Új Néplap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-15 / 112. szám

MHHH 2003. Május 15., csütörtök ALMA MATER 7. OLDAL 75 ÉVES A GÉPIPARI, KÖZLEKEDÉSI SZAKKÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA JENDRASSIK GYÖRGY TAGINTÉZMÉNYE Az iskolaalapítás viszontagságai Mintha csak ma lett volna — ez az érzé­se az embernek, ha a Gépipari történe­tét visszapörgeti. No, nem azért, mert gyorsan szállt el a hetvenöt esztendő, hanem sokkal inkább mindazért, ami az alapítása körül zajlott. Ha valaki felüti az iskolatörténet lapjait, meglepődve tapasztalja, az élet hetvenöt éve sem volt más, mint ma, az oktatásra akkor is alig futotta a pénz. Míg Klébers- berg Kunó minisztersége idején sorra nyíltak az országban az elemi iskolák, ipari iskola csupán egy épült, a Gépipari, A tanári kar az iskola alapításának évében, 1927-ben az Alföld szívében, Szolnokon. Az iskola 1927-ben nyitotta meg kapuit, nem kis hercehurca után. A város ugyan üdvözöl­te az oktatási intézmény létrejöttét, ám csengő koronája nem akadt - ahogy ma mondanánk - az önrészre. Márpedig az ingyen telek mellett az építkezési költsé­gek felét is a város nyakába akasztotta volna a minisztérium. Az akkori képvise­lőnek ugyan sikerült az 500 ezer aranyko­ronás összeget alaposan, 150 ezer arany­koronára lealkudnia, ám a város „nyo­masztó pénzügyi helyzetére” hivatkozva még ezt is sokallta. Végül megszületett az egyezség, és részletfizetési kötelezettsé­get vállalt a város. Csakhogy a törlesztés sem ment egyszerűen, már állt az épület, azonban a részletek rendre késlekedtek. Ahogy az iskolatörténetét tudósi alapos­sággal papírra vető Hídvégi Ilona tanárnő fogalmaz, azon sem csodálkozna, ha vala­honnan előkerülne egy kifizetetlen építé­si számla. Igaz, az iskola sem épült meg teljes egé­szében. Az „U” alakúra tervezett épületnek az egyik szárnya, ahol a faipari műhelyek kaptak volna helyet, mind a mai napig hi­ányzik. Ennek ellenére Körtvélyessy Dezső, az iskola első igazgatója büszkén írhatta le: „Intézetünk 1927 novemberében kezdte meg működését, s így most a második évet fejezte be. Az első évfolyamra 76 tanuló iratkozott be.” 1935. október 31-én Horthy Miklós is el­látogatott az iskolába. A vizit nem volt eredménytelen, a kormányzó ugyanis ar­ra kérte a Gyáriparosok Országos Szövet­ségét, támogassa a szolnoki iskolát. A kö­vetkező években gyarapodott is az iskola, gépekkel, szerszámokkal, ám a gazdasági válság, majd a második világháború ki­robbanásával egyre fogyott a támogatás is. A háború után számtalan átalakítást, névváltoztatást élt meg az iskola. Mind­eközben elismerésből sem volt hiány. Hosszú évtizedeken keresztül fogalom volt a „Gépipari”, és már az is érdemnek számí­tott, ha valaki felvételt nyert az intézmény­be. Az aranyidőket és a hullámvölgyeket túl­élt iskola most a tanárok, diákok vélemé­nye szerint is újra felfelé ívelő szakasz kez­detén van, hiszen az Alföld közepén most is egyre nagyobb szükség van a Gépipari­ban végző informatikai, közlekedési, illetve gépész szakemberekre. Levezetésként a katedrán Rontó Lászlót nem csupán egy élet munkája, de családi hagyományok is a Gépipari­hoz kötik. A címzetes igaz­gató tavalyi nyugdíjba vonu­lásakor talán ezért döntött a vezetői szék után a katedra mellett.- Családunk sorsa generációk óta összefonódik az intézmény­nyel — mesélte a címzetes igazga­tó. - Édesapám az iskola első év­folyamának tanulója volt, míg én majdnem három évtizeddel ké­sőbb léptem be e patinás épület ajtaján. Miután Rontó László az élet is­kolájában is jelesre vizsgázott, 1987-ben elnyerte az alma mater igazgatói tisztét. Három cikluson át irányította a középiskolát.