Új Néplap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-17 / 114. szám
Egy nemes cél érdekében „Avon egynapos gyaloglás az életért” - ezzel a jelmondattal hirdette meg immáron harmadik alkalommal az Avon cég óriási sikert aratott gyaloglónapját. A 2001. és 2002. évi gyaloglás eredményeként egy 28 millió és egy 24 millió forint értékű mammog- ráfkészüléket adományoztak a Kazincbarcikai Városi Kórháznak, illetve a szegedi egyetem radiológiai klinikájának, hogy az országban elegendő számú mam- mográfkészülék legyen. Az idén 2003. május 31-én szombaton rendezi meg Szentendre és Budapest között 22 km- es és 5 km-es távon az Avon programiroda és a Magyar Rákellenes Liga az adománygyűjtő gyaloglást. Ha szívesen venne részt a gyalogláson akár a 22 km-es, akár az 5 km-es távon, jelentkezési lapot és további információt lehet kérni: Gönczölné Molnár Judit, Avon Futó- és Gyaloglóklub vezetője, 56/428-269, 30/3496- 481. | 2003. Május 17., szombat Fogathajtás Nagyrádgárdonyban a kelet-magyarországi régió versenyzői számára rendeztek kettesfogathajtó viadalt. Az eseményen rajthoz állt ifjú Taczman Elek, a jászberényiek 19 éves tehetsége. Az erős mezőnyben nem okozott csalódást a magyar bajnok papa nyomdokain haladó fiatalember. Elek díjhajtásban a negyedik, maratonhajtásban a tizenegyedik, akadályhajtásban a hatodik, az összetettben pedig a tizedik helyet szerezte meg. A jászberényi fiú a jövőben a válogatottat is irányító Mulity Ferenc tanítványa lesz, együtt készülnek a június végi borsodnádasdi versenyre. _________________■ Ut olsó Osztrák Nagydíj Autósport, Forma—1 Vasárnap a spielbergi pályán kerül sor az 54. Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság hatodik futamára, az Osztrák Nagydíjra, amely jövőre már nem szerepel a versenynaptárban. Bernié Ecclestone, a Forma-1 első számú irányítója januárban jelentette be, hogy - a 2006-ig szóló szerződés ellenére - idén utoljára rendeznek futamot Ausztriában. Az A-l Ringen eddig hat Forma-l-es versenyt rendeztek, a McLaren-Mercedes 3, a Ferrari 2, míg a Williams 1 győzelmet aratott. A legeredményesebb pilóta a finn Mika Häkkinen (1998, 2000) két elsőséggel, míg a kanadai Jacques Ville- neuve, az ír Eddie Irvine, a skót David Coulthard és a német Michael Schumacher egy-egy alkalommal bizonyult a leggyorsabbnak. Ausztriában 1964-ben került sor először Forma-l-es GP-re, Zeltwegben, majd ötéves szünet után 1970-től újra az Österreichring volt a házigazda, ahol 1987-ig sorozatban 18 futamot bonyolítottak le. Az Osztrák Nagydíj menetrendje - május 17., szombat: 2. szabadedzés: 9 óra, 3. szabadedzés: 10.15. 2. időmérő edzés: 14. Május 18., vasárnap: Osztrák Nagydíj (RTL Klub), 14. A Forma-l-es világbajnokság állása az ötödik futam után - pilóták: 1. Ráikkönen (finn, McLaren-Mercedes) 32 pont, 2. M. Schumacher (német, Ferrari) 28, 3. Alonso (spanyol, Renault) 25,4. Barrichello (brazil, Ferrari) 20, 5. Coulthard (skót, McLaren-Mercedes) 19, 6. R. Schumacher (német, Williams- BMW) 17. Konstruktőrök: 1. McLaren-Mercedes 51 pont, 2. Ferrari 48,3. Renault 34,4. Wil- liams-BMW 32, 5. Jordan-Ford 11, 6. Sauber-Petronas 8. UTCAI KOSÁRLABDA. Vasárnap Interspar Kupa néven streetballtornát rendeznek a szolnoki áruház parkolójában. Az eseményre a 06/30/9390-163-as mobiltelefonon és a helyszínen 8.45-ig ingyenesen lehet nevezni fotó: buqány Kézilabda A kézilabda Magyar Kupa küzdelmeinek záró szakaszát a férfiaknál Szolnokon, a nőknél Vácon és Pápán rendezik meg.- A szövetség sikeresnek találta a 2002. évi szolnoki kupadöntőt, mikor is a felújítás után éppen elkészült Tiszaligeti Sportcsarnokban rendeztük meg a final four küzdelmeit, így ismét ránk ruházta a házigazda szerepét. Bővebben erről csak a szerdai sajtótájékoztatón szeretnék beszélni - tudtuk meg Kiss Istvántól, a Sportcentrum Kht. igazgatóhelyettesétől. Mindkét nem számára csak akkor tartanak bronzmérkőzést, ha előtte még nem dőlt el, hogy mely csapatok indulhatnak a KEK-ben. A Fotex Veszprém és a Pick Szeged, illetve a Dunaferr és a Ferencváros ugyanis már BL-résztvevőnek vallhatja magát, s amennyiben ők jutnának a döntőbe, a harmadik helyezetteket illetné meg a második számú kupában való indulás joga. A férfiaknál nagyobb az esély a „pluszmeccsre”, hiszen az Orosháza és a másodosztályú Csömör nincs egy súlycsoportban a két sztárgárdával, ellenben a nőknél a Győr vagy a Cornexi megnehezítheti a bajnokság első két helyezettjének dolgát. A program - férfiak (Szolnok), május 24. - elődöntő: Fotex Veszprém-Csömör, 16. Pick Szeged—Every Day Orosháza, 18. Május 25.: a 3. helyért, 16. Döntő: 18.25. A női negyeddöntőt, elődöntőt és a bronzmecs- cset Vácott, a finálét viszont Pá- pán rendezik. ______________■ Sz olnokon a kupadöntő Állandó edzőpartnefréí Bentmaradásért játszik a Szajol \ Az első fordulókat leszámítva valósággal szárnyal tavasszal a Szolnoki MÁV-Neu- siedler legénysége, zsinórban hat mécsesén vannak túl — a megszerezhető 18-ból tizennégy pontot gyűjtöttek be — úgy Novákék, hogy nem találtak legyőzőre. Labdarúgó NB l/B Pedig nincsenek könnyű hely- zetben, hiszen a meglehetősen szűk keretet is állandó sérülés, eltiltás tizedelte az elmúlt hetekben. így fordulhatott elő, hogy legutóbb például két tizenhét (Remili, Hegedűs) és egy tizennyolc éves (Lipták) játékosát is kénytelen volt harcba küldeni Tóth Dénes vezetőedző. És mindez nem látszott meg a kék-sárgák játékán, kétgólos hátrányból, Lipták kiállítása miatt létszámhátrányban is képesek voltak a hajrában megfordítani a meccset. Két egymást követő hazai találkozóján hajtotta végre ezt a huszárcsínyt a MÁV: a Kecskemétet és a BKV Előrét is egyaránt a 88. percben szerzett Antal-góllal verte 3-2-re. De nem jó a tűzzel játszani! Bármennyire is élvezte a lelátó népe az izgalmas összecsapásokat, ugyanígy örülne egy nyugalmasabb körülmények között kivívott győzelemnek. Szombaton délután újfent nem lesz könnyű dolguk a szolnokiaknak, hiszen meghatározó játékosok dőltek ki ismét a keretből: Lipták eltiltás, Zahorecz vírusos betegség, míg Balta térdsérülés miatt nem állhat edzője rendelkezésére. Különösen előbbi kettő hiánya okoz fejfájást Tóth Dénesnek, bár Bajusz, Kiss Péter és Kotula visszatérése enyhíthet az összeállítási gondokon.- Veszélyes ellenfél a Százhalombatta, bárki ellen képes a bravúrra, azaz nagyon oda kell figyelnünk, ha nem akarjuk, hogy megszakadjon szép sorozatunk — nyilatkozta lapunknak a pénteki edzés előtt Tóth Dénes. — Sajnos krónikus védőhiányban szenvedünk, így ismét olyan játékost kell szerepeltetnem, akinek elsősorban nem a szerelés az erőssége. A tervezett kezdőcsapat: Rézsó - Bajusz, Turján, Szabó, Müller - Kotula., Novák, Antal, Pelles — Németh, Oláh. A Százhalombatta nem számít ismeretlen ellenfélnek a Tisza-partiak számára, hiszen a felkészülési időszakokban állandó edzőpartnerei egymásnak. Éppen ez nehezíti meg a vendéglátók dolgát, nehéz lesz bármilyen újdonsággal is Németh Gyula góljával, gólpasszával döntő érdemeket szerzett a BKV Előre legyőzésében fotó: csabai meglepni az egykoron Szolnokon futballozó edző, Gálvölgyi István által dirigált együttest. NB III. Alföld-csoport A bajnokság végkimenetele szempontjából a legfontosabb mérkőzést a kiesés elől menekülő sza- joliak vívják vasárnap. Ahhoz a Békéshez látogatnak ugyanis, mely a hét közepén bepótolva elmaradt találkozóját, legyőzte a Fegyverneket, s újra reménykedhet a bentmaradásban. Sárkány Atti- láék viszont végleg egyenesbe tehetik a klub szekerét, amennyiben győznek riválisuk otthonában, minden bizonnyal készülhetnek az őszi folytatásra. A Kisúj szállás-Fegyvemek megyei rangadón két nehéz helyzetbe sodródott gárda néz farkasszemet, az előbbi anyagi nehézségei miatt a visszalépését fontolgatja, míg utóbbi a néhány héttel ezelőtti fellángolást követően ismét sereghajtóként várhatja a bajnoki hajrát. Megyei I. osztály Múlt heti győzelmét követően egyértelműen a bronzéremért lép pályára Tószegen a Tiszafüred gárdája. Győzelme esetén akár már most megelőzheti a Mezőtúrt, mely a bajnoki címtől egyetlen pontra álló Jászapátit fogadja szombaton. Abból kiindulva, hogy a László-legénység az őszi rajt óta őrzi veretlenségét, nem lenne meglepetés, ha már most, öt fordulóval a befejezés előtt bebiztosítani elsőségét. Egyre nehezebb helyzetbe sodródik a Törökszentmiklós, sorozatos vereségeinek hatására lassan ott tart, hogy a kiesés szele is megcsapja. Amennyiben a hasonló cipőben járó Jászkisértől sem tud ponto(ka)t rabolni, izgalmas hajrának néz elébe. Megyei I/B osztály A bajnoki cím lesz a tét vasárnapi rangadón, a listavezető Tiszaszentimre a második helyen tanyázó Jászladányhoz látogat. A győzelem mindkét együttes számára nagy lépést jelentene a feljutás felé, míg a döntetlennek Jánoshidán örülnének leginkább.____________________________ioeleu 15. OLDAL Labdarúgás Fegyelmi büntetések A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága csütörtöki tárgyalásaival avatta új, Mártírok úti otthonát, talán ennek is tudható be, hogy az átlagosnál szolidabb büntetéseket szabott ki a sportszerűség ellen vétők számára. A kiállított labdarúgók közül 1 meccsen nem léphet pályára Szabó és Török (Jász- árokszállás), Kinyik (Mezőtúr), Kis-Bús (Tószeg), Bablinszki (Újszász), valamint Házi (Jászjákóhalma). Két mérkőzésről szóló eltiltást kapott Ivony (Jászárokszállás) és Papp (Jász- kisér). Az abádszalóki Vona Ferenc (korábban felfüggesztették játékjogát) büntetését május 16-tal letöltöttnek tekinti, ellenben Szabó József (Nagyiván) június 30-ig nem szerepelhet tétmérkőzésen. Az Abádszalók-Fegyvernek Magyar Kupa-mérkőzés végeredményét (4-0) Vona Ferenc jogosulatlan játéka miatt a bizottság megsemmisítette, így a vétlen vendégegyüttes jutott a harmadik fordulóba. Az elmaradt Jászapáti II.—Mesterszállás mérkőzés három pontját, 3-0-s gólkülönbséggel a vétlen hazai csapat kapta, ráadásul a vendégeket 3 büntetőponttal is sújtotta. Sárga és piros lapok miatt a Jászkisér és a Mezőtúr 10-10 ezer, a Besenyszög 8 ezer forint pénzbüntetésben részesült. Shotokan karate A szolnoki Asahi Jitsu Shotokan Karate Közhasznú Egyesület szervezésében kerül sor szombaton a kelet-magyarországi regionális bajnokságra az Olaj-csarnokban. A versenyszabályzat régiónként három területi viadalt ír elő, melyekről a kara- tékák eredményeikkel kvalifikálhatják magukat a magyar bajnokságra, illetve a kétévente sorra kerülő Európa-kupára. A szolnoki küzdelmek a 2003-as évad második állomását jelentik. Az előzetes nevezés alapján 14 egyesület 150 versenyzője hét korosztályban (7 évestől a felnőtt korosztályig) lép tatamira a különböző - egyéni kata és kumite, csapat kata és kumi- te - versenyszámokban. Az esemény díszvendége és főbírája a szövetség magyarországi megalapítója és vezetője, sensei Sáfár László 8 dános mester lesz. Hét végi sportműsor Szombat Erősport. Erős emberek versenye: Kunszentmárton, Főtér, 14. Karate. Regionális ob: Szolnok, Olaj-csarnok, 9. Kézilabda. Női NB I.: Túrkeve-Kőbányai Spartacus, 18. Férfi NB l/B: Mezőkövesd-Mezőtúr, 17. Tiszaföldvár-Kiskő- rös, 18. Férfi NB II.: Martfű-Szarvas, 17. Női NB II.: JTKF- DSE-Martfű, 16. Kosárlabda. A Szolnoki Sportiskola nyílt napja: Tiszaligeti Sportcsarnok, 9. Labdarúgás. Borsodi Liga - felsőház: Újpest—FTC (m2), 14.45. Siófok—Debrecen, MTK—Győr, 19. Alsóház: Kispest— Sopron, Békéscsaba-Videoton, ZTE-Dunaferr, 18. NB I/B: Szolnoki MÁV-Neusiedler-Százhalombatta, Véső u., 17. NB III. Alföld-csoport: Jamina-Karcag, 15. Kondoros-Rákóczi- falva, 17. Szoltisz megyei 1. osztály: TószegjTiszafüred, Kun- hegyes-Kunszentmárton, Tiszaföldvár-Újszász, 17. Mezőtúr-Jászapáti, 18. Serpico megyei l/B osztály: Kunmadaras- Jánoshida, Örményes-Kenderes, Tiszatenyő-Nagykörű, 17. Megyei 11. osztály: Martfű-Cserkeszőlő, Tiszaderzs-Jász- szentandrás, Tiszabura-Kétpó, 17. Kőtelek-Focimánia, Ti- szakürt-Jászboldogháza, Csépa-Kungyalu, 17. Lábtoll-labda. Országos egyéni és páros rangsorverseny, Űjszász, 9. Repülés. Magyar repülés ralifutam, 2. forduló, Szolnok, Szandai rét, 10. Tömegsport. Olimpiai ötpróba, Szolnok, Mezőgép, 10. Vízilabda. Férfi BL-döntő (ml), 17.45. Vasárnap Kézilabda. Férfi NB 1.: Fotex-Pick Szeged (m2) 18.30. Kosárlabda. Férfi NB /., elődöntő, 5. mérkőzés: Kaposvár- Albacomp (Sportl), 17.30. Labdarúgás. NB III.: Algyő-Túrkeve, Gyomaendrőd- Jászberény, Békés-Szajol, Kisúj szállás-Fegyvemek, 17. Szoltisz megyei 1. osztály: Jászfényszaru-Kun FC, Szászbe- rek-Besenyszög, Jászkisér—Törökszentmiklós, Abádsza- lók-Jászárokszállás, 17. Serpico megyei I/B osztály: Zagyva- rékas-Tiszagyenda, Alattyán-Berekfürdő, Jászalsószent- györgy-Cibakháza, Jászladány-Tiszaszentimre, 17. Megyei II. osztály, Falazó-csoport: Jászjákóhalma-Kengyel, Jászdó- zsa-Nagyiván, 17. Csóti-pati csoport: Tiszajenő-Jászapáti II. (Tószegen), Mesterszállás-Jásztelek, 17. Röplabda. Férfi NB I.: Sz. Titász RK-SI-Nafa-Kaposvár, Tiszaligeti Sportcsarnok, 17. Triatlon. Diákolimpia, Szolnok, Damjanich uszoda, 9. Tömegsport. Kengyelfutás: Bagimajori parkerdő, 8.30. Vízilabda. Utánpótlás bajnokság: SZVSC-Kecskemét, Damjanich uszoda, 10. ______________________________■ NŐ I KÉZILABDA NB I., RÁJÁTSZÁS Emelt fővel búcsúznának Ma 18 órakor véget ér egy fejezet a túrkevei női kézilabdázás históriás könyvében: a TSE utolsó mérkőzését játssza a 2002/2003-as bajnoki évad első osztályában. A rájátszás finisében a Kevehús a Bp. Kőbánya Spartacust fogadja sportcsarnokában. A hazaiak a szezon végére jelentős csökkenést regisztrálhatnak eredeti játékosállományukban, az utóbbi találkozóikon mindössze már csak két cserelehetőséggel tudtak élni. A mérkőzés egyetlen tétje a vendéglátói oldalon, hogy teljesítve a bajnokság összes mérkőzését, a hazai játékosok és vezetők emelt fővel szeretnének búcsúzni a mezőnytől, és a végig kitartó szurkolótáboruktól. A találkozó esélyese az ismert erőviszonyok alapján természetesen a Spartacus, ám tapasztalva olykor a labdás sportágak kiszámíthatatlanságát, remél- hetjük, hogy a játékszer ezúttal is gömbölyű lesz... m. o.