Új Néplap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)
2003-08-12 / 187. szám
JOGI ASSZISZTENS képzést indítunk levelező tagozaton 2003. szeptemberi kezdéssel Szolnokon. A képzési idő 2 év. Sikeres elvégzés esetén a hallgató felvételt nyer a PJTE jogtudományi karárai Jelentkezési cím: Perfekt Közgazdasági Szakközépiskola . Szolnok, Verseghy park 8. TeL/fax: 56/422-276 | 1*1-Kl I K I i()7 04102) (OO wo Befektetés a jövőbe Átadták az új tiszai fővédvonalszakaszt A miniszter a polgármesterrel és dr. Nagy Istvánnal, a Kötivízig igazgatójával fát ültet az új töltésen Szolnok Minden beruházás, amely a Tisza mentén élők biztonságát szolgálja, jó befektetés a jövőbe — jelentette ki a szaktárca irányítója. Persányi Miklós minderről a most elkészült, több mint másfél kilométer hosszú új tiszai gátszakasz átadásán beszélt. Az árvízvédelem nem lehet napi kérdés, ami csak akkor kap figyelmet, amikor jön a víz. Éppen ezért fogadta el a kormányzat februárban, Szolnokra kihelyezett ülésén a továbbfejlesztett Vásárhelyi-tervet. Ezzel a kabinet egy új alapokra fektetett árvízvédelmi koncepció mellett kötelezte el magát, amelyben nagy hangsúlyt helyez a környezetvédelemre és a tájgazdálkodásra is - fogalmazta meg a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Persányi Miklós elmondta: az elmúlt hónapokban megalakult a program részleteiért felelős tárcaközi bizottság, és több tervpályázatot is meghirdettek. Az ezek alapján a Tisza völgyére készülő fejlesztési program szeptember végén kerül a kormány elé. A miniszter megerősítette: a költségvetési elképzelésekben továbbra is szerepel az a nyolcmilhárd forint, amelyet a Vásárhelyi-terv jövő évi feladataira irányoztak elő. Botka Lajosné polgármester annak az örömnek adott hangot, amelyet a gát biztonsága nyújt, és amelyet csak igazán azok élhetnek át, akik 1999-ben és 2000-ben is megküzdöttek a Tiszával. A több műit egymilliárd forintos beruházással elkészült töltés- szakasz 35 ezer embert, 15 ezer otthont és közel 50 milliárd forintnyi értéket véd. _________________(FOLYTATÁS AZ S. OLDALON) Kigyulladt egy mozdony Még tart a károk felmérése fotó: cs. i. A szolnoki pályaudvarról még problémamentesen indult tovább kilenc óra előtt a Romániába tartó Intercity-szerel- vény, ám mielőtt áthaladt volna a szajoli állomáson, lángok csaptak ki a mozdony belsejéből. Szajol A váltókezelő észlelte elsőként, hogy a szajoli állomás felé közeledő vonat mozdonyának gépterében valami tüzet fogott. Erről azonnal jelentést tett, és az állomáson megállították a vonatot - tudtuk meg Retkes Károly csomóponti főnöktől. (FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON) Röviden TÁMOGATÁS. A karcagi képviselő-testület a 2003/04-es tanévben valamennyi helybeli általános és középiskolás gyermeket, illetve az első diplomájukat szerző nappali tagozatos főiskolást és egyetemistát beiskolázási támogatásban részesít. A Karcagon tanulók szülei az intézményeken keresztül kapják meg a támogatást, a vidéken tanulóké pedig a polgármesteri hivatalban igényelhetik azt. de PONTONHÍD A TISZÁN. A hagyományos szolnoki Gulyásfesztivál idejére, szepterpber 5-től 7- ig katonai pontonhidat állítanak fel a Tiszán. Az ideiglenes építmény a Táncsics út és a Tiszali- geti Sportcsarnok vonalában szeli majd át a szőke folyót, mc FRANCIA KAPCSOLAT. Az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség szervezésében francia delegáció járt a régióban július végén. A Champagne Ar- denne régióból érkezett küldöttség Szolnokon a Magyar Turizmus Rt. Észak-alföldi Regionális Marketingigazgatóságnál tárgyalásokat folytatott a két régió közötti turisztikai együtt- működés lehetőségeiről, szs ■ TÜKÖR A Sió Miss Balaton szépségverseny ez évi döntőjén megyénket három kisasszony: a 22 éves Debreczeni Zita, a 18 esztendős Új Bianka, és a nála egy évvel fiatalabb Polgár Krisztina képviselte. A szoros versenyben Kriszti második lett, mindössze két ponton múlott, hogy nem az ő fejére került a korona. 4. oldal ÜLSJL&are Szépség &. egészség MOST AKCIÓ!!! SZÉPÜLJÖN A HM-CAKE-REL!- FOGYASZTÁS- GÉPI ALAKFORMÁLÁS: • vákuumos zsfrtörés • ultrahangos zsfrolvasztás • elektromos zsfrbontás • narancs bőr kisimítása • hízás) csíkok eltüntetése • mellemelés • méregtelenítés • aromaterápia- RÁNCTALANfTÁS, ARCFIATALÍTÁS- HAGYOMÁNYOS KOZMETIKA BÍZZON MEG BENNÜNK, ÉS A MINŐSÉGBEN! High-Care Center, 5000 Szolnok, Ságvári lut. 24-26. Telefon: 56/420-012 ,IMK A pékek emelnék a kenyér árát Egyetlen olyan része sincs a gazdálkodásunknak, amelyre ne hatnának a már megvalósított, illetve tervbe vett áremelkedések — jelentette ki Bakos Róbert, a megye legnagyobb sütőipari vállalkozásának vezetője lapunknak arra a kérdésére válaszolva, hogy szeptembertől többet kell-e a kenyérért fizetnünk. Megyei információ A Szolnoki Sütőipari Rt. vezérigazgatója kifejtette: emelkedett a gáz, a villanyáram ára, a csomagolóanyagok termékdíja, növelni kellett a munkabéreket, továbbá minden importalapanyag ára nőtt, ahogyan az üzemanyagé is, és még ezeken túl további költségnövelő áremelkedés várható. A legnagyobb mértékű érvágást azonban az aszály Az évente 10 ezer tonna sütőipari terméket előállító, Hajdúszoboszlótól Budapestig szállító Szolnoki Sütőipari Fit. nemrégiben az ausztriai sütőipari szervezet nemzetközi versenyén a harmadik díjat nyerte el új termékével, az egykilós Szolnoki kenyérrel. A terméket hamarosan a magyar fogyasztók is megkóstolhatják, hiszen piaci bevezetése folyamatban van. ——————— Nyerjen velünk, legyen Ön is az Ps jf Ha ön régi vagy új előfizetőnk, minden esélye megvan a födi jak, vagy; dékcsomagok egyikének megnyerésére, melyek összértéke több mint 700.000 Ft. (Terjesztési ügynökségenként 1*1 db kerül sorsolásra, értéke 60.000 Ft) További ajándékok (összesen 100 db): 10 db gyümölcscentrifuga 20 db ventilátor 20 db hűtőtáska 20 db kerti napernyő 10 db kézimixer 10 db kerti grill 5 db családi medence Sorsolás közjegyző jelenlétében, számítógéppel 2003. augusztus 21-én Hivja az ingyenes telefonszámunkat: 06*80/200*690, vagy töltse ki az alábbi megrendelőszelvényt és küldje be elmünkre. i Megrendelem az »Néplapot i hónapra 1345 Ft 3 hónapra 4035 Ft Név: Gm: Címünk: AS-M Kft Terjesztés 5001 Szolnok Kossuth tér 1. Pf. 105. A továbbfejlesztett Vásárhelyiterv keretében 2007-ig öt tározó megépítését tervezik a Tisza felső és középső szakaszán, csaknem 51 milliárd forintért. A szakemberek nyolc helyszín közül választják ki a legalkalmasabbakat. A vizsgált területek: Szamosköz, a Szamos és a Kraszna köze, Cigánd, Tiszaná- na, Hanyi-Jászság, Hanyi-Tisza- süly, Nagykunság és Tiszaroff. jelenti számukra (is). A búza ára ugyanis jelentős mértékben nőtt, ezzel együtt természetesen a liszté is. Több mint 20 százalékkal emeltek a malmok, és ez még csak az első lépcső. A malmok ugyanis még egyszer biztosan módosítják áraikat - mondta a vezető. Hozzátette: egyszerűen nincsen búza az országban, akárki akármit mond. ___________/FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON!