Új Néplap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-11 / 186. szám

2003. Augusztus 11., hétfő 11. OLDAL ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig Megfulladt Szentes közelében került elő a Tiszából a déli órákban annak a fiatalembernek a holtteste, aki vasárnapra virradó éjjel für­dés közben tűnt el egy csongrá­di üdülőnél. A 22 éves kiskun­félegyházi férfi eltűnését a húga jelentette. Tuczakov Szilvána rendőrségi szóvivő közlése sze­rint a fiatalember holtteste egy vízbe nyúló fán akadt fenn. mti Lakástűz Kigyulladt egy faház Pécelen szombaton késő este, de senki sem sérült meg. A Szőlőhegy utcai faház gázórája meghibá­sodott, és kisebb gázfáklya keletkezett, de a tűzoltók ezt is gyorsan eloltották. A házban lévő fiatal nő és férfi idejében kimenekült, mti Csecsemőhalál Feltehetően a ráborult fátyol­fólia okozta egy 7 hónapos csecsemő halálát a Csongrád megyei Mórahalmon szomba­ton. A helység egyik házában folyó építkezés miatt letakarták annak a szobának a bútorait is, ahol a csecsemő volt. mti Rablás Több millió forint értékű érték­tárgyat és készpénzt raboltak el egy fővárosi lakásból vasárnap hajnalban. A XIII. kerületi Kato­na József utcai lakóépületbe egy 30 év körüli férfi hatolt be, a tulajdonost megfenyegette, majd különböző értéktárgyakat és készpénzt magához véve el­menekült a helyszínről. A rabló két nagy értékű karórát, négy darab festményt, egy arany nyakláncot és kétszázezer forint készpénzt zsákmányolt, összesen mintegy hárommillió forint értékben, x-press Ütközés . Egy ember meghalt, ketten pedig megsérültek abban a bal­esetben, amely szombat dél­után történt a 82-es főút Veszp­rém megyei szakaszán. Imre major közelében egy német rendszámú Volkswagen Golf egy busz előzésébe kezdett, a manőver közben azonban fron­tálisan ütközött egy szabályo­san érkező Wartburggal. A ka­rambol következtében a vétlen autó sofőrje, egy 30 éves csetneki férfi a helyszínen éle­tét vesztette, két utasát könnyebb sérülésekkel szállí­tották kórházba, x-press Agyonverték Két ismeretlen férfi bántalmazta a főváros VII. kerületébén lévő egyik MÉH-átvevő alkalmazott­ját. A két férfi feltehetően egy kemény tárggyal támadt az al­kalmazottra, majd annak táská­jával távoztak a helyszínről. Az 52 éves nő a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe, mti Vízbe hajtott Életét vesztette egy fiatal rend­őr, aki eddig még tisztázatlan körülmények között szombat hajnalban személygépkocsijá­val valószínűleg kisodródott az útról és a Rába folyóba hajtott a Répcelak melletti nicki gátnál. Egy horgász jelentette, hogy személygépkocsit lát a folyó­ban. A helyszínelő rendőrök megállapították, hogy az autót egy szolgálaton kívüli 22 éves répcelaki rendőr vezette, mti Garázdák Intézkedő rendőrökre támadt egy házaspár Nyíregyházán. Az egyik presszó előtt pisztol­lyal hadonászott egy társaság. Amikor a kihívott rendőrök elő akarták állítani a társaságot, az egyik férfi ököllel rátámadt egy törzsőrmesterre. Az 52 éves fér­fit és segédkező feleségét végül bilincsbe verve vitték be a kapi­tányságra. MTI KÉK TÜKÖR Fehérgalléros bűnözők Budapest Feltételezések szerint kedvezhet a gazdasági bűnözőknek az új büntetőeljárási törvény, az ilyen típusú bűncselekményeket ugyanis nehezebb bizonyítani július 1-jétől. A rendőrség szerint viszont a szabályozás nem hátráltatja a nyomozás menetét. akkor is, ha az iratot az őrzi, aki hi­vatásánál fogva nem köteles azo­kat bizonyítékként kiadni. A büntetőeljárásról szóló telje­sen új törvényt a parlament még 1998-ban szavazta meg, s idén július 1-jétől lépett hatályba. Ko­rábban az 1973-as, igen sokszor módosított jog­szabály határozta meg a bűncselekmények fel­derítésének keretfeltét­eleit. A bűnügyi statiszti­kákban sohasem szere­pelnek a rejtve maradó bűncselekmények, pe­dig a szakemberek sze­rint akár 2-3-szor annyi eset is előfordulhat, mint amennyi a rendőrség tudomására jut. Egy nyomdai társaság igazgatósága 80 millió forint kárt okozott cégének azáltal, hogy saját részvényeiket a cégpapírokban leértékelték. Az áron aluli részvények eladása egyelőre még nem valósult meg, így csak számviteli és nem tényle­ges kárt okoztak a vagyon keze­lői. De ebben az esetben már fel­merül a hűtlen vagy hanyag keze­lés gazdasági bűncselekmény gyanúja - mondta Dióslaki Gábor, a Tőzsdei Egyéni Befektetők Ér­dekvédelmi Szövetségének (TEBÉSZ) elnöke. A hűtlen keze­lés esetében az elkövető saját ér­A cégek vezetőségét a törvény sa­ját gazdasági titkaik megőrzésére kötelezi, és ezekről mostantól nem kötelesek vallomást tenni. A cég iratai sem foglalhatók le az új szabályozás értelmé­ben. Sokan vélekednek úgy, hogy a gyanúból nehezen lesz kézzel fog­ható bizonyíték olyan ügyekben, mint adó- és könyvelési csalás, tiltott pénzügyi tevékenység vagy csődbűntett. Szomor Sándor, az Or­szágos Rendőr-főkapi­tányság nyomozóosztályának vezetője ezzel szemben az Europress kérdésére elmondta, hogy az új eljárásjogi törvény nem gördít több „akadályt” a nyomo­zóhatóságok elé a gazdasági bűn- cselekmények feltárásában. Min­den esetben meg lehet találni a törvényes utat, hogy az elkövető­vel szemben a megalapozott gya­nú bizonyítható legyen. Az alapbi­zonyítási eszközök többsége to­vábbra is a nyomozók rendelkezé­sére áll, bár a törvény valóban tar­talmaz szigorításokat, azok a jog- biztonságot növelik. Akadnak olyan eljárások, amelyeket a ható­ságok csak ügyészségi vagy bírói engedéllyel tehetnek meg, de megtehetnek továbbra is - hang­súlyozta. A gyanúsított nem köte­les vallomást tenni, azt bármikor megtagadhatja. Erre a jogára a ki­hallgatás előtt figyelmeztetni kell, s annak elmaradása súlyos eljárá­si hiba. A nyomozóhatóságok azonban házkutatást rendelhet­nek el, amennyiben az a bizonyí­ték megtalálásához vezethet. A cégiratok ugyanígy lefoglalhatók TÖ RVÉNYKÖNYV Iff ' ÍGeqészitve onutkcfcó kollégiumi állásfoglalásokkal ésjogeg)'SÍgi határozat okkal dekében valósítja meg a bűncse­lekményt, a hanyag kezelés eseté­ben „csupán” hozzá nem értésről van szó. A rendőrségi feljelentés nem történt meg, mivel a bizonyí­tékok a cégiratokból a szóban for­gó üggyel kapcsolatban eltűntek - tette hozzá. NAGY VAJDA ZSUZSA Bűncselekmény típusa Értelmezés Büntetés csOdoűntett «- - ■ f r . é .1-----z_ nZO16SKBpT8IBnS0B 8 álig tértedé ADÓ- ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI CSALÁS az állam barátaiénak csökkentése 0 étiig tettedé, közérdekű munka lágy pénzbüntetés CSEMPÉSZET vámára elvonása ellenőrzés siói 0 élig tértedé . VÁMORGAZDASÁG csempészett áru értékesítése 0 áilg terjedő PÉNZMOSÁS pénzügy! minalet leplezése 2 áltél 8 évig testedé ADATSZOLGÁLTATÁS ELMULASZTÁSA gazdasági adatot nem Jelent be kát évig terjedő Forrás: Btk. XVII. fejezete Háttér Gazdasági bűncselekmények Aki a rábízott vagyont valamiért nem úgy keze­li, mint ahogy beosztásából adódóan kellene, gazdasági bűncselekményt követ el. Ezt általá­ban az úgynevezett fehérgalléros, vezető tiszt­ségviselők tehetik meg. Gazdasági bűncselek­mény tettese azonban bárki lehet, aki valami­lyen módon pénzelszámolással tartozik egy vál­lalatnak, és ezáltal nyereséget vagy vesztességet okoz. így például könyvvizsgáló, könyvelő, de akár raktáros is. Különbséget kell tenni a gazda­sági bűncselekmények és a gazdasági élethez kapcsolódó bűncselekmények között. Ez utób­bi lehet például a vagyon elleni bűncselekmé­nyek körében a hűtlen kezelés, a sikkasztás il­letve a csalás. A tipikus gazdasági bűncselekmé­nyeket a Btk. tizenhetedik fejezete sorolja fel, Ide tartoznak a gazdálkodási kötelességek és a gazdálkodás rendjének megsértése, a pénz- és bélyeghamisítás valamint a pénzügyi bűncse­lekmények. A nyomozóhatóságok leggyakrab­ban adóval és társadalombiztosítással, csempé­szettel és vámorgazdasággal, illetve csőddel kapcsolatban járnak el. Felderített ügyek 10 évvel ezelőtt mintegy 6200 gazdasági bűn- cselekményt követtek el, ehhez képest tavaly több mint kétszer annyi esetre derült fény. A sta­tisztikai adatok szerint az utóbbi húsz évben a legtöbb eset 1999-ben történt; a Legfőbb Ügyész­ség nyilvántartása 20 318-at regisztrált. Idén az év első felében 7645 ügyben indult eljárás. Okozott kár Az ismertté vált gazdasági bűncselekmények ál­tal okozott kár 1993-ban megközelítette a 4 és fél milliárd forintot. Ennek kevesebb mint egyharma- da elkobzással „került elő”. Tavalyra ez az összeg a sokszorosára nőtt: 2002-ben 39 milliárd forint volt az okozott kár, és ebből csak 6 milliárdnyi ös­szeg térült meg. A legfrissebb adatok is a tenden­cia növekedését jósolják: a Legfőbb Ügyészség gyorsjelentése szerint idén az első negyedévben a gazdasági bűncselekmények elkövetési értéke meghaladta a 16 milliárd forintot. Ez több mint kétszerese a tavalyi első negyedévi 7 és fél milli­árd forintnak. ■ Verekedő menekültek Traiskirchen Halálos áldozatot követelt kü­lönböző népcsoportokhoz tartozó menekültek vereke­dése egy ausztriai táborban - közölte vasárnap az osztrák bűnügyi rendőrség szóvivője. Gerald Hesztera bejelentése sze­rint egy 24 éves csecsen tábor­lakó a kórházban belehalt több, a fejére mért ütésbe, amelyeket a tömegverekedés során szenve­dett el. A haláleset kapcsán a rendőrség őrizetbe vett két mol­dovai nemzetiségű gyanúsítottat. A szombat éjjeli verekedésben 15 személy sebesült meg. Mint az APA hírügynökség Kisiklott egy tehervonat vasár­nap reggel Budafok-Háros vasút­állomásnál. A tehervonat 28 ko­csiból állt, ebből a középen elhe­lyezkedő tíz vagon ugrott le a sínről. A szerelvény a százha­lombattai olajfinomítóba tartott. A kisiklás következtében két tar­tálykocsiból enyhén szivárogni kezdett a gázolaj, ezt azonban rövid idő alatt megszüntették. A kifolyt gázolajat a szakemberek semlegesítették, a szivárgás helyét pedig speciá­lis anyaggal beragasztották, így a csöpögés megszűnt. Mivel a szállítmány gyulladás- és robba­násveszélyes volt, a vasútállo­mást áramtalanítani kellett. A vonatok késéssel, de folya­matosan közlekedtek. A vago­nok feltehetően azért siklottak ki, mert az egyik vasúti kocsi kerékabroncsa kilazult. vasárnap hajnalban jelentette, az incidens moldovai és csecsen menekültek perlekedésével in­dult késő este a kelet-ausztriai tá­borban. A perpatvar aztán töme­ges dulakodássá fajult, nagy­szabású csendőri beavatkozást váltva ki. A kivezényelt mintegy száz osztrák csendőrnek csak hajnalra sikerült lecsillapítani az indulatokat. A menekültek az éjszakát már újra hálóhelyeiken töltötték, de azért még számos csendőr vi­gyázta a rendet a táborban. A kezdeti perpatvarra családok közötti vita adott okot. Az egyik család négy gyermeke állítólag hangoskodott a késői órán. Halál az M 7-esen POLGÁRDI - MaRTONVÁSÁR Egy ember meghalt, egy könnyebben megsérült az M7- es autópályán vasárnap délelőtt egy balesetben. Egy Budapest felé haladó gépkocsi eddig isme­retlen okból megpördült, a veze­tője, egy férfi kiesett az autóból és a helyszínen meghalt; nő uta­sa könnyű sérüléseket szenve­dett - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivő­je, R. Szabó Ágnes. Az M7-es autópályán a hét vé­gén már történt egy halálos bal­eset: ketten meghaltak, egy em­ber pedig súlyosan megsérült a martonvásári csomópont köze­lében szombat este, amikor egy Siófok felől Budapest irányába tartó személygépkocsi átszakí­totta a két pályát elválasztó sza­lagkorlátot, a jobb pályatestre hajtott, s annak belső forgalmi sávjában felborult. Földrengés Vas megyében Körmend A Richter-skála szerint 3,97 erősségű földrengés volt va­sárnap, egy perccel éjfél után a Vas megyei Körmend kö­zelében. Személyi sérülésekről nem érke­zett bejelentés - mondta el a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igaz­gatóság megyei ügyeletese. A kisvárosban az emberek moraj­lást hallottak, a magasabb épüle­tekből az utcára szaladtak, a ké­pek, csillárok megmozdultak a falakon, a tányérok és poharak pedig összeütődtek - számolt be Völgyi Gyula. Az idén már több alkalommal volt földrengés Magyarországon. A múlt hónapban például a Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyei Sály térségében egy héten belül két­szer is megmozdult a föld: július 8-án 2,2-es, 13-án 3,1-es erősségű rengést észleltek. Februárban Győr-Moson-Sopron, áprilisban Borsod és Tolna, júniusban - két alkalommal - Jász-Nagykun- Szolnok, majd júliusban ismét Borsod-Abaúj-Zemplén, illetve Nógrád megyében regisztráltak talajmozgást. Magyarország területén évente 100-120 kisebb, 2,5 erősséget el nem érő földrengést regisztrál­nak, ezek nagy része csupán mű­szerekkel észlelhető. Az eddigi legnagyobb magyarországi föld­rengés 1985. augusztus 15-én Berhidán és Peremartonban tör­tént, az 5,2 erősségű rengés jelen­tős anyagi károkat okozott. A földrengések előfordulása alapján Magyarország „közepe­sen aktív” országnak számít. A térség országai közül Szlovéniá­ban, Romániában és Ausztriában több a földmozgás. ___________■ Gy ermektemető a kútban Egy év alatt hatszor gyilkolt az elmebeteg asszony Kicsiny, nádfedeles házikó, hatalmas udvar, közepén egy ki­száradt kút, a tanya körül erdőrengeteg. A Rendőrség-történe­ti Múzeum makettje pontos mása annak a törökszentmiklósi tanyának, ahol 1953 és ’54 között 5 gyermeket fojtott meg egy elembeteg asszony. A gyerekgyilkost végül hatodik áldozata leplezte le, akinek sikerült megmenekülnie a tébolyult asz- szony kezei közül. Budapest 1953. október 13-án hiába várták haza Törökszentmiklóson a 13 éves K. M.-et. Szülei bejelentették a kislány eltűnését, de a rendőr­ség nem gyanakodott bűncselek­ményre. Nyolc hónapra rá a 15 éves H. P. tűnt el nyomtalanul. A rendőrök azonban továbbra is egyszerű eltűnésként kezelték az ügyeket. A gyilkos tudta, hogy senki nem keresi, és vérszemet kapott. A második kislány eltűné­se után három nappal a 13 éves R. M.-nek nyoma veszett. Egy hó­napra rá, augusztus 9-én a 17 éves S. I. is eltűnt, négy nappal később pedig a 13 éves SZ. K.-t vesztették el örökre szerettei. Az öt kislány eltűnése páni félelmet váltott ki Törökszent­miklóson és a települést körül­vevő tanyavilágban, de az elve­szett gyermekek szülei hiába sír­tak, a rendőrök továbbra sem gya­nakodtak gyilkosságra. Az ötödik kislány eltűnése után 4 héttel, szeptember 8-án egy riadt fiatalasszony rohant az erdőn át a tanyavilágból a rendőr­ségre. A 21 éves K. I.-néfélelemtől reszketve hadarta a nyomozók­nak, hogy az erdőkkel körülzárt tanyán élő L. J. P. elhívta magá­hoz vendégségbe, pálinkával le­itatta, majd lefektette. A fiatalas­szony az éj közepén arra riadt fel, hogy a házigazda egy villanydrót­tal meg akarja fojtani. A nő kéz- zel-lábbal védekezett, és végül si­került elmenekülnie. A rendőrök azonnal indultak a tanyára. A magányosan élő, za­vart elméjű asszony szótlanul nézte, ahogy a nyomozók átkutat­ják a portát. Az udvaron álló hasz­nálaton kívüli kútban megtalálták az öt eltűnt gyermek egymáson heverő holttestét. Az elmebeteg nő megfojtotta a kislányokat. FARKAS MELINDA Pellengér Hanoi A vietnami Danang városában a hagyományos értékeket féltő helyi hatóságok a házasságtörők kipellengérezéséről döntöttek. A jövőben közzé teszik a médi­ában azoknak a nevét, akiket házasságtörésen kapnak. Ennek szellemében a rendőrség és a helyi kormányzat rendszeres el­lenőrzéseket tart a „pihenőhá­zakban”, vagyis olcsó motelek néhány órára kiadott szobáiban, hogy „kisöpörjék a közvéle­ményt aggasztó társadalmi bű­nöket”. Amennyiben állami al­kalmazottak lépnek félre, tettü­ket jelentik munkahelyüknek is. A pihenöházak ezrével terjedtek el egész Vietnamban, azoknak akik megpróbálják megkerülni a „törvénytelen” együttéléssel és a házasság előtti szexszel kap­csolatos tabukat. Szökésben Rio de Janeiro Nyolcvannégy fegyenc szökött meg egy északkelet-brazíliai börtönből egy ötven méter hosszú alagúton át. A rabok szombat hajnalban oldottak ke­reket a Paraiba szövetségi állam fővárosában, Joao Pessoában lé­vő fegyintézetből az általuk fúrt alagúton át, amelybe még vil­lanyt is vezettek. Az alagút egy zárkatömbből indult, és az őser­dőben lyukadt ki, elhaladva két börtönépület, valamint az őrtor­nyos börtönfal alatt. Cassio Cunha Lima paraibai kormány­zó feltételezi, hogy a szökéshez hozzájárult egyes börtönőrök cinkossága is. A szökevények közül szombaton csak hármat fogtak el, üldözésük tegnap foly­tatódott. A brazil börtönök túlzsú­foltak, ezért gyakran fordulnak elő szökési kísérletek. m Vonatbaleset Budapest

Next

/
Thumbnails
Contents