Új Néplap, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-21 / 143. szám

ffll 2003. Június 21., szombat TÜKÖR 5. OLDAL MEGYEI A táborlakóknak lehetősége van megismerkedni az egyhetes lámacsikóval is, bár ennek a csemete egyelőre még nem nagyon örül FOTÓ: SÁRKÖZI JÁNOS Zootábor az állatkertben Söprögetéstől az ismeretszerzésig A városból, a környező településekről, a Tá- pióságból, de még Budapestről is érkeznek gyerekek az elkövetkező hetekben a jászbe­rényi Állat- és Növénykert második alkalom­mal meghirdetett zootáborába. __________________ JÁSZBERÉNY ______ A herényi állatkert munkatársai a nyári vakáció beköszöntével egy időben indították el ezen a hé­ten táborukat. Összesen tíz héten át, hetente 15 gyermek, három csoportban, csoportonként egy- egy pedagógussal vesz részt a tábor programjá­ban. Bárki, aki egyhetes állatkerti nézelődésre, lustálkodásra, az állatsimogató négylábúinak zargatására gondol a táborról hallva, alaposan té­ved. Az általános iskola felső tagozatának korosztá­lyából kikerülő táborlakók persze megismerked­nek az állatkerttel, az arborétummal, a madárvé­delmi mintakerttel, de a látottakról játékos for­mában számot is adnak a zoopedagógusoknak. Minden nap más-más témakört járnak körül, más-más állatfajjal ismerkednek meg közelebb­ről, naplót írnak a hallottakról. A munkacsoport­ok feladatai közé tartozik a nap elején kijelölt körlet rendbetétele, takarítása, de segédkeznek a gondozóknak az állattakarmányok előkészítésé­ben, közreműködnek az állatok etetésében is. A hét zárásaként külső terepen madárgyűrűzést, vagy a Zagyva halfaunájának megfigyelését vég­zik el. BANKA CSABA Egész nyáron ellenőrzés (Folytatás az 1. oldalról) Mivel a balesetek bekövetkezése nagyrészt a gyorshajtásra vezet­hető vissza, ezért a rendőrségi el­lenőrzés egyik fő szempontja a sebességhatárok betartása volt tegnap is. Az akció egész nyáron folyta­tódik. A tapasztalat ugyanis az, hogy az idegenforgalmi időszak­ban több jármű van az utakon és ezzel együtt sajnos több az olyan járműveze­tők száma is, akik nem veszik komo­lyan a közlekedési szabályokat. A rendőrök igyekez­nek minél többet je­len lenni a főutak bel- és külterületi szakaszain egy­aránt, annak érde­kében, hogy ellen­őrzéseikkel a bal­eset-megelőzést szolgálják. A péntek délutá­ni sebesség-ellenőr­ző akció során a két említett főútvonal megyét átszelő sza­kaszán több ponton is elhelyezték traffi- paxos autóikat a rendőrök. Az egyik fehér Skodával a megye- székhely határában ellenőrizték a Szajol felől Budapest felé haladó­kat. Ha az ellenőrzés szempontjai közül legfontosabbnak baleset­megelőzést tekintjük, akkor fel­tétlenül sikeresnek ítélhetjük a radarral felszerelt jármű jelenlét­ét, ugyanis az akció első másfél órájában csupán két olyan autót állítottak meg, ami gyorsabban ment a megengedettnél. Nem is történt baleset azon az útszaka­szon. A rendőrök megállítottak el­lenőrzésre egy öreg Skodát, ám esetükben mindent rendben ta­láltak. A járműben ülők, apa és fia, a Tiszapüspökiből érkező idő­sebbik és ifjabbik Andó István la­punk érdeklődésére készséggel elmondták véleményüket az útja­inkon tapasztalható morálról, magáról a rendőrségi akcióról is. Kifejtették, maguk is észlelték, hogy az utóbbi időben több a rendőri ellenőrzés. Azt is tudják, mindez azért van, mert mostanában sok volt a baleset. - A legtöbb baj a gyors- hajtók miatt van. Ezért egyálta­lán nem árt, hogy több az ellen­őrzés. Ugyanakkor nyomban hozzátették: bár az ellenőrzés szükséges, mégsem igazán hatá­sos, mert ahogy hátat fordít a rendőr, a gyorshajtók ismét ráta­posnak a gázpedálra. Az apa és fia véleménye abban is megegye­zett, hogy a balesetek megelőzé­sét elsősorban azzal lehetne elér­ni, ha a maga részéről mindenki betartaná a KRESZ-t. Elméletileg persze az is megtenné, ha min­den sarokra állítanának egy rend­őrt. Rendszeres közlekedőkként azonban érzékelik azt is, hogy a rohanó világ, az emberekben fel­gyülemlő egyre több feszültség sincs kedvező hatással a közleke­dés biztonságára. Jobban oda kellene figyelnünk egymásra - mondták. HORVÁTH GYŐZŐ Apa és fia helyesli az akciókat fotó: csabai i. Levelek a Tisza Moziért Szalay