Új Néplap, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-26 / 173. szám

4. OLDAL TÜKÖR 2003. Jűuus 26., SZOMBAT 1 MiH Sorban állás jó szóért, s némi pénzért Tiszaföldvár A kiszolgáltatottság döbbenetes érzés. Várni a másikra, várni a jótéteményre na­gyon megalázó. Tiszaföldváron minden hét péntekjén ezzel szembesül pár tucat­nyi sertéstartó. Reggel kilenckor hűsége­sen megjelennek a régi vágóhídnál, s vár­ják, melyiküktől vesz meg a felvásárló néhány darabot a túlsúlyos állatokból. Érezni lehetett a levegőben, hogy jtattanásig feszültek a sertéstartók idegei. Úgy várják minden pénteken a szegedi húsipari cég felvá­sárlóját, mint a Messiást, pedig pontosan tud­ják, nem fogja megoldani a problémájukat. S mi is ez a gond? Csak a szokásos mező- gazdasági eset: elhitték az állami és a felvá­sárlói ígéreteket, aztán szokás szerint megér­tőnek kell lenniük, mert változott a világpia­ci helyzet, nagy a túltermelés, vagy éppen a költségvetés állapota romlott drasztikusan.- Olyan rossz ezt már mesélni is - vágott bele sokadjára a történetbe Rácz Lajos. - Egyszerűen senki sem veszi át a túlsúlyos sertéseket, hiába ígért az állam támogatást, továbbra is a feldolgozók diktálják a feltéte­leket. Sokan leszerződtek a szegedi céggel, hogy neki adják el szaláminak a túlsúlyos disznót, ám ha nem veszi meg, akkor rajtunk marad. Eközben egy aláírási ívet szorongat az idős férfi a kezében, s odatartja mindenki elé.- Tudjátok, a minisztériumnak küldjük el — adta ki a rövid használati utasítást.- Korábban küldtünk már egyet — fordult vissza felém. - De azt válaszra sem méltat­ták. Ennyire lényegtelen emberek'lennénk?! Kiderül időközben, a körénk álló emberek mindegyikének komoly anyagi veszteséget okoz a huzavona. Mázsánként négyezer fo­rintos kukoricával kell etetni a jószágot, mi­közben a disznó kilójáért a szerencsések 220 forintot kapnak csupán.- Már akitől átveszik a sertést! - szólt köz­be egy haragos aszszony. - Valahogy olyan érzésem van, hogy itt csak az időt húzzák a felvásárlók. Nekik mindegy, hogy tegnap, vagy ma veszik meg, sőt, ha várnak kicsit, ak­kor a legtöbb gazda odaadja az állatot akár százötvenért is, mert minden egyes reggel növekszik a vesztesége az etetéssel. Na per­sze ő már nem ugyanennyiért adja tovább a húsipari cégnek, ráadásul a vállalatnak az ál­lam odaadja a kiegészítést, s mindenki bol­dog! A kormány elintézettnek tartja a segít­séget, a húsipari cég olcsón jut alapanyag­hoz, mi meg markoljuk a semmit!- Ha ennyire nem kell a túlsúlyos sertés, miért hizlalják föl ekkorára?- A keleti országrészben nagyon kevés az Túlsúlyosnak a 145 és 220 kilo­gramm közötti disznót tekintik. Tisza­földváron közel ezer ilyen jószágot tar­tanak nyilván, felét elvileg szerződés szerint átveszi (talán) a felvásárló. A rendszerváltozás előtt a településről évente több mint tízezer disznót is megvettek a húsoscégek. gond, nem a város hatásköre. A falugazdász széttárta a kezét, mondván, semmit sem tud tenni. Ki tehet akkor itt bármit is?! A minisz­tériumban még csak azt a látszatot sem kel­tik, hogy foglalkoznának velünk, mert nem válaszolnak a leveleinkre. Az ég esőcsatornájával együtt megnyílt a panaszáradat is. A nagy baj közepette a leg­jobban azon háborodnak fel az emberek, hogy van olyan társuk, aki kihasználja a töb­biek szerencsétlenségét. Megveszi nagyon nyomott áron az állatokat, majd a sok disz­nót már könnyebben el tudja adni jókora ha­szonnal.- Ezek már bejáratott csatornák - mondta az egyik gazda. Minden évben ugyanezt el- játszszák velünk, csak tudnám kihez fordul­hatnánk! Kis nyugdíjból élünk, s pont velünk szórakozhat mindenki. A mezőgazdaság nehézségei valószínűleg mindenki előtt ismertek. Nem történt semmi érdemleges változás tizenhárom éve, de nem csak ez a bosszantó. Lehet a baj akármekko­ra, történhet bármilyen gazdasági válság, az emberekkel nem lenne szabad így bánni. Az egyszerű vidéki parasztembert mindenki át­verheti, elnézik, ahogyan hétről hétre kiállnak megszégyenülten kuncsorogni egy cégnek, s ha elég szépen sírnak, akkor három-négy disznót megvesznek tőlük. Ők pedig boldo­gok