Új Néplap, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)
2003-07-19 / 167. szám
12. OLDAL ÜGY ELETEK HIRDETÉS 2003. JÚLIUS 19., SZOMBAT A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési Tanács PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYE a legkedvezőtlenebb helyzetű megyék felzárkóztatására szolgáló keretek felhasználásáról szóló 47/2003.(IV.3.) kormányrendelet alapján az alábbi célelőirányzatokból támogatás elnyerésére I. Kis- és Középvállalkozói Célelőirányzat Pályázhatnak a 1999. évi XCV. tv. alapján kis- és középvállalatoknak minősülő gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, akiknek fő tevékenysége a pályázati dokumentációban meghatározott tevékenységi körbe tartozik. A pályázat célig: a kis-és középvállalkozások Jász-Nagykun-Szolnok megyében megvalósuló, termelő célú és szolgáltatási beruházásainak támogatása, a beszállítói tevékenység erősítése. A támogatás egyszeri, vissza nem térítendő támogatás. Az elérhető támogatás a beruházási költség 40 %-a, de nem haladhatja meg összességében a 20 millió Ft-ot. Támogatásra 356,88 millió Ft áll rendelkezésre. II. Beruházás-ösztönzési Célelőirányzat 1. Jász-Nagykun-Szolnok megyében megvalósuló beruházás esetében támogatásra jogosult: 1. cél esetében mindazon belföldi székhelyű gazdasági társaság, szövetkezet, amelyek beruházása feldolgozóipari gazdasági tevékenység végzése és/vagy a logisztikai központok, ipari parkok minőségi szolgáltatásainak fejlesztése érdekében valósul meg; 2. cél esetében a Jász-Nagykun-Szolnok megyében lévő - „Ipari Park” címmel rendelkező - szervezet, az ipari park területén működő belföldi székhelyű gazdasági társaság, szövetkezet, közhasznú társaság, valamint egyéni vállalkozó; 2. Támogatható célok: 1. cél: Ipari termelés bővítésére, fejlesztésére irányuló, versenyképes beruházások, 2. cél: Meglévő ipari parkokban minőségi technológiai, innovációs és logisztikai - szolgáltatásfejlesztés, új létesítmények, inkubátorházak építése, meglévő épületek hasznosítása, belső infrastruktúra létesítése. A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás. A támogatás mértéke az elfogadott vetítési alap 30 %-áig teijedhet, de nem haladhatja meg 2003. évben a 20 millió Ft-ot, összességében a 100,0 millió Ft-ot. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg: 291.762 E Ft. III. Turisztikai Célelőirányzat Támogatásért pályázatot nyújthatnak be azon helyi önkormányzatok, belföldi székhelyű:, gazdasági társaságok, közhasznú társaságok, szövetkezetek, egyéni vállalkozók, melyek Jász-Nagykun-Szolnok megyében megvalósuló beruházásukhoz igényelnek támogatást. Támogatandó célok: 1. Új gyógyfürdők, wellness-, élmény-fürdők, aquaparkok, fürdő-terápiás helyek létesítése, illetve a már meglévő létesítmények rekonstrukciója, szolgáltatásainak fejlesztése. 