósági döntés esetén Tocsik Mártának kamatokkal kellene visszafizetnie korábban felvett megbízási díját. A fórum tavaly októberben jogerős ítéletében annyiban helyt adott a Legfőbb Ügyészség keresetének, hogy jó erkölcsbe ütközés címén ki­mondta a szerződések semmis­ségét, a jogkövetkezmények tekintetében pedig új elsőfokú eljárásra utasított. Ezt Tocsik Márta és a Legfőbb Ügyészség egyaránt felülvizsgálati kére­lemmel támadta. A bíróság öt­tagú felülvizsgálati tanácsa nem hozott határozatot az ügyben hétfőn, ezt egy héttel elhalasz­tották. MTI Orvosok bíróság előtt Csalás a vád Hódmezővásárhely Több mint hatvanmillió fo­rintról kell számot adnia a hódmezővásárhelyi bíróság előtt a szentesi kórház volt igazgatójának és sebészorvo­sának. Különösen nagy kárt okozó csalással vádolják őket, amit az egészségbizto­sító sérelmére követtek el. A kórházban - a vádirat szerint - 1997 januárja és 2001 decembere között 173 külföldi beteget gyó­gyítottak 213 alkalommal, s a be­avatkozást sürgősségi ellátásként dokumentálták, holott a betege­ken tervezett, és nem sürgős mű­téteket végeztek. A betegek nem magyar állam­polgárok voltak. A jogszabályok értelmében - a sürgősségi beteg- ellátás kivételével - külföldi páci­ensek Magyarországon a kezelé­sért díjat kötelesek fizetni. A megvádolt sebész 1997-ben osz­tályvezető főorvosi kinevezést kapott, majd fölkereste a kórház igazgatóját, hogy a beavatkozá­sokat sürgősségi ellátásként do­kumentálhassa. Az igazgató en­gedélyezte ezt, s minden hónap végén aláírta a havi elszámolások kísérőjegyzékét. A kezelt betegek zömmel ma­gyar anyanyelvű jugoszláv ál­lampolgárok voltak, akik idült mozgásszervi megbetegedés mi­att jelentkeztek a szentesi kór­házban. Az osztályvezető főor­vos a műtéti kiírásokat gyakran dupla zárójelentéssel dokumen­tálta, amelyek közül a valós tar­talmút átadta a betegnek, a va­lótlan tartalmút a kórházi doku­mentumok között helyezte el. A kórház hatvanötmillió fo­rintos kárt okozott az egészség- biztosítónak, közvetve az állam­nak. EUROPRESS VÁROSI MŰVELŐDÉSI ÉS ZENEI KÖZPONT KHT. Szolnok PROGRAMAJÁNLATA Szeptember 17. 16.00 óra - kamaraterem EGÉSZSÉGÜGYI KISAKADÉMIA „Őszintén a korral járó nőgyógyászati megbetegedésekről” Vendég: Dr. Mosonyi Attila főorvos A beszélgetést dr. Nagy László vezeti. Szeptember 22. 17.00 óra - kamaraterem HENI FENG SHUI „Az élet sója, avagy az egészség és az élettér kapcsolata" Ismeretterjesztő előadás az országos turné keretén belül Előadó: A Heni - Feng Shui megalkotója Ingyenes belépő igényelhető a VMZK információs szolgálatánál. Szeptember 25-26. 8.00-18.00 óráig TÉRINFORMATIKAI KONFERENCIA Szeptember 26 - október 1. NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS FILMSZEMLE ELŐZETES: Október 2-ig - II. emeleti galéria PÚCSY FERENC „INNEN ÉS TÚL TUDOMÁNY ÉS MŰVÉSZET HATÁRÁN” MOBIL SZOBOR KIÁLLÍTÁS A Nemzetközi Tudományos Filmszemle rendezvénye A Városi Művelődési és Zenei Központ BALETT TANFOLYAMA balett- és színpadi tánc csoportokba FELVÉTELT HIRDET a 2003/2004-es tanévre. Előképzettség nem szükséges. Jelentkezési feltétel: betöltött 5 éves kor. Bővebb felvilágosítás és jelentkezés az 56/514-569-es telefonszámon. A KÖLYÖK SZÍNPAD felvételt hirdet 11 és 16 év közötti fiatalok számára (ELŐKÉPZETTSÉG NEM SZÜKSÉGES) Jelentkezési határidő: 2003. szeptember 30. Meghallgatás: szeptemberben minden pénteken 14.30-16.30 óra között a VMZK-ban. Bővebb felvilágosítás és jelentkezés az 56/514-569-es, valamint Meister Éva színművésznél az 56/423-730-as telefonszámon. MSÉK SZÁRNYÁN’’ Ismert mesékből álló előadássorozat óvodásoknak és kisiskolásoknak a Városi Művelődési és Zenei Központ színháztermében A három előadásra kedvezményes áron 1.200,- Ft-ért-bérlet váltható Szeptember 29-november 30. I. „ŐSZ-MŰVÉSZETI” FESZTIVÁL Szeptember 29.19.00 óra - színházterem A SZOLNOKI SZIMFONIKUS ZENEKAR HANGVERSENYE Az „Ősz-művészeti" Fesztivál nyitókoncertje Műsor: Mendelssohn: Hebridák - nyitány Beethoven: G-dúr zongoraverseny IV. Szimfónia Közreműködik: Fujii Aki (Japán) zongora Vezényel: Izaki Masahiro (Japán) KIÁLLÍTÁSOK: Szeptember 16-17-lg. 9.00-16.00ériig-aula MECSEK GALÉRIA - kÉpkiAllítás Szeptember 20-ig - fotógaléria „NEW YORK TEGNAP ÉS MA” Kisfaludi István fotóművész kiállítása 2003. október 28. 10.00 és 14.00 óra A DZSUNGEL KÖNYVE A Ciróka Bábszínház élőszereplös, zenés bábjátéka 60 percben 2003. november 19. 10.00 és 14.00 óra VÜK A Fabula Bábszínház bábjátéka 55 percben 2003. december 10. 10.00 és 14.00 óra A JÓSZÍVŰ BOSZORKA A Forrás Színházi Műhely zenés mesejátéka 60 percben Jegyek és bérletek kaphatók a Városi Művelődési és Zenei Központ (Szolnok, Hild tér 1.) pénztárban, naponta 15.00-18.00 óráig, vagy megrendelhetők az 56/514-579-es telefonszámon. A rendezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják. INFORMÁCIÓK: Városi Művelődési és Zenei Központ Kht. Szolnok, Hild János téri Információs telefonszám: 56/514-569 E-mail cím: vmzk@szolnok-vmzk.hu Jegypénztár: hétfőtől péntekig 15.00-18.00 óráig A kiállítások megtekinthetők hétköznap 10.00-18.00 óráig, szombaton 10.00-12.00 óráig. Ládaszámra készültek a flepnik

Next

/
Thumbnails
Contents