lesznek, annak ellenére, hogy még így is ráfizetnek az egészre. Az autó esőmentes rej- tekéből elég szívszaggató volt nézni, amint áz- va-fázva sorban állnak, s várják a csodát. Ők is, mi is tudjuk, csodák nincsenek. Vagy vannak?!... PÓKÁSZ ENDRE Tv-notesz Az is bolond... Az is bolond, aki televíziót néz mostanában — fakadt ki a minap egyik ismerősöm. Különösképp így nyár derekán, amikor teljes­sé válik az uborkaszezon, eluralkodik a képernyőn az unalom. Sorjáznak az ismétlések, a gyenge filmecskék... Lásd akár a Fut­ballistafeleségeket, amely krimibe oltott, rossz ízű történeteket adott elő, kiábrándítóan — sorozatban — a labdarúgók megfertő­zött világáról. Ezt nézve nemcsak a focistáktól, de akár az élettől is elmehetett a kedvünk. A szórakoztatás pedig? Szinte csak Laj­csi, ama lagzis uralja a képernyőt, hétvégeken vele van tele, az ő ripacsos Szuperbulijával, zenés vándorló, vásári cirkuszával, elöljáróban pedig harsogó reklámjaival. Ha nem tudná az ember, hogy a köztévét nézi, azt hihetné, hogy valamelyik olcsó vigas­ságot kínáló kereskedelmi csatornát lát. Ide jutottunk? Persze ha meg nem néznénk, akkor mit is szidhatnánk naponta szüntele­nül. Lám, mégis csak jó valamire ez a szerencsétlen tévé, legalább kidühönghetjük magunkat szabadon. Mielőtt azonban magam is „bolondos” hangulatba tévednék, váltsunk komolyabbra: azért van a Magyar Televízióban is mű­sor, ahol nem ment vakációzni mindenki, ahol friss, eleven élet van most is: a politikai műsoroknál, ahol az újabb és újabb ese­mények adják rendre kötelezően a munkát. Nemcsak a híradók­nak, de a hozzájuk kötődő kommentáló magazinoknak is, ami­lyen az Este, ez a magyarázó-eligazító program, amely a napi hírek nyomába ered szorosan, s ahol műsorvezetőként felvált­va Simon András és Krizsó Szilvia teszi a dolgát, magabiztosan, azaz jól. Amikor útjára indult, némi bizonytalanság, gyanakvás vette körül, vajon képes lesz-e tárgyilagos, elfogulatlan lenni. Ma már nyilvánvaló, hogy igen. Az egyik legjobb, legmegbízha­tóbb politikai fórummá nőtte ki magát, s azzal a ritka erénnyel büszkélkedhet, hogy megszabott keretein belül rendkívül lé­nyegre törő - még ha adódhatnak is olykor lazább pillanatai. Itt nincs kecmec, piszmogás a szavakkal, határozottan kordában van tartva minden. Mindkét műsorvezető okosan kérdez, ma­gatartásukat kritikus hozzáállás is jellemzi. Jó példáját mutat­ják, főleg Simon, hogyan lehet kényes kérdéseket is feltenni kulturáltan, rámenősség nélkül, akár balról, akár jobbról is ér­kezzék a partner, s akármilyen rangú is legyen. Szerepüket nagy kedvvel töltik be, még ha ez nem is ül ki az arcukra. Nem úgy, mint Pálfy István esetében a Híradónál, akiről gyakorta lerí, hogy már-már unja az egészet, blazírtan, azaz fásultan olvassa be a híreket. (Legújabban viszont mintha ő is nagyobb fordulat­ra kapcsolt volna, életesebb, dinamikusabb lett.) Egyébként egy-egy beszélgetést többnyire olyan összeállítás előz meg, mely tiszta képet rajzol az adott tárgyról, az előzményeket ille­tően. Ahogy legutóbb Kulcsár Attila kiadatásával kapcsolatban is történt, mielőtt megszólalt volna az igazságügyi miniszter - feszes tempóban -, a bróker viselt dolgait ismerhettük meg. De ugyanezt tapasztalhattuk, amikor a bankok hitelezőkkel szem­beni helytelennek mondható magatartása került terítékre. A kis- lányos Krizsó Szilvia ezúttal még némi huncutkás derűt is be­lopott a beszélgetésbe, ami jót is tett neki, a komoly hangulat­nak. Különben ami Simon Andrást illeti: maga a megtestesült pontosság, határozottság, tárgyszerűség és célra törés. Aligha­nem megállná a helyét akár egy amerikai televízióban is. Nos, egy program — kivétel? —, amelyet nyáridőben sem bolondság nézni, mely párját ritkítja műfajában a honi televíziózásban. Félrevezetni, megbolondítani nem akar, ezért szeretem, józan­ságáért. Még ha bolondulni nem is bolondulok érte - részegen. VALKŐ MIHÁLY Első lépés az ég felé Pilótapalánták a szandai reptéren Szolnok A katonai tiszti iskolák hallgatói utánpótlásának nagy hagyományai vannak hazánkban. A hazai pilóta­képzés megszűnésével azonban az ehhez kapcsolódó előképzési rend­szer is módosult. szükséggel rendelkeznek — mondta Te- lepovszki Tibor. A táborban vitorlázógé­peken repülnek, de kedvcsinálóként a szolnoki repülőezred jóvoltából felül­hetnek majd a motoros Jak-52-esre is. A reptéren Máté Attila százados, a kecskeméti Puma repülőszázad repülő­oktatója látja el a repülésvezetői teendő­ket. Ő adja ki a felszállási engedélyeket, és dönt minden egyéb, a repüléssel ösz- szefüggő kérdésben is. Feladatát most a légierő - Szolnokon működő - repülő­felkészítési osztályának vezényelt tagja­ként látja el. - Azon fiatalok jelentkez­tek a táborba, akik érdeklődnek a repü­lés iránt, és van bennük hajlam arra is, hogy hosszú évek múlva esetleg a légi­erő hivatásos tisztjeivé váljanak - mondta el két utasítás kiadása között. - Nem feltétlenül kell, hogy a repülősze­mélyzet tagjai legyenek, ugyanolyan cél Míg korábban már a középiskolásokat is bevonták a pályára orientáló képzésekbe, ma már többnyire egyetemi vagy főisko­lai hallgatók élhetnek ezzel a lehetőség­gel. A hazai légierő fénykorában jóval egyenesebb út vezetett a pilótaülésig. A középiskolások a pályára orientáló tábo­rokban megismerkedhettek a repüléssel, némi jártasságot szerezhettek a vitorlá­zásban. Ha a középiskolás évek alatt megerősödött bennük a honvédséggel kapcsolatos elkötelezettség, akkor a sike­res orvosi és egyéb vizsgálatokat követő­en jelentkezhettek a felsőfokú katonai tanintézménybe, ahol pilótákká válhat­tak. A Tiszavidék Sportrepülő Egyesület a Honvédelmi Minisztérium felkérésére nyolchetes, pályára orientáló tábort szervezett a szandai reptéren - tudtuk meg Telepovszki Tibor repülőoktatótól. A táborra jelentkező, az ország különbö­ző településeiről idesereglett fiatalok, többségükben egyetemisták. Vannak köztük, akik már rendelkeznek repülési alapismeretekkel, de akad közöttük olyan is, aki először ül vitorlázógépbe. Akik még nem repültek, most megis­merhetik a repülés élményét, a haladók pedig megmutathatják, milyen felké­A táborlakók többségének már nem jelent újdonságot az a páratlan élmény, amit csőrlővel magasba rántott vitorlázógépek kabinjában élhetnek át lehet a katonai repüléssel összefüggő bármilyen más tevékenység is - tette hozzá. A légierőn belül az a gyakorlat látszik kikristályosodni, amely szerint a már felsőfokú végzettséggel rendelkező fia­talokat képzik tovább a szakmára. Ez a módszer állítólag gyorsabb és olcsóbb is. Az oktató szerint a jelentkezőknek mindenképpen számolniuk kell azzal, hogy bizony jó ideig eltart, míg képzett pilóták lesznek. Mint ismeretes, már működik Szolnokon az az előképzési rendszer, amely eredményeként az itt kiválogatott fiatalok Kanadában kapják meg a pilótaképzést. A célhoz vezető út tehát meglehetősen rögös és hosszú, a pályára orientáló re­pülőtábor a pilótává válás első lépcsőfo­kaként azonban egyfajta lehetőséget nyújt ehhez. __________________ HORVÁTH GYŐZŐ A, > 1 > I 4 C sak állnak és várnak és zúgolódnak FOTÓ: MÉSZÁROS JÁNOS hogy néhány moslékpusztítótól megszaba­duljon. Az időközben eleredő esőben senki sem mozdul, némelyikükhöz kiszalad egy- egy családtag, hogy esernyőt nyomjon a ke­zébe. — Ha megveszik a disznóimat, akkor sem jutok sokkal előbbre, mert csak egy hónap múlva fizetik ki az árát - mondta az egyik legtöbb malacot tartó Nagy István. - Telje­sen egyoldalúak a termelők szerződései, ki­zárólag a vevőt védi minden pontja. — Jártunk mi már mindenfelé — vágott köz­be egy idősebb férfi. — Csupa tehetetlen em­berrel találkoztunk. Az önkormányzatnál a mezőgazdasági ügyekkel foglalkozó ember szinte kinevetett. Azt mondta, ez országos a húsipari cég, amelyik megveszi a gazdáktól a disznót - vette át a szót Borbély Ferenc. - Tőlünk hosszú idő óta a szegediek vásárol­nak, más cég nem áll velünk szóba. Ők azt mondták, hizlaljam, majd akkor megveszik. Most meg nyakamon marad a jószág! Kilenc hete először a felvásárló késik. Az emberek egyre idegesebbek, már egy órája itt kellene lennie. Valahol mindenki tudja, csak keveseknek adatik meg a szerencse, Máté Attila százados fotó: mj

Next

/
Thumbnails
Contents