Új Néplap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

2003-05-15 / 112. szám

2. OLDAL VILÁG T Ü K Ö R 2003. Május 15., csütörtök Gyilkol és embert rabol A szaúd-arábiai külügyminiszter szent ígéretet tett arra szerdán, hogy megtalál­ják a Rijádban hétfő éjjel elkövetett hár­mas öngyilkos merénylet kitervelőit. Szaúd el-Fejszál herceg egyúttal figyel­meztette az al-Kaida terrorszervezet veze­tőit, hogy még megbánják tettüket. Ríjad - Algír A minden bizonnyal az al-Kaida öngyilkos merénylői által elkövetett terrortámadásban 34 ember - köztük hét amerikai, egy brit és több ír állampolgár - vesztette életét, 194-en pedig megsebesültek. Szaúd el-Fejszál her­ceg elismerte, hogy számos jel mutatott a készülő merényletre. Ennek nyomán az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia közös bizottságot hozott létre, hogy megpróbálja megakadályozni a terrortámadást. Hozzá­tette, hogy a testület ezt a célt majdnem el is érte, de sajnálatos módon az al-Kaidának mégis sikerült végrehajtani a hármas me­rényletet. A tizenhét, Algériában fogva tartott turis­ta kiszabadulása után a német kormány a még fogságban lévő tizenöt túsz miatt aggó­dik. A berlini külügyminisztérium szerdán tudatta, hogy a hetek óta keresett 16 német Szahara-turista közül hat „előkerült”. A bé­csi hatóságok tíz osztrák turista kiszaba­dulásáról adtak hírt, s felbukkant egy hosz- szabb ideje Németországban élő svéd is. Rajtuk kívül négy svájci és egy holland kalandvágyó is eltűnt hetekkel ezelőtt a Sza­harában. Az algériai hadsereg vezérkara azt jelen­tette be, hogy a turistákat az al-Kaida szer­vezettel kapcsolatban álló GSPC terrorista- csoport rabolta el. A kiszabadulás körülmé­nyeiről szóló hírek meglehetősen kuszák - jegyezte meg a ZDF televízió kora délutáni híradójának műsorvezetője. A híradásokból annyit lehetett megállapítani, hogy a 32 tu­ristát két helyen őrizték. A még Iti nem sza­badult turistákat Illizi településtől 150 kilo­méterre nyugatra tartják fogva - jegyezte meg a televízió Algériából jelentkező mun­katársa, Susanne Sterzenbach. A híradások­ból meg lehetett tudni azt is, hogy az algé­riai hadsereg különleges egységei akciót haj­tottak vagy akciót készültek végrehajtani a túszok kiszabadítása érdekében. Az akciót emlegető híradások algériai források alapján az al-Kaida arról is tudni vélnek, hogy a különleges egy­ség több túsztartót megölt. A német külügyminisztérium nem tudta megerősíteni azt az algériai lapértesülést, hogy a túszok között is van áldozat. A mi­nisztérium államtitkára, Jürgen Chrobog orvosokkal, pszichológusokkal együtt Algír­ba repült, ahonnan még a nap folyamán hazavitték a turistákat. A minisztérium szerint a kiszabadult emberek ápolásban részesülnek, és a körülményekhez képest jól vannak. _______________________ ■ Ke rtész életműdíja New York Busht Szentpétervárra várják Életműdíjjal ismerte el Kertész Imre Nobel-díjas magyar író munkásságát a jiddis nyelv és hagyományok ápolására 1925- ben létrejött Y1VO intézet. A New Yorkban helyi idő szerint kedd este megtartott ünnepsé­gen ötszázan vettek részt, köz­tük nagy számban a közép- és kelet-európai országokból el­származott zsidóság képviselői. A rendezvényen képviseltette magát New York város és New York állam, s jelen volt Ausztria, Litvánia és Magyarország fő- konzulja is. Kertész Imre élet­művének jelentőségét Soros György magyar származású üz­letember és filantróp méltatta. Átalakul a NATO Brüsszel____________ A NATO parancsnoksági rend­szerének átalakítási terve közel került a befejezéshez, a katonai képességek nagyarányú fejlesz­tési programja azonban még csak a kezdeteknél tart - erről számolt be a sajtónak Harald Kujat tábornok, a katonai bizott­ság elnöke a szövetség legmaga­sabb katonai szervének két­napos brüsszeli ülésszaka után szerdán. A 19 szövetséges or­szág, köztük Magyarország ve­zérkari főnökei megvitatták a parancsnokságok rendszerének átalakítására kidolgozott javas­latot. Az átalakítás után a koráb­bi két területi főparancsnokság helyett csak egy lesz, amely a belgiumi Mons-ban marad. Washington és Moszkva hama­rosan rendezi az iraki háború körüli nézeteltéréseit, és együtt fog működni az iraki nép sorsának javításáért - mondta az amerikai külügy­miniszter. Moszkva Colin Powell és vendéglátója, Igor Ivanov többek között az el­következő időszak csúcstalálko­zóit is előkészítette: George Bush és Vlagyimir Putyin május vé­gén találkozik Szentpéterváron, a város alapításának 300. év­fordulós ünnepségén. A tegnapi moszkvai Powell-lá- togatás egybeesett két fontos fej­leménnyel: az Egyesült Államok benyújtotta határozattervezetét az ENSZ Biztonsági Tanácsához az Irakot sújtó szankciók eltörlé­séről, az orosz törvényhozás al­sóháza pedig megkezdte a hadá­szati támadó fegyverek korlá­tozásáról aláírt megállapodás ratifikálását. A két külügyminiszter esz­mecseréjén Powell utalt arra, hogy az iraki gazdaság helyre- állítására fel kell használni az ország kőolajkincsét. Párizs mellett Moszkvának is fenntar­tásai vannak a szankciók gyors eltörlésével kapcsolatban: hi­vatalos orosz közlések szerint a folyamatot a fegyverzet-ellen­őrzés folytatásához kell kötni. Moszkva a világszervezet mi­nél nagyobb részvételét akarja kiharcolni, amivel saját szere­pét is biztosíthatja az iraki ren­dezési és újjáépítési folyamat­ban. Egyes orosz szakértők Az amerikai külügyminisztert barátként fogadta orosz kollegája fotó: europress/epa mindamellett úgy látják, hogy a jelentős iraki gazdasági ér­dekeltségekkel rendelkező Moszkva a taktikázással „az iraki háború után az iraki békét is elveszítheti”. Colin Powellt fogadva Putyin elnök úgy vélekedett: az iraki probléma kapcsán támadt viták ellenére sikerült megőrizni az orosz-amerikai kapcsolatok alapjait, s a két ország ismét együtt néz szembe a terroriz- mus fenyegetésével. __________■ ÁRPÁ S1 ZOLTÁN Sertésdzsumbaj Tegnap még mindenki nyugodt volt, ma már sem a sertés­tartók, sem az érdekvédő szervezetek, sem a minisztérium. Ha a kialakult dzsumbujban mégis nyugodtak lennének, ak­kor nagy baj volna, nagyobb, mint amit az útelzárások sejtet­nek. Tegnap a tenyésztők még azt gondolták, hogy a kor­mány megoldja a gondjukat, a tárca vezetői pedig már azt, hogy néhány miliiárddal megvásárolhatják a gazdák nyugal­mát. Mára mindkét félnek be kell látnia, tévedtek. Az ellen­tétek új megoldás keresésére kell sarkallják a kormányt. Merre visz a válságból kivezető út? A gazdák úgy vélik, hiába a tárca jó szándéka, ha a sertések felvásárlásának támogatására adott pénz nem a termelők zse­bébe vándorol. Becsapva érzik magukat, amikor azt látják, hogy az állatokért kínált kilónkénti 160-180 forintos ár ellené­re továbbra is 700-800-ért árulják a boltban a combot, a tar­ját. Ki teszi el a hasznot? - teszik fel az immár költőivé emel­kedett kérdést Végtére is az illetékeseknek arra kellene vá­laszt keresniük, hogy ők hizlalnának-e sertést, ha minden ki­lóra ráfizetnének 70-90 forintot. Ma ugyanis erről van szó. Az s utakra kivonuló gazdák szerint már régen nem a busás ha­szonért folyik a harc, hanem a minél kisebb veszteségért. A sertéságazat komoly válsággal küzd, amiből csak átlátható támogatással lehet kimászni. Olyan rendszer kidolgozásával, ahol a termelőt, s nem az esetenként ellenőrizhetetlen köztes területeket - a felvásárlást, a feldolgozást, a kereskedelmet - támogatják, s ahol a gazdák nem gondolják - mint most -, hogy a húslobbi sakkban tartja a kormányt. Ha pedig egyszer majd véget ér a „háború”, újra kell gon­dolni alapvető dolgokat, és őszintén beszélni a hatalom sáncaiban is arról: mi a piac, ki kaphat és mekkora állami támogatást, kell-e ennyi sertés és müyen áron, végül, mi a franc lesz az Unióban? ÁLLÁSPONT ___________________ EG YETÉRTEK: 06-90-330-303 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90-330-304 LACZI ZOLTÁN A brüsszeliek kisujja Tegnap reggel a szokásosnál is gyakrabban csörgött a szer­kesztőségi telefon. Többen tudakolták: mikor, hol és miért lesz gazdatüntetés? Az utóbbi napok híradásai alapján ugyanis nehéz eligazodni a kérdésben. Azt meg végképp nem értette az átlagpolgár, ha minden sertéstartó nagyot bukik, mi a magyarázata annak, hogy az érintettek egyik része nem kíván tüntetni. Ennyire különböznének a termelők érdekei? A főként társas agrárvállalkozásokat tömörítő MOSZ, a Mező- gazdasági Termelők és Szövetkezők Országos Szövetsége a múlt héten május 14-ére hirdette meg a sertéspiaci anomáliák elleni félpályás útlezárást, majd az agrártárcával kötött megál­lapodás aláírását követően lefújta az akciót. Közben színre lép­tek a gazdakörök azzal, hogy ők bizony ennek ellenére az utakra vonulnak, s nem pusztán a sertésválság megoldására hozott intézkedéseket kívánják ily módon minősítem. Tovább színesíti a képet, hogy az országosnak nevezett megmozdulás a gazdakörök közlése szerint 17 megyére terjedt ki, Szabolcs és Tolna útjait nem torlaszolták el a gépeikkel, Szolnok megyé­ben pedig pénteken tartják meg a tiltakozást. Akár mosolyoghatnánk is ezen a helyzeten, de nincs okunk rá. Megértjük azok gondját, akik éjt nappallá téve gürcölnek jószágaikkal, és munkájuk nem hozza, hanem viszi a pénzt, családok ezreinek megélhetését sodorva ezzel veszélybe. Brüsszelben és a EU-tagállamokban ugyanakkor elégedetten felsóhajthatnak a gazdatüntetés hírei hallatán, mondván, ilyen megosztott agrárlobbival, mint a magyar, könnyen fel­vehetik a kesztyűt. Azt már régebben megállapíthatták, hogy a kisujjukat sem kell mozdítaniuk konkurenseik, a magyar termelők meggyengítéséért, mert ezt megteszik ők maguk is azzal, hogy képtelenek együtt gondolkodni, s egységesen fel­lépni a közös érdekeikért... EGYETÉRTEK: 06-9M3O422 MÁS A VÉLEMÉNYEM: 06-90030423 TELEFONÁLJON! Ha egyetért az itt közölt jegyzetek mondanivalójával és akkor is, ha nem. A véleményét meg is indokolhatja. Másokét pedig a 06-90-330-430-as telefonszámon meghallgathatja. A hívás díja: 180 Ft+áfa/perc+kapcsolási díj A telefonszám nem hívható rádiótelefonról, külföldről, nyilvános készülékről. Hírek Autonómia A Tőkés László által kezdeményezett fórummozga­lom képviselői sajnálatosnak tartják, hogy Romá­niában tabunak számít az autonómia kérdése. A Ki- rályhágó-melléki püspök azonban úgy véli, hogy az ország 2007-re tervezett EU-csatlakozása elősegít­heti az autonómia elfogadását Romániában, mti Csecsenföld Akár harminc ember is életét veszthette a tegnapi csecsenföldi öngyilkos merényletben. Az elkövetők a Kreml-párti Egységes Oroszország által Mohamed próféta születésnapja alkalmából szervezett vallási ünnepségen robbantották fel a testükre erősített pokolgépeket, mti Hágai per Szlobodan Milosevics jugoszláv exelnököt azzal vádolja a nagyszabású pénzügyi csalásáról hírhedt­té vált Dafina Milanovics szerb magánbank-tulajdo­nos, hogy Magyarországon megölette a családját. Milanovics férje, leánya és fia 1992 nyarán vesztette életét Budapesttől délre egy közlekedési bal­esetben, amelyet belgrádi lapok „rejtélyesnek” ne­veztek. MTI EU-csatlakozás Népszavazást követelnek a készülő uniós alkotmá­nyos szerződésről a brit konzervatívok, ami Tony Blair kormányfő szerint azt jelenti, hogy nem akar­ják a bővítést. Brüsszeli illetékesek közölték: az Eu­rópa jövőjével foglalkozó konvent tagjainak túl­nyomó többsége ellenzi az állandó EU-elnöki intéz­mény bevezetését, mti Kampánycsend Szlovákiában tegnap megkezdődött a pénteken és szombaton esedékes EU-csatlakozási népszavazást megelőző 48 órás kampánycsend. Az ország politi­kai vezetői abban állapodtak meg, hogy nem sérti a kampánycsendet, ha az embereket a továbbiakban is minél nagyobb részvételre buzdítják, mti Feljelentés Iraki és jordániai állampolgárok háborús bűnök miatt feljelentették Tommy Franks tábornokot, az Irak elleni hadjáratot vezető amerikai főparancsno­kot. A 19 panaszos közül 17 iraki, két jordániai állampolgár. Utóbbiak Tarek Ajubnak, a katari al- Dzsazíra hírtelevízió egy amerikai bombázásban meghalt riporterének özvegye és apja, mti ____________■ eu rópai SARS-beteg A betegek többsége idős ember Túlzottak azok az aggodalmak, amelyek szerint az atipusos tüdőgyulla­dás terjedése olyan méreteket ölthet, mint az 1918-19-ben 20 millió halálos áldozatot követelő spanyolnátha-járvány - mondta Czinege Imre Strasbourgban. Az Európai Parlament munkájában megfigyelő­ként részt vevő magyar küldöttség tagja azután beszélt erről, hogy vé­gigkísérte az EP ülésén a SARS-ról folytatott vitát. Czinege Imre - or­szággyűlési képviselő, ceglédi kórházigazgató - szerint az eddigi öt- százalékos halálozási arány értékelésekor figyelembe kell venni, hogy az elhunytak jelentős része az idősebbek, illetve a más, elsősorban tü­dő- és érrendszeri betegségben is szenvedők közül került ki. A vitában felvetődött az olimpiákkal kapcsolatos utazások betegséghordozó sze­repe is. Itt elsősorban a jövő év augusztusában tartandó athéni nyári olimpia kerülhet szóba, mivel az egy hónappal később esedékes paraolimpián való részvételét Kína már lemondta. Negyven Kiemelkedően jónak minősí­tette az atipusos tüdőgyulla­dás elleni magyarországi fel­készülést dr. Bernardus Can­ter, az Egészségügyi Világ- szervezet (WHO) európai iro­dájának regionális tanács­adója, aki szerdán a hazai egészségügyi vezetők meg­hívására járt Budapesten. Budapest A WHO adatai szerint Hongkong­ban és Szingapúrban már tetőzött a coronavírus által terjesztett jár­vány. Vietnamban pedig sikerült megfékezni a súlyos betegség ter­jedését. Az Egészségügyi Világ- szervezet ugyanakkor aggoda­lommal figyeli a Kínában kiala­kult helyzetet. Dr. Bernardus Ganter úgy véli: Európában nincs ok pánikra, a kontinensen eddig 40 SARS-megbetegedést észlel­tek, de egyik sem volt halálos ki­menetelű. A szerdai adatok továbbra is azt bizonyítják, hogy Magyaror­szágot egyelőre elkerülte a vírus. A Ferihegyi repülőtéren 24 órás szolgálatot teljesítő járványügyi kirendeltség és az orvosi szolgá­lat kíséri figyelemmel a hozzánk érkező utasokat. Az esetleges be­tegeket egy 12 ágyas fektetőben, illetve a fővárosi Szent László Kórházban tudják elhelyezni. NÉMETH ZSUZSA 4

Next

/
Thumbnails
Contents