Új Néplap, 2003. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-10 / 84. szám

4. OLDAL A SZERKESZTŐS ÉG POSTÁJÁBÓ L 2003. Április 10., csütörtök Húsvéti díszek a bölcsődéből Búcsú Klein Imrétől Szabóné Sárándi Gabriellának (jobbra) köszönhetően sok dí­szes tárgy kerülhet a húsvéti asztalra A húsvéti készü­lődés jegyében kézművesdél­utánt tartottak a minap Szolnokon a Kolozsvári Úti Bölcsődében. Sokan eleinte azt hitték, hogy a gye­rekek számára mu­tatnak ügyes tojás­festési trükköket, ám ezúttal nem a kicsiket várták az intézménybe a böl­csőde munkatársai, hanem a szülőket. A tartalmas és tö­kéletesre sikeredett délutánon Szabóné Sárándi Gab­riella vezetésével a legkülönfé­lébb apró papírfigurák, gyönyö­rűre festett tojások kerültek ki a vállalkozó kedvű felnőttek kissé ügyetlen kezei alól. Az ajtó- és asztali díszek, az apró ajándékok azóta sokunk la­kásának díszeivé váltak, s bizony örökké hasznos tudással gazda­gabban térhettünk haza. Köszö­net illeti ezért a sikeres és tartal­mas délutánért a Kolozsvári Úü Bölcsőde munkatársait, akik tető alá hozták a találkozást Gabriel­lával, neki pedig természetesen a tanítást, a türelmet és a hozzáér­tést. A SZÜLÖK ________(NÉV ÉS CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN) Ta rtalmas életútjának számta­lan epizódját szép emlékként őrizte szívében:- a mostoha és mégis boldog gyermekkort, ifjúkorának szám­talan sikerét, mely főként a mű­kedvelő színjátszás terén mutat­kozott meg,- a Szolnoki Papírgyárban el­töltött, konfliktusokkal terhes, küzdelmes éveket, a szakszer- j vezeti mozgalom fényes korsza- J kát,- a kultúra - olykor talán le­becsült közkatonájaként — évti­zednyi sikereit a megye ipari üzemeiben, munkahelyein. A közjó érdekében nyugdíjas­ként talán még többet munkál­kodott, mint aktív dolgozóként. Példaértékű az a sokoldalú szer­vezői munka, pedagógiailag is megalapozott rendezői tevé­kenység, amelyet a gyermek­színjátszás érdekében tett (Kö­lyök Színpad, később a Lurkó Színpad sikerei). Népszerű és sikeres volt mint humorista, s mint előadómű- | vész. Sok-sok szereplése közül | kiemelkedő volt a nagyváradi j színházbeli 1990 évi, valamint a j 2002 nyári szolnoki, amikor is a j debreceni nyugdíjasokat szóra- J koztatta. Klein Imre örökre elment, emlékét - sok barátjával, még I több tisztelőjével együtt kegye­lettel őrzi: DÉNES PÁL A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások — a levélíró előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával — szerkesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasható vé­lemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olvasói levélként kezelje. „Kihívás Európáért” # „Európa jövője a fiatalok jövője” Ez a szlogenje annak a színvonalasnak ígérkező Európa Gálá­nak, mellyel a Jász- Nagykun-Szolnok Me­gyei Önkormányzat ren­dezésében kezdetét ve­szi a Challange 2003 Nemzetközi Diák- és Sporttalálkozó. Az ün­nepi műsort fotókiállítás vezeti be: Mészáros János, az Új Néplap fotóriportere „Európai villanások” címmel a megyében élő fiatalok egy-egy pillanatát villantja fel. Megelevenednek előttünk az Európa Napok rendezvényeinek eseményei, a Challenge ta­lálkozók Somme és Durham megyékben, ahol négy év alatt több száz fiatal versenyezhetett, játszhatott egymással a barátság jegyében, a népi és sportjáté­kok erőt és ügyességet próbára tevő kihívásai, fia­taljaink kalandozásai az Eiffel-torony árnyékában, vagy a durhami katedrális tövében. A kiállítást kö­vetően a Városi Művelődési és Zenei Központ szín­háztermében megyénk legjobb fiatal amatőr művé­szei, művészeti együttesek és sportolók adnak íze­lítőt abból a tudásból, kulturális értékből, amelyet magukkal visznek és megőriznek remélhetőleg a kibővült Európában. A fiatalok találkozója azt a le­hetőséget is biztosítja, hogy megyénk még szoro­sabbra fűzheti évekkel ezelőtt kialakult kapcsolata­it a franciaországi Somme és a nagy-brittaniai Dur­ham megyékkel. A Nemzetközi Diák- és Sporttalálkozóra magas rangú megyei küldöttségek érkeznek mindkét test­vér régióból. Charles Magee Durham megye elnöke és Hubert Henno Somme megye alelnöke elküldte üzenetét, mely két nappal hazánk európai uniós csatlakozásáról szóló népszavazása előtt felhívja fi­gyelmünket a csatlakozás legnagyobb tétjére, arra, hogy pozitív döntéssel gyermekeink, unokáink jö­vőjét alapozhatjuk meg: Tokár István elnök Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat Megyéink között az el­múlt években szoros köte­lékek alakultak ki, éppen ezért rendkívüli megtisz­teltetés számunkra, hogy az Önök megyéjében tett látogatás a barátságunk felelevenítése mellett újabbak kialakulását is le­hetővé teszik. A Durham megyéből érkezett fiatalok nagy lel­kesedéssel vesznek részt a Challenge programjain, és bizonyára élvezni fogják a különböző versenye­ket. Az, hogy az Önök országának vendégei lehe­tünk ebben a különösen fontos időszakban, amikor az Európai Unióhoz történő csatlakozás előkészü­letei zajlanak, külön öröm és megtiszteltetés. Durham megyének az uniós tagság valódi elő­nyöket jelentett. Az évek folyamán 110 millió font, azaz mintegy 40 milliárd forint érkezett a me­gyénkbe, mely több mint 17 ezer új munkahely te­remtését tette lehetővé. Az Európai Unió támogatá­sával 40 ezernél is több ember továbbképzését tud­tuk segíteni, ugyanakkor az uniós források felhasz­nálásával került sor a durhami vasútállomás kor­szerűsítésére, turisztikai kínálat fejlesztésére, isko­lai és csereprogramok támogatására. Az elmúlt évben megyénkből ezer fiatal vett részt más európai fiatalok részvételével zajló csere­programokon, ugyanakkor iskoláink tanulóit arra biztatjuk, hogy Kezdeményezzenek közös projek­teket európai diáktársaikkal. Mi már tapasztaltuk az előnyeit azoknak a programoknak, melyek a kü­lönböző korosztályok számára nyújtanak lehetősé­geket, éppen ezért azt kívánjuk, hogy az Önök fel­készülése az európai családban való tagságra ugyanilyen sikeres legyen. Biztos vagyok abban, hogy a Challenge találko­zón résztvevő fiatalok sportszerű küzdelmekben vesznek részt és sok-sok új barátra tesznek szert. Charles Magee Durham Megye Tanácsának elnöke A magyar, angol és francia fia­talok baráti sporttalálkozója al­kalmából szeretném Önöknek átadni a megye önkormányza­tát képviselő delegáció és Som­me megye lakosságának üdvöz­letét. Több éve már, hogy a kihívás napja sporttal és szellemi vetél­kedővel ötvözve lehetőséget teremt a találkozásra az Európai Unió két országa és az Önök országa ré­szére, - amelyet hamarosan már az Európai Unió­ban köszönthetünk. Szemünk előtt bővül Európa, amely bizonyítja számomra azt, hogy mennyire fontos a különböző népek közeledése, ismerkedése és barátsága, de különösen a fiataloké akik a jövő Európájának épí­tői és ennek az Európának az építésében ezentúl már Önök is részt fognak venni. Ebben a sokszor háborgó, zajos világban mely­ben élünk ez az építés azonban egyre nehezebb. Éppen ezért fogalmazom meg azt a kívánságomat, hogy a sport-, a szellemi vetélkedő teremtsen lehe­tőséget arra, hogy fiataljaink minél jobban megis­merjék, ezáltal jobban meg is becsüljék egymást. Győzzön a jobb- ezzel a hagyományos mondás­sal fejezném be gondolataimat, de azzal az óhajjal is, hogy ennek a találkozónak legyen folytatása, csírája íegyen egy hosszan tartó kapcsolat virágzá­sának fiataljaink között. Hubert Henno Somme Megye Tanácsának alelnöke Nemzetközi kapcsolatok felelőse Gondoljuk át újra szemétügyünket! A Szandaszőlősre tervezett, meg­hiúsulni látszó veszélyeshulla- dék-begyűjtő udvar ügyével fog­lalkozó írásomban nem áll szán­dékomban senkit sem megbánta­ni. Arra az ügyre gondolok, ami ráadásul magával ránthat az el­mulasztott lehetőségek szakadé­kéba egy nagyobb, az egész tér­ségre többszörösen jótékony ha­tású létesítményegyüttest (mun­kahelyteremtés, környezetvéde­lem). Az első hibát a város korábbi vezetése követte el azzal, hogy el­mulasztotta az érintett lakosság előzetes, részletes, felvilágosító tájékoztatását. Ez jól jött a „másik oldalnak”, mert így, a tervezett „szeméttelep” feltételezett várha­tó káros hatásait felnagyítva, sike­res lakossági tiltakozó akciót lehe­tett szervezni. Aztán fordult a kocka: a város új vezetése a korábbi ellenzék so­raiból került ki. Ekkor persze már ők sem látták a hulladékudvarral kapcsolatos aggályokat olyan ko­molynak, hogy ne a megvalósítást tűzzék ki célul. Ők is elmulasztot­ták a felvilágosító, meggyőző pro­pagandát, illetve a kedélyek lecsil­lapítását. A széles körben végzett felmé­rések, kutatások eredményeként a témával foglalkozó tudóscso­portok kimutatták, hogy az embe­rek a házuk táján keletkezett ve­szélyes hulladékokat legföljebb 1000-1500 méterre hajlandóak el­vinni, ha meg akarnak tőle szaba­dulni. Amikor a „szemétügyben” tar­tott legutóbbi lakossági fórumon a Szandaszőlősi Művelődési Ház színháztermének ajtajában áll­tam, egy „belső tolmácsgép” a mondottakat ilyenformán fordí­totta le számomra: „Nem adjuk a szemetünket! Az a mienk, ragasz­kodunk hozzá! Évek alatt meg­szoktuk, hogy ott van a fésze­rünkben, kamránkban, udva­runkban, padlásunkon. Ott a he­lye! ...” Aztán még valami olyas­mit is hallottam, hogy az utca nem is bírná el azt az iszonyatos autóáradatot, amit a „szemétte­lep” okozna. Mindezek mellett feltételezem, hogy ha a leendő ve- szélyeshulladék-begyűjtő udvar létrehozása valóban a szomszéd­ságában lévő telkek értékcsökke­néséhez vezetne, akkor a létesít­ményegyüttes költségvetése, - melybe a kétpói telep is beleérten­dő -, el fogja bírni a kimutatható értékcsökkenés ellensúlyozására fizetendő kártalanítást is. A legbölcsebb emberekkel is előfordul, hogy olykor-olykor hi­bás döntést hoznak. Azonban az igazán bölcs ember, amikor ráéb­red, hogy hibázott, s azon igyek­szik, hogy a hibát helyrehozza. Bízom a tiltakozó nyilatkozat alá­íróinak bölcsességében, hogy vál­lalják a kérdés újbóli átgondolá­sát, és ha nem is állnak ki teljes mellszélességgel a hulladékudvar olyan helyen történő létrehozása mellett, ahol az rendeltetésének megfelelően tud működni, de leg­alább nem fognak újabb akadályt gördíteni a megvalósítás útjába abban az esetben, ha kellő számú támogatója van az ügynek. Gondoljuk át az egészet még egyszer! Hisz ugyanolyan, egyen­ként elenyészőnek tűnő, por- szemnyi óvintézkedések, áldozat- vállalások sokaságával lehet a már-már visszafordíthatatlan, végzetesen káros folyamatokat megállítani, amilyen apró, por- szemnyi szennyezések tömegei sodorják a földi élővilágot a kör­nyezeti katasztrófa, a kipusztulás felé. PALATÍNUS SZABOLCS Hetvenéves lenne Kanizsa Tivadar Blair Pascal, a XVII. század közepén élt francia természettu­dós és filozófus egyik ismert mondása: „az előrelátó ember néz a legtöbbet hátra” foglalhatja talán jól össze a jövőt terve­ző és múltban tájékozódó feladatainkat. Ilyen természetszerű kötelességünk elődeink méltó tisztelete. Nagy öröm ezt tenni, azzal a tudattal, hogy Szolnok mindig is adott olyan szemé­lyiségeket Európának, a világnak, akiknek a neve nemcsak a magyarság számára ismert, mert tudományos-technikai munkájukkal, művészi a alkotásaikkal, kiemelkedő sportsi­kereikkel örökre beírták nevüket Szolnok történelmébe. Kü­lönböző korszakok és irányzatok meghatározó személyisége­ink gazdag tárházát kínálja Szolnok a ma emberének: Geleji Katona Istvántól és Szegedi Kis Istvántól, Laki Kálmánon és Dancsi Józsefen át a közöttünk élő Dobos Károlyig, Anisits Ferencig, Rost Andreáig. A neves újságíró, Peterdi Pál így írt 1957-ben a szolnoki csodáról, a legendás vízilabdacsapatunk legeredményesebb játékosáról, Kanizsa Tivadarról. „Négy óra, a nap meggörnyed a Tisza fölött, belefáradt a kapaszkodásba, de lefelé most már nyugodtabb, ké­nyelmesebb az útja. Lassan szállingózik az „ős tizenhá­rom”, a nagycsapat gárdája is. Kanizsa két labdát hoz, a mutatóujja hegyén pörgeti mindkettőt, a „srácok” áhí­tattal nézik ...” Ezek a srá­cok — az ifjúsági csapat tag­jai, mi voltunk. Apró emlékek, világraszó­ló eredmények jutnak róla eszembe. Csodáltuk Simson robogóját, Speedo úszónad­rágját, strandpapucsát, hor­dozható lemezjátszóját. Kül­földi útjairól hozott különle­ges lemezei az egész uszodát szórakoztatták. Szerény, kel­lemes, udvarias embernek ismertük meg. A medencé­ben nem akadt párja, és mindnyájan próbáltuk utá­nozni sajátos úszástechniká­ját. A magyar vízilabdázók között a leggyorsabb, legrob­banékonyabb játékos volt. Tehetsége hihetetlen szorga­lommal párosult. Technikailag tö­kéletesen képzett volt, briliáns megoldásokat dolgozott ki: várat­lan svédcsavarjai, villámgyors ka­páslövései védhetetlenek voltak. A közönség tombolt, amikor víz alá merülve - védőitől megsza­badulva - váratlanul bukkant fel az ellenfél kapujánál. A labda zsonglőrjének nevezték: e sport­ágban - azóta is egyedülálló mó­don - lábbal is tudott gólt lőni. Bár kimagasló egyéni képessé­gekkel rendelkezett, igazi csapat- játékos volt, és olyan sportember, aki a vízilabdán kívül más sport­ágakban is kiválót nyújtott. Kitű­nően kosárlabdázott, korcsolyá­zott. Legendaként él a köztudat­ban a csapat egyik téli táborozá­Az 1964-es tokiói olimpiáról „aranygéppel” hazatérő sportolók. Fehér kalappal a kezében: Kanizsa Tivadar sa, ahol síelésben legyőzte a ma­gyar síválogatott tagjait. Úszás­ban többszörös magyar bajnok és örökös Balaton-átúszó bajnok volt. 1958-ban a budapesti úszó Európa-bajnokságon bronzérmet nyert 4x100 méteres gyorsváltó­ban. Gyökerei a megyénkhez kö­tődnek. Jászapátin kezdett úszni, a szolnoki Verseghy Ferenc Gim­náziumban érettségizett. Tivadar Magyar válogatottság 106 alkalommal Főiskolai világbajnokság 1, 1954 Európa-bajnoki arany 2, 1958, 1962 Olimpia bajnoki arany 2, 1956-1964 Olimpia bajnoki bronz 1, 1960 Trofeo Italia (nem hivatalos világbajnokság) 2, 1961, 1965 Magyar bajnoki arany 6, 1954, 1957, 1958, 1959, 1961, 1964 élete összeforrt a magyar történe­lemmel. Az 1956-os levert forra­dalmat követően a melboume-i olimpián Boros Ottóval együtt ré­szese volt a magyar—szovjet vízi­labdadöntőnek. A sporttörténé­szek még ma is blood bath-nak (vérfürdőnek) emlegetik a mér­kőzést. A szovjet haderő tankjai Góliátként tiporták el Magyaror­szág függetlenségi törekvéseit. De vízilabdában a magyarok Dá­vidként győztek. A vüágban a mai napig is rendszeresen közölnek visszaemlékezéseket erről a mér­kőzésről. Az ötvenes és hatvanas évek­ben egy-egy vízilabda-mérkőzés igazi népünnepély volt Szolno­kon, ahol háromezer ember is szorongott a régi lelátókon. Kö­zöttük a leghűségesebb szurkoló édesapja, „Kanizsa bácsi” volt. Nélküle nem kezdődhetett el mérkőzés a Damjanich uszo­dában. Tivadar fővárosi és külföldi kluboktól sok kedve­ző ajánlatot kapott, de a szol­noki közönség szeretete, klubhűsége, a városhoz való ragaszkodása itthon tartotta. Edzőként is maximumot nyújtott mind a szolnoki csa­pat, mind a magyar vízilab­da-válogatott mellett. Fárad­hatatlanul nevelte a fiatalo­kat, akik közül Cservenyák Tibor olimpiai és világbajno­ki aranyérmet is szerzett. Kanizsa Tivadar 104. válo­gatott szereplése alighanem páratlan. 1970-ben a magyar válogatott Tbilisziben vett részt egy nemzetközi tornán. Váratlan sérülések, formaha­nyatlások miatt a Szovjet­unió elleni mérkőzésen Tiva­dar ismét helyet kapott a csa­patban. Az edzők kispadjáról öt év kihagyás után ismét a mély vízbe ugrott, 3-3 lett az eredmény, és a népszerű „Tivcsi” lőtte egyik gólunkat! A torna egyik kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékosaként ezután még kétszer volt tagja a válogatottnak. Irányításával a szolnoki csapat már a bajnoki címre tört, amikor 42 éves korában pályáját egy tra­gikus baleset törte ketté. Április 4-én lett volna 70 éves. Emléke halála óta sem halványul. Neve ott szerepel a Damjanich uszodá­ban és a városháza falán elhelye­zett márványtáblákon, az olimpi­ai bajnokok között. Pogány Gá­bor Benő szobrászművész által készített szobrát a Kodály Zoltán Általános Iskola udvarán helyez­ték el, ott, ahol a róla elnevezett uszodában a jövő bajnokai tanul­nak úszni. DR. NEMES ANDRÁS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents