Új Néplap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-16 / 191. szám
I 2003. Augusztus 16., szombat _________________________________________________________________OTTHONUNK 7. OLDAL Levegőt! Egy közepes méretű szobában, ahol emberek vannak, óránként legalább kétszer kell cserélődnie a levegőnek. Régen ezt „elintézték” a nagyméretű, rosszul tömí- tett ablakok, ami, bár pazarló, de egészséges megoldás volt. Ha azonban hermetikusan lezárjuk a szobát, azzal nemcsak a meleget tartjuk bent, hanem az elhasznált levegőt is. Az oxigénhiánytól aztán fájni kezd a fejünk, bágyadtnak érezzük magunkat, a párás levegővel pedig megjelenik a falon a penész. A levegő cseréjének legegyszerűbb módja a kereszthuzat. Ennek az a veszélye, hogy a hirtelen beáramló hideg túlságosan lehűti a szobát. Jobb megoldás a réses szellőztetés: időnként megnyitott bukóablak vagy az ablakba szerelt, szabályozható szellőzők segítségével. _______■ Zö ld kuckó Azokat a növényeket nevelhetjük teraszon és balkonon, amelyek nem nőnek túlságosan nagyra, gyökérzetük pedig inkább elterülő, mint mélyre hatoló, tehát jól érzik magukat edényben is. A citromtól a vadvirágokon, a kerti cserjéken és a vízinövényeken át egészen a fűszernövényekig igen gazdag választék áll rendelkezésünkre. A hangulatteremtés egyik leghatásosabb módja a színek társítása. A visszafogott, fakó színek (mályva, bíbor, halványsárga) a terasz hátsó részén elrendezve a távolság érzetét növelik, míg az előtérbe helyezett élénk tónusú (sárga, piros) virágokkal épp ellenkező hatást kelthetünk. Nagyobbnak érzékelhető a tér, amennyiben színhőmérséklet alapján, a melegtől a hideg színek felé haladva ültetjük egy- más mögé a növényeket. ■ Ajtó, ablak műanyagból A szakember szerint ma már az eladott ajtók, ablakok negyven százaléka műanyagból készül. Mindez elsősorban annak köszönhető, hogy a mai műanyagok már nem keményednek meg, nem öregszenek el, nem törnek, nem repednek és nem sárgulnak. A modem műanyag ablak és ajtó tökéletes hő- és jó hangszigetelő, teljesen formatartó. Kiváló jellemzőit korszerű anyagának, hőhídmentes, légkamrás szerkezetének, sokpontos vasa- latának, légréses gumiszigetelésének köszönheti. Továbbá annak, hogy — horganyzottacél- merevítésének köszönhetően - nem vetemedik. A műanyag profilokból bármilyen hajlított forma is kialakítható. Ajtók-ablakok cseréjekor kőművesmunkák nélkül egysze- rűen behelyezhetők. ________■ Ho gyan válasszunk burkolatot? A régi korok építményei természetes anyagokból készültek, kőből, égetett téglából, kerámiából, vályogból, fából. Ezeket az anyagokat nemcsak az épületek szerkezeteihez használták, hanem megjelentek a belső falfelületeken, a mennyezeten és a padlón is. A modern építési technológiák — a beton, a téglablokk, az acélszerkezetek — külön burkolatot igényelnek. A fal és a mennyezet fedésének legegyszerűbb formája maga a vakolat, amely lehet egyszerűen festett, ám boríthatja tapéta, kő, kerámia, fa, textil vagy más anyag. A padlón általában a betonsimítás adja az alapot, és arra kerülnek rá, a helyiségek funkciójának megfelelő, különféle burkolatok. A burkolóanyagok választéka igen széles. A kínálat tobzódik anyagokban, színekben, mintákban. A bőség zavara a jellemző erre a területre, és a választás ezért is nagyon nehéz. Kiválasztásnál a lakás egészét tartsuk szem előtt. Gondoljunk az összhatásra, a belépéstől egészen a legkisebb kamráig vagy WC-ig, beleértve az erkélyt, teraszt, sőt a kerti burkolatokat is. Az épület jellege, annak külső burkolatai és a lakáson belül használt anyagok nem függetlenek egymástól, gyakran együtt, egy időben látjuk azokat. Mindenképpen a használati, a biztonsági és az esztétikai szempontok együttes megítélése alapján döntsünk. A lakás, illetve a szobák mérete és a burkolatok milyensége között összefüggés van. Nagyméretű lakások, szobák nagyobb osztású, illetve nagyobb mintázatú burkolatot viselnek el, mint a kisméretűek. A látványos dekorok, sötét színek, keretezett minták kisebbítik, míg az apró minták, világos színek, összefüggő, sima felületek nagyobbnak mutatják a helyiséget. Sötét padlóburkolat és világos mennyezet mellett magasabbnak tűnik, fordított esetben viszont alacsonyabbat mutat a szoba. Egy falszakasznak a többitől eltérő burkolása megváltoztatja a térhatást. Az egymásba nyíló szobákban az azonos burkolat az egész lakást nagyobbnak és nagyvonalúbbnak tünteti fel, mintha szobánként más-más színt és burkolatot választunk. A burkolat befolyásolja a színeket, a vüágítási hatásokat, a lakás stílusát. Alapját és hátterét adja mindannak, ami otthonunkba kerül. A kiválasztásnál már gondoljunk a bútorokra, a textíliákra, a világításra és a falakra kerülő képekre, dekorációra is. Figyeljünk a részletekre. Az egymástól eltérő padlóburkolatok csatlakozása, a fal és a padló találkozása olyan részletek, amelyek igényes megoldása az egész berendezésre kihat. Lépcső a lakásban többszintnyi felesleges tér áll rendelkezésre. Külön kell megemlíteni a galériát, amely a nagyobb belmagasságú, régi házakban gyakori, és elsősorban a gyerekek háló- és tanulószobájaként működik. Mivel itt közös légtérben van az alsó és a felső szint, valamint a feljárat, kedvelt megoldás az úgynevezett váltott lépcső, amely fele annyi helyet foglal el, mint az egyenes karú. Pontosan igazodik az emberi lépés ritmusához, viszont a jobb és a bal láb soha nincs azonos magasságban. Más szempontból is különlegességnek számít, tudniillik átmenetnek tekinthető a lépcső és a bútor között, mivel az alatta levő tér — afféle szekrényként - jól kihasználható. A lépcső lehetőleg a bejárathoz közel kerüljön, hogy igénybevétele esetén ne kelljen áthaladni más szobán. Talán az étkező az egyetlen helyiség, ahol mások zavarása nélkül használni lehet, de a nappaliban már gondokat okozhat, mivel aki éppen ott tartózkodik, azt bosszanthatja a jövés-menés. Érdemes arra is ügyelni, hogy a mellékhelyiségekhez közel legyen. Ha a lépcsőt jó helyre teszik, nem jöhetnek létre közlekedési folyosók, csatlakozásánál pedig fölösleges terek, amelyek értékes helyet vesznek el. A többszintes lakások térhódításával jelentősen megnőtt a lépcső építészeti szerepe. A belső tér fő elemévé és szerves részévé vált, mivel természetes funkcióján kívül, hogy lehetővé teszi a különböző szintek közötti közlekedést, karaktere, vonalvezetése, a felhasznált anyagok jellege folytán a lakás összképét is meghatározza. A lépcsőknek számos fajtája is- ott, ahol a feljárót el akarták rejte- mert, leggyakoribb az úgyneve- ni. Gyakran azonban akkor is él- zett egyenes karú, amely egy nek vele, ha nem okvetlenül vagy két fordulóval és pihenővel, szükséges. Bár kellemes látvány, esetleg forduló, illetve pihenő mégis inkább a gyors, kényszereikül köti össze a szinteket. Ezen belül is számos típus létezik, valamennyinek közös előnye, hogy viszonylag helytakarékos, az alatta keletkezett tér pedig többnyire jól kihasználható. A legkevesebb helyet a csigalépcső foglalja el, melyet évszázadok óta alkalmaznak. Egyrészt bői történő, helytakarékos közlekedés eszköze, nem pedig a kényelmes, napi szükségleté. A körlépcső ennek éppen ellentéte, kimondottan reprezentatív, s óriási teret foglal el. Lakásokban ritkán látható, s tervezését ott még akkor is tanácsos nagyon meggondolni, ha egyébként •' FÁK COLOR KEMIKfli SZftKtiZLET Kínálatunk: • TRILAK termékek nagy választékban • festékek, festőeszközök • glettanyagok, tömítők • csemperagasztók • aljzatkiegyenlítő anyagok Szolnok, Liliom út 18-21. Tel.: 56/230-377 Fax: 56/230-377 Nyitva tartás: november 1 -töl április 30-ig H-P.: 7-16, Szó.: 7-12.30 május 1-tói október 31-ig H-P.: 7-18, Szó.: 7-12.30 • betonjavító anyagok • penészgátló festékrendszerek • vizes-nedves falak helyreállításához adalékanyagok • szerszámgépek • tiszítószerek Egyedi problémára szaktanácsadás! Az oldalt szerkesztette: Teleki József •SZŐNYEG • PVC • PARKETTA W00DSTEP LAMINÁLT PADLÓ (ragasztás nélkülij^Mffff 1.990 Ft Szolnok, Széchenyi I. krt. 20. Tel.: 56/522-194 Cegléd, Összekötő út 30/a. Tel.: 53/322-796 MEGNYÍLT SZOLNOK EGYIK LEGNAGYOBB IRODABÚTOR STÚDIÓJA! IRODABÚTOR STUDIO 5000 Szolnok, Baross G. út 27-29. T/F.: 56/428-039 E-mail: complet@mail.externet.hu BEVEZETŐ ARON ROPLASTO 7001 (5 kamrás) MŰANYAG ABLAKOK! 60x60 B-NY ablak 14.884 Ft 90x150 B-NY ablak 25.024 Ft 150x150 B-NY ablak 36.250 Ft 90x210 Nyíló erkélyajtó 31.658 Ft 120x150 B-NY ablak 31.176 FI A közölt árak az ÁFÁT nem tartalmazzák! Cím: Szolnok, Aradi út 4. Tel./fax: 56/411 -890 Nyitva: H-P. 9-17 óráig Munkahely a szobában A személyi számítógép alapjaiban forradalmasította életünket. A fejlett információs rendszerek révén az otthoni munkavégzés kézzelfogható valósággá vált. Ennek következtében a dolgozószoba gyökeres szemléleti és arculati változáson ment át. Az otthoni munkahely elterjedése alapvetően megváltoztatja az irodáról megszokott képet. Háttérbe szorulnak az elmét bá- gyasztó, merev, ingerszegény formai megoldások, amelyek olyan mértékben összpontosítanak a hatékonyságra, hogy végül elsikkad az elvégzendő munka iránti személyes kötődés. Az otthoni iroda szoros egységet alkot a lakás többi részével. Ha szeparált térben kap is elhelyezést, bele kell illeszkednie a lakótér egészébe. További jellegzetessége, hogy közvetlenül a használó igényeit elégíti ki, mindenki saját ízlése, reprezentációs elvárásai szerint formálhatja. Nem kell attól tartani, hogy holnaptól más ül a kedvenc karosszékbe. Lehet igazgatói bőrfotelja, nagy íróasztala, és az sem zavar senkit, ha virágot, személyes tárgyakat, hifitornyot vagy televíziót helyez el a szobában. Mindenki olyan személyes munkahelyet hozhat létre, amelyben hatékonyan, egyszersmind kellemes közérzettel tud dolgozni. Amikor a környezet minőségéről beszélünk, s ebbe az irodabútor is beletartozik, nemcsak fejlett technológiára és optimalizált gyártási folyamatokra kell gondolni, hanem sok egyébre is. Az íróasztal funkcionális, technikai, ergonómiai, pszichológiai és kulturális vonatkozásai például egyaránt fontosak. A gazdag színpaletta, a lágyabb, fesztelenebb, karakteresebb formák megjelenése ezeknél a bútoroknál is jelzése annak, hogy a bútorgyártók felismerték az életformánkban bekövetkezett változásokat. Végeredményét tekintve ez emberibb munkahelyi környezet megteremtését teszi lehetővé. Autók és kertek Az autó az utóbbi évtizedekben életünk szerves részévé vált, már-már családtag. Ennek megfelelően igen jelentősen beleszól a házépítés és a kertkialakítás részleteibe. Egy családi ház és az ahhoz csatlakozó kert tervezésénél azonban a gépkocsitároláson kívül egyéb szempontokat is figyelembe kell venni. A gépkocsibejáró elhelyezésénél törekedni kell arra, hogy a kapu és a garázs közötti útszakasz a lehető legrövidebb legyen, hiszen vétek volna feleslegesen növelni a burkolt felületek arányát. A gépkocsik számára készített kapu szélessége 2,5-3 méter, ami lehet hagyományos kétszámyú kapu, vagy a ma már egyre gyakoribb gördülőkapu. Ritkán előfordul a gépkocsi- és a személybejáró kapuk egyesítése egyetlen kapuvá, két aszimmetrikus - egy kisebb és egy nagyobb - szárny kiképzésével. A kapu formailag ne üssön el túlzottan a kerítésmezőktől, ugyanakkor célszerű hangsúlyozni. A kerti utak burkolataként kiválóan alkalmazhatók a különböző beton térburkoló elemek, csak ügyelnünk kell arra, hogy a gépkocsi közlekedéséhez erőteljesebb alapozás szükséges, mint a gyalogosforgalomhoz. A burkolat mértékét csökkenteni lehet, ha csak a keréknyom alatti 40-60 cm széles sávot fedjük le. Kertbarát megoldás a gyepkő vagy a gyeprács alkalmazása. Talán a leggyakoribb garázselhelyezési szokás — bár nem a legszerencsésebb -, amikor az autók a pinceszintre hajtanak le. Ez a megoldás általában azért születik, mert így az épület földszinti alapterületén sokkal értékesebb funkciókat lehet elhelyezni. Viszont igen sokszor csúf betonteknőként jelenik meg a garázslehajtó. Esztétikusabbá tehető a lehajtó, ha az alsó burkolat és az oldalsó támfalak között keskeny zöldsávot hagyunk, amelybe például kúszónövényeket telepítünk. Ezek idővel beborítják a támfalat. A támfal tetejéhez ültetett lecsüngő növények ugyancsak jótékonyan takarják a nemritkán csupasz betonfelületet. Mivel az ilyen kialakítású garázslehajtók nagyon meredekek, burkolatukat célszerű bordázottan kialakítani, a téli jegesedés ellen pedig aljzatfűtéssel ellátni. ■