Új Néplap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-27 / 72. szám

4. OLDAL A S Z E RKESZTÖSÉ G POSTÁJÁBÓL 2003. Március 27., csütörtök , ||| 75 éves lenne Pataki István sportújságíró 1967 tavaszán került a Szolnok Me­gyei Néplaphoz, s annak ellené­re, hogy 1989-től nyugdíjas volt, mindig ott találtuk a sportese­ményeken, aktívan dolgozott to­vább. A sport szeretete, a család­ról való gondoskodás minden idejét kitöltötte, még halála előt­ti utolsó órákban is. Megszok­tuk tévedhetetlen, pontos, tár­gyilagos tudósításait. Szomorú, hogy több mint 9 éve már nincs közöttünk. Születése 75. évfordulóján ezúton is emlékezünk a jeles új­ságíróra, a sportmozgalom elkö­telezett hívére, a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Olimpiai Króni­ka egyik társszerzőjére. VARGA FERENC LABDARÚGÓ SPORTVEZETŐ A levelekből válogatunk. A kiválasztott írások — a levél­író előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával — szer­kesztett, rövidített formában jelennek meg. Az itt olvasha­tó vélemények nem feltétle­nül azonosak a szerkesztőség álláspontjával. Névtelen vagy címhiányos írások közlését mellőzzük. Szerkesztőségünk fenn­tartja a jogot, hogy a meg nem rendelt cikkeket is olva­sói levélként kezelje. A tízmillió sertés már a múlté A lapban közelmúltban megjelent „Keresett a magyar hízó” című cikkre reagálva, kiegé­szíteném az írást a következőkkel. Egyetértek azzal, hogy jó piaci lehetőségek van­nak, voltak a magyar hízó exportjára. Az is igaz, hogy óriási pénzeket kellene beruházni az ága­zatba. Azt azonban nem vesszük figyelembe, hogy a kisegítő és háztáji gazdaságokban a ser­tésólak egy része üresen áll. A jelenlegi ágazati probléma több gazdát arra késztetett, hogy a ser­téstenyésztést egy életre elfeledje. Meggyőződésem azonban, hogy e szek­torban lehet legol­csóbban előállítani 1 kiló jó minőségű élő sertést. Példaként tu­dom említeni a Karca­gi Sertéstenyésztők Szövetkezetének tevékenysé­gét. Szerveztük és végeztük a mesterséges termé­kenyítést, közvetlenül a vágóhídhoz szállítjuk az 52-54 százalék színhús kitermelésű sertéseket, és 10-20 forinttal többet fizetünk a hízóért, mint a környékbeli felvásárlók. Annak ellenére, hogy a kilónkénti 265 forintot kötelező lenne kifizetni, a jó minőségű hízóért ténylegesen 200-210 forintot kapunk, erről min­den illetékes (VHT, FVM) tud. A másik nagy problémánk, hogy a támogatás nem úgy van, mint ahogyan az a köztudatban elterjedt. Lehet, hogy gazdasági szinten 45 forint a kilónkénti tá­mogatás, de a termelő ebből 6-7 forintot kap. Ugyanis az intervenciós támogatás 15-20 forint, minőségtől függően, de minden leadott darab után be kell fizetni 300 forintot. Amennyiben a leadott sertések 70 százaléka esik a fenti kategó­riába, 50 sertés után kapunk 50 ezer forintot. Eb­ből levonjuk a (50 db x 300 Ft) a 15 ezer forintot, marad 35 ezer forint. Ez 110 kilogramm átlagsú­lyú sertések esetében kilónként 6,36 forintot je-/ lent. Amennyiben a leadott sertések kilogrammon­kénti átlagára eléri a 265 forintot, jogosultak va­gyunk darabonként 3 ezer forint támogatásra a következő feltétel teljesítése esetén: a vágóhíd le­von kilónként 25 forintot, amelyet befizet a VHT- hez. (Ez egy 120 kg-os sertés esetén 3 ezer fo­rint.) Tehát befizetünk 3 ezer forintot és majd valamikor visszaigé­nyelhetünk 3 ezer fo­rintot. Ha egy kicsivel nagyobb a sertés - ami a jelenlegi piaci körül­mények között min­dennapos -, többet fi­zetünk be, mint amit visszaigényelhetünk. Kérdés (nagyüzemi, kisüzemi szinten), hol van a 45 forintos támogatás? Ez támogatás? Ezek a problémák már hiába kerülnek valami­lyen szinten orvoslásra, a sertéstenyésztők a hi­tüket vesztették, és akkora veszteséget termelnek (önköltség 290-300 forint kilónként, míg az el­adási ár 200-210 forint kilónként), hogy nem fog­nak hízósertést előállítani. Aki teheti, abbahagyja a sertéstenyésztést, a nagyobb vállalkozó gazdák nehezebben, a kicsik könnyebben. Meggyőződésem, hogy hazánkban a 10 millió sertés már a múlté, legalábbis olyan formában, hogy magyar termelő állítja azt elő. Lehet majd 10 millió sertés, de az nem magyar gazda érdeme lesz... DR. BENE SÁNDOR ELNÖK, KARCAGI SERTÉSTENYÉSZTŐK SZÖVETKEZETE Aki teheti, abbahagyja a sertéstenyésztést Farsangi mulatság Március elején az idén is megrendezték a szolnoki Egyesített Szociális Intéz­mény idősek otthonaiban a hagyományos farsangi mu­latságokat. Az ünnepségeket megelőző he­tekben lázas előkészületek foly­tak. A lakók szakemberek segít­ségével készítették a jelmezeket, álarcokat, a dekorációs kelléke­ket. A próbák során lelkesen ele­venítették fel régi kedvenc verse­iket, énekeiket, de többen eddig számukra ismeretlen, ám nekik tetsző művet tanultak meg. Az egyik lakó az otthon életének né­hány szeletét bemutató vidám jelenet megírására is vállalko­zott, amelyet lakótársaival közö­sen adott elő. Ezúton szeretnénk megkö­szönni Takács Sárának, a szol­noki Orchidea menyasszonyiru­ha-kölcsönző tulajdonosának, hogy a hagyományos nyitótánc­hoz a gyönyörű szép ruhákat díjmentesen rendelkezésre bo­csátotta. PÁSZTINÉ ZSÓLYOMI ERZSÉBET A mulatság kezdete: a nyitótánc Az Eötvös téri otthon néhány lakója a négy évszakot jeleníti meg (BEKÜLDÖTT FŐTÖK) Javaslatommal elkéstem? Elkéstem! - sajdult belém a szo­morúság egy vasárnap délután, amikor az újságokat a selejtezés előtt átlapoztam, s a február 20-i Szerkesztőség postájából rovat egyik írásából tudtam meg, hogy szobor készül Szolnokon a Hild térre, amelynek tervét be is mu­tatták: egy szökőkút-kompozíci- ót. Amikor elkészült a szép, új tér, éreztem, hogy oda egy szo­bor kívánkozik. Azt is tudtam, hogy kié. Néhai Szabó László tán­coló (összekapaszkodva forgó) lányokat ábrázoló kisplasztikája, melyet többször láttam már tárla­tokon. Egyik alkalommal a Tech­nika Házában rendezett kiállítás vendégkönyvébe be is írtam, hogy ilyen hangulatos szobrok kellenének Szolnok köztereire, a sok emlékmű helyett.Sőt ezt a szobrot embernagyságban láttam is már. Ez egy művelődési ház elé való, ahol nagyon sokszor gyö­nyörködhettünk a Tisza tánc- együttes és az utánpótlások, a Corvinka, a Tallinnka és a szan- daszőlősiek táncműsoraiban, nem is szólva a hagyományos al­földi néptáncfesztiválokról, hi­szen Szolnok a tánc egyik felleg­vára is. Ezért ez az említett szo­bor kellene a Hild térre. Először úgy gondoltam, hogy a nyári rendezvények idején talán útban lenne egy ilyen alkotás. A decemberben felállított hatalmas fenyőfa azonban meggyőzött ar­ról, hogy az is elfért, s akkor egy szobornak is lesz itt elég hely. Saj­nos az ötletem megírására akkor nem, csak most jutott időm. El­késtem...Szabó László szobrász- művész, aki halála előtt igen ne­héz anyagi körülmények között élt, megérdemelne városunkban - posztumusz - egy szobrot. j-b-m. „Magyarország mi vagyunk!” Március 22-én, 11 órakor a szol­noki Hotel Pelikán előtt. Bevásárlásból hazafelé jövet beállók a csoportosulásba. A par­kolóban vagy 50-100 ember ácso- rog a leterített, „Szolnok” megye alaprajzát ábrázoló fólia szélén. Vehemensen kijavítom a magát „elszóló” ismerősömet: „Jász- Nagykun-Szolnok megye!” Né- hányan sárga esőköpenyt kap­tak, őket egy csillag alakú desz­kakarámba terelték. Jól fog mu­tatni föntről, 15 méterről a daru­kosárból az uniós csillag a tö­megben. Idősödő aktivisták EU-s zászlókat osztogatnak, én már hiába kunyerálok, elfogyott. A tömeg, a massza lassan gyű­lik, nyúlik. Körben fotósok, ri­porterek vigyázzák a csapatot, mint egykoron a kápók a munka­szolgálatosokat. Egy férfi, mellén „Stáb” kitűzővel, kezében hango- sítótölcsérrel szaladgál, néha erőtlenül beleszól. Mellettem egy asszonyság cigarettára akar gyúj­tani, megkérem, menne odébb néhány méterrel, tömegben nem illik dohányozni. Aszongya, menjek odébb én! Odébb me­gyek. Mi mást tehetek? Egyre több ismerős arcot látok. Néme­lyiket csak én ismerem, ő enge­met nem, vagy már nem is em­lékszik rám. Előbbi kategória pél­dául Botkáné polgármester asz- szony, Radócz alpolgármester, utóbbi Csete és D. S. polgármes­teri tanácsadó urak. A fotós óva­tosan mászik be a darukosárba a tévések mellé. A kosár emelkedni kezd, mire eléri a megfelelő ma­gasságot, már jócskán fél órája ácsorgunk. Csak a darut emelő tűzoltóautó ne okádná azt a bű­zös kipufogógázt! Még egy kis türelmet kér a „Stáb" az erőtlen erősítőn keresztül. Aztán elkez­dik terelni a tömeget. Most men­jenek fel a Jászságba, majd le a Tiszazugba! Én kitartok a megye­határ szélén, valahol Tiszafüred és Karcag között, kezemben de- monstratívan csüng a bevásárlás­ból hozott „családi mosóporcso­mag”, így életszerű a dolog. „Most vezényszóra mindenki fel­felé nézzen, így, kis türelmet, most vonuljanak odébb, most megint felfelé nézni, most bocs, két perc türelem, kifogyott a film, most megint felfelé nézni...” Birka szolnokiak, állunk, tere­lődünk, nyakat nyújtogatunk, fáj a derekunk bele, egymást ölelget­jük, poénkodunk, morgolódunk - megyünk Európába. _______o.t. Er edményes, mozgalmas év A Szolnok Városi Klubok és Nyugdíjasok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesülete a közel­múltban tartotta elmúlt évi tevé­kenységét értékelő közgyűlését. AlZ egyesületet három éve ala­pították, jelenleg húsz tagklubja 1300 nyugdíjast képvisel a me­gyeszékhelyen. Kiemelten közhasznú egyesü­letünk alapszabálya szerint egészség-megőrzési felvilágosítá­son, tíz előadásból álló „Egész­ségügyi kisakadémián” hatszá- zan vettünk részt. Lelki, szív-, cu­kor-, rák-, légzőszervi, mozgás- szervi, szenvedélybetegségekről, háziorvosi ellátásról, betegek jo­gairól, őszintén életről, halálról, eutanáziáról tájékozódtunk dr. Nagy László főorvos irányításá­val. Tizennyolc főorvos, lelkész, szociológus, alkotmányjogász részvételével az előadásokon. A MÁV Kórház szakdolgozói egészségügyi tanácsadást, vér- nyomásmérést végeztek az elő­adások kezdete előtt. A magyar királyi városok ne­vezetességeinek megismerésére — kulturális hagyományőrzés céllal — Esztergomba, Visegrádra kirándultunk. Országosan egye­dülálló feladatvállalásunk, a szol­noki Városi Művelődési és Zenei Központtal kötött megállapodás szerint, a kiállítások felügyelete folytatódott. Huszonhárom kiál­lításon kétszázötven nyugdíjas társunk térítés nélkül, önkénte­sen, felelősséggel, örömmel látta el a kiállított tárgyak őrzését. Volt miért felöltözni, a kiállítóterem­ben hasznosan, emberek között tevékenykedni. „Derűs órák nyugdíjasoknak” vidám, zenés műsorokra kétha­vonta került sor. Énekes, színját­szó társaink adták a műsort, di­vatbemutatót rendeztek saját ké­szítésű, alkalmi, estélyi ruhákkal. Szerepel alapszabályunkban a határon túli magyarsággal való kapcsolattartás. Az önkormány­zati pályázaton nyert támogatás részben fedezte a Nagybányára, a „Szépkorúak szavalóversenyé­re” és a Kohón rendezett, hagyo­mányos Petőfi-ünnepségre törté­nő utazást. A szavalóversenyen díjazottaknak könyveket vittünk ajándékba. Kohón megkoszorúz­tuk a Szeptember végén című, Petőfi Sándort és Szendrey Júliát ábrázoló szobrot. Megünnepeltük egyesületi szinten az anyák napját, a vakáci­ózó unokákkal együtt szalonna­sütést szerveztünk. Köszöntöt­tük az idősek napján tartott ün­nepségen a megjelent, legna­gyobb élettapasztalattal rendel­kező, legbölcsebb hét nyugdíjas társunkat. Rendszeresen részt vesz három egyesületi tagunk a közgyűlést előkészítő önkor­mányzati bizottságok ülésein. A szolnoki városi idősügyi ta­nácsnak tagja az egyesület elnö­ke és öt klubvezető a település egyes területeiről. Egyesületünket szellemisége a közélet fontos tényezőjévé tette. Kisugárzó szerepe megfelelő súllyal érvényesül a városban. DEÁK JÁNOSNÉ ELNÖK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents