Új Néplap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-26 / 198. szám
I 2003. Augusztus 26., kedd 13. OLDAL _S_ -P ŐRT Röviden KOSÁRLABDA. Nincs veszélyben Dirk Nowitzki szereplése a jövő pénteken kezdődő svédországi Európa-bajnoksá- gon. A németek legnagyobb csillaga a braunschweigi felkészülési torna, a Szuper Kupa vasárnapi döntőjében sérült meg. Az NBA-s Dallas Maverickset erősítő, 25 éves center a franciák ellen 76-68-ra elveszített finálé 13. percében bokáját fájlalva sántikált le a pályáról. Az orvosi vizsgálat később kiderítette, hogy szalag- szakadás helyett kisebb bajról, húzódásról van szó. A 33. férfi Eb-nek öt svéd település, Boras, Lulea, Norrköpping, Södertelje és Stockholm ad otthont. LOVASSPORT. Bozsik József a harmadik helyen végzett a né- gyesfogat-hajtó Világkupa-soro- j zat utolsó állomásán, a német- országi Donaueschingenben. A szinte a teljes nemzetközi élmezőny részvételével rendezett viadalon Bozsik mellett Dobrovitz József és Kecskeméti László is rajthoz állt. Előbbi ugyancsak remekül teljesített, s hatodik lett, míg utóbbi a 25. helyet szerezte meg. A nyári Vk-sorozatban ezzel Bozsik hatodikként, Dobrovitz küence- dikként zárt, így mindketten indulhatnak a téli fedett pályás Vk-n. VÍVÁS. Decsi Tamás révén megszerezte első érmét a magyar csapat a dél-koreai Tegu- ban zajló 22. Universiadén: a fiatal vívó harmadik lett a kardo- zók egyéni versenyében. A junior világbajnok, csapatban felnőtt Európa-bajnoki bronzérmes Decsi a nyolc közé jutásért a spanyol Jaime Martinon jutott túl (15-13), azután a kínai Vang Csing-cset verte .15-14-re. A döntőbe kerülésért az ukrán Vologyimir Lukasenkóval vívott, de 15-7-re kikapott. Ellenfele később aranyérmet szerzett. KÉZILABDA. Döntetlennel kezdtek a magyarok a brazíliai férfi junior kézilabda-világbajnokságon. Tóth László együttese az argentinokkal találkozott a nyitónapon, és bár a félidőben még 9-8 volt az állás, végül 20-20 lett a végeredmény. A válogatott hétfőn szabadnapos volt, ma pedig a lengyelekkel játszik. MOTORCSÓNAK-VB. Csemi Béla a második helyen fejezte be az idei motorcsónak-világbajnokságot az F3-as kategóriában. A dunaújvárosi versenyző a szezon utolsó futamán, a hollandiai Almerében motorhiba miatt kiállni kényszerült, s ez az összetettben a tavalyi vb- ezüstérem megismétléséhez volt elegendő. Az idényzárón az osztrák színekben induló Csákó Ferenc 6. lett, míg Sándor Péter a viadal közben elvesztette szemüvegét, és amikor a depóba ment egy másikért, elvétette a haladási irányt, ezért kizárták. TENISZ. A férfi teniszezőknél egyik világranglistán sem történt jelentős változás az élmezőnyben, a 380 ezer dollár összdíjazású Long Island-i tornán diadalmaskodó thaiföldi Faradom Srichaphan azonban nyolc helyet javítva a tizenhato- j dikra jött fel az idei eredménye- J két figyelembe vevő ATP Race- ben. Sávolt Attila ebben a rangsorban továbbra is a 99., míg a hagyományos pontversenyben négy helyet visszacsúszva a 164. Az ATP-ranglista élcsoportja (zárójelben a korábbi helyezés): 1. (1.) Roddick (amerikai) 607 pont, 2. (2.) Federer (svájci) 599,3. (3.) Ferrero (spanyol) 574,4. (4.) Coria (argentin) 539, 5. (5.) Agassi (amerikai) 515,6. (6.) Schüttler (né- met) 447. ■ Magasra tett mérce Háromnapos versenysport rekkenő hőségben, embert próbáló feladat. Ám a Turisztikai és Szabadidőközpontban a hét végén rendezett korosztályos díjugrató magyar bajnokság elsősorban a lovaknak volt megerőltető, még akkor is, ha ezúttal a legfiatalabb nemzedék „terhelte” a kánikulában a hátukat. Lovassport Szolnokon kívül még nem rendeztek díjugratásban utánpótlás magyar bajnokságot, és ez még abban az esetben is elismerésre méltó, ha csak néhány éve jegyzik a korosztályos versenyeket megyeszékhelyünkön. Az idei magyar bajnokság is legalább olyan magas színvonalon zajlott, mint amennyire a hőmérő mutatója emelkedett a három nap során. A nehezen elviselhető melegben azonban remekül teljesítettek a paripák, s csak gazdáik erélyességén és tapasztalatán múlott, hogy miként és milyen gyorsan veszik együtt az akadályokat. Nos, a zagyvarékasi Lakács Edina remek tempóban vette, s bár a két hete középisségre fektetjük a hangsúlyt. Remélhetően jövőre ugyancsak Szolnokon lesz a bajnokság, mert ennek a helyszínnek az adottságai minden tekintetben kiválóak, miközben magasra is tették maguk számára a mércét a szervezők - tette hozzá. Bíró Árpád, a megyei lovasszövetség elnöke is értékelte a látottakat: - Tény, hogy a lovassporthoz két dolog szükségeltetik: egyrészről tehetséges versenyző, másrészt nagy értékű, nagy tudású ló. A magyar bajnokság végeredményében nagy szerepet játszott a favoritok sérülése, fáradtsága. így a bajnokesélyesnek hitt versenyzők még izgalmasabbá tették a döntőt, hiszen lovaik nem voltak kellő partnerek — vélekedett Bíró Árpád. Eredmények, ifjúságiak: 1. Nagy Árjaád (Budapesti LK) Jupiter nevű lovával (az Uj Néplap különdíjasa), 2. Lukács Edina (TechnotexJ SE) King’s Boy ni, 3. Kovács Fruzsina (Dunaharasz- ti) Gyémánt ni., ...23. Debreceni Dóra (Szolnok — Technotext SE) Agropoint Moha ni., 24. Ug- rin Ildikó (Zagyvamenti LSE) Papagena ni. SerCsodálatos környezetben látványos akadályokat és közepesen nehéz pályát alakítottak ki a rendezők fotó: m. j. kolás magyar bajnokságot nyert 16 esztendős leányzó az ifjúságiak között ezúttal a második helyen végzett King’s Boy nevű lovával, a vigaszágon Olga nyergében már nem talált legyőzőre. — A rövid múltra visszatekintő utánpótlás magyar bajnokság szerkezete természetesen újszerű — adott összegzést a rendezvényről dr. Bu- mcs Balázs szövetségi kapitány. - A szakág fejlődése érdekében a 10-12 éves korosztályban tö- .megesíteni szeretnénk, fentebb pedig a minődűlők: 1. Kovács Henri Aleksi (Morris LK) Sunday Morning ni., 2. Bandi Barbara (Top-Milk Kft.) Betyár ni., 3. Horváth Dóra (Mecseki LSC) Rodeo ni. Gyermekek: 1. Szabó Gábor (Díjugratók és Fogathajtók) Kassandra ni. (az Uj Néplap különdíjasa), 2. Bényei Bettina (Equidom LK) Rusty ni., 3. Orbán Donna (Csinos Farm) Dömötör ni., ...8. Muhari Csilla (Szolnoki LK) Twist ni. MÉSZÁROS GÉZA Válogatottunk újabb parádéja VÍZILABDA, VlLÁGLIGA-DÖNTŐ Magyarország—Olaszország 13-8 (2-2, 5-2,4-2,2-2) A magyar góldobók: Varga T„ Biros, Kásás 3-3, Kiss G., Madaras, Vári, Molnár 1-1 A vb-aranyérem kiharcolói az Eisenhower Park uszodájában rendezett Világliga-fináléban úgy kezdtek, hogy minél előbb rádöbbentsék az ellenfelet; az eredmény most sem lehet más, mint a katalán fővárosban, a világbajnoki döntőben volt. Vagyis magyar góllal indult a csata, Varga Tamás ejtésével lett 1-0. Ange- lini egyenlített, de az amúgy így az első 9 perc 2-2-vel zárult. A mérkőzés forgatókönyve a második játékrész elején sem változott: a szilaj erejű Varga T. mesterhármas-tulajdonossá lépett elő, az olaszok viszont újfent egalizáltak, 3-3. Kásás Tamás labdaszerzése nyomán a változatosság kedvéért már Kiss Gergely révén, de megint a magyar csapat vezetett. Az ellenfél sem maradt rest, a balkezes bombázó Rath bevette Szécsi kapuját, ám szerencsére az alaphelyzet mit sem módosult, merthogy új fent magyar gól volt a válasz: ezúttal Kásás volt eredményes, ráadásul kétszer is egymás online-tudósítása szerint -, a házigazdák elleni elődöntőhöz hasonlóan ismét kitűnő hangulatot varázsoltak a medencepartra. A Világliga szabályainak megfelelően a második és harmadik kilenc perc közé beiktatott tízperces szünetre tehát háromgólos előny birtokában vonulhattak el a Kemény-legények. A folytatásban is gyorsan potyogtak a gólok, s ami a lényeg: a hálózörgető vetélkedésben sem maradtak alul Kásásék, olyannyira nem, hogy 10-6-ra elhúztak a két ízben is eredményes Biros Péter, valamint a két Biros-találat közben „beköszöA szolnoki nevelésű Varga Tamás (labdával) mesterhármassal nyitott a fináléban FOTÓ: EUROPRESS/EPA alapvetően védő feladatokat ellátó Vasas-pólós másodjára is csatárerényeket csillogtatva, 2-1-re alakította az állást. A sajátos vízi- labdás szimmetria jegyében azonban Angelini is duplázott, után, Madaras Norbert villanását követően pedig már 7-4-es állást ünnepelhettek az amerikai magyarság meccsre kilátogató képviselői, akik voltak vagy 1300-an — a vizipolo.hu internetes újság nő” Vári Attila jóvoltából. Az utolsó szünet előtt Biros belőtte a harmadik gólját is, 11-6. Valóságos örömjátékká lényegük át a befejező negyed, különösen azt követően, hogy Kásás úgy döntött, felzárkózik a triplázók közé. A12-6 demoralizáíta az olaszokat, Molnár Tamás 13-6-ot jelentő centergólja pedig egyenesen sokkolhatta őket, hiszen ezen a szinten ekkora különbség csak nagyon ritkán fordul elő vízilabdameccsen. Két olasz gól ugyan még érkezett a finisben, ez azonban csak a végeredmény kozmetikázására volt elegendő, a kiütéses vereség elkerülésére nem. Végül is 13-8-ra diadalmaskodott, és ezzel az idei Európa-bajnoki bronzérem és világbajnoki cím megszerzése után a magyar férfi vízilabda-válogatott Világli- ga-győztes is lett! Bónuszként a mieinknek 100 000 USA-dollár üti a markát. A3, helyért az Egyesült Államok válogatottja 12-9-re verte Szerbia-Montenegró gárdáját. Tesztelték a kosárbírókat Nemcsak a csapatok, illetve a játékosok készülnek az elkövetkező évadra, hanem a sípmesterek is. A napokban Szolnokon a Tiszaligetben tartották az NB I-ben működő kosárlabda-játékvezetők teszteléssel egybekötött továbbképzőjét. A táborban tanultakról legközelebb majd a bajnoki meccseken adnak tanúbizonyságot a bírók archív fotó Az eseményen 72 bíró vett részt, ők adtak számot fizikai és szellemi felkészültségükből. A háromnapos kurzus történéseiről Toók Ferencet, a játékvezetői bizottság elnökét kérdeztük.- A továbbképzés fő tematikája az október 1-jén életbe lépő, új szabályokról szólt — kaptunk tájékoztatást. — Érintettük a 24 másodperces szabálú, a váltakozó labdabirtoklást ' és az időkérésről szóló változásokat. Bár még nincs időpontja, de elképzelhető, hogy a jövőben akár a három játékvezető is működhet a mérkőzéseken, ennek technikájáról szóltunk, melyet elméletben és gyakorlatban is „átrágtak” az érintettek, Az elnök a továbbiakban elmondta, hogy a résztvevőknek mind az elméleti, mind a fizikai teszt jól sikerült. Elméletben 25 kérdést kellett megoldani, szép eredménynek számít, hogy mindannyian 80 százalék felett teljesítettek. A fizikai tesztet a FIBA előírásai szerint hajtották végre az érdekeltek, és mindössze három játékvezető szorul majd pótvizsgára. Jó hír, hogy a Jász-Nagykun-Szolnok megyei bírók közül Balogh László, Csősz Tamás, Farkas János, Gál János és Kékesi István megfelelt az országos felmérőn, így továbbra is legmagasabb osztályban működhetnek. A továbbképzésen szó esett még az ellenőrzések rendszerességéről, valamint beszélgettek a férfi és a női liga elnökével az elmúlt szezon tapasztalatairól, illetve az elkövetkező bajnokság lebonyolításáról. Végül, de nem utolsósorban 17 játékvezetőt - közöttük a szolnoki Bernáth Andrást is - búcsúztattak el, akik koruknál fogva befejezték a sípmesterséget. Végezetül Toók Ferenc köszönetét mondott a vendéglátóknak, hiszen profi körülmények között dolgozhattak há- rom napon keresztül Szolnokon.__________________vécsé Torna-vb Gál Róbert és más senki Kizárólag Gál Róbertét lehet dicsérni az anaheimi olimpiai kvalifikációs tornász-világbajnokságon szereplő magyarok közül. És nem csak azért, mert egyedül ő szerzett athéni öt- karikás indulási jogot, hanem azért is, mert minden idők leg- ui erősebb mezőnyű versenyén két szeren is bekerült a nyolcas döntőbe: ugrásban az előkelő negyedik helyen végzett, s talajon hetedik lett. Ez is bizonyíték, hogy fejlődése töretlen.- Nagyon elégedett vagyok a negyedik hellyel még akkor - is, ha az utolsó két versenyző gyakorlata előtt még a máso- r dik voltam, hiszen Dragulescu és Li jobb nálam - mondta Gál a döntő után. - Szerintem az első kísérletemet lepontozták, egy tizeddel többet kellett volna kapnom. Az egész vi- " lágbajnokságon nyújtott teljesítményre nem lehet panasz, olimpiai kvótát szereztem, két szeren döntős voltam, s van >■* egy negyedik helyezésem. Ami miatt mégis hiányérzetem van, az a csapat szereplése. Sokkal-sokkal boldogabb lennék, ha a válogatott a legjobb 12 között végzett volna, s teljes létszámban ott lehetne az athéni olimpián. A többiek hol kevesebbet, hol többet rontottak, s ennek eredménye, hogy a magyar tornasport története leggyengébb kvalifikációján van túl. Csapatban a férfiak 21., a nők 24. helyen zártak, így messze elmaradtak a várakozástól. Előbbiek a legjobb 12, utóbbiak a 13-18 közé szerettek volna bejutni. Ennek nyomán egyik válogatott sem szerzett olimpiai kvótát, s Gál magának váltotta meg az athéni repülőjegyet. Ennek hozománya, hogy a sydneyi olimpián gyűrűn aranyér- - mes Csollány Szilveszter biztosan nem szerepelhet a görög fővárosban, s ezért bejelentette visszavonulását. Az is bősz- ' szántó volt, hogy Szarka Krisztina csupán 275 ezredponttal maradt le az ötkarikás játékokról. A vb amúgy egészen a zárónapig a rendező amerikaiakról ’ szólt: eddigi legjobbjukat nyújtva öt aranyat gyűjtöttek, de 1 aztán a kínaiak előztek, s ők végeztek az éremtáblázat élén. Az Arrowhead Pond Arénát a viadal kilenc napja alatt összesen 85 872 fizető néző kereste fel. ■