Új Néplap, 2003. augusztus (14. évfolyam, 178-202. szám)

2003-08-08 / 184. szám

I 2003. Augusztus 8., péntek SZOLGÁ L T A T Á S 11. OLDAL Ma Napkelte 5.31 — Nyugta 20.07 Holdkelte 17.48 — Nyugta 0.51 LÁSZLÓ napja László. Szláv eredetű név, ele­meinek jelentése: hatalom + di­csőség.^ Szent László, a lovagki­rály, Árpád-házi uralkodóink egyik leghíresebbje, nevéhez fű­ződik a monda szerint a tordai hasadék létrejötte, amikor egy tatár harcostól itt sikerült egy le­ányt megmentenie, és seregei­nek vizet tudott a sziklából fa­kasztani. Hunyadi László a tö­rökverő Hunyadi János fiaként kapott politikai szerepet, de ösz- szeesküvés vádjával elfogták, halálraítélték és Budán, a Szent György téren 1457-ben kivégez­ték. Egyéb névnapok: Cirjék, Esz- meralda, Gusztáv, Hartvig. Egyházi ünnepek A katolikus naptárban Szent Do­monkos, Eszmeralda, László napja. A református naptárban Oszvald napja. Az evangélikus naptárban László, Oszvald nap­ja. A zsidó naptárban Áv hónap 10. napja. Napi igék. Katolikus: MTörv 4,32-40; Zs 76; Mt 16,24-28. Evangélikus: Lk 22,14-20. Mt 8,18-22. Református: Mai 3. 112. zsoltár. Évfordulók E napon született 1790-ben Kölcsey Ferenc költő, kritikus, politikus, reformer, 1937-ben Dustin Hoffman ame­rikai filmszínész (Kramer kont­ra Kramer), 1940-ben Gregor József opera­énekes, 1948-ban Cservenyák Tibor olimpiai bajnok vízilabdázó, edző. , , j , 2003. AUGUSZTUS SZOLNOK TV 6.00 Aktuális; 6.25 Műsorajánló; 6.30 Aktuális; 6.55 Műsorajánló; 7.00 Rejtje­lek: Off Road Somogybabod; 7.30 Notesz (ism.); 8.00 HÍV: A dzsesszdob száz éve; 8.30 Aktuális (ism.); 9.00 Képes képúj­ság; 17.00 HÍV: Pénzháló - Országisme­reti játék (élő); 17.30 HTV: Kimba 34.; 18.00 Pufóka kalandjai: Rádiós veszély 5.; 18.15 Termálkincskeresö; 18.45 Me­se: Egérke és Dagi; 19.00 Aktuális; 19.30 HTV: Itthon otthon van - Turisztikai mű­sor; 20.00 Aktuális (ism.); 21.00 HTV: Születésnap (dán filmdráma); 23.00 Ké­pes képújság MR SZOLNOK 5.30-9.00 Jó reggelt, Alföld! - benne: 5.39 Falurádió; 6.00, 7.00 Kossuth Krónika; 6.30, 7.30, 17.30 Alföldi Kró­nika; 8.00 BBC-világhíradó; 8.10 Reg­geli magazin; 9.05 Napközben; 12.00 Déli Krónika; 15.00 Alföldi magazin; 18.00 Esti Krónika; 18-30-22.00 Nem­zetiségi műsorok RÁDIÓ 2000 0.00 A ’70-es, ’80-as, ’90-es évek sláge­rei; 5.00 Kávé helyett; 6.00 Ébresztő. Benne: 6.00, 6.30, 7.00 Hírek, időjárás; 7.30 BBC-világhíradó; 7.45 Helyi informá­ciók, útinform; 8.00 Napról napra. Benne: 9.30 Hírek, időjárás; 12,00 Hírek, időjá­rás; 12.05 Szieszta; 13.00 Péntek dél­után. Benne: óránként hírek, időjárás; 18.05 Tőlem, neked; 20.00-24.00 A 70- es, ’80-as, ’90-es évek slágerei AKTÍV RÁDIÓ 00-06 Az elmúlt 40 év legjobb zenéi; 6.00-10.00 Jó reggelt! - Reggeli ébresz­tő információkkal, játékokkal; 10.00­12.00 Mozilesen - sok zenével, érdekes­ségekkel, játékokkal; 12.00-13.00 Szi­eszta - egy óra zene;.13.00-16.00 Aktív délután - hét végi programajánló, útin­form, játék; 16.00-20.00 Mesterhármas - benne: 16.00-17.00 Toplisták, 17.00­18.00 Sztárpletykák - interjúk, 18.00­20.00 Élő kívánságműsor; 20.00-22.00 Re-Mix; 22.00-24.00 Nagy slágerek Horoszkóp www.astronet.hu OROSZLÁN (VII. 23—Vili. 23.), 06-90-230- 355. A szünidőben igen őszinte beszélgetést kell kezdeményez­nie a gyermekével. Régi, nyílt nézetkülönbséghez vezető prob­lémákat is meg lehet most olda­ni. Ma képes megfelelően kife­jezni érzéseit. SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.), 06-90-230-356. Egy kicsit türelmetlen, vagy ép­pen szórakozott lehet ma, ami a baráti kapcsolatainak is köszön­hető. Valamilyen valószínűtlen dologba akarják belerángatni. MÉRLEG IIX. 24-X. 23.), 06-90-230-357. Nem történhet mindig minden az Ön elvárásai szerint. Kellemet­lenségek mindenkit érhetnek. Ne keseredjen el, és főleg ne mar­cangolja magát feleslegesen. SKORPIÓ IX. 24—XI. 22.), 06-90-230-358. Szerény körülmények között töl­ti a nyarat, most anyagilag többet nem engedhet meg magának. A befelé fordulás és a visszavonu­lás lesz jellemző Önre ma is, pe­dig itt az ideje, hogy barátaival fölvegye a kapcsolatot. NYILAS (XI. 23—XII. 21.), 06-90-230-359. Nyárutón a kapcsolataira terelő­dik a hangsúly. Könnyen szerez új barátokat, és az önállóságát is ki tudja harcolni. Anyagi helyze­te jobban alakul a vártnál, de hajlamos divatholmikra költeni pénze nagy részét. BAK 001.22-4.20.), 0690-230-360. Boly­gója arra mutat, hogy munkájá­ban stabil helyzete van. Energiája kitűnő beleérző képességgel páro­sul, s remekül tud összpontosítani az eredményes munkavégzésre. VÍZÖNTŐ (1.21—11. 20.), 06-90-230-361. Munkája gyümölcsét élvezheti ebben az időszakban. Élvezi a nyarat, ennek ellenére egy na­gyobb bevételi lehetőséget nem szalaszt el. Partnerét vonzónak és lenyűgözőnek tartja. HALAK III. 21—111.20.), 06-90-230-362. A Mars a Halak jegyében található, és nagyban befolyása alá kerül. A befektetéseknek kiemelt jelen­tőségük van. Ám kedvesére vagy párjára is figyeljen jobban, ha nem akarja elveszíteni őt. KOS Ilii. 2HV. 20.1,06-90-230-351. Si­kert sikerre halmoz, amihez a saját bolygója, a Mars óriási be­folyással van. A sok munka mel­lett azonban próbáljon kikapcso­lódni, szórakozni, a hónap má­sodik felében egy kis pihenőt be­ütemezni. BIKA (IV. 21—V. 20.1,06-90-230-352. Ön­ből most hiányzik a merészség és a kezdeményező kedv. Igye­kezzen gondolatait a pénzről el­terelni, ezzel sokat segíthet han­gulatán. Mutassa ki partnereihez való vonzódását. ikrek (V. 21—VI. 21.1,06-90-230-353. Nincsenek hasznosítható ötletei, eléggé borúlátó. Nem kapta meg azt a pénzösszeget, amire számí­tott. Ne töltsön túl sok időt a for­ró napon, igyekezzen árnyékban maradni, és ne hajtsa túl magát. RÁK (VI. 22—VII. 22.), 06-90-230-354. Ezen a nyáron nagyon közel kerülnek egymáshoz a szerelmével. Ma el­határozzák, hogy kirándulnak és felfedezik saját környezetüket. Az este a varázslatos szerelemé. Miben más? &CtC. ­A két rajz között hat eltérés van. Keressétek meg! (A megfejtéseket nem kell beküldeni) 8., PÉNTEKI MŰSORAJÁNLÓ TV2 5.50 Faluvilág 6.05 Magellán Tudományos utazás a Föld körül 6.30 Jó estét, Magyar- ország! (ismétlés) 715 Laza© - a Borsodi Beach-en 9.00 Tripla vagy semmi Telefonos játék, extra nyeremé­nyekkel 9.25 Villa Aca­pulco (84.) 10.20 Teleshop 11.20 Bébile­sen 12.05 Vad angyal 12.55 A vadon hívó sza­va (kanadai kalandfilm, 1997) 14.45 Kapcsol­tam 15.10 Providence (93.) 16.10 Pacific Blue (40.) 17.00 Jó barátok 17.30 Betty, a csúnya lány (123.) 18.30 Tények 19.00 Aktív. Magazin 19.45 Hárman párban Szerelmi kalandtúra 20.15 Rex felügyelő (98.) 21.15 Véres leszámo­lás (am. akciófilm) 23.15 Jó estét, Magyar- ország! 00.00 Ingerlő idomok (am. romantikus film) 2.15 Aktív (ism.) 2.55 Vers éjfél után RTL KLUB 6.00 Disney-rajzfilm: Szünet 6.30 Reggeli 9.05 Recept Klub (ism.) 9.20 Játékzóna 9.25 Terra Nostra (127.) 10.25 Játékzóna 11.35 Delelő Benne: 12.00 Híradó Déli kiadás 12.10 Kavalkád Nemzetiségi műsor 12.40 Ünnepnap­tár Vallási műsor 13.15 Pont hu (ism.) 13.40 Mike Hammer magán­detektív (40.) 14.40 Re­cept Klub 14.45 Csak egy szavadba kerül! 14.55 Disney-rajzfilm: Szünet 15.20 Játékzóna 16.20 Testpercek 16.30 Beach House (ism.) 17.30 Vészhelyzet (8.) 18.30 Híradó 18.55 Fókusz 19.35 Legyen ön is milliomos! 20.10 Semmit a szemnek 22.20 Híradó 8 percben 22.25 Imádkozz az életedért! 0.32 Találkozások - es­te 0.40 Largo Winch - Az igazságtevő (13.) 0.42 Sportklub 1.25 Fó­kusz (ism.) mtv 5.35 Hajnali gondolatok 5.38 Agrárhíradó 5.50 NAP-KELTE 9.00 Trik- rek 9.25 Kisemberek (23.) 10.10 Szuperbuli Nyári koktél 11.10 Csa­ládban marad (134.) 12.00 Híradó délben 13.00 Frissítő vizeink 13.10 Őrangyal (olasz vígjátéksor. - 16/1.) 14.05 Körzeti magazin Debrecen 15.00 Feste­tics vonósnégyes 15.25 Váratlan utazás (79.) 16.20 Kérem a követke­zőt! Ürge-zűr 16.40 Dal­las (amerikai sorozat - 100.) 17.30 Navigátor 17.50 Gusztáv 18.00 Híradó Körzeti híradók 18.35 Borostyán (39.) 19.25 Kfvül-belül 19.30 Híradó 20.05 MTV Roadshow, 2003 Balatonföldvár 21.30 Riadó a Pitypang Szállóban 22.30 Péntek este 23.05 Ötvenéves (lesz) a Magyar Televízió (7.) 23.10 A Szabadság tértől a Fut­rinka utcáig 23.40 Tudós az Ezeregyéjszaka földjén m2 11.30 Heti Menü Teríté­ken a kultúra 12.00 Fe­kete gyöngy (argentin so­rozat - 200/25.) 12.50 Csak a derű óráit számo­lom 13.50 Kárpáti króni­ka 14.05 Papilio Expedí­ció - Perui keresztmet­szet 14.35 Chicago Hope Kórház (71/65.) Azonosítás 15,25 NAP­NYUGTA 1755 Telesport 20.05 Híradó 20.40 AB­LAK - Klasszikus 21.05 Tanulni érdemes (16.) 21.10 A kultuszminiszter Klebeisberg Kuno, az országépítő 22,05 A Bi­rodalom (8/6.) 23.10 Záróra HBO 8.35 Szép, szőke her­ceg 10.10 Atlantisz-Az elveszett birodalom 11.45 Dalban szőtt sze­relem 13.35 Lovagre­gény 15.45 [gy készült - Dr. Szöszi 2.16.20 Dr. T és a nők 18.20 Jó ba­rátok 18.45 A Grincs 20.30 Mozi! Mozi! Mozi! 21.00 A jövő kezdete 23.00 Érzéki csalódás 0.35 Fivér Magyar ATV 6.30 Más-nap 9.00 Na­pi 120 perc 13.05 Egy­más között 14.10 Pró és kontra 15.15 Film 16.40 Naplemente 17.50 Fra­di Tv 18.25 A téma az utcán hever 18.50 Ala­pozó 19.00 ATV-híradó Összefüggések 20.00 Péntek esti klub www.tvrhet.hu DUNA TV 13.00 Miért? (ism.) 13.30 Ókori Kelet (5.) Gilgames földjén 14.10 A fanyűvő unokája (3/3.) 15.00 Világörök­ség kincsei 15.15 Az utolsó elefántcsontlova­gok (fr. ismeretterjesztő film) 16.05 A tudomány kincsesháza 16.40 Ka­lendárium 18.00 Hír­adó. Sport 18.15 Szívtip­ró gimi (ausztrál ifjúsági sor. - 198.) 19.00 EU Kalendárium 19.30 Me­se 20.00 Híradó 20.30 Hajsza a föld alatt 22.10 Képek életről, halálról - Nagasaki 23.00 Kiada­tás (9.) SPEKTRUM 16.35 Vadcsapásokon (8.) 17.05 Terep-járók (5.) 17.40 Impresszio­nista festők (6.) 18.15 Lakásban jó, de a leg­jobb otthon 18.50 Koz­mikus Odüsszeia (1.) 19.50 Gazdagok és hí­resek (5.) 20.50 Vég­tagjaink (3.) A lábfej 21.55 Keresztül-kasul Kanadán (5.) Veszélyes vizeken N. GEOGRAPHIC 17.00 Lenyűgöző tudo­mány (6.) 17.30 A nagy fehér cápa 18.00 Tabuk Kiónok között 19.00 Munkakutyák (50.) 19.30 Majomügyek (10.) 20.00 A Hunley kiemelé­se 21.00 Ragadozónak született (6.) 22.00 Halálközeiben (6.) Viasat3 Filmmúzeum 15.00 Szerelmek Miamiban (amerikai sorozat - 62.) 15.50 Charlie angyalai (70.) 16.45 Jeannie, a háziszellem (35.) 17.15 Alex Mack titkos élete (13.) 17.45 Star Trek: Deep Space 9 (28.) 18.40 Szeretünk, Raymond! (113.) 19.10 Egy rém rendes család (59.) 19.40 Férjek gyöngye (amerikai vígjá­téksor. - 78.) 20.10 Rémvadászok (12.) 21.00 Phoenix (amerikai film) 15.15 OKBT (1.) 15.30 Retró-tér 16.00 Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai (NSZK sorozat -1.) 17.00 Tárgy-eset 17.15 Retró-tér Beszélge­tés Sas Istvánnal 17.30 Retró-tér 17.45 Az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai (2.) 18.45 OKBT (2.) 19.00 Tárgy-eset 19.15 Retró-tér 19.45 Vámmentes házasság (magyar film) 21.30 Retró-tér 21.45 Retró-tér ________EUROSPORT___________________SPORT1____________ 13 .00 Strandlabda (ism.) 14.00 Labdarúgás (ism.) UEFA Cup 17.15 Ász-teniszmagazin (ism.) 17.45 Erő emberek, nemzetközi Intertoto 15.45 Labdarúgás (ism.) Sporting Portugal - Manchester verseny, Visegrád, öf. (ism.) 18.45 WNBA Action 19.15 Heti hely- United 17.30 Atlétika (ism.) 20.00 Atlétika Ki-kicsoda? 20.30 zet 20.00 Szuperbike (ism.) 20.30 Bokszrapszódiák, Eammon Atlétika IAAF Super Grand Prix, London, Egyesült Királyság - Élő Loughran-Lorenzo Smith (1993) 22.15 Bokszmágia A műsor és a kezdési időpont változtatásának jogát minden tévéadó fenntartja, s ezért lapunk felelősséget nem vállal. AJÁNLÓ MOZI Szolnok, Cinema City: Veszett vad 18.15, 20.30, 22.30, Tulipános Fan­fan 13.15, 20.15, 22.15, Charlie an­gyalai 2 13.30, 18.00, 20.00, 22.15, Hajó a vége 15.45, 17.45, Malacka, a hős 13.45, Túl mindenen 15.15, 17.30, 19.45, 22.00, Szind- bád 14.30, 16.15, Hulk 15.30; Tal­linn: Londoni csapás 18.30, Álom­csapda 20.30. Rejtvény A SIVATAG HAJÓJA ~1 BETEG­FOGADÓ ~1 ANNÁL ERKEL FERENC OPERÁJA 1 LESZÁR­MAZOTT ~1 ...LÓ; TELIVÉR HARANG­SZÓ FÉLIG VONZ ! l * t t t TRÉFÁ­SAN: VAS­PARIPA TILTÓSZÓ ÓRA ELEJE ! E VÁROS­BAN VAN ► L KELTA PAP TÁMASZ­PONT ► t BELE­EGYEZIK VÉDŐOL­TÁST AD GÖDRÖT KÉSZÍTTET KELETI SZŐNYEG­FAJTA L t ZUHANY TULAJ­DONKÉP­PEN, RÖV. t VÁSZON­FÉLE FIA BETŰI! ► t SAJÁT KEZŰLEG, RÖV. L ALÁ­AKNÁZOTT ► t TERMELŐ SZÖVET­KEZET, RÖVIDÍTVE KÁRTYA SZÍN ► Süssünk-főzzünk! Paradicsom uborkakrémmel Hozzávalók 4 személyre: 8 ki­sebb paradicsom, 20 dkg kí­gyóuborka, 2 dkg dió, 3 ge­rezd fokhagyma, 45 szál ka­por, 25 dkg tejszínes krém­sajt, 1 evőkanál citromlé, 1 evőkanál olívaolaj, 1 kávéska­nál szardellapaszta Előkészítés: A paradicso­mokat megmossuk, szárral szemközti, gömbölyű felük­ről levágjuk a „kalapkájukat”. Belsejüket kivájjuk, enyhén besózzuk, majd üregükkel le­felé fordítjuk, hogy levük le­csorogjon. Az uborkát meg­mossuk, meghámozzuk, majd apró kockákra vágjuk, kissé besózzuk, és 15 percig pihentetjük. A diót durvára vágjuk, a fokhagymát meghá­mozzuk, összezúzzuk. A kaprot leöblítjük, lerázzuk ró­la a vizet, egy szép szál kivé­telével finomra aprózzuk. Elkészítés: 1. A krémsajthoz keverjük a fokhagymát, a citromlét, az olívaolajat, a szardellapasz­tát, a kaprot, a diót, valamint egy kevés (frissen) őrölt bor­sot. 2. Papírkendővel szárazra töröljük a paradicsomok bel­sejét. Az uborkát alaposan ki­nyomkodjuk, a krémsajtos masszához adjuk, és a paradi­csomokba töltjük. Lezárt do­bozban legalább 1 órára be- hűtjük. Tálaláskor a paradi­csomokat lapos tálra rendez­zük, tetejüket és a tál szegé­lyét pedig a félretett kapor­szálakkal díszítjük. Pirított vagy friss kenyér, sós kréker illik hozzá. Hegyes zöldpaprika szardíniával Hozzávalók 4 személyre: 12 db hegyes zöldpaprika, 8 db olajos szardínia,'2 gerezd fok­hagyma, 2 kávéskanál kapri- bogyó (ki is maradhat), 1 ká­véskanál aprított petrezse­lyemlevél, 2 evőkanál reszelt sajt, 2 kávéskanál zsemle- morzsa, 1 tojás, 2 evőkanál olívaolaj Előkészítés: A paprikát megmossuk, „kalapját” levág­juk, magjait óvatosan eltávo­lítjuk. A szardínia olaját le- csöpögtetjük. A fokhagymát megtisztítjuk, összezúzzuk. Elkészítés: 1. A szardíniát villával ösz- szetörjük (a kapribogyót is), hozzákeverjük a fokhagymát, a petrezselymet, a sajtot, a zsemlemorzsát és a felvert to­jást. Sózzuk, borsozzuk. 2. A tölteléket kanállal a paprikákba töltjük, kissé be­lenyomkodjuk. 3. Serpenyőben felforrósít- juk az olajat, és a paprikák minden oldalát 3-4 percig süt­jük benne. 4. Papírtörlőre vagy papír- szalvétára kiszedjük, hogy az olajat leitassuk, és langyosan vagy hidegen, pirítós kenyér­rel kínáljuk. /FORRÁS: KISHEGYED KONYHÁJA/ Várható időjárás: Jász-Nagykun-Szolnok megye A napsütést a délutáni órák­ban helyenként gomolyfel- hók zavarják majd, de ezek­ből a felhőkből csapadék várhatóan nem alakul ki. Időnként élénk lesz az északias szél. Ma is meleg lesz, a következő napokban pedig még tovább erősödik a nappali felmelegedés. Koztekedésmeteorológla az Allianz Hungária Biztosító támogatásával A légköri frontok elkerülik térségünket. Általában ked- Allianz ® vezó időjárási körülmények között autózhatunk. Hungária

Next

/
Thumbnails
Contents