Új Néplap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-06 / 182. szám
I 2003. Augusztus 6., szerda 13. OLDAL Jászsági streetball A Jászberényi Kosárlabda SE első alkalommal rendezett street- ballbajnokságot a minap. A megméretésre 12 felnőtt, 6 ifjúsági és 5 serdülőkorú csapat adta be nevezését. A mérkőzések nagyon izgalmasak voltak, de a fair play szellemében zajlottak. A felnőtt kategóriában három csoportban folytak a küzdelmek a továbbjutásért, amelyből a csoportgyőztesek és a második legjobb együttes került az elődöntőbe. A folytatásban a Fin lány és a Kisterenye jutott a döntőbe, ahol végül az utóbbi együttes diadalmaskodott, a harmadik helyen a Káosz végzett. Az ifjúsági csapatok között OR 3 és a Hajrá Olaj játszotta a döntőt, ami az OR 3 győzelmét hozta, míg harmadik helyre a Red Devils futott be. A serdülők körmérkőzéseken döntöttek a győzelemről, amelyet végül a Bacardi szerzett meg, a második helyre utasítva ezzel a Harlemet, míg a harmadik helyet az LK Bulls csapata szerezte meg. A büntetődobó versenyen fiúk, lányok vegyesen is részt vehettek, amin végül a „gyengébbik” nem egyik képviselője, Tóth Zsófi diadal- maskodott a mezőny felett, tk Röviden KOSÁRLABDA. Az olasz Como csapatához szerződött Újvári Eszter lemondta szereplését a szeptemberi Európa-baj- nokságra készülő magyar női válogatottban, miután a biztosítására vonatkozó igényeivel kapcsolatban nem tudott megegyezni a szövetséggel. KÉZILABDA. Öt magyar kézilabdacsapat volt érdekelt az európai kupák keddi, bécsi sorsolásán: a női BL-ben a Ferencváros a görög Artasz és a holland Zeeman Vastgoed párharc győztesével mérkőzik a legjobb 16 közé jutásért, a Dunaferrt kiemelték. A KEK-ben a kupaújonc Vác a görög Patrasszal mérkőzik a 16 közé jutásért. Az EHF Kupában a székesfehérvári Comexi-Alcoa a 32 közé kerülésért (a Győri ETO ekkor csatlakozik a többiekhez) méri össze erejét az osztrák Wiener Neu- stadttal. A férfiak között az EHF Kupában a Győri ETO a litván Kaunasszal csap össze, tét a 32 közé jutás (itt van már a Duna- ferr), az első ütközetre idegenben kerül sor. A KEK-ben a Csömört az ukrán Juzsnéval sorsolták párba. Minden párharcban az első mérkőzésre október 11- én vagy 12-én kerül sor. LABDARÚGÁS. Többhetes alkudozás után megállapodott a Bayern München és a Deporti- vo La Coruna labdarúgócsapata Roy Makaay átigazolásának ügyében: az európai aranycipős csatár négy évre kötelezte el magát a bajor együtteshez. A két klub nem hozta nyilvánosságra a játékos vételárát, de egyes információk szerint körülbelül 16-18 millió eurót kellett fizetniük a németeknek. Igaz, a licit ennek az összegnek a háromszorosáról indult. TOBORZÓ. A Szolnoki Vízilabda Sport Club 1993-94-95- ben született, úszni tudó fiúkat vár soraiba, jelentkezni lehet Cseh Sándor edzőnél, munkanapon 8 órától 12-ig a Damjanich uszodában. MAI MŰSOR. Kosárlabda. Női ifjúsági Eb: Lengyelország- Horvátország, 15.00, Magyaror- szág-Svédország, 17.00, Spa- nyolország-Izrael, 19.00 - Szolnok, Olaj-csarnok. Labdarúgás. Bajnokok Ligája: HJK Helsinki—MTK (ml), 18.00 Maccabi Tel-Aviv-Zilina, Budapest, Megyeri út, 16.30. Előkészületi mérkőzés: Tiszaföld- vár-Karcag, 17.30. SPORT Edzésbe álltak a berényi lányok Bár a bajnokság rajtjáig még két hónap van hátra, kedden délelőtt edzésbe állt a Jászberényi RK extraligás női röplabdaegyüttese. A nyár nem múlt el nyomtalanul a klub háza táján: nemcsak az edző személye változott, de a