- Vezetőként három cél meg­valósítását tűztem magam elé. Ebből a kollégiumi ellátás hely­zetének rendezését és az eszköz- állomány korszerűsítését sikerült teljesítenem. A Kecskeméti Főis­kolával létrejött együttműködé­sünk pedig terven felüli ered­mény. Sajnos a tornaterem építé­sében csak az előkészítésig jutot­tam. Amikor tavaly Gúlh Ferenc kollégám, egykori tanítványom, átvette tőlem az igazgatói „stafé­tát”, azért is döntöttem levezetés­képpen a tanítás mellett, mert tit­kon még szeretnék részese lenni a pillanatnak, amikor ez a hiány­zó láncszem is a helyére kerül. ■ Harminc év az iskola élén Élete, családja, szenvedélye és kikapcsolódása a Gépipa­ri. Aki ismeri az iskolát, az pontosan tudja: ez a jellem­zés egyetlen emberre illik. — Én ennek az iskolának a „ter­méke” vagyok — vallja önmagá­ról Halász Miklós nyugalmazott igazgató. - Nem véletlenül, hi­szen a háború előtt diákként, majd pedagógusként, végül igaz­gatóként a Gépipari volt és ma­radt a mindene. Pedig a sors fel­kínált számára néhány kecsegte­tő lehetőséget. Ő azonban pálya­kezdőként feladott egy adjunktu­si és kollégiumigazgatói állását, hogy beosztott tanárként vissza­térhessen a szolnoki alma mater falai közé. Becsülettel végigjárta a rang­létrát, míg 1959-ben vezetővé vá­lasztották. Meghálálta a bizal­mat. Kidolgozta a saját közleke­désgépészeti ipari technikumi modelljét. Hivatása csúcsán, 1972-ben pedig a szakma minden kategóriában az első helyre so­rolta az iskolát. Az évek azonban gyorsan to- vaszálltak. Halász Miklós immár 16 esztendeje nyugdíjas. Mégis állandóan úton van. Nem győz eleget tenni régi barátai, tanítvá­nyai meghívásának. Mert megbe­csülésben nem szűkölködik.- Számításaim szerint három évtized alatt tízezer nebuló került ki a kezem alól - mondja. - Nyolcezer közülük még most is előre köszön. Ez megnyugtató...■ A Gépipari Technikum — ahogy az öreg diákok mai napig nevezik egykori isko­lájukat — több volt, mint egy oktatási intézmény. Leg­alábbis egybehangzóan ezt állítják a valamikori tanu­lók. Ma már az élet legkü­lönbözőbb területén vezető pozícióba került gépiparisok mindegyike úgy véli: ember­ré váltak a technikumban el­töltött négy esztendő alatt. A szakmában Dr. Kaposvári Kázmér, a szolnoki Víz- és Csatornamű Koncessziós Rt. vezérigazgatója: — A Gépipari­ban töltött évekről nekem mindig a fiatalságom jut eszembe. Nagy tisztességnek számított ennek a patinás intézménynek a falai kö­zött tanulni. Tudtommal az egyet­len középiskola volt akkoriban, amely felvételiztetett a városban. Ennek megfelelően a tanárok tő­lünk átlagon felüli teljesítményt vártak. Mégis mindenre jutott időnk, ami a diákévek sava-borsát adja. Én például a suli tornászcsa­patának tagjaként még országos versenyeken is részt vettem. Az ilyen alkalmak hihetetlenül ösz- szekovácsolták a társaságot. Jel­lemző, hogy a rendszeresen meg­tartott érettségi találkozók mellett máig ápolok szoros baráti kapcso­latokat azokból az időkből. Ám, amikor egyszer-egyszer vizsgael­nökként újra belépek a Gépipari kapuján, valahogy mégsem az az­óta eltelt évtizedekre gondolok. Olyankor újra diáknak érzem ma­gam... Nagy János, a szolnoki Ganz gyár nyugalmazott igazgatója: - Akkoriban is 4-5-szörös túljelent­kezés volt a Gépipariba. így én is - mint minden más diák - felvé­teli vizsgával kerültem be. Ez óri­ási dolog volt. Rákóczifalván, ahol laktunk, mindössze három-négy fiú járt a Gépipariba. így mi büsz­kén viseltük az iskola egyensap- káját. Az iskolában eltöltött évek pedig alapvetően meghatározták pályámat. A Gépiparinak köszön­hetem, hogy egyetemre jelentkez­tem és gépészmérnök lettem. Mindemellett az alma mater taní­tott meg arra, hogy a feladatokat pontosan, precízen kell elvégezni. Ez az iskola tanította meg, hogy tervezzem az időmet. De máig emlékszem jó néhány tanáromra, így például Paraj István matemati­kaóráira, vagy Szalay tanár úr nyelvhelyesség-gyakorlataira, amelyekből mai napig sok min­dent hasznosítok. Ondók János, a Ganz Transz- elektro Rt. igazgatója: — A Gép­ipari Technikumban — nekem, mint sokunknak, akik akkoriban oda jártak, ez marad az iskola ne­ve — bátran állíthatom, legendás tanároktól sajátíthattuk el a szak­mai tantárgyakat, a gyakorlati fo­gásokat, sőt a közismereti tantár­gyakat is. Emberséget, becsületet, fegyelmet, a szülök és a tanárok tiszteletét is tanultuk pedagógu­sainktól. De szakmai szempont­ból is sokat adott az iskola. A vég­zettek középvezetők - szaktech­nikusok, üzemvezetők, műveze­tők — lettek. De jó ajánlólevél volt az egyetemeken is a Gépipariban szerzett bizonyítvány. Könnyeb­ben vettük az akadályokat, mint más iskolákból érkezett hallga­tók. Igazi alma materemnek a mai napig nem az egyetemet, hanem a Gépipari Technikumot tekintem, hiszen emberré váltunk itt. Ennek megfelelően igyekszem segíteni is az iskolát, vizsgáztatással, ren­dezvényszervezéssel, vagy éppen az alapítványon át, hogy tovább vigyék a hagyományokat. Sándor János, a MÁV Szolnoki Járműjavító Kft. igazgatója: - Túlzás nélkül állíthatom, hogy 1958 és ’62 között kitüntetésnek számított a szolnoki Gépipari Technikumba járni. Nem utolsó­sorban azért, mert a betölthető helyek többszörösét kitevő jelent­kezők közül írás- és szóbeli felvé­teli vizsgán válogatták ki a legrá­termettebbeket. Ez a következe­tesség és szigor aztán egészen a záróvizsgákig végigkísért ben­nünket. Ennek ellenére, vagy ta­lán éppen ezért, sokak nevében mondhatom: szeretettel és tiszte­lettel gondolok vissza hajdani is­kolámra, amelyet felsőoktatási in­tézményekkel lehetett egy napon említeni, s amely a színvonalas műszaki képzés mellett fegyelem­re, kitartásra, emberségre is ne­velt. A tudományban Dr. Danyi József, a kecskeméti műszaki főiskola főigazgatója: - Gépiparis diákként nyílt meg szá­momra a világ. Általában a techni­kumok jó iskolák voltak, de a leg­jobb - úgy gondolom — a szolno­ki Gépipari volt. Éppen ezért na­gyon sajnálom, hogy a régi fajta technikusképzésnek nincs folyta­tása. Annak, aki tanulni akart, olyan tudást adott, amivel jól le­hetett érvényesülni az egyeteme­ken. Aki pedig nem jelentkezett felsőoktatási intézménybe, az is olyan szakmai ismeretre tett szert, amivel megállta a helyét az életben. A mi osztályunk különle­gesnek számít, hiszen bár 39 éve végeztünk, de az utóbbi tíz esz­tendőben évente találkozunk. Ez az összetartás nevelőinknek kö­szönhető, így többek között Ha­lász Miklós akkori igazgatónak, Paraj István, Szűcs Gyula, Nagy- pál Miklós tanár uraknak. A kap­csolatom az iskolával sem sza­kadt meg. Főiskolai oktatóként nem egyszer voltam biztos érett­ségi, képesítő vizsgákon. Főigaz­gatóként pedig némi szerepem abban is volt, hogy ki helyezett ta­gozatunk működik a i iskolában, méghozzá az egyik egjobb. Na­gyon bízom benne, í ogy az isko­la a jövőben is siker 's lesz, ami­hez kívánok minden ót az ott dol­gozó oktatóknak és a z intézmény vezetőségének. A közéleti i en Tokár István, a megy ei közgyűlés elnöke: — 1959-196: között jár­tam a Gépipariba, /idéki diák­ként kollégista voltai a, így mind­az, amit ezekben a; esztendők­ben útravalóként ka Jtam, az az iskolának és a kollég umnak egy­szerre köszönhető. Mit kaptam? A magas szintű szakmai ismere­tek mellett fegyelmet, kitartást és következetességet. De megszeret­tették velem a sportot is. Kosár- labdásként megtanultam csapat­ban játszani. Erre pedig, úgy hi­szem, mindenkinek szüksége vol­na. De az iskolának köszönhe­tem, hogy műszaki főiskolára mentem. Egyszerűbben úgy fo­galmazhatnék, a Gépipariban töl­tött esztendők megváltoztatták az életemet. Herbály Imre országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés al- elnöke: — Torokszorító élmény visszagondolni arra a napra, ami­kor leendő gépiparisként szülőfa­lumban édesanyám kezét fogva elindultam az állomásra. A kollé­giumban aztán úgy éreztem, vége a világnak. Legszívesebben haza­szöktem volna, de maradtam és megszoktam. Köszönhető ez a tanáraimnak, Biber Józsefnek, Nyári Endrének, Paraj Istvánnak vagy éppen Kurucz Józsefnek, aki vallotta, „a legfontosabb az em­ber, és a gyerek is ember”. De szakmai, gyakorlati szempontból is sokat köszönhetek az iskolá­nak, hiszen agrárgépészmérnök lettem. De a középiskolai évek alatt fordultam a közélet felé is. A kollégiumi diáktanács titkára, majd később elnöke voltam a Gép­ipariban, majd később az egyete­men is. Elek Sándor, a megyei közgyű­lés általános alelnöke: — Életem meghatározó eleme a Gépipari Technikum. A diákok olyan útra- valót kaptak az iskolától, amivel az élet minden területén megáll- ták és megállják a helyüket. Ma úgy mondanánk, piacképes tu­dást adott az iskola. Jelzi ezt, hogy az iskola egykori tanulói kö­zül ma is sokan vezető pozíciót töltenek be. Az én vezetővé válá­somban is szerepe volt az iskolá­nak, a kollégiumnak. Keménnyé, határozottá, következetessé ne­velték az embert. Megtanították, hogy annyit követeljünk, amit mi magunk is el tudunk végezni. Nánai Tibor, az Axel Springer- Magyarország Kft. megyei irodá­jának kiadóvezetője: - Amint azt az iskola nemrégiben napvilágot látott évkönyve is igazolja, éppen négy évtizede végeztem a „B” osz­tályban. A kiadványt fellapozva ma is felidéződnek bennem az egykori élmények: sikerek és ku­darcok, ifjonti csínytevések egy­aránt. Az alma materhez fűződő emlékeimet azonban nem csupán az eltelt idő szépíti meg. Már di­ákként is szoros kötődés fűzött ehhez az intézményhez, amely­nek büszkén azonosultam kima­gasló követelményeket támasztó szellemiségével Persze nem csak én voltam így ezzel, hiszen az ak­kori pedagógusoknak az ország minden szegletéből verbuváló­dott, különböző adottságokkal rendelkező nebulókból sikerült az élet minden területén helytálló felnőtteket faragniuk. Munkájuk eredménye vitathatatlan. Az egy­kori gépiparis diákokkal ma már gyakran mint elismert intézmény- és cégvezetőkkel találkozom. Dr. Molnár Tibor, Szolnok vá­ros aljegyzője: - Bizonyos érte­lemben sajátos tanítványa voltam ennek az iskolának, mivel humán beállítottságú gyermekként a szü­leim győztek meg arról: szerezzek egy jó szakmát, hiszen, ha az már a kezemben van, még mindig bár­mihez kezdhetek. S bár az 1977- 1981 között eltelt időszakban az érdeklődésem irányultsága mit sem változott - a kitűzött cél tel­jesítését követően történelem­ének szakra jelentkeztem -, a mai napig nem bántam meg, hogy ezt az időszakot az intézmény fa­lai között töltöttem. Úgy érzem, az átlagosnál szélesebb látókört adott számomra az iskola. Ráadá­sul olyan emberi értékeket közve­tített, amelyek az élet bármely te­rületén kiválóan hasznosíthatók. Egyszóval: hasonlóan szép és tar­talmas négy évet mindenkinek jó szívvel kívánok. Az oldalpár az iskola és a kiadó együttműködése alapján jelenhetett meg. A költ légeket az oktatási intézmény viseli. 1 1 A Egy technikum öröksége Az iskola látképe 1934-ben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents