Új Néplap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-26 / 121. szám

HHHH Lovassport Cserkeszőlői siker vadászhajtásban Fergeteges sikere volt szombaton Szolnokon a Besenyszögi úton megrendezett kettes fogathajtó versenynek. A megméretésre 37 fo- gatos fogadta el az Aranypatkó Lovas Alapítvány invitálását. A de­\ A versenyek mellett a bemutatók is nagy sikert arattak fotó: mészáros rék négylábúak és gazdáik akadály-, illetve vadászhajtásban mér­ték össze tudásukat. A helyezések sorsa nagy küzdelemben és egyszeri összevetés után dőlt el. A Szolnok megyei versenyzők kitettek magukért, hi­szen a hat dobogós helyből csupán egyet engedtek át idegenbeli hajtónak. Az eseményen nem csak a sportág szerelmesei, hanem a semle­ges nézők is jól szórakoztak, hiszen láthatták a kézműves kirako­dó vásár remekműveit, kipróbálhatták a kiállított autókat és moto­rokat, sőt, aki megtehette, részt vehetett a helikopteres városnézé­sen is. Eredmények. Akadályhajtás: 1. Csintalan Imre (Heves LK), 2. Nagy Zoltán (Kunhegyes), 3. Antal Zoltán (Kétpó). Vadászhajtás: 1. Gulyás Zsolt (Cserkeszőlő), 2. id. Dengi Zoltán (Szolnok), 3. Gráczer Sándor (Kunhegyes). SPORT m Sport Százados búcsú Kispesten — Pillanatok hiányoztak a MÁV- győzelemhez Kaposvárott — Táblázatok — Szurkolóverseny az újszászi pályán 10—11. oldal Szolgáltatás Rejtvény — Horoszkóp — Rádió- és tévéműsor 13. oldal Dupláztak a veszprémiek Fotex KCV-Pick Szeged 30-2S (16-14) Férfi kézilabda Magyar Kupa Tiszaligeti Sportcsarnok, 2000 n. V.: Csere­pes, Jancsó. Fotex: Sterbik - DZOMBA 8 (1), Tóth J., CSOKNYA1, GÁL, Pérez 6, Pásztor 1. Csere: FAZEKAS (kapus), Éles 3, LAZAROV 7 (1), ZSIGMOND 4, Iváncsik G. 1. Edző: Zdravko Zovko. Pick Szeged: PERGER - Berta 4, Kotor- mán 3, BUDAY 5 (1), MEZEI 4, Eklemovics 6 (1), MATICS 6 (1). Csere: Pulzejevics (kapus), Laluska, Ba­jusz S., Ha­buczki, Vadkerti. Edző: Drágán Djukics. Az eredmény alakulása. 5. p.: 2-4, 10. p.: 6-6, 16. p.: 9-9, 21. p.: 2-10, 23. p.: 12-13,27. p.: 15-13,38. p.: 20-19,46. p.: 23-24, 51. p.: 26-24, 57. p.: 30-26. Kiállítások: 16, ill. 8 perc. Hétméteresek: 3/2, ill. 6/3. Szombaton délután a Fotex—Csömör csatá­val indult a szolnoki kézilabdás hétvége. Az első elődöntőben, mint ahogy várható volt, bő fél órán át tudott a Csömör méltó ellenfe­le lenni a címvédő Fotexnek, amely 35-22-re nyert. A folytatásban annál nagyobb csatát hozott a Pick Szeged-Orosháza derbi. A vi­harsarkiak ugyanis jól helyt álltak, bizony megizzadtak Budayék a 27-22- es győzelemért. A vasárnapi folytatásban * az előző napi vesztesek a bronzcsatában mér­ték össze erejüket, melyhez bónusz- 4 ? ként KEK in­dulás is társult / ri győztesnek. Nos, a csatát az orosháziak nyerték 34-27-re, s ezzel jogot szereztek a kupa­indulásra. Szenzációs hangulatban, több mint zsúfolt ház előtt kezdődött a kupafinálé. Meglepetésre a Szeged kapta el jobban a fonalat, Matics gyors egymásutánban há­romszor mattolta Sterbiket. A másik oldalon viszont nehezen kaptak lábra a nehéztüzérek, egyedül Dzomba lelte a ritmust, Az örökifjú Zsigmond György sokat tett a Fotex újabb si­keréért FOTÓ: MÉSZÁROS a jobbszélső góljaival kapaszkodott a Fotex. Roppant kemény, olykor durva volt a meccs, a bíró duó pedig eny­hén szólva nem állt feladata magaslatán. Ha csak a játékkal tö­rődtek a felek, akkor viszont élvezetesnek volt mondható a fi­nálé. Szépségdíjas gólok estek, kiúö- v nősen Buday és *r\ Zsigmond jó- ~ voltából. A folytatás- fa a n veszpré- , mi ol­dalon Gál és Csoknyai szenzációsan vé­dekezett és Sterbik- nek is akadtak jó perió­dusai, míg a másik olda­lon Matics kiválóan sem­legesítette Pérezt és Pulze­jevics hálóőrnek is akadtak emlékezetes pillanatai. Reá­lisnak tűnt az első 30 perc vé­gén a Fotex kétgólos vezetése. A fordulást követően folytatódott az üldözőverseny, a Pick ott loholt a Fotex nyomában, és 40 perc játék után siker ko­ronázta olykor emberfeletti teljesítmé­nyüket, ugyanis Perger kapus bravúrjaival és Mezei góljaival sikerült fordítaniuk, 21- 22. Most már a címvédő futott az ered­mény után, sikerrel tette, mert az utolsó tíz percben már 26-24-es veszprémi vezetéssel kezdődött. A Szeged mindent megpróbált a fordítás érdekében, de Fazekas kapussal, Dzomba és Pérez villanásaival nem tudtak mit kezdeni. Ezzel a Fotex megvédte címét, immár ti­zennegyedik alkalommal szerezte meg a Ma­gyar Kupát - a múlt heti bajnoki arany mel­lé. VÉCSÉ és nyaral/ ßQ s*'nek mindenné World of V TUI Minden idők legnagyobb slágerei INDUL A NAGY k BRYAN % VADÁSZAT '^sopoa Sláger i Rádió

Next

/
Thumbnails
Contents