Új Néplap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-15 / 112. szám
HM 2003. Május 15., csütörtök 1_JP„0 B T 15. OLDAL Kupadöntő Abonyban Futsal Csütörtökön egész estét betöltő futsalprogrammal várja az érdeklődőket az abonyi Városi Sportcsarnok. A szezont ünnepélyes keretek között zárják a szakág képviselői: 17 órakor az edzők és játékvezetők válogatottja méri össze tudását, 18 órakor az NB II. legjobb játékosaiból összeállított Észak és Dél együttese találkozik - előbbi soraiban három Sirokkó-játékos, Farkas István, Bálint Tivadar és Gulyás Norbert is pályára lép -, majd pedig 19.30-tól rendezik a Magyar Kupa döntőjét, melynek keretében a bajnok Cső-mon- tage a Mucha József dirigálta Rubeola FC-Csömörrel találkozik. A finálé után kerül sor az NB I- es, NB Il-es bajnokság ünnepé- lyes díjkiosztójára. __________■ Röv iden KENGYEL. Vasárnap a Bagi- majori Parkerdőben rendezik meg a hagyományos Kengyelfutást. A reggel fél kilenckor kezdődő tömegsportnapon a részt vevők az atlétikától a tekefociig több hagyományos és mókás játékban mérik össze erejüket. Akik nem a sportot választják, többek között a lepényevő, a pörköltfőző vagy a KRESZ-ver- senyen indulhatnak. KUNSZENTMÁRTON. Az idén sem marad el a kunszentmártoni erőfesztivál, melyre a város főterén kerül sor, szombaton délután két órakor. Az izompacsirták autótartás-rám- pán, farönknyomásban, teherautó-húzásban, gumiborításban, hordócipelésben és vegyes gyakorlatban mérik össze erejüket. Az erős emberek mellett a helyi alapfokú művészeti iskola fúvószenekarát, a Gyé- mánüányok nevű mazsorett- együttest hallhatja, láthatja a minden bizonnyal nagy számú publikum. SZOLNOK. Vasárnap délelőtt 9 és 11 óra között az úszást a Damjanich uszodában, a futást a Tisza-parti sétányon, a kerékpározást a Besenyszögi úton teljesítik a városi triatlon-diák- olimpia résztvevői. A megméretést hat korosztályban, mindkét nem számára megrendezik. A kerékpáros-útvonalon rendőri biztosítás lesz, a járművezetőktől a szokottnál is óvatosabb vezetést kérnek a fenti időpontban. A bringaversenyen mindenki számára kötelező a fejvédő használata. KECSKEMÉT. Harcosok éjszakája! Ez a neve annak az egyedülálló, exkluzív profi kickbox- és thaibox-gálának, melyet szombaton este 7 órától a kecskeméti Katona József Színházban rendeznek meg. A gálára csak elővételben lehet jegyeket vásárolni András Erikánál, a (70/297-0285). Az eseményen világ- és Európa-bajnokokat láthatnak a nézők, fellép többek között Vancsik Nándor, Blum Richárd, Tóth Csaba és Aladics Ákos. Az est főmérkőzésén Csábi Bettina a harmatsúlyú low- kick kickbox-világbajnoki cí- mért lép szorítóba.__________■ 20 . heti totótippek 1. Siófok-Debrecen x 2. Bayern Münc.-Stuttgart 1 3. Bochum—Hamburg 2 4. Bremen-Schalke 1x 5. Hannover-M.gladbach x 6. K.lautern-Dortmund x1 7. Leverkusen-1860 Münc. 1 8. Wolfsburg-Hertha x2 9. Chievo—Roma x 10. Milan-Bologna 1 11. Modena—Inter x 12. Perugia-Udinese 1 13. Reggina-úuventus x2 14. MTK-Györ __________1_ Új főnök a Wadokainál Szűcs Miklós lett a cselgáncsosok elnöke Szűcs Miklós (balról) és Kovács Gábor egyazon cél érdekében dolgozik fotó! mészáros Megyénk küzdősporttal foglalkozó klubjai közül hazai viszonylatban a szolnoki Wadokai JK a legeredményesebb — természetesen csak az olimpiai sportágakat figyelembe véve —, fiataljai zsákszámra szállítják a különböző színű érmeket az országos bajnokságokról, diákolimpiákról, rangsorversenyekről. Cselgáncs Ma már nem lehet csupán egy kézlegyintéssel elintézni a tíz esztendeje alakult klub eredményeit, a Szajolból indult szakosztály kinőve önmagát, végérvényesen beírta nevét megyénk sporttörténelmébe. Pedig nem volt könnyű, az egykori remek dzsúdós, majd felnőtt szövetségi kapitány, Kovács Gábor igazi úttörőmunkába kezdett, mikor annak idején abszolút a nulláról indulva tette le a Wadokai alapjait. Néhány esztendeje aztán Szolnokra költözött az egyesület, s újfent bizonyítania kellett életképességét, hiszen a megye- székhelyen a Szolnoki HSE révén már régóta üzemelt válogatott versenyzőket is felvonultató cselgáncsszakosztály. Megtették, rangot vívtak ki maguknak, s ma már nemcsak szakmai berkekben, de a sportbarátok körében is elismeréssel beszélnek tevékenységükről. A napokban aztán újabb jelentős változás történt a Wadokai JK életében, Szűcs Miklós személyében új elnök kezébe került a „karmesteri pálca”.- Bár magam soha sem cselgáncsoztam, de mindig figyelemmel kísértem Kovács Gábor munkásságát, klubja olyan értéket képvisel, melyet kár lenne veszni hagyni — hallhattuk az új elnök székfoglalójában. — Meggyőződésem, hogy a jelenlegi 1989-es korosztály legjobbjairól még sokat fogunk hallani, s az öt év múlva sorra kerülő ötkarikás játékokon lesz olimpikonja egyesületünknek. Ehhez természetesen megfelelő összefogásra van szükség, nekünk kell biztosítani a gyerekek zökkenőmentes felkészülését, versenyeztetését. A szakmai munka mellett kiemelt figyelmet fordítunk a fiatalok nevelésére is, melyet jól példáz, hogy három dzsúdósunk is megkapta a közelmúltban a „Jó tanuló, jó sportoló” kitüntető címet. Céljainkat viszont csak akkor érhetjük el, ha sikerül szélesíteni tömegbázisunkat. Első lépésként „beszállunk” a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában zajló munkába, ahol már a tantervbe is beépítették a cselgáncs oktatását. Remélhetően sikerül újabb támogatókat bevonni szponzori csoportunkba, így nyugodt körülményeket teremthetünk mind a verseny-, mind a tömegsportban érdekelt tagjaink számára. Neveket szándékosan nem említünk sem a múltból, sem a jelenből, hiszen túl hosszú lenne azon versenyzők névsora - a diák korcsoporttól kezdve egészen a juniorokig érmesek tucatjai bizonyítják a szakosztálynál zajló munka minőségét -, akik eredményeikkel öregbítették a Wadokai JK hírnevét. ioeleij Óvási ügyek a szövetség előtt Labdarúgás Szerencsére meglehetősen ritka, hogy - bármelyik osztályú - labdarúgó-mérkőzést követően óvásra kerüljön sor. Most azonban gyors egymásutánban kétszer is hasonló ügyben kell (ett) döntést hoznia a fegyelmi bizottságnak. Az első mérkőzést még a megyei I. osztály tavaszi nyitányán játszották: a Csongrád megyéből érkezett játékvezető nem engedte pályára lépni a Kunszentmárton új szerzeményét, a Tiszakécské- vel az élvonalban is megfordult Molnár Istvánt a jászárokszállásiak elleni hazai találkozón. A KUTE az elvesztett meccset követően megóvta a találkozót. Nos, azóta kiderült - a Magyar Labdarúgó-szövetség állásfoglalása is ezt támasztja alá —, a makói bíró hibázott, így újra kellett játszani (keretes írásunkban erről a mérkőzésről olvashatnak tudósítást) a 90 percet.- Sajnos sokba került szövetségünknek a „vendégbíró” tévedése, ugyanis a 70 ezer forintos rendezési költséget nekünk kellett állni - tudtuk meg a megyei szövetség főtitkárától, Urbán Attilától. - Ráadásul hiába számláztuk ki mindezt Csongrád megyének, mivel mi vagyunk a bajnokság rendezői, a szabályok szerint nekünk kell korrigálni a játékvezető hibáját. Az ügynek várhatóan lesz folytatása, hiszen a környező megyékben, Békésben és Bács- Kiskunban is a csongrádi bírók miatt kellett újrajátszásokat elrendelni, s érthető módon ez ott sem nyerte meg az érdekeltek tetszését. A másik óvási alapot a közelmúltban lejátszott AbádszalókFegyvernek (4-0) mérkőzés adta, ahol a hazaiak annak ellenére szerepeltették Vona Ferenc nevű játékosukat, hogy a szövetség felhívta rá figyelmüket, kiállítás miatt nevezett labdarúgó játékjogát május 15-ig felfüggesztette a fegyelmi bizottság. így most Vona Ferenc duplán is büntetésre számíthat, egyrészt a kiállítás, másrészt a jogosulatlan szereplés miatt. Természetesen utóbbi esetben a klubvezetők felelőssége a nagyobb, azaz várhatóan az egyesület sem ússza meg egyszerű ejnye-bejnyével a csütörtöki tárgyaláson. A szövetségben elkészítették a Magyar Kupa megyei selejtezője harmadik fordulójának párosítását. Mivel semmiféle kiemelést nem alkalmaztak a sorsoláskor, így fordulhatott elő, hogy NB III- as csapatok ugyanúgy összekerültek, mint a megyei I/B osztályban szerej. lök. Május 2 Fán, szerdán (17.30) az alábbi r lérkőzéseket rendezik: Alattyán- tákóczifalva, Kőte- lek-Szoln >ki MÁV-Neusiedler, Martfű-T: szaföldvár, Jánoshi- da-Mezőt ír, Kenderes—Puszta- monostor, Tiszaszentimre—Kunhegyes, Jl szberényi SE Vasas- Szajol,Ab, dszalók vagy Fegyver- nek-Karc, g. Az azon >s osztályban szereplő csapatok c sszecsapásán, döntetlen esetén 2x15 perces hosszabbításra, m ijd szükség esetén tizenegyest igásokra kerül sor. 1___________________(PELEI) Kunszentmárton-Jászárokszállás 3-1 (1-0) Kunszentmárton, 250 n , v Mozsár Kunszentmárton: Gácsi — Apatóczki, Kiss. Nagy (Mihály), Ga- ráz, Pálinkás, Molnár, Bende (Szarka), Gellér. Király, Imrei (Varga). Edző: Földi Tibor. Jászárokszállás: Czékmán — Ördög, Ivony, Bódis, Csömör, Éliás, Bobák (Tóvizi), Forgó, Gephárd (Füleki), Szabó (Török), Mun- tyán (Faragó). Edző: Kaszab Gyula. Gólszerzők: Kiss (13.), Imrei (58 ), Pálinkás (69.), ill. Tóvizi (87 ). Kiállítás: Ivony (51.), Szabó és Török (70.). A higgadt játékot mutató kunszenti csapat rászolgált a győzelemre a nyolc sárgát és három piros lapot hozó mérkőzésen. Földi Tibor: — Szikrázóan kemény mérkőzésen, a játék képe alapján teljesen megérdemelt győzelmet arattunk. Kaszab Gyula: - Sok sikert kívánok Kunszentmártonnak! Programdús hétvége Kosaraspalánták bemutatója A Szolnoki Sportiskola fiú kosárlabda-szakosztálya szombaton délelőtt 9 órától bemutatóval egybekötött nyílt napot tart a szolnoki Tiszaligeti Sportcsarnokban A sportiskolások kor osztályonként mintegy 15-20 perces bemutatóval rukkolnak ki A publikum pedig meggyőződhet róla, hogy mit tudnak a nebulók az adott korosztályokban. Mivel nyílt napról van szó, a szülők is beszállhatnak a játékba, hiszen a szervezők rájuk is gondolnak A tervek szerint lesz tripladobó és zsákolóver seny három a három elleni, valamint olyan játékok, melyben a srácok mellett szülők is szerepet kapnak Fontos, hogy ko sárlabda-szerelést mindenki hozzon magával. Sreet ball torna Szolnokon Vasárnap reggel 9 órától Interspar Kupa néven utcai kosárlabda-fesztivált rendeznek az áruház parkolójában. A nevezési díj-mentes tornára férfi, női és vegyes csapatok jelentkezését várják, négy korosztályban: 1990-92 között születettek vagy annál fiatalabbak, 1988 1989 között, 1986-1988 között, vala mint 1985 ben. illetve annál korábban születettek indulhat nak. Nevezni és érdeklődni az Olaj KK Kft. tiszaligeti klubirodáján lehet munkanapokon 9-től 14 óráig vagy az 56/420- 988-as, valamint a 06-30/9390-163-as mobiltelefonon. Sőt a verseny napján 8.45 óráig is elfogadják a jelentkezéseket A streetball mellett különböző mókás játékokkal, valamint aero bik- és fitneszbemutatóval, gyermekjátszóházzal várják az ér deklődőket, vécéé Labdarúgó Borsodi Liga Tovább reménykedhet az MI K 1-6. helyért Ferencváros—Siófok 0-2 (0-0) Üllői út, 3000 n , v.: Bede Gólszerző: Csordás (51.), Fülöp (68.) Debreceni VSC- MTK 12 (0-1) Debrecen, 3000 néző, v.: Szabó Zs. Gólszerzők: Böőr (86.), illetve Madar (28.), Silva (85.) Kiállítva: Ilié (50.) Alacsony színvonalú mérkőzésen az okosabban futballozó vendégek megérdemelten szerezték meg a három pontot a második félidő jelentős részét emberhátrányban játszó hazaiakkal szemben. A debreceniek két jogosnak tűnő tizen egyest kérhetnek számon Szabó Zsolt játékvezetőn. Újpest FC-Győri ETO 3-1 (10) Megyeri út, 1000 néző, v.: Megyebíró Gólszerzők: Horváth F. 2 (39., 52.), Szélesi (75.), illetve Ba jevszki (56.) ■ Az Újpest a mérkőzés jelentős részében fölényben és tetszetősen játszott, sokkal több helyzetet dolgozott ki mint a vendégcsapat, amely csak Sebők kapus bravúrjainak köszön heti, hogy elkerülte a megalázó vereséget. A felsőház állása: 1. Ferencváros 59,2 MTK 57,3. Újpest 51,4. Debrecen 46, 5. Siófok 44, 6. Győri ETO 36 pont. 7 12. helyért Békéscsabai Előre Dunaferr 2-0 (2 0) Békéscsaba, 2500 néző, v.; Sápi Gólszerzők Miculescu (9.), Fehér (16.) Az első félidőben rendkívül aktívan játszott a Békéscsaba, s megérdemelten jutott kétgólos előnyhöz. A fordulás után csak az eredmény tartására törekedtek a hazaiak. Matáv Sopron Zalaegerszegi TE 2-2 (2-1) Sopron, 1500 néző, v„ Arany Gólszerzők: Tóth M, (22.), Somogyi (25 tizenegyesből), illetve Kenesei (30. - tizenegyesből), Ljubojevic (63.) A négy gól mellett rengeteg helyzetet is láthattak a nézők, hiszen mindkét csapat támadó szellemben futballozott. Lát ványos mérkőzésen igazságos döntetlen született, Videoton FCF Kispest Honvéd 12 (12) Székesfehérvár, 1500 néző, v.. Makai Gólszerzők. Tóth B (22 ), illetve Sasu (24 29.) Küzdelmes mérkőzést játszott egymással a két csapat A helyzeteit remekül kihasználó Kispest megérdemelt győzel met aratott ■ DÖNTŐS A MILAN. Kedden este rendezték meg a labdarúgó Bajnokok Ligája első elődöntőjének visszavágóját, melyen az AC Milan 1 1 re végzett az Internazionale ellen. Mi vei az első összecsapáson sem bírt egymással a két városi rivális (akkor 0-0-ra végeztek), Sevcsenko (balra) „idegenben” rúgott góljának köszönhetően a Milan jutott be a manchesteri fináléba. FOTÓ: EUROPRESS/EP« Újabb bronzérem Debrecenben, a diák A korosztály diákolimpiái döntőjében szerepeltek a Wadokai JK fiataljai Dér Péter (30 kg) mindössze egyéves cselgáncsmulttal a háta mögött szerzett bronzérmet úgy, hogy a kisdön- tőben, vesztett állásnál esélyesebb ellenfelét megkontrázva ipponra dobta, Dedics Gábor (38 kg) a rendkívül népes mezőnyben egy győzelemmel és két vereséggel a kilencedik helyen végzett