Új Néplap, 2003. július (14. évfolyam, 151-177. szám)

2003-07-16 / 164. szám

Ü 2003. JÚUUS 16., SZERDA TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI Sorokban ÉGETT A SZEMÉT. Hétfő éj­szaka az örményesi szemétte­lephez riasztották a tűzoltókat, akik Kisújszállásról kettő, Me­zőtúrról pedig egy autóval in­dultak megfékezni a négyezer négyzetméteren pusztító tüzet. Az oltási munkálatok mintegy négy órát vettek igénybe. Ked­den délelőtt azonban újból fel­csaptak a lángok. Valószínűsít­hető, hogy a guberálók próbál­ták ily módon kinyerni az érté­kes fémhulladékot a szemétből. Ekkor szintén három gépjármű­vel vonultak ki a tűzoltók, és csak közel húszezer liter víz fel- használásával sikerült teljesen megfékezni a tüzet, lz Fogyókúrára ítélt iskolatáska (Folytatás az 1. oldalról) A tervezett Subnet Express program révén viszont több is­kola csatlakozhat az Antenna Hungária műholdas rendszeré­re, melynek nyomán a legkisebb település diákjainak is elérhető­vé válhat az internetes tan­anyag. A tanévkezdés kiadásainak persze továbbra is tetemes része marad a tankönyvek ára. Igaz, ma már valamennyi első osztá­lyos ingyen juthat hozzá a mint­egy 3-10 ezer forintos csomag­hoz. Az elsős gimnazisták ellen­ben 8-20 ezer forintot is költhet­nek tankönyvekre, amelyek kö­zül az idén is az idegen nyelvi kiadványok ára a legborsosabb. Normatív kedvezményre jogo­sult és ingyen juthat tanköny­veihez viszont a tartósan beteg, vagy fogyatékos gyermek, a há­rom, vagy több gyermeket neve­lő család, a gyermekét egyedül nevelő szülő, valamint a rend­szeres gyermekvédelmi támoga­tásban részesülők. Az érintetteknek a tankönyv­megrendelés előkészítését meg­előzően kellett bejelenteni igé­nyüket az iskolákban. A köz­ponti támogatáshoz az önkor­mányzatok, illetve az iskolák ré­vén jutnak a rászorulók. Az or­szágosan életbe lépett kedvez­mények nyomán idén a rászoru­ló gyermekek közül a tanulói jogviszonnyal rendelkező 1-4 osztályosok júliusban duplán részesülnek a 4600 forintos rendszeres gyermekvédelmi tá­mogatásból, amely augusztus­ban a 13. havi családi pótlékkal, illetve igény szerint rendkívüli gyermekvédelmi támogatással egészülhet ki. RÉGIÓPRESS Kevés a biogazdaság (Folytatás az 1. oldalról) A földhasználat szerkezete azt mutatja, hogy a biogazdálkodás­sal foglalkozó gazdaságok ösz- szes területének 96 százaléka szántó és gyep, míg a gyümöl­csös csak 3 százalékot képvisel. A biogazdák a területük legna­gyobb részén búzát termeszte­nek, ezt követik a zöldségfélék, a napraforgó, a lucerna. Az állatfajok közül a tyúkfé­lék, a sertés- és juhállomány kö­zel azonos nagyságrendű, majd ezt követi a szarvasmarha-állo­mány. Az állatok a biohústerme­lésen túl a biotej-előállítást, vala­mint a biotojás-termelést szol­gálja. A biogazdálkodást folytató gazdaságok géphasználata rendkívül jónak mondható. Több az ezen gazdaságokra eső traktorok, kombájnok és teher­gépkocsik részesedése a hagyo­mányos gazdaságokhoz képest. Az ökogazdaságok száma és aránya tekintetében a régió me­gyéi közötti rangsorban Hajdú vezet. Ezt követi Szabolcs és vé­gül megyénk; itt található a ré­gióban a legkevesebb (19) bio­gazdaság. TÓTH ANDRÁS j i _ k • "V Lj f—- ' FÜSTÖLT A FÜRÉSZPOR. Avar és fűrészpor füstölt tegnap délután Szolnokon, a teherpályaudvaron. A kiérkező tűzoltók vízzel locsolták a területet. fotó: mészáros jános Új pályázati lehetőségek Ellenőrizték a területfejlesztési pályázatokat Az élénk érdeklődést kiváltó napirendi pon­tok miatt a tervezettnél hosszabbra nyúlt a megyei területfejlesztési tanács tegnapi ülése. A testület elsőként a második félévi munka­tervet fogadta el. ____________Megyei információ______________ A munkaterv legfőbb eleme a hátrányos helyze­tű megyék decentralizált pályázati kereteire beér­kezett pályázatok elbírálása, illetve az ezzel kap­csolatos döntések meghozatala. A tanács vélemé­nyezte a 2003. évi decentralizált előirányzatok pályázati dokumentációit, és a ko­rábban már elfogadott pályázati rendszerekkel — a beruházási cél- előirányzattal, a kis- és középvállal­kozási célelőirányzattal, valamint a turisztikai célelőirányzattal - kap­csolatos, a minisztériumok által ja­vasolt kisebb módosításokat is jóvá­hagyták. Mint azt a tanács ülését követő sajtótájékoztatón Tokár Ist­ván, a megyei területfejlesztési tanács elnöke el­mondta, ezzel elhárult az akadály a pályázatok megjelentetése elől. A pályázatok befogadási ha­táridejét augusztus 31-ben határozták meg. Tárgyaltak még a további célelőirányzatok pá­lyázati anyagairól is. Az agrárberuházások támo­gatására irányuló, a munkahelyteremtő, a nem­zeti kulturális örökség program keretében az épí­tett örökség megóvását, a kerékpárút-hálózat fej­lesztését szolgáló, valamint a környezetvédelmi és vízügyi célelőirányzattal összefüggő pályáza­tok valamennyi dokumentációját eljuttatták az il­letékes minisztériumoknak, ahonnan már meg is érkezett a véleményezés. Ez azt jelenti, hogy a ta­nács elfogadó határozatát követően már csak a Pénzügyminisztérium engedélye szükséges a pá­lyázatok meghirdetéséhez. Ez pedig még július­ban meg fog történni. Két új pályázati lehetőség is a tanács elé ke­rült. Átcsoportosítással a vidékfejlesztési célok megvalósítására további 38,8 millió forintot, illet­ve 27,16 millió forint kötelezettségvállalást bizto­sít a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisz­térium. A másik új elképzelést a pályakezdő és a fiatal munka nélküli diplomások elhelyezkedésé­nek támogatása jelenti. A tanács ellenőrzési bizottsága beszámolt az első féléves ellenőrzési tevékenységéről. A támo­gatott pályázatok zömét teljesen rendben talál­ták, csupán néhány esetben tapasztaltak olyan apró hiányosságokat, amelyek nem befolyásolták a vállalt kötelezettségek teljesítését. HGY A LEGKEDVEZŐTLENEBB HELYZETŰ MEGYÉK FELZÁRKÓZTATÁSÁBA SZOLGÁLÓ IDEI TÁMOGATÁSI KERETÖSSZEGEK (EZER FORINT) beruházás-ösztönzési célelőirányzat 43200 kis- és középvállalkozási célelőirányzat 183600 turisztikai célelőirányzat 168000 környezetvédelmi célelőirányzat 172800 vízügyi célelőirányzat 17300 útfenntartás- és fejlesztési célelőirányzat 19440 Karambol után kocsmába JÁSZBERÉNY ______ A Lehel vezér téren a forgalomtól elzárt területen álló villanyosz­lopnak ütközött Opeljével egy férfi hétfőn délután. A koccanás szerencsére nem volt nagy erejű, így a jármű vezetője nem sérült meg, a kocsiban sem esett túl nagy kár. Az esetnek azonban volt egy szemtanúja, aki nemcsak a ka­rambolt látta, hanem azt is megfi­gyelte, hogy a férfi elhajt a hely­színről, és meg sem áll az egyik közeli kocsmáig. A szemtanú értesítette a rend­őrséget. Mint azt a herényi kapi­tányságon megtudtuk, a férfi igen rossz passzban volt, amikor a rendőrök igazoltatni akarták. Durván viselkedett, a személyi igazolványát nem is volt hajlandó önként átadni. A csomagjai kö­zött megtalált irataiból megtud­ták, hogy egy jászárokszállási fér­firől van szó. Sokkal többet azon­ban nem ismerhettek meg a rejté­lyes esetről a rendőrök, mert a furcsán viselkedő autóst ittas álla­pota miatt nem lehetett kihallgat­ni. Egyelőre nem tudni, miért ment neki a villanyoszlopnak, és azt sem, miért ment utána a kocs­mába. A férfitől elvették a jogosít­ványát, majd az alkoholos befo­lyásoltságának megállapítása ér­dekében vért vetettek tőle. Az, hogy az ügy miként folytatódik tovább, elsősorban a vérvizsgálat eredményétől függ. HGY Kíváncsi a népünnepélyekre? Temérdek rendezvényt, fesztivált szerveznek a nyáron. A hét­végén mindebből bőven kaphattak ízelítőt az érdeklődők, hi­szen Rákóczifalván Aratófalatok Ünnepét, Tiszafüreden Ha­las-napokat, Jászapátiban pedig Aratónapot rendeztek. La­punk ennek apropóján arra volt kíváncsi: vajon a járókelőket mennyire vonzzák ezek a népünnepélyek? Körkérdés Dózsa Sándor, 30 éves területi képviselő: - Mivel a mun­kám meglehe­tősen lefoglal, alig jut ilyesmi­re időm. Ha mégis előfor­dul, akkor pe­dig inkább horgászom. Persze egy-egy spontán ötlettől vezérel­ve bármelyik gasztronómiai, vagy kulturális rendezvényen szívesen részt veszek. A sörfesztiválokat pedig - elvégre éppen az egyik is­mert hazai sörgyárnak dolgozom - szinte hivatalból sem illik ki­hagynom. Borgyos Szil­via, 18 eszten­dős tanuló: - Amióta elkez­dődött a nyári szünet, alig lát­szom ki a fel­adatokból. Az évzáró után nyelvvizsgáz­tam, azóta pedig egyszerre dolgo­zom és vezetni tanulok. Igaz, ezek közül egyik sem kötelező, de a tanév során nem volna rá le­hetőségem. Ha olykor mégis ki- kapcsolódásra vágyom, a baráta­immal elmegyek Abádszalókra, vagy Tiszakécskére. Ezeknek a településeknek egyaránt jó a strandjuk és a diszkójuk is. Sándor Béla, 72 éves nyugdí­jas: - Világéle­temben nagy utazó voltam. Ma is sok min­den érdekel. Az expóknak rend­szerint vala­mennyi stand­ját végigjárom, de a megye jelen­tősebb fesztiváljaira, nyugdíjas- találkozóira is ellátogatok. Sőt, egy-egy érdekesnek ígérkező program kedvéért még az ország­határ sem jelent számomra aka­dályt. _______ BUGÁNY VÉ LEMÉNY ____________________LÁSZLÓ ERZSÉBET____________________ Me ssze még a Kánaán Alig egy esztendő múlva - az uniós képlet szerint feltétlenül - belépünk abba a világba, ahol a piacon, az üzletekben egyforma mére­tű répák, nem agyonnyomott és nem koszos, itt-ott félig sem rohadt paradicsomok, higiénikusan csomagolt, egyformán friss péksütemények között érezhetjük magunkat (majdnem) úgy, mint a Kánaánban. A dolgok mélyére nézve, voltaképp megnyugvással tekinthe­tünk körbe a mai bevásárlóhelyeken, átélve a százméteres gyorsfutás bajnokainak cél előtti, felfokozott lelki állapotát. A biztonság kedvéért persze, bevásárláshoz nem árt olvasószem­üveget (szükség esetén nagyítót) a cekkerünkbe helyeznünk. Szükségünk lehet rá, ha netán valami különleges élelmiszert, mondjuk „nehezen” romló májkrémet ragadnánk meg, mely­nek a szavatossági lejárati ideje a termék végére erősített fém­zárba lenne beleütve. Igaz, itt már a szemüveg nem segít, sőt a tapintás sem, mondhatni: a világtalan könnyebben boldogul a Braille-írással, mint mi a fémzárral. Előbbi ugyanis olvasható. A tapintással viszont sokra mehetünk a kiflispultnál, ahol főleg délután az ömlesztett pékáruból nagy biztonsággal tehet­jük félre a szárazakat, belőlük ugyanis akkorra már sokkal több van, mint a frissekből. Különben is: a frisseket mindig hátul, alul találjuk meg, a frontvonal hadát többnyire a korosabb por­téka képviseli. Sajnos, nem magyar a példa, bár, lehetne. (Bár lenne!) Va­lahol Lengyelországban „virágzik” egy kis boltocska, melyben megjutalmazzák azt a vevőt, aki véletlenül lejárt szavatosságú terméket talál. Engedményt, kedvezményt, ajándékot kap az, aki sérült, hiányos árucikket emel le a polcról. Nem találták fel a spanyolviaszt, csak éppen nincs fontosabb számukra, mint a vásárló. Nem akarják átverni, megbecsülik, talán még szeretik is. Ezért jutott el a hírük számtalan helyre Európában. Nem ismerjük a lengyel bolt választékát, gyaníthatóan hasonló a mieinkéhez. A szemléletükkel viszont — egyelőre — behozha­tatlan előnnyel vezetnek előttünk. Füstölgő fiatalok Egészség A statisztikák azt mutatják, hogy a fiatalok jókora hánya­da dohányzik. Egyáltalán nem meglepő manapság, ha füstölgő diákokkal találko­zunk. Holott a törvény ki­mondja, 18 éven aluliakat egyetlen kereskedelmi egy­ségben sem szolgálhatnának ki dohányáruval. Persze cigarettához jutni a fiata­lok számára nem túl nagy kihí­vás. Elég egy idősebb barát vagy ismerős, aki megveszi helyettük. Olykor még erre sincs szükség. Sok helyen egyáltalán nem kér­nek személyi igazolványt egy do­boz cigihez, ha pedig számos egyéb árucikk egyikeként szeret­nék azt megvenni, s esetleg még hosszú sor is kígyózik előttük- mögöttük, az eladó pedig épp emiatt rendkívül elfoglalt, még pasztalataikat megosztották ve­lünk. A helyzet ez alapján nem túl vigasztaló. Mint azt Boros Lajos, a megyei fogyasztóvédelmi fel­ügyelőség vezetője elmondta, a törvény betartatása rendkívül ne­hézkes. Ha felmerül a gyanú, hogy a dohányterméket vásároló fiatal esetleg még nem nagykorú, az adott üzlet kérhet az ifjú vá­sárlótól olyan dokumentumot, amellyel hitelesen igazolni tudja az életkorát. Ám, hogy ez min­den esetben megtörténik-e, az nehezen ellenőrizhető. A fel­ügyelet leginkább azt vizsgálhat­ja, hogy az adott elárusító helyen megtalálható-e a tábla, amely megtiltja a 18 éven aluliak kiszol­gálását dohánytermékekkel. Ez év végén egyébként átfogó vizs­gálatot indítanak majd a dohány­áruk és a szeszes italok árusításá­ra vonatkozó rendelkezések el­lenőrzésére, külön figyelmet szentelve a fiatalkorúakra vonat­kozó tilalmak betartására. Dr. Kovács László megyei tiszti főorvos szerint az ÁNTSZ is a til­tó táblák meglétét tudja legin­kább ellenőrizni. Amennyiben az hiányzik, bírságot szabhatnak ki az adott üzletre. A tapasztalat azt mutatja, a nagyobb áruházak és üzletek általában igyekeznek ér­vényt szerezni a törvénynek. Ha valaki azt tapasztalja, hogy vala­hol fiatal korút szolgáltak ki ciga­rettával, ezt az ÁNTSZ és a fo­gyasztóvédelem felé jelezheti. Igaz, az efféle bejelentések nem túl gyakoriak, az utóbbi években emiatt bírságot megyénkben nem is szabtak ki. Természete­sen e területen ellenőrzéseket fo­lyamatosan, éves menetrend sze­rint végez az ÁNTSZ. MOLNÁR G. ATTILA Támogatás vezetéképítéshez A karcagi önkormányzat tavasz- szal határozatot fogadott el arról, hogy támogatják az önerős szennyvízvezeték-beruházáso­kat. A közelmúltban több utca la­kói is megkeresték a hivatalt, hogy megalakították az önerős gerincvezeték építő társulást, be­fizették a lakásonkénti 95 ezer fo­rintot és szeretnének hozzá ön- kormányzati segítséget kapni. A város ez évi költségvetésében rendelkezésre áll erre a célra több millió forint, így a képvise­lők legutóbbi ülésükön úgy dön­töttek: az érintett hat utcában hatvan családot több mint hét­millió forinttal támogatnak. DE I A dohányzás veszélyeinek egyike a függőség kialakulása, míg a ter­hes nők esetében a baba is káro­sodást szenvedhet. Előfordulhat például koraszülés, de az is, hogy a gyermek alulfejlett, kis sú­lyú lesz. Kialakulhatnak a külön­böző szív- és érrendszeri beteg­ségek, sőt, tüdőrákot is okozhat. A fiatalok esetében az erős do­hányzás a figyelem, végső soron az iskolai teljesítmény romlásá­hoz vezet. Igaz, ennek érzékelé­se meglehetősen csalóka, elein­te ugyanis a cigaretta még ser­kentő hatású lehet. nagyobb a sikeres vásárlás esé­lye. Legalábbis ezt állítják azok a fiatalok, akik a napokban e tekin­tetben próbára tették a megye né­hány dohányárusító helyét, s ta-

Next

/
Thumbnails
Contents