Új Néplap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-07 / 132. szám

U 2003. Június 7., szombat TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI Gazdag könyvhét várható író-olvasó találkozók, Szolnok___________ Főleg a könyvhét volt a té­mája tegnap, a Városi Műve­lődési és Zenei Központban (VMZK) tartott sajtótájékoz­tatónak. A program négy rendező intéz­ményének, a VMZK-nak, a Verse­ghy könyvtárnak, a Hild Viktor Városi Könyvtárnak és a Damja­nich múzeumnak a képviselői számoltak be saját rendezvénye­ikről az újságíróknak. Elmondták, hogy a műsor kö­zösen készült, az események zö­me a Hild téren, a VMZK mellett lesz. Négy sátorban árulnak könyveket, a részt vevő kiadók maguk is szerveztek programo­kat. A városi megnyitót június 12- én 14 órakor tartják a Hild téren, ahol Botka Lajosné polgármester emlékezik meg a könyvhétről. Akkor és ott adják át a díjakat a Hild Viktor Városi Könyvtár által meghirdetett irodalmi vetélkedő győzteseinek. A megyei megnyi­tóra egy nappal később Mezőtú­ron kerül sor 14 órakor a Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Házban, ahol Tokajiné Demecs Katalin, a megyei közgyűlés alel- nöke méltatja az ünnepi ese­mény jelentőségét. A könyvheti program csütör­töktől keddig tart, az események zöme azonban 12-13-14-én lesz. Az Eső című, Szolnokon szer­kesztett folyóirat a tervek szerint rendszeresen kíván könyveket megjelentetni. Az első három kö­tet szerzői: Jenei Gyula, P. Nagy István és Sepsi László könyvbe­mutatón találkoznak az olvasók­vetélkedők, kiállítások kai 12-én, csütörtökön 15 órakor a Hild téren. Jenei Gyula egyik korábbi kötetéről, a Grafitnapról 17 órakor beszélget a szerzővel P. Nagy István a Verseghy könyvtár­ban. Pénteken 10 és 15.30 óra kö­zött Gyermekműhely címmel rendeznek bemutatókat, vetélke­dőt, játékot a Szalay Kiadó könyvsátrában a Hild téren. Ezen a napon is lesz könyvbemutató, dr. Kovács Lajos A halálnak éve című kötetével ismerkedhetnek meg az érdeklődők, szintén a Hild téren. Szombaton folytatódik a Gyer­mekműhely programja, szerzők dedikálják könyveiket, 16 órakor pedig Rakovszíy Zsuzsa tart író­olvasó találkozót a Hild Viktor könyvtárban. A Gyermekműhely vasárnap is a gyermekek rendelkezésére áll, hétfőn 15 órakor pedig Nagy Ban- dó András lesz a könyvhét ven­dége. Kedden, mintegy a könyvhét zárórendezvényeként Szolnokon találkozhatnak az érdeklődők Supka Magdolnával, a könyvhét szellemi atyjának, Supka Gézá­nak a lányával, akivel Valkó Mi­hály beszélget 16 órától a Damja­nich múzeumban. Érdekes zenei | csemege várja a zenebarátokat 17 órától a Verseghy könyvtárban: II- léssy Miklós-Hamar István Luk­ács evangéliuma című művét a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Karnagyok Kamarakórusa mutat­ja be Vájná Katalin vezényletével. A megye településein sok he­lyen író—olvasó találkozókkal, vetélkedőkkel, vers- és mese­mondó versenyekkel, kiállítások- kal ünnepük a könyvhetet. ba Ellenőrzött átjárók (Folytatás az 1. oldalról) A kisebb forgalmú utak és vas­utak kereszteződésénél pedig a vonatok áthaladásához igazítják a rendőri jelenlétet. Falusi Tibor alezredes elmondta, a közlekedé­si rendőrök eddig is ellenőrizték a vasúti átjárók forgalmát, így a mostani akció kiemelt figyelmet érdemlő átjáróin kívül az összes többinél is várható a megjelené­sük fokozott ellenőrzés vagy a napi szolgálatba beépülő feladat keretében. Az átjáróknál a tilos jelzésen áthaladókat, illetve azokat kíván­ják felelősségre vonni, akik túllé­pik a megengedett sebességhatá­rokat. Mint ismeretes, a vasúti átjáró­ban lakott területen kívül legfel­jebb 40, lakott területen belül pe­dig 30 km/óra sebességgel sza­bad közlekedni. Jó tudni, hogy a korlátozás hatálya a vasúti átjáró előtt elhelyezett, veszélyt jelző táblánál kezdődik. HCY MAGYAR NEMZETI CIRKUSZ SZOLNOKON, a Szántó körúton, a McDonald's mellett 2003. június 9-ig LESZ TITOK! MEGLEPETÉS! Olyan világszámokat hívtak meg az idei műsorba, amelyeket először láthat a nézőközönség Magyarországon. 30 idomított ló, 10 idomított tigris, elefánt, zebrák, púpos tevék és mindezek mellett csodálatos vízirevüben gyönyörködhet a család. A műsort 7 tagú fúvószenekar kíséri. Előadások kezdete: szombat-vasárnap 16 és 19 óra, 9-én (hétfőn) csak 16 óra. Információ: 20/935-4050 Mindenkit szeretettel vár a MAGYAR NEMZETI CIRKUSZ 70 tagú társulata és Richter Jószef Jászai Mari-díjas igazgató HARMINCÉVES ÉVFORDULÓ. A szolnoki Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola Baross Gá­bor Tagintézménye tegnap emlékünnepséget rendezett névadója 150. születésnapja, valamint az iskola 30. évfordulójának tiszteletére. ___________________________________ ___________fotó! csabai istván Pá lyázatokról döntöttek Támogatás munkahelyteremtő beruházásoknak Megyei információ Pályázati pénzekről döntött tegnapi ülésén a megyei te­rületfejlesztési tanács. A te­rületfejlesztési célelőirány­zatra beérkezett pályázatok közül elsősorban a munka­helyteremtő beruházásokat támogatták. Erre a keretre 29 pályázat érke­zett a tanácshoz, közülük végül hét nyerte el a támogatást. Ösz- szességében 51,4 millió forintot osztottak fel a pályázatok elbírá­lásának első döntési körében. A területi kiegyenlítést szolgá­ló fejlesztési célú keretre 116 pá­lyázat érkezett az önkormányzat­ok részéről. Az első körben 63 pá­lyázat volt sikeres. A különböző infrastrukturális fejlesztésekre, valamint a lakosság életkörülmé­nyeinek javításával összefüggő beruházások megvalósítása érde­kében több mint félmilliárd forin­tot ítéltek meg a pályázati nyerte­sek részére. Mint azt a területfej­lesztési tanács elnöke, Tokár Ist­ván a tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, a rendelkezésre álló pénz felosztása a céljellegű de­centralizált keret esetében volt a legnehezebb, ugyanis a támoga­tási igény többszöröse volt a tényleges lehetőségeknek. A be­érkezett 69 pályázatból 14-et tá­mogattak 152 millió forint ösz- szegben. Mint elhangzott, az elbírálás második körében a pályázatok benyújtásának határidejét július 11-ében határozták meg. HGY Kisebb a parlagfű-koncentráció (Folytatás az 1. oldalról) Az önkormányzat ezen túl idén már kétszer is postázott levelet a közútkezelőnek, a vízügynek és a MÁV-nak, hogy a saját területén végezze el a gyomtalanítást. Ezek elérték hatásukat, és anyagi forrá­suktól függően eleget is tettek a felszólításnak. Hatósági területen is próbálja érvényre juttatni akaratát az ön- kormányzat. Különböző rendele­tek írják elő, hogy mit is kell ten­niük az érintetteknek a gyom­mentesítés terén. Évente száz fel­szólítást küldenek az elhanyagolt ingatlanok tulajdonosainak, hogy irtsák ki a gyomot. A munkában természetesen nincs egyedül az önkormányzat, hiszen a növényvédelmi szolgá­lat és a földhivatal is tehet lépé­seket a gyommentesítés érdeké­ben. Ezek meg is teszik hatásu­kat, folyamatosan csökken a par­lagfű pollenjének koncentráció­ja. A fellépések hatására egyre kevesebb azok száma, akik A szénanátha korunk egyik leggyakoribb és egyre hatalmasodó, öröklött hajlamon alapuló allergiás betegsége. A népesség 15-20 százalékát érinti. Elsősorban a fiatal felnőttek és gyermekek szen­vednek tőle. Önmagában nem okoz életveszélyes állapotot, de a mindennapi életvitelt jelentősen korlátozza. Tünetei a közönséges meghűléshez hasonlóak: hirtelen jelentkező, vízszerű orrfolyás láz nélkül, tüsszögési rohamokkal, szem- és torokviszketéssel kísérve. Leggyakoribb kiváltója a virágzó növények virágpora. hagyják, földjükön méteres gaz nőjön. Aki a felszólításoknak nem tesz eleget, azt feljelentik. Eddig Szolnokon háromszor fordult elő, hogy a hatóság kaszálta le a terü­letet, de ennek költségét „beva­salták” az érintetteken. A szakember hangsúlyozta, a város környékéről rengeteg pol­lent kap a megyeszékhely. Mivel a parlagfű a napraforgóhoz ha­sonlóan fészkes virágú növény, ezért nehéz ezeken a táblákon vegyszerrel irtani. Aratás után pedig még foko­zottabban nő a parlagfű a tarlón. Ezen területek parlagfű-mentesí­tésére jelentős pénzt kellene ál­dozni a központi költségvetésből, hiszen az amúgy is elszegénye­dett mezőgazdasági termelők er­re nemigen képesek saját erejük­ből. TÓTH ANDRÁS Sorokban ÁPOLÓK NAPJA. Tegnap zaj­lott Szolnokon az ápolók nem­zetközi napja megyei rendezvé­nye. Több szekcióban követték egymást az előadások, a részt­vevők megvitatták az ápolói munka legfontosabb problémá­it, és szó esett új eljárásokról, kezelési módokról, szs MENTÉSI BEMUTATÓ. Az idei tanév utolsó tanítási napját a Magyar Vöröskereszt Szolno­ki Kutató-Mentő Egységének tagjai tették emlékezetessé a kengyeli általános iskolások számára. A szakemberek bemu­tatót tartottak a diákoknak, akik tanulmányozhatták is a műsza­ki mentéshez használatos kü­lönböző eszközöket, hgy ALAPÍTVÁNYI DÍJ. A tiszabu- rai kultúrház, óvoda és iskola te­vékenységét is együttesen irányí­tó Általános Művelődési Köz­pont négy évvel ezelőtt vette fel j a helyi oktatás alapjait megte­remtő, majd azt továbbfejlesztő Recsky Klára nevét. Az ÁMK ve­zetése ekkor szintén az iskola- alapító nevével fémjelezve hozta létre azt a pedagógusalapítványt, amely pályázati rendszerben is­meri el a kiemelkedő tanulói és pedagógusi teljesítményeket. A tegnapi ünnepségen a helyi óvo­da vezetője, Tóthné Domány Má­ria és az ÁMK informatika szak- tantárgyat is oktató igazgatóhe­lyettese, Lévai Sándor vehette át az alapítvány kuratóriuma által adományozott Recsky Klára-dí- jat, amely a névadó medalionos monogramjával díszített értékes arany nyaklánc. A gyerekek ju­talmazására az iskolai tanévzáró ünnepségen kerül sor, ápolva a névadó azon örökségét, amely jó 250 évvel ezelőtt határozta el a kiemelkedő nevelői életpályák elismerését és a tehetséges burai gyerekek megsegítését, pm VIGASSÁG. Idén is megrende­zik Nagyivánon a pünkösdi vi­gasságot. A vasárnap 9.30-kor kezdődő ünnepi szentmise jelen­ti a megnyitót a katolikus temp­lomban, amit délelőtt a meghívá­sos labdarúgótorna, késő délután pedig a tiszafüredi mazsorettek és akrobatikus rock and roll tán­cosok bemutatói követnek. Este Lente Lajos nótaénekes s a mű­sorát követő utcabál gondosko­dik a vígasságról. Hétfőn 11 óra­kor adják át a takarékszövetke­zet helyi kirendeltségét, majd a délután a hagyományőrzés je­gyében telik, hiszen az érdeklő­dőknek szalma- és csuhéfonás, agyagozás, valamint a helyi nép­táncosok gálája ígér tartalmas el­foglaltságot, illetve szórakozást. Az este ismét a vélhetően felhőt­len vigadalomé lesz, amiről Var­ga Ferenc József, a Mikroszkóp Színpad humoristája és Pataky Attila sztárvendégeskedése gon­doskodik. PM ■ RAJZPÁLYÁZAT. A fogyaték­kal élő emberek európai éve al­kalmából „Sokfélék vagyunk, mint a tavaszi virágok” címmel kistérségi iskolai rajzpályázatot hirdetett a megyei ÁNTSZ tö­rökszentmiklósi intézete, a „Ka­pocs a mozgássérültek segítésé­re” Alapítvány, valamint a Ma­gyar Vöröskereszt törökszent­miklósi szervezete. A beérkezett pályaműveket Törökszentmik- lós három iskolájából regisztrál­ták, holott a szervezők tíz tele­pülésen terítették szét felhívásu­kat. A díjazott diákok: Halmay Diána, Tóth Emese, Kató Anikó, Farkas Kitti, Klein Tamás, Bon- tovics Krisztián (Kölcsey Ferenc Á. L), Pós Ferenc, Bíró Barbara (Petőfi Sándor Á. I.), Nagy And­rea (Bethlen Gábor Úti Reformá­tus Iskola). Különdíjasok: Tóth Emese, Varga Hajnalka, Bonto- vicsMarcell (Kölcsey), Tóth Anett, Szántási Gabriella, Ágos­ton Zsolt (Petőfi), Nagy Kriszti- án (Bethlen), mg ■ Mivel tölti a hosszú hétvégét? A szokásosnál hosszabbra nyúlik a mostani hétvége, hiszen a pálás és fűnyírás is esedékes már. pünkösdhétfő piros betűs ünnep a naptárban. így a felnőttek- Hiába, hétköznap nemigen jut nek egy munkaszüneti nappal, míg a diákoknak huszonnégy időm ilyesmire. Most viszont órányi tanítási szünettel lesz több lehetőségük a kikapcsoló- könnyebb dolgom lesz, mert egy dásra. Ennek apropóján tegnap arra voltunk kíváncsiak, va- kicsit biztosan a család is besegít, jón a járókelők mivel töljik majd ezt az időt. Körkérdés Sólyom Szilvia, 30 éves műtős­nő: — Kilenc hónapja nekem nagyjából min­den napom egyformán te­lik, függetlenül attól, hétköz­nap van-e, ün­nep vagy éppen hétvége. Ennyi idős ugyanis a gyermekem. Egy­előre még ő osztja be az időmet. Ez a hétvége azért annyiból nem lesz szokványos, hogy elme­gyünk a nagymamához. A férjem pedig valószínűleg horgászni fog ez idő alatt. Egész héten dolgo­zik, ő is megérdemel ennyi kikap­csolódást. Sáji László, 47 esztendős hentes: - Való­színűleg ott­hon, a kertben töltöm majd ezt a néhány na­pot. Az biztos, hogy nem fo­gok unatkozni. A permetezés, szőlőkötözés, ka­Tóth Ildikó, 17 éves tanuló:- Még nem ter­veztem el pon­tosan a hét végi programomat, de valamelyik strandra min­denképpen szeretnék eljut­ni a barátommal. Idén még nem volt erre alkalmunk, ám most már úgy tűnik, minden feltétel adott lesz ahhoz, hogy ez a szán­dék megvalósítható legyen. Ezen­kívül lehet, hogy a városi rendez­vények valamelyikére is elme­gyünk _________________BUGÁNY A tilos jelzésen való áthaladás, illetve a sebességhatár jelentős túllépése durva, kiemelt sza­bálysértésnek minősül, ezért a helyszíni bírságolás helyett el­sősorban az elkövető feljelenté­sét tartják szükségesnek a rendőrök. A kiszabható bírság ezekben az esetekben 60, illet­ve 100 ezer forint lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents