Új Néplap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-01 / 178. szám
6. OLDAL TÜKÖR- H RDETESEK 2003. Augusztus 1., péntek Az ország több településéről érkeztek a múlt héten lányok, asszonyok Karcagra, hogy megismerkedjenek a patchwork, azaz a foltvarrás technikájával, mely ma egyre elterjedtebb, de drágasága miatt, sokan nem tudják megfizetni. A Déryné Művelődési Központ felhívására negyvennégyen jelentkeztek. A debreceni, székesfehérvári, budapesti, mezőkövesdi, miskolci, szolnoki, kábái, tiszafüredi, kunmadarasi, bajnai és orosházi foltvarrók a Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Technikum, Gimnáziumban a ár. Nyíri Lászlóné vezette karcagi Szikfolt Klub asszonyainak munkáiból is elleshetik a kunságiak által kitalált mintákat. A táborban mindennap más-más technikával ismerkednek meg a résztvevők- tudtuk meg Türke Jánosáé igazgatótól. Ottjártunkkor babakészítés volt, de a meghívott előadók megtanították a textilfestést, a csempetechnikát, az eljegyzési gyűrű, valamint a trapuntó, az olasz domborminta készítésének technikáját is. A tábor jelentős költségét az intézmény állta, de valamennyi hozzájárulást az előadásokért, az anyagokért a résztvevők is fizettek. A technikum most nem diákszótól, hanem a varrógépek zajától volt hangos. Készültek a babák, voltak, akik a lábakat, a kezeket tömték ki, mások pedig összegépelték a már kész babatesteket. Virágúé Nagy Emília tiszafüredi klubvezető az eljegyzési gyűrű és a trapuntó technikájával ismertette meg a hallgatókat. Az asszonyok nagyon ügyesek, sok jó ötletük van és szépen dolgoznak, a legszebb munkákat az alkalmi paravánon - az ablakfüggönyökön ki is állították. Az egyik asztalnál négy karcagi asz- szony lázasan dolgozott. Szabó Tünde- aki egyébként matematikatanár - most épp babalábat tömködött vattával. Számára a patchwork kikapcsolódást jelent. A baba a keresztlányáé lesz. Kisfia kapott már zsiráfot, békát, szobájába ágytakarót is. Tünde korábban is varrt és kézimunkázott. Amióta a foltvarró technikát sikerült elsajátítania, azóta magának már táskát, mobiltartót készített. Névnapokon, és más ünnepeken több esetben maga varrta ajándékkal lepte meg szeretettéit is. A színek tekintetében a kék-fehér ösz- szeállítást szereti. A minták közül pedig a háromszögekből összeállítandó alakzatok a kedvencei. Rózsa Sándomé tagja az országos folt- varró céhnek is.- Mindig különös vonzalmat éreztem a textíliák iránt. Amíg dolgoztam, a ké- zimunkázásra akkor is szakítottam időt. Ami éppen akkor divat volt - subázás, hímzés és horgolás — azt én is csináltam. Nagyon jól érzem itt magam, sok érdekes dolgot sajátítunk el a klubvezetőtől. Karácsonyra nagyon érdekes, az úgynevezett articsóka technikát tanultuk, azzal készítettem ajándékokat a családnak.- Sokba kerül ez a hobbi?- Hát nem olcsó, hiszen a speciális eszközöket meg kell venni. Spórolni az anyagokon tudok. Miután két lányúno- kám van, így már tudatosan nézem a kinőtt ruháik anyagait, mintáit, hogy mit tudok belőlük kihozni, hiszen ha minden anyagot a boltból kellene megvennem, akkor az nagyon drága lenne. Néha nagyon jó anyagokat találok a turkálókban is.- A közelmúltban volt a klubnak egy kiállítása. Milyen volt a visszhangja?- Bevallom, meglepett, hogy mennyire tetszett az embereknek a kiállításunk. Én asztalterítőket, kisebb képeket állítottam ki. Az ismerősök azzal fogadtak, hogy újabb oldalamról ismertek meg. Tetszett nekik az általam készített jellegzetes minta. A pápai kékfestő kiállításra közösen készítettünk el egy 7 ezer darab 2x2 centis anyagból álló keresztszemes térítőt. A klubban mindig nagyon jó a hangulat, sokat nevetünk és közben megbeszéljük, mit hogyan kellett volna csinálni. Azt nem szabad elhinni, hogy mi soha nem bontunk. De igen, mert lehet, hogy jobb ötleteket kapunk társainktól egy-egy minta elkészítéséhez, színösszeállításához. Fodor Károlyné szintén nyugdíjas. Mindig szívesen kézimunkázott. Három lányának sokat kötött, horgolt. Lányai és az unokák is nagyon büszkék arra, hogy nekik egyedi ágytakarójuk van és szobájukat a mama által készített terítő, párna díszíti. S mit szólt a férj a hobbihoz?- Egyszerű a válasz, én is eltűröm az ő hobbiját. A nagyobb varrások után igyekszem mindig rendet rakni. Nagyon sokat varrók, rengeteg anyagot vásárolok, hiszen kisebbik lányomnak készítettem már 960 darabos kékfestő ágytakarót, aminek a bolti ára 50 ezer forint. A lakásomban mindig az évszaknak megfelelő a párnám, a konyhaszettem és a térítőm, a futóm is és van húsvéti, karácsonyi szettem is. Ezeket mind magam készítettem, mert a boltban nem tudnám a hasonlókat megfizetni. Gyermekeim tudatosan vásárolnak nekem ajándékot, tudják, hogy épp milyen anyagra vágyom. A mintákat sokszor a tévében látott filmből veszem, és megpróbálom ugyanolyanra elkészíteni, így sokszor a minta megtervezése, és az anyag vétele sokkal tovább tart, mint magának a térítőnek az összeállítása. Böjti Istvánná rokkantnyugdíjas. Ő szomszédjánál, Nyíriné Kátai Katalinnál látott először patchwork munkákat. Nagyon megtetszettek neki a térítők, futók, így elhatározta, megtanulja. Gyermekei már nagyok, nekik lakásdíszeket ad, két unokája azonban már sok játékot: egeret, nyuszit kapott a mamitól ajándékba. Ő is mindenevő az anyagokat illetően, ha már két centinél nagyobb darab anyagot kap valakitől, akkor már azon gondolkodik, hogyan használhatná fel. Vallja, ha az embernek nincs kedve varrni, akkor ne üljön az asztalhoz, mert aznap úgysem sikerül semmi. Fontos a sikerélmény, de ha valami nem sikerül, akkor újra kell kezdeni, és nem a sarokba dobni az anyagot. Abban mindannyian egyetértettek, a legszebb dolog, amikor egy munka elkészül és lehet gyönyörködni benne. A foltvarró technikák az utóbbi években felkapottak lettek, de az áruk olyan magas, hogy azt nem mindenki tudja megfizetni. A karcagi tábor ügyes kezű asz- szonyai most újabb mintákat, technikákat tanultak meg, hogy otthon újabb térítőkkel, táskákkal gyarapítsák saját és családjaik készletét. DARÓCZI ERZSÉBET A hirdetések szövegét minden esetben e hirdető ügyfeleinktől készen kepjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve Jogi felelősséget nem vállal CSALÁDI ház eladó Szolnok, Bercsényi u. 21. sz. alatt. Érdeklődni lehet napközben a 06- 30/9553-374 telefonon.--------------------------------------------------------------- *07261* * H OLT-TISZA-PARTI ingatlan, stéggel, 150 négyszögöl kerttel eladó. I.ár: 6,5 M Ft. Érd.: 06-30/2181-038.--------------------------------------------------------------- *16527* SZOLNOK központjában 49 m2-es, 2. emeleti lakás eladó. Érd.: 56/514-801.--------------------------------------------------------------- *17519* SZOLNOK, Városmajor út 76. XII/2. alatt garzonlakás eladó. Érd.: 56/462-951, vagy 06- 20/203-6053.--------------------------------------------------------------- *17671* SZ OLNOKON a Vásárhelyi úton 1,5 szobás + étkezős, telefonos, gázos, vízórás, redőnyös lakás eladó. I.ár: 6,9 M Ft. 56/426-265.--------------------------------------------------------------- *17891* HA JDÚSZOBOSZLÓN termálfürdőtől 300 m-re újonnan épülő lakások, üzletek eladók. Medence, szauna, fitnesz, pezsgőfürdő, lift, teremgarázs, 3700 m1 park. Kedvezményes hi-- tel, szocpol., ÁFA visszaigénylés. Érdeklődni: 30/561-2929.--------------------------------------------------------------- *17897* ZA GWARÉKAS0N családi ház sürgősen eladó. I.ár: 2.650 E Ft. Érd.: de. 12-ig, du. 19-től az 56/491-268.------------------- *17944* * FŐISKOLÁHOZ 5 percre, a Szolnok ispán krt.-on 38 m2-es lakás eladó. I.ár: 5 M 250 E a Érd.: 06-30/307-8762.--------------------------------------------------------------- *17960* ■ JÁSZBERÉNYBEN lévő, 2 szobás családi ház eladó. Érd.: 06-20/461-3384.--------------------------------------------------------------- *17981* ■ BESENYSZÖG központjában épülő 32-60 m2-es, társasházi lakások építéséhez társakat keresünk. I.ár: 120 E Ft/m2. Tel.: 70/314- 9801.--------------------------------------------------------------- *18014* * GA RÁZS SZOLNOK, Városmajor úti lakótelepen lévő garázssoron garázs eladó. Érd.: 56/425-813.--------------------------------------------------------------- *17701* JÁRMŰ ■ 2002. évi, közel 10.000 km-rel, meggy gyöngyház Toyota Yaris 770.000 Ft-tól vagy kp-ért eladó (csak klíma nincs). T.: 06- 30/283-2133.--------------------------------------------------------------- *17038* ELADÓ Avia 31. b'p. tgk. bontásra is. Tel.: 06- 30/9646-396.--------------------------------------------------------------- *17895* TRANS HOLDING GROUP I eredetvizsgálat, Átíratás helyben 1 SZOLNOK, ADY E. ÚT 25/A. 56/411*108 | SKODA Favorit ‘91. eladó. 30/253-5890. —----------------------------------------------------------- *17867* RÁBA nyerges vontató, Bogis áron alul sürgősen eladó. Tel.: 06-30/9646-396.---------—-----—---------------------------------------- *17896* ■ DACIÁT, Aro dízelt veszek. 70/527-9864.--------------------------------------------------------------- *17936* ‘95-ÖS 3 ajtós Samara bordó 40 E km-rel, újszerű állapotban eladó. I.ár: 490 E Ft. Tel.: 30/328-5527.--------------------------------------------------------------- *17938* 2107ES Lada bordó 30 E km-rel, ‘94-es újszerű állapotban eladó. T: 30/328-5527.--------------------------------------------------------------- *17940* FORD Escort 1.6 EFI ‘92. évjárat, ezüstmetál szín, alufeinivel, sok extrával, műszakival eladó. Tel.: 06-70/5014-616. I.ár: 715.000 Ft vagy hitelátvállalással.--------------------------------------------------------------- *17950* GÉPEK CLAAS Európa kombájn, 2 m vágóasztalú apró magvak hasznosítására is alkalmas eladó. Tel.: 06-30/9646-396.------------------------X------------------------------------- *17892* ÁL LÁST KÍNÁL ■ KOZMETIKUST keresek. Tel.: 30/905- 2383.--------------------------------------------------------------- *16473* MOST MÉG LEHET! Németország egyéni munkavállalók nyugdíjjárulékának visszatérítése: C0NSULTATI0 KFT. 96/516-416 munkanapokon 8-16 óráig.--------------------------------------------------------------- *17432* SZONDA IPS0S kérdezőbiztosokat keres kiegészítő tevékenységre Szolnok megye területén, kiemelten Jászberény környékére. Feltétel: váll. ig., telefon, autó. Csak pozitív elbírálás esetén jelzünk vissza. Cím: 500 Szolnok, Pf.: 89.--------------------------------------------------------------- *17801* — Szolnoki Mezőgép Rt. felvételre keres munkatársakat az alábbi munkakörök betöltésére: • gyártmány, - gyártástervező, technológust felsőfokú, szakirányú végzettséggel • irányítástechnikában, PLC-vezér- lésben jártas karbantartó munkatársakat, valamint, • hegesztő, esztergályos, és szennyvízkezelő szakmunkások jelentkezését várjuk. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: a Szolnoki Mezőgép Rt. munkaügyi előadójánál. . Tel.: 56/500-181. FIATAL szakmunkások jelentkezését várjuk CNC-gépkezelő, lakatos és hegesztő munkakörbe. Vidékieknek utazási költségtérítéssel. Jelentkezési cím: Szolnok, Gáz u. 1., Fémipari üzem.--------------------------------------------------------------*17502* BE TANÍTOTT munkára férfi munkaerőt keresünk. Asztalos végzettség előny. 56/428- 159. —--------------------------------------,------------------- *17523* MÁ RKAVEZETŐ művész, modell és rendezvény ügynökség keres még művészeket minden ágazatból, modelleket- gyermekmodelleket, statisztákat, zenészeket, go-go lányokat, stb. Tel.: 06-56/414-958.--------------------------------------------------------------- *17664* ■ SZOLNOKI munkahelyre szakácsot veszek fel. Tel.: 06-20/9216-811.--------------------------------------------------------------- • 17728* 18 ÉV feletti nappali tagozatos diákok jelentkezését várjuk hosszú távú irodai, számítógépes munkára. Jelentkezz munkaidőben! Tel.: 52/535-173, 40/200-251.--------------------------------------------------------------- *17795* RATAL jó megjelenésű eladó lányt keresünk a Plazába. Jelentkezni: 30/5622-666.--------------------------------------------------------------- *17828* SZ OLNOKI, gyakorlattal rendelkező gépkocsi- vezetőt keresek tejtermékek terítésére. C kategóriás jogosítvány szükséges. Érd.: 30/2181-839.-----------------------------------------------------------------*17834* (Folytatás a 12. oldalon.) r( Munkatársat keresünk \ a megyei napilapok kézbesítésére SZOLNOK-SZÉCHENYI városrész területére (Vállalkozók jelentkezésére is számítunk). Jelentkezni lehet: Szőke Vincénél, az I. ügynökség vezetőjénél. Szolnok, Magyar u. 9. (Bejárat az Óvoda utca felől.) Telefon: 56/513-821,8.00-12.00 között. Nyerjen velünk, |ftéplaP legyen ön is az r előfizetője! Ha On régi vagy új előfizetőnk, minden esélye megvan a fődijak, vagy a felsorolt ajándékcsomagok egyikének megnyerésére, melyek összértéke több mint 700.000 Ft. Fődíjak: 5 db hűtőszekrény (Terjesztési ügynökségenként 1-1 db kerül sorsolásra, értéke 60.000 Ft.) További ajándékok (összesen 100 db): 10 db gyümölcscentrifuga 20 db ventilátor 20 db hűtőtáska 20 db kerti napernyő 10 db kézimixer 10 db kerti grill 5 db családi medence Sorsolás közjegyző jelenlétében, számítógéppel 2003 Hívja az ingyenes telefonszámláikat: 06-80/200-690, vagy töltse ki az alábbi megrendelőszelvényt és küldje be címünkre. Megrendelem az lNcplaP-ot °fi Név: Cím: i hónapra 1345 Ft 3 hónapra 4035 Ft Címűnk: AS-M Kft. Terjesztés 5001 Szolnok Kossuth tér 1. Pf. 105. Képünkön balról: Szabó Tünde, Rósza Sándorné, Fodor Károlyné és Böjti Istvánná Összevarrják a „világot”