2. Új kereskedelmi szálláshelyek létesítése, illetve meglévő, működő kereskedelmi szálláshelyek bővítése, minőségének fejlesztése, meglévő kereskedelmi szálláshelyekhez kapcsolódó vendéglátó és egyéb szolgáltató tevékenység (pl. rendezvényterem felszerelése) kialakítása, bővítése, illetve meglévő létesítmények minőségének fejlesztése. A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás. A támogatás a fejlesztés összköltségének százalékában legfeljebb 50 %, maximum 50 millió forint (a jászsági, törökszentmiklósi, nagykunsági kistérségekben megvalósuló beruházások 10 %, a Tiszazugban és a Közép-Tisza-vidéken megvalósuló beruházások 20 % többlettámogatást érhetnek el.). A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 274,17 millió Ft. A pályázatok benyújtása mindhárom előirányzat esetében a pályázat meghirdetésétől 2003. augusztus 31-t követő első munkanap 16 óráig folyamatos. Apályázatok elbírálása abefogadástól számított 60 napon belül történik meg. A teljes pályázati dokumentáció mágneslemezen térítésmentesen beszerezhető, (a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat internetes honlapjáról (www.jnszm.hu) a meghirdetés időpontjától letölthető):- a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési Ügynökség Kht. irodájában (Szolnok, Kossuth L. u. 2.), a kistérségi területfejlesztési társulások központjaiban, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara központi irodájában és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gazdaságfejlesztő Kht. területi irodáiban A pályázati feltételekkel, tudnivalókkal kapcsolatban felvilágosítást a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési Ügynökség Kht.-tól kaphat, e-mail dm: jnszmtfu@freemail.hu telefon: 06-56-424-49506-56-514-08306-56-514-084 , -nmr ______.■ - _______■ ■ .__________________________________________________________________ ■to-lhmrinu-tnlMt «mwí Mnjiaa U—3JaBS WfcVIIIWR lllwjff Wl IfUjlllOp <*ER W IwSpsjft • vS E&HKjigri iy I--III................. |/1 .Ml Ml II, ,1,. ,1 ■■■ - ■ - , vannak?« 3s i£3S® (23 cxSsoSos EtstsHl SBP2Ő33B ©S3) ©^) asflBÍÖIIÍb »a Nev: ..................................................................... Születési idő: .......... Cí m: .............„........................................................................................ Is kola neve,címe:..................................................................................... Címünk: AS-M Kft Terjesztés 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. Pf. 105 ORVOSI ÜGYELET Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Megyei Intézetének közleménye: * * * Az ügyelet ideje: 2003. július 19- én 7.00 órától július 21-én 7.00 óráig tart. Az ettől eltérő időpontokat külön jelöljük! SZOLNOK: Ügyelet szombaton, ünnep- és munkaszüneti napokon van. Központi körzeti ügyelet: Móra F. u. 9., tel.: 373-373. Ellátási területe: Szolnok, Szajol, Rákóczifal- va, Rákócziújfalu. Gyermekorvosi ügyelet: Móra F. u. 9. Telefon: 423-102. Fogorvosi ügyelet szombaton és vasárnap 7-19 óráig: Hubay úti fogorvosi rendelőben lesz Szolnok város lakossága részére. Martfű: Egészségügyi Központi Rendelő, Martfű, Lenin út 8. T.: 452-138 és 452-139. (szombaton 7.30-tól hétfő reggel 7.30-ig) Zagyvarékas, Szászberek: Körzeti ügyelet (pénteken 18 órától hétfő reggel 8 óráig): dr. Simon István Zagyvarékas, Csángó u. 2. T.: 56/491-413 vagy 06-30/457-0609. Tószeg, Tiszavárkony, Tiszavár- kony- szőlő, Tiszajenő, Vezseny: Körzeti ügyelet (péntek 18 órától hétfő reggel 7 óráig): dr. Inczefi Zsolt Tiszajenő, Rákóczi út 28. T.: 434-060. Tiszaföldvár: központi ügyelet Kossuth u. 169. T.: 470-424 vagy 20/958-4969. Besenyszög körzeti ügyelet (pénteken 16 órától hétfő reggel 8 óráig: dr. Bacsó Miklós Besenyszög, Damjanich út 4. T.: 56/487-074 vagy 06- 70/3386-985. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly, Hunyadfalva, Csataszög körzeti ügyelet (szombaton 8 órától hétfő reggel 8 óráig): dr. Zsótér Gyöngyi Kőtelek, Szenti, tér. T.: 496-004. Újszász körzeti orvosi ügyelet (szombaton 7 órától hétfő reggel 8 óráig): szombaton dr. Batki Erzsébet Űjszász, Szabadság tér 4., vasárnap dr. Karácson János Újszász, Szabadság tér 4. Jászberény: Sürgősségi fogorvosi ellátás Jászberény város lakossága részére: szombaton 9-11 óráig dr. Nagy Júlia Jászberény, Korcsolya u. 4. T.: 57/411-864. A hét végén több szakrendelés nem működik! Központi körzeti ügyelet: Jászberény, Thököly u. 13., tel.: 57/412-226. Szombaton, illetve ünnepnap 8 órától első munkanap reggel 8 óráig: Ellátási területe: Jászberény, Jászfelsöszent- györgy felnőtt és gyermek lakossága: 19-én 8-tól 20-án 8 óráig dr. Varga Irma Ildikó, 19-én 8-tól 14 óráig dr. Kutas Csaba, 20-án 8-tól 21-én 8 óráig dr. Bakó Ibolya, 20- án 8-tól 14 óráig dr. Kutas Csaba. Gyermekorvosi ügyelet: 9-től 12 óráig és 16-tól 18 óráig. Jászberény, Thököly u. 13., tel.: 412-184. dr. Takács Edit. Jánoshida: körzeti orvosi ügyelet: dr. Ágyi Éva Jánoshida, Mező u. 2. T.: 57/458-405. Ellátási terület: Jánoshida, Alattyán. Jászalsószentgyörgy: körzeti ügyelet: dr. Kocsis Kálmán Jászalsószentgyörgy, Petőfi út 13. T.: 30/414- 6607. Jászboldogháza: dr. Csontos Gábor Tápiógyörgye, Kovács J. u. 13. Tel. lakás: 53/383-828, rendelő: 53/383- 100, mobil: 06-20/9160-520. Jászfényszaru: (szombat reggel 8 órától hétfő 8 óráig) körzeti ügyelet: dr. Palencsár Csaba Jászfény- szaru, Ságvári u. 8. T.: 30/9150- 600. Jászszentandrás: körzeti ügyelet (szombat 7 órától hétfő reggel 8 óráig): dr. Kolláth Bálint Jászszentandrás, Haladás út 10. T.: 06- 60/386-987. Jászárokszállás: dr. Kovács Pál Jászárokszállás, Rákóczi út 1. T.: 20/980-6600. Ellátási területe: Jászárokszállás, Jászágó. Jászladány: (szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig) dr. Sikli Antal Jászladány, Alkotmány u. 31. T: 30/278-8503. Jászkisér: (szombat reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig) dr. Mike Miklós Jászkisér, Ady E. u. 31. T.: 57/450-372. Jászapáti: (szombat reggel 8 órától hétfő 8 óráig) dr. Pál István Jászapáti, István király út 4. Tel.: 06-20- 9358-793 Ellátási terület: Jászapáti, Jászivány Jászjákóhalma, Jásztelek, Jász- dózsa: (szombat reggel 8 órától hétfő 8 óráig): dr. Jáger Mihály Jászdózsa, Tamapart u. 7. T.: 06- 30-535-2405. Pusztamonostor: (hét végi ügyelet) orvosi rendelő, dr. Dajkó György, Szabadság út 27. Tel.: 57/421-007, 06-70/275-6501. Karcag: A háziorvosi intézet orvosi ügyelete: Széchenyi sugárút 27., telefon: 311- 233. Ellátási területe: Karcag, Berekfürdő. Kunmadaras: Kunmadaras, Semmelweis u. 9. T.: 59/327-274. Kisújszállás: Nyár u. 7., tel.: 59/520-623. Ellátási területe: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma. Kunhegyes: Dózsa Gy. út 4. T.: 59/326-800. Kunszentmárton: Mátyás király u. 21/a, telefon: 461-235. Ellátási területe: Kunszentmárton, Öcsöd, Sze- levény, Csépa, Tiszasas, Tiszaug, Tiszakürt, Tiszainoka, Nagyrév, Cserkeszőlő. Cibakháza: dr. Litkei Tamás Cibakháza, Hősök tere 10/A. Mezőtúr: szombaton működő szakrendelés: fogászat: 8-tól 10 óráig, Kossuth u. 7-11. Hét végén egyéb szakrendelések ügyeletet nem tartanak! Központi körzeti orvosi ügyelet: Pigall Bt. Mezőtúr, Kossuth L. u. 7-11. Ellátási területe: Mezőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mester- szállás. Tiszafüred: (pénteken 18 órától hétfő reggel 8 óráig) : Nefelejcs u. 2-4., T.: 59/352-422. Ellátási területe: Tiszafüred, Tiszakócs, Tiszaör- vény, Tiszaszőlős, Tiszaigar, Nagy- iván, Tiszaörs. Abádszalók: dr. Halas József Abád- szalók, István király út 92. Tiszaszentimre, Újszentgyörgy, Tomajmonostora. Telefon: 06- 30/475-3151: dr. Csemiczky Gyula Tiszaszentimre, Széchenyi u. 3. Tiszaderzs: dr. Boutros Albeir Ti- szaderzs, Fő út 62. T. : 59/355-464. Tiszabura, Pusztataskony, Tisza- gyenda, Tiszaroff: T.: 06-20/490- 8686 pénteken 17 órától hétfő reggel 8 óráig körzeti orvosi ügyelet; dr. Horváth Balázs Tiszaroff, Burai út 14. Törökszentmiklós: Kossuth L. u. 126. Ellátási területe: Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Tiszatenyő. Fegyvernek: pénteken 18 órától hétfő reggel 7 óráig) Felszabadulás u. 128/a. Ellátási területe: Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba. Kengyel: Tel.: 60/613-607. Orvosi ügyelet: dr. Sallai Ildikó Kengyel, Petőfi S. út 1. Tiszabő: pénteken 17 órától hétfő reggel 8 óráig. Háziorvosi ügyelet: dr. Jakab László Fegyvernek, Felszabadulás út 128/A. Túrkeve: Orvosi ügyelet: Túrkeve, Kálvin út 3. Tel.: 361-258 ÁLLATORVOSI ÜGYELET ÁLLAMI ÁLLATORVOSI (Csak HATÓSÁGI munkavégzés: állat- szállítás végzése és bejelentési kötelezettség alá tartozó fertőző állatbetegségek gyanújának bejelentése péntek 13.30-tól hétfő 7.30-ig. Szombati, vasárnapi állat- szállítást legkésőbb péntek 12 óráig kell bejelenteni az ügyeletes hatósági állatorvosnál.) Szolnoki kerület (tel.: 56/413- 135): Besenyszög, Csataszög, Hunyadfalva, Kengyel, Kőtelek, Martfű, Nagykörű, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Szajol, Szászberek, Szolnok, Tiszajenő, Tiszasüly, Tiszatenyő, Tiszavárkony, Tószeg, Újszász, Vezseny, Zagyvarékas: dr. Gácsi János Szászberek, Fő tér 230. T.: 06-30/289-3917. Karcagi és tiszafüredi kerület: Karcag, Kunmadaras, Kunhegyes, Kenderes, Bánhalma, Tiszagyen- da, Tiszaroff, Tiszabura, Tiszafüred, Tiszaszőlős, Tiszaszentimre, Tomajmonostora, Újszentgyörgy, Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván: dr. Vörös János Abádszalók, Darwin u. 3. T: 06-30/9586-625. Jászberényi kerület: Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászágó, Jászárokszállás, Jászberény, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor: dr. Szűcs Imre Jászárokszállás, Horváth u. 26/B. T.: 57/431-096 és 06-20-9685-761. Körzet: Mezőtúr, Túrkeve, Kisújszállás, Kuncsorba, Örményes, Kétpó, Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Fegyvernek, Tiszabő: dr. Matuska László Mezőtúr, Szabadság út 9. T.: 56/350-435 és 06- 30/9782-286. Tiszaföldvár, Cibakháza, Nagyrév, Tiszainoka, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő, Kunszentmárton, Öcsöd, Mesterszállás: dr. Tálas Sándor Kunszentmárton, Bethlen G. u. 23. T.: 56/461- 478 vagy 06-30/537-5626. Állatgyógyszertár: Pharm-Ami Állatgyógyszertár Szolnok, Magyar u. 7. T.: 422- 042. (H.-P.: 8.00- 12.00 és 15.00-18.00 és Sz.: 8.30- 12.00). Állatgyógyszertár: Szolnok, Arany J. u.l4/a. Tel/Fax: 515- 172. (H-R: 8.00-12.00, 14.00-18.00 és Sz.: 9.00-12.00) GYÓGYSZERTÁRAK Szolnokon a Szt. Miklós (Tóth F. út 2/6.) az ügyeletes gyógyszertár. A Fehér Kereszt (Baross u. 5.), valamint az ügyeletes gyógyszertár munkanapokon este 8 óráig van nyitva. Az ügyelet este 8-tól zárt ajtó mellett történik. Vidéki gyógyszertári ügyeletek: Jászapáti: szombaton István Király, vasárnap Megváltó, Jászárokszállás: Szent Margit, Jászberény: Kígyó, Jászfényszaru: Szent Anna, Karcag: Berek, Kisújszállás: Gólya, Kunszentmárton: Kossuth, Martfű: Aranyfőnix, Mezőtúr: Újvárosi, Tiszafüred: Pátria, Túrkeve: Megváltó, Törökszentmiklós: Fontana az ügyeletes gyógyszertár. TEMETKEZÉS Kegyelet Temetkezés. Ügyeleti halottszállítás a nap 24 órájában. Telefon: 56/421-323. Pietas Temetkezés: Halottszállítás éjjel-nappal. Telefon: 06/20/474- 4930, 06/20/474-4929. Az állatokért Szolnok ________ A sikeres kaposvári akció után várhatóan Szolnok lesz a második város hazánkban, ahol aláírásgyűjtést szerveznek az állatkínzás jogi megítélésének szigorítása érdekében. A kezdeményezés Gusztos Péter országgyűlési képviselő nevéhez fűződik, aki július 15- én nyújtotta be a témával kapcsolatos önálló indítványát a parlamentnek. A honatya javasolta: a büntető törvénykönyv módosításával az Országgyűlés tegye lehetővé az állatkínzás jelenleginél súlyosabb büntetését. A hatályos jogszabályok ugyanis szabálysértésként kezelik ezt a cselekményt, amely legfeljebb 50 ezer forintos pénzbírsággal sújtható. A szigorítás viszont megteremtené a feltételeit annak, hogy a jelenlegi szankciókon kívül akár egy évig terjedő szabadságvesztésre, vagy közérdekű munkára ítéljék mindazokat, akik gerinces állatot közterületen, nyilvános helyen, másokban megbotránkozást, riadalmat keltő módon indokolatlanul bántalmaznak, amennyiben tettük az állat maradandó egészségkárosodásához, illetve halálához vezet. Az elképzeléssel szimpatizálók nemrégen Kaposváron szerveztek először aláírásgyűjtést az ügy érdekében. A sikeres akció nyomán később szolnoki állatvédőkben is felmerült hasonló rendezvény megvalósításának gondolata. Mára az is bizonyossá vált: július 25-én délután a Hild téren színes programok kíséretében tartják majd az eseményt. Az aláírásokat pedig augusztusban várhatóan Botka lujosné polgár- mester segítségével juttatják el a parlamentbe. BUGÁNY JÁNOS 4