keretben is jókora mozgás volt. ____NŐI RÖPLABDA EXTRALIGA ____ Hé tfőn délután a berényi Kakukkfészek Panzióban adott randevút „beosztottjainak” Karádiné Sass Éva elnök asszony, ahol aztán már nemcsak a bemutatási ceremóniát vezényelte le, de a bajnoki felkészülés programját is ismertette a megjelentekkel. Ahogy azt már korábban hírül adtuk, az edzői pályafutását felfüggesztő Deme Gábortól egy igazi „nagyágyú”, Botos Ferenc vette át a marsallbotot. A szakember a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes elején a Tungsram lányaival mindent megnyert, amit itthon lehetett - ekkor játékosa volt a herényiek csapatkapitánya, Bóta Enikő is -, majd férficsapatokhoz szerződve Kazincbarcikán és Nyíregyházán ért el sikereket. A szabolcsi megye- székhelyen aztán a nyáron bezárt a „bolt”, így az 55 éves mester elfogadta a jászságiak hívó szavát. Kedden délelőtt aztán a tűzkeresztségen is átesett, majd tíz esztendő elteltével ismét hölgyeknek vezényelt edzést a Hűtőgépgyári Sportcsarnokban. A kék-fehérek amolyan ráhangolásként két hétig, napközis rendszerben, napi két tréninggel készülnek a szeptember 26-i, Gödöllő elleni bajnoki rajtra.- Tavaszhoz képest alaposan kicserélődött a keret, ám véleményem szerint a frissítésre szükségünk volt. A hozzánk került játékosok valamennyien fiatalok, még pályafutásuk elején tartanak, s remélem, olyan bizonyítási vágy dolgozik bennük, melynek a csapat látja majd hasznát - vélekedett az elnök asszony. Az edző mellett távozott a JRK-tól az amerikai egyetemi ösztöndíjat kapott Héjjas Valéria, az ötesztendei berényi szereplés után Nyíregyházára visszatért Adorján Anikó, valamint a Gödöllőre költözött balkezes ütő, feladó, Vargáné Rácz Márta. A helyükre érkezett Kecskemétről a BSE- ben nevelkedett, 20 esztendős négyesütő, Lengyel Laura - téli térdműtétje után már elkezdheti az edzéseket -, a felnőttválogatottban is bemutatkozott 21 éves feladó, Kiss Adrienn, valamint a Szegedről igazolt rutinos kettesütő, Gró- zer Anikó. A herényiek szeretnék hazacsábítani Szombathelyről egykori juniorválogatottjukat, Seji Amezinint, aki a főiskola nappali tagozata helyett a távoktatási program keretében folytatná tanulmányait. A klub vezetője egyébként előrehaladott tárgyalásokat folytat egy tehetős jászsági céggel, mely akár névadóként is hajlandó lenne bekapcsolódni a szakosztály munkájába. Alig egy hónapi edzés után szeptember 6-án, a gödöllői tornán lép először közönség elé a Botos-csapat, majd 12-én hazai környezetben is bemutatkozik szurkolóinak a gárda. __________________igeleii Se lmeczi Kriszta (balról), Kiss Adrienn és Lengyel Laura a korosztályos válogatottban már szerepeltek egy csapatban fotós sárközi Utoljára dübörögnek a motorok? Túrkeve augusztus végén várja a krosszosokat Egy ma már ritka pillanat: túrkevei pilóta vezeti a krossztrojkát Országos bajnokság Az idei országos autókrossz- bajnokság túrkevei versenyét ezúttal augusztus 30-31-én rendezik meg a Keviringen. Meglehet, ez lesz az utolsó bajnoki verseny a sok nagy sikert és látványos küzdelmet megélt versenypályán. Kalmár Tibor, a Túrkevei VSE autókrossz-szakosztályának vezetője lapunknak elmondta, hogy a sportági szakszövetség 2004-es versenyévadra a korábbi évekhez viszonyítva jóval szigorúbb követelményeket támaszt a verseny- rendezőkkel szemben. így többek között a viadalt vezető és értékelő csapatnak egy minden oldalról zárt, komfortos építményt kell biztosítani. Ennek a kialakítása amellett, hogy az egyesületnek nem kis pénzbe kerülne, nem biztos, hogy megéri, hiszen Túrke- vén minden évben csupán egy- egy verseny lebonyolítására kerül sor. További probléma, hogy ezt az építményt mindenképpen mobillá kell tenni, hiszen az őrizetlen pályáról rövid idő alatt minden hasznosítható részét széthordanák. Bártfay László korábbi szakosztályvezető azt a véleményét fogalmazta meg lapunknak, hogy egy ideje tapasztalják, a fővárosból érkező versenyt lebonyolítók egyre több bírói és kiértékelői posztot igyekeznek maguknak megszerezni. Emiatt néhány helyi pályabíró nagy hirtelen alkalmatlanná vált a feladatra, és helyére azonnal volt beugró. Tudnunk kell, ez a munka nem ingyenes, a közreműködésért a rendező fizet. Ezek a háttérben zajló dolgok sem segítik elő a ke- vi krossz éltetését... Visszatérve az idén még biztosan megrendezésre kerülő versenyre, a pilóták a hagyományos Divízió I. és III. kategóriában állnak majd rajthoz, ahonnan nem hiányoznak a junior életkorú volánforgatók sem. A várhatóan izgalmas futamok mellett a korábbiakhoz hasonlóan lesz a sok-sok nézőt kicsalogató tombola és színvonalas vendéglátás. A túrkevei versennyel kapcsolatos hír, hogy a tervek szerint rajthoz kíván állni Szabó Kálmán, a városban élő egykori országos bajnok is. Mivel neki már nincs saját krossz- masinája, Imre Vlasaty nevű hajdani szlovák versenyzőtársa segítségével kíván egyet kölcsön- venni egy száguldásra, lazányi NŐI KOSÁRLABDA Mától az ifjúságiakon a sor A magyar női juniorválogatott a múlt hét végén a szlovákiai Eb-középdöntőn kiharcolta a fináléba jutást. Szerdától az ifjúságiakon lesz a sor, akik a szolnoki Olaj-csarnokban öt csapat társaságában küzdenek a középdöntőbe jutásért. A magyar válogatott ellenfele a mai napon a svéd, csütörtökön az izraeli, pénteken a lengyel, szombaton a horvát, míg a vasárnapi zárónapon a spanyol nemzeti csapat lesz. A magyar érdekeltségű mérkőzések szerdától szombatig 17 órakor, míg a vasárnapi zárónapon 13 órakor kezdődnek, a belépés ingyenes. A mieink vezetőedzője, Tursics Sándor elmondta, hogy jó eséllyel vágunk neki a küzdelemsorozatnak.- A felkészülésünkre nem lehet panasz, hiszen ideális keretek között a fővárosban, Tatán és Mátraházán, az elmúlt héten pedig Szolnokon dolgozhattunk. Közben Csehországban megnyertük az Olimpiai Reménységek Tornáját, melyen a lengyel, a szlovák és a házigazdák nemzeti csapatát győztük le. A selejtezőn közel egyenlő erejű együttesekről van szó, a négyből az egyik továbbjutó helyet feltétlenül ki kell harcolnunk. A magyar keret. Irányítók, hátvédek: Semsei Barbara, Pál Szandra, Czank Tímea, Rubold Eszter (Csata DSE), Honti Kata (Soproni Orsi). Bedobók: Köllő Rita (BEAC), Tajkov Georgina (Sopron Orsi), Somogyi Andrea, Reiner Dóra (Csata DSE), Treit Luca (Debrecen). Centerek: Somogyi Nikolett (BEAC), Horti Dóra (Szolnoki MÁV-Coop). __________vécsé ____________Strandvízilabda____________ Ha todik helyen zárt az Aréna Nem jutott a tovább a szolnoki FC Aréna a Kiskunmaj- sán rendezett Dreher strandvízilabda-bajnokság középdöntőjéből. A jó hangulatú rendezvényen mintegy 5000 ember volt tanúja a majsai mesterséges tóban kialakított 16x6 méteres pályán rendezett megméretésnek. A Sűrű Dezső, Lukács Dénes, Boros Zoltán, Hangay Róbert, Ridzyk Zoltán, Cseh Sándor, Kiss Zoltán, Vargyas Gyula, dr. Pintér Zoltán összeállítású szolnoki csapat első mérkőzését az olimpiai és Európa-bajnokokat is felvonultató BVSC ellen játszotta. A sztárgárdával rendelkező együttes szoros, egyórás meccsen csak három szettben tudta megverni a szolnokiakat, a mérkőzés kimenetele egyébként szinte végig nyitott volt. Második ellenfelük a már tavaly is a negyeddöntőig jutó szentesi Körkutyák csapata volt. Az izgalmas küzdelem eldöntésében a szintén szentesi bíró is szerepet vállalt, és így a Körkutyák két szettben, 6-4, 6-5 arányban jobbnak bizonyultak a Tisza-partiaknál, akiknek így gyakorlatilag tét nélkülivé vált harmadik mérkőzésük. A továbbjutást már nem befolyásoló Pécs elleni meccset 2-0-ra nyerték a mieink, és ezzel összesítésben a 6. helyen zártak az idei strandvízilab- da-bajnokságon,__________________________tusjak Katalin Lab darúgó BL-selejtezö Gólt kell szereznie az MTK-nak Egervári Sándor, az MTK vezetőedzője úgy véli, hogy csapata csak akkor juthat tovább a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójából, ha sikerül gólt szerezni a Helsin- gin JK otthonában.- A mi játékstílusunk amúgy sem a védekezésre épül, így minél hamarabb be kell vennünk a finnek kapuját, s akkor nem lehet gondunk. Az első mérkőzésen elért 3-1-es siker megnyugtatónak tűnik, de még nagyon nehéz 90 perc vár ránk - mondta a tréner. A szakember szavait igazolja, hogy a hét végén a HJK hazai pályán 2-0-ra győzött a Lahti ellen, s amennyiben szerdán is ilyen eredmény születik, akkor a finnek örülhetnek. A magyar bajnok kedden 12:15-kor utazott el Helsinkibe, majd 19 órától a szerdai mérkőzés helyszínén tartott edzést Egervári. A Zalaegerszeg elleni kezdőcsapathoz képest változást jelenthet Torghelle Sándor szerepeltetése, ugyanis ő eltiltás miatt nem állhatott Egervári rendelkezésére az Arany Ászok Ligában. További hír a mérkőzéssel kapcsolatban: Komlósi Gábor, a Magyar Televízió sportosztályának főszerkesztőhelyettese közölte, hogy a 18 órakor kezdődő találkozó min- den bizonnyal élőben képernyőre kerül az ml-en. _______■ Lab darúgó Magyar Kupa Rákóczifalvára jön a Kecskeméti TE Kedden délelőtt a Magyar Labdarúgó-szövetség székházában megtartották a Magyar Kupa második fordulójának sorsolását. Az első körből a hét végén továbbjutó csapatok mellé ezúttal már az NB I-es és NB I/B-s klubok is csatlakoztak, csupán a kupaszereplők (MTK, Ferencváros, Debrecen, Győr) maradtak ki a szórásból, ők a harmadik játéknapon, már a legjobb 32 között kapnak ellenfelet maguknak. Megyénkből négy együttes harcolta ki tavasszal az országos főtáblára jutást, s kisebb-nagyobb erőfeszítés árán, de a hét végi akadályt - annak ellenére, hogy idegenben szerepeltek - is valamennyien sikerrel vették. Az NB II-ben újoncnak számító Karcag ezúttal is idegen környezetben lép pályára, az augusztus 17-i fordulóban az NB III. Tisza-csoportjában szereplő Létavérteshez látogat. Nehezebb dolga lesz a negyedosztályú Rákóczifalvának, amely az NB I/B-s Kecskemétet látja vendégül, míg a Jászberényi SE Vasas a bajnoki címet szerzett, így osztályt váltott Szentes ellen próbál szerencsét az Aprítógépgyári pályán. Bár tavasszal 0-0-ra végződött a két együttes berényi összecsapása, azaz nem tűnik esélytelennek Vígh Tibor edző legénysége, nyáron igencsak meggyengült a gárda, így nem vár sétagalopp a kék-fehérekre. A Szolnoki MÁV-Neusiedler együttese ismét „világ körüli” útra indul, az ukrán határtól alig néhány kilométerre fekvő — NB III. Tisza-csoportban szereplő - Tuzsérra kénytelen buszozni. __________iceleii