Új Néplap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-18 / 192. szám
I 2003. Augusztus 18., hétfő 7. OLDAL N Y A U N K Magyarország íztérképe Ha az ember útnak indul, és külhonba utazik, bizony szívesen megkóstolja az ottani specialitásokat, nemzeti étkeket. Akkor van igazából ott, ha úgy eszik, ahogy a helybeliek. Olaszoknál tésztát, hollandoknál sajtot, a franciáknál pedig... ott bármit. Nem véletlen, hogy épp nekik, pontosabban a francia Kulináris Művészetek Nemzeti Tanácsának jutott eszébe, hogy összeállítsa Európa tájjellegű és hagyományos étkeinek gyűjteményét. A Hagyományok, ízek, régiók elnevezésű programban Magyarország is helyet kapott. A tudományos főkóstolók elkészítették hazánk íztérképét, és feltüntették, hogy melyik vidékünkön milyen ízvilág az uralkodó. Alföld A francia főkóstolók leggazdagabbnak a Dél-Alföld ízeit találták, bár itt inkább a fűszeres és az édes ízek uralkodnak. Jelentős szerepet játszhat ebben a szegedi és a kalocsai fűszerpaprika, amiből évente 30 dekát használnak az itt élők. Makónak és környékének köszönhető, hogy sok hagymát használnak. Igen kedvelik errefelé a különféle fűszeres húsféléket, szalámit (szegedi), kolbászt (csabai, gyulai) is. Szeretik a kajszi- és sárgabarackot, híres az ebből készülő lekvár, valamint pálinka is. Közép-Magyarország Hazánk középső felén - és természetesen Budapesten - az édeset kedvelik leginkább. A híres fővárosi sütemények nagy szerepet játszhatnak ebben, mint például a dobostorta, a somlói galuska, a konyakos meggy, a különféle marcipánok, vagy akár a rétesfélék. Észak felé haladva a sós és sa- vanykás ízek uralkodnak inkább, mint például a gomolyasajt. De még a szilvából főzött lekvárba sem tesznek cukrot, és ez a fajta, sokáig eltartó, sűrű szilvalekvár egyedülálló a világon. Dunántúl A Nyugat-Dunántúlon is inkább a sós ízeket kedvelik. Sajtokat, ízesített húsokat (kenőmájas, kolbászfélék, vagy a sváb recept szerint készülő paprikás stifolder). Dél felé inkább az édesebb ízeket szeretik, mint például a különféle mézeket, köztük a csak itt található szelídgesztenyemézet. Az ország legmediterránabb vidékén kedvelik leginkább a Magyarországon kívül alig fellelhető tejfölt. És az összkép ? Magyarország: jó ízű. Legalábbis a franciák szerint. És ez már nem akármi. Mostantól így szerepel hazánk az európai ízmutatóban. De ismerjük-e mi, magyarok ebből a szempontból is hazánkat? Ha időnk, kedvünk engedi: kóstoljuk végig a magyar konyhát mi, belföldiek is. Ha tehetjük: induljunk utazásra az ízek világába! Utazás - meglepetések nélkül A nyár a társasutazások szezonja. Hogy az olcsónak vélt szervezett üdülés helyett ne bosszúságuk és káruk legyen, érdemes megfogadni néhány jó tanácsot! Az utazás, de még jobb, ha már az előleg befizetése előtt alaposan tájékozódunk a kínált utazásról, valamennyi írásos tájékoztatót végigolvasva! Ne szégyelljünk kérdezni sem! Sokan azt sem tudják, hogy melyik utazási iroda „termékére” fizettek be. Hiszen az irodák nagy része nem a saját útjait, hanem a nagyobb irodákét árusítja. Tisztázzuk, melyik utazási iroda utaztat ténylegesen minket, mi a nyilvántartási száma (illetve az esetleg közvetítő utazásszervező nyilvántartási száma is), telefonszáma, címe. A társasát befizetése és a szerződés aláírása előtt tisztázzuk pontosan mindazt, ami számunkra fontos! Ilyen az úti cél, az útvonal, az indulás helye és ideje, az útközbeni megállásokra vonatkozó információk, de például az is, hogy mit jelent a „luxusbusz”, milyen súlyúak lehetnek különdíj fizetése nélkül a csomagjaink, mi történik, ha véletlenül lekésünk egy csatlakozást, netán elromlik a buszunk. Pontosan tisztázzuk, hogy mit jelent „a háromcsillagos szálloda a tengerparton televíziós szobákkal”. Mert sokkal jobb, ha még indulás előtt kiderül, hogy valójában 40 perc gyaloglásra van a tengertől egy forgalmas országút és egy diszkó mellett, a tévé pedig fizetős. Tudakoljuk meg, hogy a mi szállásunk olyan lesz-e, mint az utazási katalógusban található gyönyörű fotón lévő szálloda. Ne vegyünk zsákbamacskát, a magára valamit is adó utazási irodának nemcsak a katalógusban szereplő szálláshelyről van fotója, hanem azokról a szállodákról, apartmanokról is, amelyeket árul. Tudjuk meg, lesznek-e szükséges vagy éppen kötelező, de az utazási díjban nem szereplő egyéb kiadásaink. Mennyibe kerül például a reptéri illeték, a fakultatív program, a múzeumi belépő, a klub és a strand használata, az ágynemű bérlése, az apartman takarítása? Saját érdekünkben derítsük fel a helyi sajátosságokat: például vízum és oltások, éghajlat, étkezési szokások és az ivóvíz tisztasága, nemzeti ünnepek, Magyarországon kiadott bankkártyák elfogadása. Utazás közbeni lényeges panaszainkat azonnal dokumentáljuk, fotózzuk, írjuk le, írassuk alá az idegenvezetővel, utastársainkkal, tegyük el a bizonyító számlákat. Reklamációnknál ez döntő lehet, akár az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesülethez, akár a fogyasztóvédelmi felügyelőségekhez vagy a békéltető testületekhez fordulunk utóbb. Az útlemondásokat is szabályozza egy kormányrendelet. Eszerint egyáltalán nem mindegy, hogy az utas mondja-e le az utat vagy az iroda, s hogy mennyivel az indulás előtt. Akiknek az irodák jogtalanul kevés pénzt fizetnek vissza lemondáskor, azok sorra nyerik meg a pereket... ■ Aki egyszer kipróbálja... Aki egyszer kipróbálja a szolnoki minigolf- klub betonpályáit, minden bizonnyal megfertőződik ezzel a sporttal. Hiszen a golf szabadidős tevékenységként éppoly nagyszerű, mint komoly sportként űzve. | A Szana Antal úti pálya több éve megkapta már a nemzetközi minősítést, igazán ideális körül- , ményeket biztosít tehát a golf szerelmeseinek. I Azok számára, akik csak most ismerkednek a < minigolffal, évente kétszer nyílt napokat tartanak - tudtuk meg dr. Bede Jánostól, a klub elnö- j kétől. Idén az első ilyen még tavasszal volt, szeptemberben pedig újra várják azokat, akik szeretnék kipróbálni ezt a sportot. Persze a teljesen amatőrök mellett egyre többen vannak, akik versenyszerűen minigolfozMini Golf Klub Szolnok, Dr. Szana Antal u. Telefon: 56/414-949 Nyitva tartás: hétköznap 16-21 óra szombat-vasárnap: 14-21 óra (rendezvény esetén igény szerint) nak. Az utóbbi két-három évben a szolnokiak egyre nagyobb sikereket érnek el, csapatuk a legeredményesebbek közé tartozik országos szinten. A válogatott gerincét is ők adják, az ifjúsági csapat hat tagjából négyen, a héttagú felnőttválogatottból pedig hárman szolnokiak. A minigolfklub azonban családi, baráti vagy akár céges rendezvényekhez is ideális körülményeket biztosít, igény szerint akár éjszakába nyúló programmal, szabadtéri sütéssel-főzéssel. |PR) Ami fontos: úti patika A nyár sok család életében a hazai vagy külföldi tájakra tett utazást is jelenti. Amikor azonban felkerekedik az egész család, nagyon fontos, hogy a nélkülözhetetlen gyógyszerekből álló csomag is bekerüljön a fürdőruha mellé. Hurrá, nyaralunk! A szabadság és nyaralás boldogságát azonban a kis apró kellemetlenségek - gyermekek hőemelkedése vagy gyomorpanaszok - könnyen elronthatják. Egyre gyakrabban utazunk külföldre vagy pihenünk mondjuk egy vadregényes helyen. Az elővigyázatosság soha sem árt, ezért egy kis úti patikát is magunkkal vihetünk. Nyilván, nem kell egy teljes gyógyszertárat magunkkal vinni. Ha például külföldre, egy relatív civilizált országba utazunk, akkor a nemzetközi gyógyszercégek jóvoltából a nálunk vény nélkül kapható gyógyszerek ott is megvásárolhatóak. Ha viszont egy egzotikusabb országba mennénk, akkor egy fájdalom- és lázcsillapítót, hányinger és gyomorrontás, megfázás elleni gyógyszert, esetleg hashajtót is becsomagolhatunk. Az idegen kultúra idegen konyhát is jelent — a gyomor panaszait pedig nem árt minél hamarabb kezelni. És főleg olyan gyógyszerekkel, amit szervezetünk már ismer. A folyóparti vagy hegyvidéki sátortáborozásra jobban fel kell készülni. Ilyenkor két-három család is összetársul, ezért érdemes az úti patikát is szétosztani. Gyermekeink sokat ugrálnak, rohangálnak, ezért a gyógyszereken kívül kötszert, sebtisztítót érdemes betenni. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy minden autó alapfelszereléséhez tartozik az elsősegélynyújtó doboz: ha mostanáig nélküle furikáztunk, ez egy kiváló ok megvásárlására. ■ Mielőtt nyaralni indul... Ha úgy dönt, itt hagy csapot- papot, és útra kel, ne bízza magát a véletlenre. A legkellemesebb utazást is elronthatják váratlan meglepetések. Fogadja meg tippjeinket! Változatosság. Ne utazzon mindig ugyanoda. A világ hatalmas, telis-teli van szebbnél szebb üdülőhelyekkel! Okmányok. Időben ellenőrizze, érvényes-e az útlevele. Nézzen utána, kell-e vízum oda, ahová készül. Helyettes. Gondoljon arra, hogy távollétében is legyen, aki megöntözi a virágait, megeteti a macskát, kiüríti a levelesládát. Gyógyszerek. Legyen Önnél minden olyan gyógyszer, amire az utazás alatt szüksége lehet. Ha trópusi tájra készül, érdeklődjön a szükséges oltásokról. Pénzváltás. Ha olyan helyre utazik, ahol a hivatalos fizetőeszköz nem konvertibilis, inkább eurót vagy dollárt vigyen magával. Az ott érvényes pénzből csak annyit váltson, amennyit fel is fog használni. Fontos dolgok. A legszükségesebb dolgokat a fogkefétől a gyógyszerekig tartsa magánál a kézipoggyászában. Nem árt felkészülni arra is, hogy bőröndjei Málta helyett esetleg Mallorcán landolnak. Időeltolódás. Ha teheti, néhány nappal az utazás előtt állítsa át az óráját az úti célnak megfelelő időzónára, s próbáljon meg aszerint kelni és feküdni. így könnyebb hozzászokni az időeltolódáshoz. Alkalmazkodás. Tartsa tiszteletben az adott ország kultúráját, szokásait. Ügyeljen a megfelelő ruházkodásra, ha templomokat, kegyhelyeket keres fel. Vigyázat: egyes országokban tilos lefényképezni a rendőrség embereit, általában az egyenruhát viselőket, templomok és híres műemlékek belsejét. Kézjelek. Idegen kultúrában ne nagyon mutogasson! Megszokott kézjeleink ugyanis félreértésekre adhatnak okot. A Közel- Keleten például a feltartott hüvelykujj kifejezetten obszcén jelzés. Borravaló. Érdeklődjön, hol mennyi borravalót szokás adni, és saját érdekében tartsa is magát ahhoz. A túl kevés, de a túl sok borravaló is kellemetlenséget okozhat. Bizonyos kultúrákban egyszerűen muszáj alkudni. Aki meg sem próbálja, nem is veszik komolyan. ________■ SZ ABADIDŐKÖZPONT - Holt-Tisza-part - Szolnok, Katalin út A város hangulatos pihenő- és üdülőterülete a Holt-Tisza-part. Ajánljuk csoportoknak és egyéneknek a kellemes, nyugodt szórakozáshoz, sportoláshoz minden feltételt biztosító 10.000 m2-en fekvő szabadidőközpontunkat.- Tenisz-, asztalitenisz- és tekepályák, sportpályák • szabad tűzön való sütési-főzési lehetőség. Megközelítés: a Szolnokról Debrecen irányába kivezető 4-es (E 15-ös) útvonalon. Csoportos rendezvény esetén érdeklődni az 56/422-502 telefonszámon lehet. VÁRJUK RÉGI ÉS ÚJ VENDÉGEINKET! Fesztiválról fesztiválra VIRÁGKARNEVÁL. Az idei debreceni virágkarnevál csaknem egy hétig tart. Ma este kilenctől operettgála lesz a nagyszínpadon, holnap a gyermek- és komolyzenei programok valamint a délutáni népzenei előadások után este kilenctől a világhírű kubai Habana Son Club ad zenés-táncos műsort. Augusztus 20-án virágkamevál. A menet 8 órakor indul a Petőfi térről. 8 órakor a Bem téren ünnepélyesen felvonják az országzászlót. 9 órától élő műsor a Nagyerdei Stadionban, ahová 10-kor érkezik meg a karneváli menet. 14 órakor virágkocsi-be- mutató a Nagyerdei Stadionban. Az országzászló ünnepélyes levonása 18 órakor lesz, este nyolctól pedig az esti karneváli menet a Piac utcán vonul fel. 21 óra 30 perckor tűzijáték, majd utcabál az Abrakazabrával. VÍZI KARNEVÁL. Augusztus 20-án rendezik meg Szolnokon az I. tiszai vízi karnevált a Tisza Szálló előtti folyószakaszon. A rendezvénysorozat 9 órakor a Szent István-napi kézművesvásárral és -bemutatóval kezdődik. 11 órától hajózni lehet a Tiszán, és megtekinthető a Szent István hajóskiállítás, melyen különleges vízi eszközöket láthatnak. 14 óra 30 perckor kezdődik a kézzel hajtott vízi eszközök versenye, majd 15 óra 40 perctől a vízi járművek karneváli felvonulása. Ennek során több száz fős vízi, karneváli esküvőt jelenítenek meg a szervezők. Ezzel egy időben a levegő virtuóza, Besenyei Péter műrepülő-vi- lágbajnok tart légi bemutatót. A délután folyamán emellett lesz még vízisíshow, gyorsulási motorcsónakverseny, jetski-bemutató, este nyolctól pedig a hajósok karneváli felvonulása motoros járművekkel. 21 órakor kezdődik a tűzijáték, a rendezvényt az II silenzio zenéje zárja. HÍDI VÁSÁR. Augusztus 19-20- án zajlik az országos kirakodó- és népművészeti vásár Hortobágyon. A népművészeti és kézművestermékeken kívül a mai kor igényeit is kielégítő egyéb árucikkeket is megtaláljuk a vásár kínálatában. A vízi színpadon délutánonként folklórműsor szórakoztatja a nagyérdeműt. A Hortobágyi Csárda udvarán ökörsütés, valamint pásztorételek - slambuc, gulyás - elkészítése és kóstolója várja a megéhezett vendégeket, a vásár- ba látogatókat._____________■ Az oldalt szerkesztette: Szilvási Zsuzsa Fotók: Mészáros János BK, Adidas, Nike edzőcipők: 4-5.000 Ft-tal olcsóbban a SPORTÉRA üzletben. UTOLSÓ PÁRÁS EDZŐCIPŐK 9.900 Ft-ért! Szolnok, Ságvári krt. 2. Tel.: 56/513-693 iVtitW". Tisztító- és böjtkúráját egészítse ki COLON-HIDROTERÁPIÁS kezelésekkel! Most akcióban kínálunk 3 és 5 alkalomra szóló bérletet.- 3 alkalomra: 15.000 Ft- 5 alkalomra: 24.000 Ft-1 alkalomra: 5.500 Ft | A kezelés helye és ideje: Alcsi-Holt-Tisza Szabadidőközpont, minden héten szerdán 8-16 óráig. Jelentkezni lehet a 20/366-7606-os telefonszámon!