Új Néplap, 2003. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
2003-05-10 / 108. szám
I 2003. Május 10., szombat SPORT 15. OLDAL Röviden HALÁLOZÁS. Szombathely mellett, a 89-es főúton történt az a közúti baleset, amelyben életét vesztette Nagy Norbert korábbi válogatott labdarúgó. Az autó - amelyben a volánnál ülő Nagy mellett még két szombathelyi futballista, Németh Attila és Robson utazott - az egyik kanyarban kisodródott, egy kandelábernek ütközött, majd felborult, és a tetején csúszott. A sofőrt a kiérkező mentősök már nem tudták megmenteni. Társai könnyebb sérüléseket szenvedtek. Nagy Norbert 17 alkalommal szerepelt a válogatottban, amelyben egy gólt szerzett. Az NB I-ben 203 mérkőzésen lépett pályára, kétszer nyert bajnokságot a Ferencvárossal. Haláláig a Haladásban játszott, egy hete szerepelt csapata Szolnok elleni mérkőzésén. ATLÉTIKA. Hétfőn indul Debrecenből a „Hétmegyés futás Schirillával a gyermekekért” elnevezésű társadalmi célú sport- esemény. A névadó Schirilla György május 25-ig napi 60 km-t teljesítve, Debrecen-Nyíregy- háza-Miskolc-Eger-Gyön- gyös—Szolnok (május 19-én)— Kecskemét-Kiskunfélegyháza útvonalon, összesen 840 km megtétele után érkezik Budapestre. A 67 települést érintő futás során a jeges Duna és Tisza átúszásáról híres sportember ellátogat majd a helyi óvodákba, iskolákba és kórházakba, ahol a Vöröskereszt segítségével ajándékot oszt szét a gyermekek között. GYALOGLÁS. „Avon egynapos gyaloglás az életért” Ezzel a jelmondattal hirdette meg immáron harmadik alkalommal az Avon cég óriási sikert aratott gyaloglónapját. A 2001. és 2002. évi gyaloglás eredményeként egy 28 millió és egy 24 millió forint értékű mammográfkészülé- ket adományoztak a Kazincbarcikai Városi Kórháznak, illetve a szegedi egyetem radiológiai klinikájának, hogy az országban elegendő számú mammográfké- szülék legyen. Az idén május 31-én szombaton rendezi meg Szentendre és Budapest között 22 km-es és 5 km-es távon az Avon programiroda és a Magyar Rákellenes Liga az adomány- gyűjtő gyaloglást. A táv megtételét minden 14. életévét betöltött személynek ajánlják, aki az 1000 forintos regisztrációs díjat befizette, a nevezési lapot kitöltötte és a szükséges adományt összegyűjtötte. Ha szívesen venne részt a gyalogláson akár a 22 km-es, akár az 5 km-es távon, jelentkezési lapot és további információt lehet kérni: Gön- czölné Molnár Judit, Avon Futó és Gyaloglóklub vezetője 56/428-269 és 30/3496-481 telefonszámokon. ■ Németh Gyula (labdával) a legutóbbi hazai mérkőzés utolsó pillanataiban —'Jp szerezte a/ ■f MÁV győztes e/fk gólját T/ff Alig van meg a kezdőcsapat Hiába szerepel a várakozáson felül tavasszal a Szolnoki MÁV- Neusiedler együttese, szombaton, a papíron könnyebbnek ígérkező BKV Előre ellen a szezon legnehezebb mérkőzésére számíthat. Labdarúgó NB l/B Az ellentmondásra roppant egyszerű a válasz, elfogytak Tóth Dénes vezetőedző fiai. A teljes jobb oldal hiányozni fog a szombaton 17 órakor, Véső utcában sorra kerülő találkozón: Bajusz, Kiss Péter és Kotula sárga lapok miatt, Németh Norbert, valamint Zaho- recz sérülés, illetve betegség miatt dőlt ki a sorból. Rajtuk kívül továbbra sem számíthat a mester a térdműtéten átesett Gradinariu- ra, és változatlanul nem egészséges Romanek, valamint Novák.- Ilyen előzmények után nem könnyű összeállítani a kezdő tizenegyet, s várhatóan újoncot is avatunk a fővárosiak ellen — tudtuk meg Tóth Dénestől a pénteki edzést megelőzően. - A legutóbbi fordulóban láttam a BKV- t, mely ugyan vereséget szenvedett a listavezető Pécstől, de nem játszott alárendelt szerepet. Dajka László jól összerakta az ősszel csak vergődő együttest, így minden tudásunkra szükség lesz, ha továbbra is meg akarjuk őrizni öt hete tartó veretlenségünket. A tervezett kezdőcsapat: Rézsó - Antal, Szabó, Turján, Müller - Lipták, Hegedűs, Oláh, Pelles - Németh, Bállá. Rutinos játékosok és ügyes fiatalok elegye az Előre, mely télen a Fradiból érkezett Földvárival, a vasasos Hegedűssel, valamint a Diósgyőrben szerepelt Fiiéval alaposan megerősödött. Mivel Ruzics eltiltása lejárt, legerősebb játékos keretükkel érkeznek a fővárosiak Szolnokra. NB 111. Alföld-csoport Egyetlen megyei rangadóra kerül sor ezen a hétvégén a negyedosztályban: az elmúlt hetekben megtorpanni látszó Jászberény a nehéz anyagi helyzete ellenére is jól szereplő Kisújszállást fogadja szombaton délután. Azáltal, hogy Farkas Krisztián eltiltása letelt, mindenképpen veszélyesebbé válik a házigazda játéka, ám a Kálai, Hegedűs kettős vezérelte kunsági védelmet így sem lesz könnyű feltörni. A sereghajtó ellen feledtetheti gyengébb tavaszi produkcióját a Rákóczifalva, s amennyiben a Karcag legyőzi hazai környezetben a Gyomaendrő- döt, jó szolgálatot tesznek a kiesés elől menekülő szajoliak számára is. Persze ehhez az is kell, hogy az erősebb állománnyal rendelkező Jamina ellen ne veszítsen Kocsis Andor legénysége, márpedig Fekete és Sárkány sárga lapos eltiltás miatt csak az oldalvonal mellől szoríthat társaiért. Megyei I. osztály A dobogóért zajló versenyfutás egyik nagy ütközetére van kilátás vasárnap, amikoris az üldöző Tiszafüred a harmadik Mezőtúrt fogadja. Izgalmasnak ígérkezik a szalókiak idegenbeli fellépése is, hiszen a Törökszentmiklós lényegesen jobb játékerőt képvisel, mint azt az utóbbi idők eredménye mutatja. A Kun FC fiataljai ezzel szemben éppen az elmúlt hetekben lendültek bele igazán, s a már-már kiesett Újszász otthonában sem esélytelenül lépnek pályára. _____________________________________(PELEI) Kétlépésnyi előnyben a Körmend Kosárlabda Vasárnap játsszák a harmadik mérkőzéseket a férfi bajnokság elődöntőiben. A Debrecen-Kör- mend párharcban immár 2-0-ra vezet a Rába-parti csapat, ami azt jelenti hogy már csak egy győzelemre vannak a finálétól. Az más kérdés, hogy a következő meccsre a hajdúsági fővárosban kerül sor. A Kaposvár-Albacomp csata 1-1-re áll, a következő derbin azonban ismét Ivkovicsék juthatnak előnyhöz, hiszen ők lesznek a pályaválasztók. Közben az edzők nyilatkozgatnak, Farkas Sándor (Albacomp) azt kifogásolja, hogy a kaposvári klub - ki tudja miért? - nem hajlandó belemenni a tévéközvetítésekbe. Goran Miljkovics szerint az edzőnek a csapatával kell foglalkozni nem a külső körülményekkel. Apropó edzők, bár még nincs vége bajnokságnak máris napvilágot látott, hogy Fodor Péter nem marad az Atomerőmű legénységénél. Helyére Zsoldos Andrást látnák szívesen az atomvárosban, de az sem elképzelhetetlen, ő lesz a férfi válogatott szövetségi kapitánya. VÉCSÉ Vízilabda Utánpótlás bajnoki eredmények. Ifi: Domino-BHSE—Szolnoki VSC 5-6, gól.: Hangay 3, Gulyás 3. Edző: Urbán Lajos. Serdülő: BHSE-Szolnoki VSC 6-5, gól: Zaidi 2, Horváth Z„ Horváth R, Kelemen 1-1. Edző: Urbán Lajos. Gyermek: BHSE- Szolnoki VSC 6-1, gól: Szappanos 1. Edző: Hegyvári György ’91-es születésűek vidékbajnoksága: Szolnoki VSC-Eger 4-4, BVSC 3-9, Szeged 5-0, Szentes 2-9. Végeredmény: 1. BVSC, 2. Szentes, 3. SZVSC, 4. Szeged, 5. Eger. Szolnoki gólszerzők.: Hajdú Cs. 4, Hajdú Z., Hernek, Novák, Zagyva, Soltész 2-2. Edző: Cseh Sándor. NŐI RÖPLABDA EXTRALIGA Jászberényi hattyúdal Kecskeméten Csalódást keltő játékkal rukkolt elő csütörtökön este a V-fon Jászberény együttese az extraliga 5-6. helyéért zajló páros mérkőzés második összecsapásán. Ezzel önmaga dolgát nehezítette meg, hiszen a Kecskeméten aratott győzelem után már most befejezhette volna a csatározást, ehelyett szombaton újabb találkozóra kell utaznia riválisához. A szombati meccs nem csak a bajnoki szezon végét jelenti a V-fon tagjai számára, de ennek az együttesnek a hattyúdalát is, hiszen többen (Adorján, Héjjas, Vargáné) utolsó alkalommal öltik magukra a herényiek kék-fehér mezét. Mivel az edző, Deme Gábor is távozik a kispadról, nyugodtan állíthatjuk, gyökeres változás előtt áll a szakosztály, mely az elmúlt két évben a város legjelentősebb sportsikereit érte el. Már pedig búcsúzni csak szépen szabad, azaz illene még egyszer, utoljára összekapniuk magukat a lányoknak, hogy később ne keserű szájízzel gondoljanak vissza a Jászberényben töltött időre. igeled Labdarúgás Fegyelmi büntetések A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága az alábbi eltiltásokat hozta a kiállított játékosok ügyében — 1 mérkőzésen nem léphet pályára: Kinyik (Tiszatenyő), Berecz (Kunmadaras), Farsang (Tiszajenő). 2: Lengyel (Martfű), Iványi (Örményes), Urbán (Kengyel), Pádár F. (Kenderes). 3: Prónai (Ti- szaföldvár), Nagy L. (Jászapáti), Tari (Nagyiván). 4: Hoppál (Törökszentmildós), Gazsi (Jánoshida), Báder (Jászboldoghá- za). 5: Csemány (Törökszentmiklós), Nagy F. (Jásztelek). Vona Ferenc (Abádszalók) játékjogát, a következő tárgyalásig május 15-ig felfüggesztették. A Focimánia együttese rendezési hiányosságok miatt írásbeli figyelmeztetésben részesült. a Hét végi sportműsor Szombat Kézilabda. EHF-kupa, döntő: Dunaferr-Slagelse, 16. Férfi NB I/B: Mezőtúr-Fehérgyarmat, 18. Férfi NB II.: Szolnoki KBK- Kondoros, Olaj-csarnok, 16. Labdarúgás. Borsodi Liga: MTK-Ferencváros (m2), 18. Győri ETO-Debrecen, 18. Siófok-Újpest, 19. Dunaferr-Ma- táv Sopron, 18. Zalaegerszeg-Videoton, 19. NBI/B: Szolnoki MÁV-Neusiedler-BKV Előre, Véső u., 17. Monor—Diósgyőr, Celldömölk-REAC, Pécs-Nyíregyháza, Százhalombatta- Haladás, Kaposvár-Kecskemét, Tatabánya-Pápa, 17. NB III. Alföld-csoport: Jászberényi SE Vasas-Kisújszállás, Rákóczi- falva-Békés, Túrkeve-Szentes, Fegyvernek-Algyő, 17. Szol- tisz megyei l. osztály: Besenyszög-Jászkisér, Törökszentmik- lós-Abádszalók, Űjszász—Kun FC, Kunszentmárton—Tószeg, Kunhegyes—Jászfényszaru, 16.30. Serpico megyei I/B osztály: Nagykörű-Tiszagyenda, Tiszaszentimre-Kunmada- ras, 16.30. Megyei II. osztály, Falazó-csoport: Tiszabura-Ti- szaderzs, Kétpó-Jászszentandrás, 16.30. Csóti-pati-csoport: Focimánia-Tiszajenő, Szolnok, Vegyi-pálya, Jászapáti II- Mesterszállás, Kungyalu-Tiszakürt, Nagyrév-Csépa, 16.30. Röplabda. Női extraliga, rájátszás az 5-6. helyért, 3. mérkőzés: Phoenix Mecano Kecskemét-V-fon Jászberény, 17. Férfi NB Dág—Szolnoki Titász RK-SI, 16. Vasárnap Kézilabda. NB I/B: Csömör—Tiszaföldvár, 17. Férfi NB II.: Bé- késcsaba-Törökszentmiklós, 10.30. Női NB II.: SoltvadkeH- JTKF DSE, 11. Martfű-Érd, 16, Ercsi-Abony, 15. Labdarúgás. NB l/B: Újpest FC-Fót-Hévíz, 17. NB III. Alföld-csoport: Karcag-Gyomaendrőd, Szajol-Jamina Békéscsaba, 17. Szoltisz megyei 1. osztály: Jászárokszállás-Tisza- földvár, Tiszafüred-Mezőtúr, Jászapáti-Szászberek, 16.30. Serpico megyei I/B osztály: Berekfürdő-Örményes, Puszta- monostor-Alattyán, Kenderes-Tiszatenyő, Cibakháza- Jászladány, Jászalsószentgyörgy-Zagyvarékas, 16.30. Megyei II. osztály, Falazó-csoport: Kengyel-Jászdózsa, Cserke- szőlő-Jászjákóhalma, Nagyiván-Martfű, 16.30. Csóti-pati- csoport: Jásztelek-Kőtelek, 16.30. Hétfő Futsal. NB II.: Sirokkó FC-Első Beton Szeged II., Abony, Városi Sportcsarnok, 19.30. _______________________■ Ny erjen Ön is mozijegyet! Szeretne barátjával, barátnőjével egy jó filmet megnézni a szolnoki Cinema City multiplex mozijában? Válaszoljon kérdéseinkre, küldje be megfejtését, s akár Ön is lehet a szerencsés nyertes! Lapunk és a szolnoki Cinema City közös játékán minden héten kétszer két belépőjegyet nyerhetnek azok a szerencsések, akik beküldik válaszaikat a feltett kérdésekre. A jegyeket hétfőtől csütörtökig lehet felhasználni, természetesen arra a filmre, amelyik leginkább elnyerte játékosunk tetszését. A múlt heti játékunk nyertesei: Herczeg Krisztián, Kunszentmárton; Szabó Józsefné, Tiszaföldvár Kérdések: Ml a címe az új, premierfilmnek, amit vetítenek a Szolnoki Cinema City moziban 2003. május 8-tól? írj 3 mutáns nevet az X-men 2. című filmből! A válaszokat a következő címre küldjék május 14-lg: Cinema City - Szolnok, 5000 Szolnok, Ady Endre u. 28/A «Néplap Bwtfw DIÁKOLIMPIÁI ARANYAK. Két aranyérmet szereztek megyénk súlyemelői az országos diákolimpia döntőjében, Tatabányán. A felvételünkön látható szolnoki Farkas Mátyás, valamint Sléder Róbert léphetett a dobogó legmagasabb fokára, míg Serfőző Ferenc a második, Tari Péter a harmadik helyen végzett. FOTÓ! SZÍVÓS