Ferenc, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség országgyűlési és önkormányzati képviselője tegnapi sajtótájékoztatóján el­mondta: a szolnoki szervezet a közelmúltban tisztújítást hajtott végre. A két évre újraválasztott vezetőség elnökének Szalay Fe­rencet, alelnököknek Bagdi Sán­dort, Bállá Györgyöt, Chladek Kálmánt, Hegmanné Nemes Sá­rát és Horváth Pétert tették meg. A szolnoki szervezet feladata, hogy 2006-ra a megyeszékhe­lyen is a választásokon eredmé­nyes párttá alakuljon. Bagdi Sándor alelnök továbbá kifejtet­te: a Szolnok városi vezetés nem tette lehetővé, hogy a Tisza Mo­zi a minisztériumhoz a várossal közös pályázatot nyújtson be. Ezzel nehéz helyzetbe hozta a szolnoki kulturális életet, illetve azt a hagyományos Nemzetközi Képzőművészeti és Tudomá­nyos Filmszemlét, amely ren­dezvény a városba csalogatta különböző országok vendégeit is. Bagdi Sándor felhívta a civil szervezeteket és a helyi polgári köröket, hogy levélben kérjék a polgármester asszonyt a városi vezetés döntésének megváltoz­tatására. Amennyiben e kezde­ményezésük sikertelenné válna, úgy aláírásgyűjtési akcióba kez­denek. MÉSZÁROS GÉZA VÉLEMÉNY __________________________BI1TEY ANDRÁS__________________________ Sz ámok bűvöletében Az utóbbi hetekben több mint aggasztó hírek terjengnek két olyan szolnoki kulturális rendezvényről és egy rendezvénysorozatról is, amelyek a maguk módján elősegítették, hogy ne csak üres szó legyen a gyakran emlegetett „kultúrváros” jelző. Milyen rendezvények ezek? Az előző években sikert aratott nyári színházra, a képzőművé­szeti filmfesztiválra és tudományos filmek fesztiváljára és vásá­rára gondolok. Ha pedig ezekhez hozzászámítjuk az új magyar filmeknek a Tisza moziban évek óta tartó bemutatóit, amelye­ken megfordult a magyar filmgyártás neves személyiségeinek színe-java, akkor teljessé válik a kép. Nyári színház már bizto­san nem lesz, a fesztiválokat és a filmvásárt pedig hozzáértők véleménye szerint már csak a csoda menthetné meg, vagy már az sem. Az okok eltérőek, a felelősök keresése pedig már kezdetben olyan színezetet öltött, mintha a szereplőket csak az érdekelné, hogy az „ügy”-ből milyen politikai hozadékot lehet kicsikarni. Innentől akár érdektelen is lehetne a kérdés, de fölmerült egy olyan motívum, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Jó szándékú emberektől is hallottam olyan megjegyzést, hogy ne sajnáljuk ezeket a rendezvényeket, hiszen alig két-háromszáz embert érdekelnek. Vagyis csak az a jó rendezvény, amelyen so­kan vannak. így minden egyszerű lesz, nem okoz gondot a szín­vonal értékelése, abszolút mércénk van a rendezvények megíté­lésére. Igaz, egymás mellé kerül a gulyásfesztivál és a filharmó­niai hangverseny, a sportrendezvény és a képzőművészeti kiál­lítás vagy a tudományos filmek fesztiválja. Félreértés ne essék, nem a gulyásfesztivált és a hasonló tö­megrendezvényeket kifogásolom, azokra is szükség van, csak ne keverjünk össze egyetlen, meglehetősen formális szempont alapján eltérő minőségeket. Messzehangzó szívhangok Tiszafüred A helyi Fortuna Kemping támoga­tó kedvessége adott otthont az Együtt Egymásért kiemelten köz­hasznú, fogyatékosokat gondozó országos alapítvány rendezvényé­nek. A megnyitó — amely kiemel­kedő példája az együttműködő partnerségnek - „Európa "más" expója” néven nyújtott tartalmas szórakozást — kirakodóvásárral, kézműves foglalkozásokkal, krea­tív játszóházzal, az érintettek munkáiból válogatott aukcióval és kiállítással, ügyességi verse­nyekkel, kulturális programokkal, Kata és Laca bohóc lufi szobrá­szatéval, arcfestésével, mókás já­tékaival, a Paradíva kerekesszé­kes divatbemutatójával stb. — az ország tizenhat megyéjéből érke­ző 378, halmozottan hátrányos helyzetű fogyatékos embernek, akik három napig élvezik a Fortu­na Kemping vendégszeretetét. A rendezvény, melynek eső napját megtisztelte jelenlétével dr. Vadai Ágnes országgyűlési képviselő és Pintér Erika polgármester is, a gondűző rendezvényeken túl ma és holnap szakmai programokkal is nagyon messzire hangzóvá te­szi azokat a szívhangokat, ame­lyek a másságot kívánják hétköz­napivá tenni az egészségesek és az arra rászorulók kreatív kapcso­latával. PERCZE MIKLÓS MOL-TALÁLKOZÓ. Tegnap óta a szolnoki Turisztikai és Szabad­idő Központ ad otthont a MOL VIII. Ifjúsági Találkozó és Családi Napok rendezvénysorozatának. A zártkörű eseményen közel két­ezer meghívott vendég vesz részt hazánkból és határainkon túlról egyaránt. A háromnapos dzsemborit sport- és kulturális programok színesítik, amelynek keretében sztárvendégek gondoskodnak a kö­zönség szórakoztatásáról. A népszerű előadók között fellép Orosz Győző és a Művek, Király Linda, illetve Charlie is, a humorfelelős pedig Maksa Zoltán lesz. bj Reményteljes első randevú (Folytatás az 1. oldalról) Hangsúlyozta, a Tisza-tó fejlesz­tése közös érdek, amit már olyan törekvések is reprezentálnak, mint a regionális idegenforgalmi bizottság, a nemrég létrehozott Tisza-tavi Regionális Fejlesztési Tanács működése, és ami a tér­ség értékeinek megfelelően igényli is ezt a példaértékű össze­fogást. Vass Lajos nagy tetszést arató J beszédében a kistelepülések, a kistérségek fejlesztése fontossá­gáról beszélt. - „Vidéki ember­ként szívügyemnek tekintem, hogy Budapest mellett a legki­sebb települések is kézzelfogható esélyhez jussanak, nemcsak kul­turális téren, hanem az életkörül­ményeiket javító minden formá­ban” - mondta. A kormányzati munka hiá­nyosságait is érintő - például pá- | lyázati bürokratizmus, az infor­máció késedelmes áramlása stb. — pódiumbeszélgetéseket köve­tően Vass Lajos ünnepélyes kere­tek között adta át azokat a díjakat- amelyeket az interneten 3352 voksoló szavazott meg - az év Tisza-tavi jegyzőjének, az erdőte­leki Lőcseiné Nagy Máriának, az Év Tisza-tavi alpolgármester­ének, a tiszanánai Kakuk Bélá­nak és az év Tisza-tavi polgár- mesterének, az abádszalóki Bor­dás Imrének. „Ez a díj a települé­sé, a testületé, munkatársaimé s azé az összefogásé, ami a nagy­község javát szolgálja. Amit én ehhez hozzátehettem: a szorga­lom és a település iránti szerete­tem ” - említette a kitüntetett polgármester. A reményteljes első randevú szabad programmal zárult, mely­nek során az ízek kötötték össze a polgármestereket, akik a Füzes kempingben mérték össze faka­nalas tudományukat. PERCZE MIKLÓS Mit szól az óvadékhoz? Új büntetőeljárás-jogi törvény lép a jelenlegi helyébe július elsejétől. A rendelkezés egyebek mellett hazánkban eleddig ismeretlen, ám az angolszász jogrendszerben bevett gyakor­latként alkalmazott jogintézményeket is bevezet. Ezek ta­lán legnagyobb érdeklődést kiváltó eleme az óvadék. La­punk ennek kapcsán arra volt kíváncsi, vajon a járókelők mit szólnak a szabadlábra helyezés új lehetőségéhez. Körkérdés Kovács József, 65 éves nyugdíjas: — Nem lehet feketén, vagy fehé­ren megítélni ezt a döntést. Egy­részt az új szabályozás nem lesz mentes minden kockázattól, hi­szen egy sza­badlábra he­lyezett gyanú­sítottnak na­gyobb esélye van az eltű­nésre, mintha előzetes letar­tóztatásban, rács mögött ülne. Másrészt viszont ha egy-egy ilyen malőr előfordul, legalább anyagilag nem jár rosszul az igaz­ságszolgáltatás. Bertalan Zsófia, 17 esz­tendős tanuló: — Szerintem az óvadék be­vezetése hu­mánus rendel­kezés. Gondok itt elsősorban azokra az ese­tekre, amikor nem egy megrögzött bűnözőt, hanem megtévedt, ám egyébként jó szándékú embert vádolnak. Az új törvény pontosan arra teremt lehetőséget, hogy ilyenkor leg­alább az előzetes fogvatartás ne súlyosbítja az illető egyébként is kétségbeejtő helyzetét. Bártfay Jó­zsef, 53 éves autószerelő: - Kedvezőtlen irányban válto­zik a büntető- eljárások rendje. Az óvadék esély­egyenlőtlensé­get teremt, hi­szen kizárólag a tehetősebbek élhetnek vele. Aki megteheti, annak persze javít a körülmé­nyein. Az igazi gondot azonban abban látom, hogy a legna­gyobb gazemberek bíróság elé sem kerülnek. bugány János Ebben az évben még nem „bennlakásos" a tábor, de jövőre, ha minden a terv szerint halad, felépül egy „erdei iskola” az állatkert területén. A 70 mil­lió forintos beruházásra FVM-pályázaton szeret­nének pénzt szerezni a park munkatársai. A faház földszintjén 80 férőhelyes konferenciatermet ala­kítanak ki, illetve lehetőség nyílna harminc fő el­szállásolására is. Többek között a nyári tábor résztvevőinek is itt alakítanák ki szállását.

Next

/
Thumbnails
Contents