Új Néplap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-25 / 197. szám

EletMód Sport 4 Kapitulált a hazai védelem * P C R T Baumgartner bemutatkozott Sporttörténeti pillanat: 2003. augusztus 24., 14 óra, Hunga- roring. Magyar pilóta a For- ma-l-es autós világbajnokság közel fél évszázados fennállá­sa során először várhatta a startvonal mögött a rajt pilla­natát. A 22 esztendős Baum­gartner Zsolt a Jordan-Ford volánjánál ülve a 19. helyről vághatott a hetvenkörös táv­nak. Újoncként már az első másodpercben nehéz feladat megoldása várt rá, hiszen a rajt pillanatában lefulladt a közvetlenül előtte álló Da Marta Toyotája, így nem volt elég, hogy tövig nyomja a gázt, ráadásul még ki is kellett kerülnie a beragadt vetélytár- sat. Rutinos pilótákat idéző módon azonban remekül ol­dotta meg a feladatot, s mivel Ralf Schumacher megpördült az első kanyarban, azonnal lé­pett is előre a sorrendben. Az újonc Baumgartner Zsoltnak más célja nem lehetett, mint­hogy minél tovább pályán tart­sa az idén sokat betegeskedő Jordánt. Miután csapattársa, Fiscihella a 30. körben motor­hiba miatt a futam feladására kényszerült, előre vetítette ár­nyékát, nehéz pillanatok vár­nak rá. Nos az első magyar Forma-l-es pilóta a táv felé­nél a tizenharmadik helyen(!) autózott, mikor a Jordan haj­tóműve megadta magát. Baumgartner Zsoltnak megadatott az, ami a fiatalon elhunyt, hasonlóan tehetsé­ges Kesjár Csabának nem. Míg elődje annak idején csak bemutató kört futhatott a Hungaroringen, addig a Jor­dan tesztpilótája beírta nevét a Forma-1 történelemköny­vébe. Amint pedig azt a tévé­nézők milliói szerte a világ­ban láthatták, Eddie Jordan csapatfőnök elégedett volt a magyar fiú produkciójával, azaz remélhetően lesz folyta­tása Baumgartner Forma-l- es pályafutásának. GÉLÉI Forma—1, XVIII. Magyar Nagydíj Alonso első futamgyőzelme Fernando Alonso rajt-cél győzelmet aratott Mogyoródon fotó: europress/epa Rajt: nem történt baleset, pedig a ver­senyzők kemény csatákat vívtak. Az élről induló Alonso megőrizte pozíció­ját, a német Ralf Schumacher (Wil- liams-BMW) azon­ban a második hely­ről visszacsúszott, majd meg is pör- dült, s a mezőny vé­géről, a 18. pozíció­ból folytatta a futa­mot. Baumgartner Zsolt (Jordan-Ford) a 19. helyről indult, s noha rövid ideig 16. volt, a második körre visszakerült eredeti helyére. 5. kör: a For­ma-1 első magyar pilótája megelőzte a dán Nicolas Kie- sát (Minardi-Cosworth), miközben Alonso már több, mint 10 mp-cel vezetett a második helyezett ausztrál Mark Webber (Jaguar-Cos- worth) és a harmadik Räikkönen előtt. Mögöt­tük az olasz Jamo Trulli (Renault), a brazil Rubens Barrichello (Ferrari), a skót David Coulthard (McLaren-Mercedes) és Montoya következett. 11. kör: a Renault spanyol titánja elképesztő tempóban száguldott, körről-körre gyorsabb volt, s már 20 mp-es előnnyel haladt az élen. 14. kör: az exvilágbajnok kanadai Jacques Vil- leneuve (BAR-Honda) autója a boxutca elején megállt, a szerelők tolták be a kerékcseréhez, de nem tudta folytatni a futamot. 19. kör: Barrichello autójának bal hátsó kere­ke leszakadt, s az irányíthatatlanná vált Ferrari a gumifalnak csapódott. A Hungaroringen tavaly győztes brazil versenyző természetesen nem folytatta a futamot. 35. kör: Baumgartner Zsolt számára motorhi­ba miatt befejeződött a Magyar Nagydíj. A 22 61. kör: Alonso lekörözte az ötszörös világbaj­nok M. Schumachert 62. kör: Montoya hibázott, megpördült, de nem veszítette el a harmadik helyet. Cél: a legjobb nyolc sorrendje: 1. Fernando Alonso (spanyol, Renault) 1:39:01.460 ó (185,810 km/óra átlagsebesség), 2. Kimi Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes) 16.768 mp. hátrány, 3. Juan Pablo Montoya (kolumbiai, Williams-BMW) 34.537 mp. h., 4. R. Schumacher (német, Wil­liams-BMW) 35.620 mp. h., 5. Coulthard (skót, McLaren-Mercedes) 56.535 mp. h„ 6. Webber (ausztrál, Jaguar-Cosworth) 1:12.643 p. h., 7. Trulli (olasz, Renault) 1 kör h., 8. M. Schuma­cher (német, Ferrari) 1 kör h. A vb állása a 13. futam után: pilóták: 1. M. Schumacher 72 pont, 2. Montoya 71, 3. Räikkö­nen 70, 4. R. Schumacher 58, 5. Alonso 54, 6. Barrichello 49, 7. Coulthard 45, 8. Trulli 24. Konstruktőrök: 1. Williams-BMW 129 pont, 2. Ferrari 121 pont, 3. McLaren-Mercedes 115,4. Re­nault 78. ■ Megismétlődik a vb-döntő Magyarország férfi vízilab­da-válogatottja bejutott a Vi­lágliga New York-i hatcsapa­tos döntőjének fináléjába, ahol — akárcsak a barcelo­nai vébén — Olaszország lesz az ellenfele a 100 ezer USA-dollárt is érő első he­lyért. Magyarország— Egyesült Államok 6-5 (3-1,2-0, 0-1,1-3) A magyar góldobók: Kiss G. 2, Vári, Varga Zs., Biros, Kásás 1-1 Az olimpiai bajnoki címvédő, s júliusban Barcelonában világbaj­nokságot nyert magyar együttes a vb-t követő budapesti selejtező- csoport megnyerésével a Világliga befejező fázisát rögtön a legjobb négy között kezdhette, míg a házi­gazdák válogatottjának első lépés­ként, pénteken nyerniük kellett a friss világbajnoki negyedik görö­gök ellen. Az Eisenhower Park né­miképp „lejtő” uszodájában a szakvezetőként a jugoszlávokkal, majd az olaszokkal is olimpiát nyerő Ratko Rudic irányította, s a délszláv pólóból kevésbé a techni­kát, mint inkább az olykor durva­ságba hajló kőkemény játékstílust átvevő amerikaiak el is páholták a hellén gárdát, ugyanez azonban nem sikerült a magyarokkal szem­ben. Két percnyi játékot követően jutott előnyhöz a Kemény Dénes Kiss Gergely (balról) két gólt vágott a házigazdák hálójába dirigálta csapat, s bár a vendéglá­tók egyenlítettek, Kiss Gergely és Vári Attila után a szintén eredmé­nyes Varga Zsolt találatával — de­rült ki a vizipolo.hu online­tudósításából - már 3-1-re mó­dosult a magyar vezetés, s ez is maradt az eredményjelzőn az el­ső - a Világligában nem 7, hanem 9 perces - negyed után. A folyta­tásban a duplázóvá előlépő Kiss révén lett 4-1, Biros Péter ember­előnyből elért góljával pedig a mérkőz és félidejére igazán megnyugtatóra hízott a különb­ség (5-1). A tízperces nagyszünetet köve­tő harmadik játékrészben ki-ki- máradoztak a helyzetek itt is, ott is, mígnem az amerikaiak részé­ről az Európában, Horvátország­ban légióskodó Bailey bevette Szécsi kapuját, 5-2-re módosítva a meccsstatisztikát. Közelebb nyo­mulniuk azonban nem sikerült, így háromgólos fórral várhatta a Kemény-csapat a befejező negye­det. Amelyben előbb a házigazdák éltek az emberelőny kínálta esély- lyel (5-3), majd hasonló, 6 az 5 ember elleni szituáció végén Ká­sás Tamás alakította 6-3-ra az ál­lást. Bő négy perccel a vége előtt Azevedo ejtése sajnos, célt ért, majd a hajrában előnyből a vete­rán Wigo is betalált (6-5), aztán amikor még 3 másodperc volt visz- sza, Rudic időt kért, ám mielőtt a kint élő magyarok szép számú és lelkesen szurkoló serege igazán komolyan aggódni kezdhetett vol­na, befejeződött a vízi csata: nyert, s ezzel a Világliga első helyéért szállhat vízbe a magyar válogatott! A mieink ellenfele az olasz váloga­tott, lesz, amely az elődöntőben 4- 3-ra verte a szerbeket. 10-11. oldal Szolgáltatás Rejtvény — Horoszkóp — Rádió- és tévéműsor 13. oldal Vitorlázás Kata-nap a Tisza-tónál Szombaton vitorlások lep­ték el a Tisza-tavat, ugyanis az abádszalóki Attila-öböl- ben rendezték a Kékszalag­versenyt, immár harmadik alkalommal. A nagy érdeklődéssel várt esemé­nyen tizenkilenc legénység tette vízre hajóját, a megméretést négy osztályban bonyolították le. Kellemes időben, ideális szélben a Kata nevű Scholtz 22-es Racing típusú vitorlás tavalyi sikerét megismételve az idén is meg­nyerte a viadalt, amelyben a kor­mányt Lengyel György kezelte, a legénység pedig Buczkó Tünde, Báli István és ifj. Báli István ösz- szetételben állt fel. A második helyen az Oszt-ma nevű Áros- Csillag hajó végzett, melynek kormányosa az osztrák Turn Hoffer Oswald volt , az egysze­mélyes legénység pedig dr. Koós Györgyből állt. A harmadik he­lyen az Avalon cirkáló futott be, melyet az egykori kiváló röplab- dás, Balogh János kormányzott, a legénységet pedig a Nagy Ákos- Zsilák Pál duó alkotta. VÉCSÉ Evezés, vb Reményfutamban a Pető—Haller duó Felemásan rajtoltak a ma­gyarok a vasárnap megkez­dődött milánói, olimpiai kvalifikációs evezős világ- bajnokságon: egyedüliként az ötkarikás játékok műso­rán nem szereplő könnyű­súlyú egypárban induló Dé­nes Csaba biztosította a he­lyét egyenes ágon a közép­futamban, a többi négy egy­ség reményfutamra kény­szerül. Az idén összetett Világkupa­győztes Dénes remekül verseny­zett, éremesélyeshez méltóan már a táv elején az élre került, és végig vezetve, több mint 12 mp- es előnnyel utasította maga mögé a riválisait. A kétpárban kétszeres világ­bajnok Haller Ákos, Pető Tibor duó - amelynek felkészülését sorozatos sérülések hátráltatták - a várakozásoknak megfelelően ezúttal nem volt harcban a biztos továbbjutást érő első helyért, a futamgyőztes francia Sebastian Vieilledent, Adrien Hardy páros mögött több mint 10 mp-es hát­ránnyal másodikként ért célba. Hallerék a keddi reményfutam­ban javíthatnak, s kerülhetnek közelebb a hőn áhított olimpiai kvótához, amelyet az első 11 ha­jó szerez meg. Az egypárban versenyző Barz Gitta - aki a vb előtt szintén ki­sebb sérüléssel bajlódott - kife­jezetten jó teljesítményt nyújtott, Kónya Álíz (könnyűsúlyú egy- pár) pedig hozta a tőle elvárha­tót, előbbi a 3., utóbbi a 4. lett, így mindketten a reményfutam­ban folytatják szereplésüket. Hozzájuk hasonlóan szintén nem jutott tovább egyenes ágon a Verőd Lídia, Székely Viktória két- pár, amely 5. helyével egyértel­műen csalódást okozott, hiszen nem titkoltan döntőbe várják őket a magyar csapat irányítói. A vb hétfői versenynapján újabb négy magyar hajó mutat­kozik be, a Vajas Balázs, Kokas Gergely, Kónya Gábor és Bencsik Gábor alkotta négypár, a Hiding Zsolt, Varga Tamás, illetve Stift Edit, Remsei Mónika könnyűsú­lyú kétpár, valamint a Ritka Ger­gely, Szabad Péter könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes. Atlétika, vb Annus és Fazekas a fináléban A szombati nyitónapon An­nus Adrián bejutott a kala­pácsvetés döntőjébe, míg Varga Judit biztosan került a 800 méter középdöntőjé­be. Ugyanakkor a rúdugró Szabó Zsuzsa, a 400 m-es síkfutó Szeglet Zsolt, a súly­lökő Biber Zsolt, valamint a kalapácsvető Botfa Péter el­búcsúzott a párizsi atlétikai világbajnokság további küz­delmeitől. A vb első aranyérmét az ecuado­ri Jefferson Perez nyerte a 20 km- es férfi gyaloglásban, 1:17:21 órás ideje a világ eddigi legjobb teljesítménye. Az egyelőre még bizonytalan, hogy az első hely- lyel járó 60 ezer dollár mellett a világcsúcsért beígért 100 ezret is megkapja-e, ugyanis a nemzet­közi szövetség (IAAF) álláspont­ja szerint ebben a szakágban csak január 1-jétől tartanak majd számon hivatalos világre­kordot. Vasárnap Fazekas Róbert hato­dik helyen bejutott a diszkoszve­tés keddi döntőjébe a párizsi atlé­tikai világbajnokságon, ugyanez nem sikerült Kővágó Zoltánnak és Máté Gábornak. Amint várható volt, az Európa- bajnok Fazekas 64,44 méteres eredménye - bár a 64,50-es szint alatt maradt - elégnek bizonyult a fináléhoz. A legjobb 12 közé kerülés elvárható volt Kővágóval és Mátéval szemben is, azonban mindketten jócskán elmaradtak idei legjobbjuktól (66,03 illetve 65,05 m). A 2001-ben Ú23-as Eb­aranyérmes és az idei világrang­listán kilencedik Kővágó csak 61,31-ig jutott, az 1998-as junior vb-bronzérmes Máté három ér­vénytelen kísérlettel búcsúzott... Pedig amint utólag kiderült, még egy szerénynek mondható 62,46 méteres eredmény is döntőt ért. A szintet a második csoportból csak az olimpiai bajnok litván Virgilijus Alekna és a címvédő német Lars Riedel teljesítette. A diszkoszvetés keddi döntő­jének résztvevői: Fazekas Róbert, Vaszilij Kaptyuh (fehérorosz), Frantz Kruger (dél-afrikai), Mi­chael Möllenbeck (német), Virgi­lijus Alekna (litván), Lars Riedel (német), Alekszandr Tammert (észt), Carl Brown (amerikai), Leonyid Serevko (fehérorosz), Dmitrij Sevcsenko (orosz), Jason Tunks (kanadai) és Mario Pestano (spanyol). ■ Az első helyről induló spanyol Fernando Alonso nyerte a XVIII. Forma—1-es Magyar Nagydíjat a finn Kimi Ráikkönen és a kolumbiai Juan Pablo Montoya előtt. A Renault pilótája először diadalmaskodott az autósport elitkategóriájában. éves pilóta autója közvetlenül a boxutca előtt állt meg, amikor a 14. helyen haladt. 44. kör: a legjobb nyolc sorrendje: Alonso, Ráikkönen, Montoya, Webber, R. Schumacher, Coulthard, Trulli, M. Schumacher. 47. kör: R. Schumacher Webbert, míg Trulli Coulthardot előzte meg, a közvetlen élcsoport ál­lása viszont nem módosult.

Next

/
Thumbnails
Contents