Új Néplap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-02 / 179. szám

I 2003. Augusztus 2., szombat AHOL ÉLÜNK 7. OLDAL A nevéhez méltóan sokszí­nű és bőséges áruválasz­tékkal várja a tószegi Tar­ka ABC kedves vendégeit! A hírekkel ellentétben nem hervadozik, ellenkezőleg, a kibővített termékskálá­val kivirult a népszerű Tar­ka. A közelmúltban tulajdonosvál­tás történt a tószegi Tarka ABC-t üzemeltető V-Tóth Kft.- nél, és a változás egyfajta szer­kezet- és szemléletváltást is okozott a vállalkozásban. Az új üzletpolitika lendületet adott a boltnak. Kibővült az árukészlet, és ezentúl az alapvető élelmi­szereken túl egyéb portékák is megtalálhatók az Attüa úti ABC- ben. A „tarkaság” jelei többek között: a 100 Ft-os termékek, az ajándék dísztárgyak, a krómo­zott edénykészletek, a gránit kőedények. Az üzlet folyamatos akcióval kedveskedik vásárlóinak, jelen­leg az alapvető élelmiszerek árait csökkentették a tulajdo­nosok. Ráadásul záróra előtt egy órával a kilós kenyeret 100 Ft-ért árulják, amíg a készlet tart! Az Attila úti Tarka ABC mellett a Karai úti Kis Tarka ABC-ben is állandó akciókat tartanak. (PR)- 1 kg-os abonyi kenyér: 145 .­-1 l-es2,80/<rostej: 140.­- 2 l-es Aquavit ásványvíz: 69 .­- 12 részes rozsdamentes edénykészlet: 4250 .­- Soproni ászok, 0,5 I sör: 125 .- +üveg-Gránitkőedények: 199-599­- Vállfa, 5 db: 100.­- Kifli, zsemle: 15­- Édes teasütemény, 300 gr: 279­- Dosia mosópor, 5kg: 1199.­Nyitva tartás Hétköznap: Szombat: Vasárnap: 5.30-18.30. 6.00- 13.30. 7.00- 11.00. Thozegh „...Hagyomány szerint a’ leg első települők Tisza Nánáról jöttek, ’s így utánnok a’ most élő nemze­dék leginkább á Török hadjára­tok után több helyekről származ­tak... Neve Tószeg, vagy Tószög, fekvésétől van, mivel a ’ Tisza ár­ja - mely itt közönségesen tónak neveztetik - egészen C betű alak­jára keríti. Ily helyeket pedig á magyarok régebben is szög, vagy zugnak szoktak nevezni... ” (Kássa Lajos, a község jegy­zője, 1864-ben) Tószeget okleveles források 1368-ban Thozegh alakban em­lítik először, ekkor földesúri ha­talom alatt élő jobbágy falu volt. A kedvező földrajzi fekvése miatt már a honfoglaló magyarok megszállták, de természetesen itt is fellelhetők a bronzkori lele­tek. SIMON BÉLA: SZÜLŐFÖLDEM, A JÁSZKUNSÁG Önbizalom-növelő kondizás Csökkentett árak a Tarkában Vállalkozásban egy hírlap­boltot működtet Horváth Fe- rencné, ahol Új Néplapot is árul. Ám szabadidejében nem papírkönnyű anyago­kat mozgat meg. Horváthné hétfőtől péntekig na­ponta egy órát fordít testének kar­bantartására az Attila úti kondite­remben.- Tulajdonképpen meg va­gyok elégedve az alakommal, de már hiányozna, ha egyetlen nap egyetlen órácskája is kimaradna testépítés nélkül. Nem az a cé­lom, hogy túlizmosítsam magam, inkább a fittség miatt járok ide rendszeresen. Leginkább egyedül tréningezek, a saját edzéstervem alapján. Ez a mozgáskultúra jót tesz a testnek, de jót tesz az agy­nak és a léleknek is. Elsősorban önbizalom-növelő a kondizás, másrészt így jobban bírom a me­lót, és nem utolsósorban, a gya­korlatokat követő tusolás után úgy érzem, újjászülettem. Három éve nyílt meg ez a szalon, azóta folyamatosan idejárok. Otthon is van egy-két súlyzókészlet, de a kombinált gyakorlatokat csak edzőteremben lehet elvégezni. Korábban állandóan sportoltam: kézilabdáztam, tornáztam. A mozgás a lételemem. Persze nem elvetendő, hogy a férjem is meg­kívánja, ne hagyjam el magam. 0 így szeret. A férjem ugyan nem jár le kondizni, én viszont így is elégedett vagyok ővele. Na, de most már megyek vissza a gépek­hez...! Horváth Ferencné. napi egy óra kondizást ajánl mindenkinek „A világ úgy van kitalálva, hogy érzékszer­vek kellenek a megértéséhez. Én születésem­től fogva nem látok, ezért nem is fogom fel, mit vesztettem azokhoz képest, akiknek éle­tük során sötétült el a világ” — fogalmazta meg gondolatait dr. Simon Gergely, aki a na­pokban szerezte meg jogi doktorátusát. A 25 esztendős tószegi fiatal­ember kevés időt tölthetett el a szülői házban. Koraszülött­ként „inkubátorbetegséget” szenvedett el, amely vissza­fordíthatatlanul teljes vaksá­got okozott a csecsemőnek, örök fájdalmat okozva ezzel szülőnek, kihívásokat a gyer­meknek. Amikor engedélyé­vel lefotóztuk, megkérdeztük Gergőtől, érzékelte-e a vaku villanását?- Nem. A sötét és a világos­ság között számomra nincs határvonal. A színekről sem­milyen fogalmam nincs, a tár­gyakról persze a tapintás út­ján már van elképzelésem. De a mai napig a közlekedés a legnagyobb próbatétel szá­momra.- Az a szó, hogy vak, szerinted pejoratív, eset­leg diszkriminatív?- Nem! Én vak ember vagyok.- Nem teltek akadálytalanul a gyermekévek...- Óvodába és általános iskolába a fővárosi va­kok intézetébe jártam. Nos, a jártam, az túlzás, kollégista voltam, kéthetente utaztattak haza. Végülis mindenre megtanítottak, amit akkor tud­ni kellett, kedvesek is voltak az oktatók, csak az otthon volt egy kicsit távol tőlem. Ma már integ­rált oktatás történik, az utazótanári hálózatot le­építették.- A középiskolád is speciális volt?- Ahogy tanultam, igen, ellenben a szolnoki Verseghy gimnázium rendes tanulója voltam. Itt szeretnék köszönetét mondani Béres Jenő igazga­tónak, aki kollégáival mindenben a segítségemre volt. A céljuk nem az volt, hogy mentsük fel a vak gyerekeket matematikából, hanem hogy milyen módszerekkel, technikai eszközökkel értessük meg vele a tantárgyat. Az érettségim és a felvéte­lim is egy beszélő számítógéppel történt, a jegy­zeteimet pontírási vázlatokkal kiegészítettem.- Ezek szerint nem kivételeztek az egyetemen sem veled?- Szerencsére nem, de nem is vártam volna ezt el. A tanulási munkamódszerem az volt, hogy a konzultációkat a hordozha­tó számítógépre jegyzeteltem, a jogszabályokat a jogtárból vettem. A vizsgákra mindig felkészültem, a szóbelin nem lehetett mellébeszélni, az írás­belin pedig mindig ott ültek mellettem, és figyelték, mit írok le.- Lehet, hogy a tanulás könnyebb folyamat volt, mint fogyatékkal élve beilleszkedni a munkaerőpiacra?- Nem azért tanultam, hogy doktor legyen a nevem előtt. Egy szakmát szereztem, amit hasznosítani akarok. Ha ez nincs, mehetnék kosarat fonni, vagy kefét kötni. Már jó előre bejelentkeztem egy jónevű ügyvédhez jelöltnek. Gondoltam, majd ő elmondja, érek-e valamit. Szerinte igen, így aztán ősztől boj- tárkodom. A későbbiekben pedig vagy ügyvéd, vagy köztisztviselő lehetek, bíró, közjegyző és ügyész viszont biztosan nem.- Csúfoltak-e valaha?- Még gyermekkoromban sem tapasztaltam ilyet, most meg inkább segítenek az emberek, ha észreveszik, hogy vak vagyok. Merthogy kutyám nincs, néha a fehérbotot sem használom, és a szememem sem lehet különösebben látni a hi­bát. A barátnőm, akivel lassan másfél éve élek együtt, sokat segít nekem. Vele az egyetemen is­merkedtem meg, ő később végez, így talán én is tudok neki segíteni valamit.- További kitartást kívánok az életedben!- Köszönöm, de a munkámhoz majd tisztán­látásra is szükség lesz. Azt is megszerzem! Simon Gergely hamarosan ügyvédi pályára léphet Szerencsét hoztunk Urbánékra, ottjártunkkor öt perc alatt három kopoltyúst akasztottak Az Urbán család hűsé­ges törzsvendég a tósze­gi mesterséges horgász­tónál. Általában hétvé­genként járnak le a kö­zeli telkükre, amelyet kimondottan azért vet­tek, hogy hobbijuknak hódolhassanak. — Szolnokiak va­gyunk, de ha tehetjük, kijárunk ide pecázni — mondja Urbán László, a családfő. - Legtöbbször hétvégén ázta­tunk, de alkalmanként munka előtt, vagy után is nekiülünk. Mindkét fiam, de még a nejem is szenvedélyesen horgászik, és sokszor mindannyian összejö­vünk egy-egy vidám halvadászat­ra. Ebben a tóban szerencsére mindent telepítettek compón és angolnán kívül. A család egyéb­ként jobban szeret horgászni, mint a halat elkészíteni, vagy megenni. Ezért vérbeli sporthor­gászok vagyunk, ami annyit tesz, hogy sokszor visszadobjuk a na­gyobb halakat is, vagy alkalom- adtán a barátainknak elajándé­kozzuk azokat. Itt a kikapcsoló­dás a legfőbb érték - tette hozzá Urbán úr. A tószegi Mészáros Adrienn nem született ugyan azonnal lóháton, de már kisgyermek korától meg­barátkozott a hátasokkal. A helyi Rétpart majori lovardában szólí­tottuk le paripájáról. — Nem tudom, jó-e rá a szó, de apu a leginkább „lóbeállítottsá­gú” a családban - reagál érdeklő­désünkre a 16 esztendős leányzó. - Az ő lószeretetét örökölte elő­ször a nővérem, Fruzsina, s az­tán ragadt rám is mindebből. Idő­szakonként ülök nyeregbe. Ez azt jelenti, hogy úgy öt éve egy esztendőt lovagoltam, aztán el­maradtak a pacik, tavaly a Bala­tonnál voltam két hetet egy lovas­táborban, utána új­ból semmi. De egyre többször feleleve­nednek bennem az élmények, és egyre többször kívánko­zom a nyeregbe. An­nak ellenére, hogy estem már le róla. Á ló gyönyörű állat, to­vábbá semmivel sem összehasonlítható ér­zés, hogy egy ilyen nagy darab élőlényt hogyan tud irányíta­ni egy picike ember. Eddig mindig csak lo- vagolgattam, de most már tanulom is a lo­vaglást. A legnehezebben a tan­ügetéssel barátkozom, ez a tan­anyag legalábbis a fenekemnek okozza a legnagyobb kihívást - válaszolt őszintén Adrienn. Adrienn kedvencei közé tartoznak az almásderesek Az oldalt írta: Mészáros Géza Fotók: Mészáros János Vakon is bízik önmagában Akciók Vérbeli halvadászok Kihívás a fenéknek

Next

/
Thumbnails
Contents