Új Néplap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
2003-03-13 / 61. szám
TÖBB-KEVESEBB NAPSÜTÉS Részletek a 11. oldalon MA Grátisz INOYENES HIRDETÉSI LAP Benne: • Mezőgazdasági melléklet Aktuális állás- és üzleti ajánlatok • Keresztrejtvény • Heti rádió- és TV-műsor Lelőtték a szerb kormányfőt Megölték Zorán Djindjicset szerdán Belgrádban. A szerb miniszterelnökre hivatala előtt nyitottak tüzet. Elsőként a B-59 független rádió jelentette a politikus pártjának köreiben szerzett információkra hivatkozva, hogy a kormányfő épp belépett volna az épületbe, amikor nagyobb távolságból lövések dördültek el. Djindjicset két találat érte a hátán, illetve ellentmondó hírek szerint az egyik golyó a mellkasán érte. A miniszterelnököt azonnal a belgrádi baleseti kórházba szállították, de a műtétre történő előkészítése közben belehalt sérüléseibe. Szemtanúk állítása szerint két személyt őrizetbe vettek, s a lövöldözésben Djindjicsen kívül más is megsebesült. A kormányépületet a biztonsági erők körbezárták. A szerb miniszterelnök ellen két és fél héten belül ez volt a második - ezúttal halálos kimenetelű - merénylet, /részletek* 2. oldalon) Újra lesz Tisza cipő Martfű Várhatóan április végétől újra lehet vásárolni a régen oly kedvelt Tisza cipőkből. A márka felélesztése egy fővárosi vállalkozó érdeme. Nem is olyan régen még a magyar cipőgyártás jelképe volt a Martfűn gyártott Tisza cipő. A fél ország a cipőipari óriás lábbelijeit hordta, ám a rendszerváltozás gazdasági nehézségei elsodorták az oly kedvelt márkájú sportcipőket. Vidák László régi vágya válik valóra most hamarosan, a cipőkereskedő ugyanis hosszabb ideje foglalkozik már régi márka felélesztésének gondolatával. Az előzetes piackutatás sem a megszokod módon folyt, a régi emblémával ellátott kártyanaptárakat, képeslapokat terjesztettek kedvelt zenés szórakozóhelyeken.- Egykor nagyon jó cipők voltak ezek - mondta lapunknak Vidák László. - Úgy gondolom, lesz létjogosultsága ismét a márkának. Először a régi modelleket készítjük el, s aztán ha lesz keletje, akkor az új kollekció is piacra kerül. A gyártó a valamikor nagy cipőgyár utódja, a Tisza Cipőgyártó Kft. lesz, ahol a tervek szerint április 30-ra lesznek készen az első darabokkal. pe Egy szót se többet... Új bútorok? £ If yAfSr*'*1 öLW 1 ^ ’’r megoldva Személyi Kölcsön 200 ezertől 3 millió Ft-ig Érdeklődjön bankfiókunkban: Szolnok, Kossuth Lajos út 7. Tel.: (56) 516-120 Nyitva tartás: hétfő-péntek: 8.00-16.00 A Citibank sohasem pihen citibank Citibank Rt. - a Citigroup és a magyarországi Citibank csoport tagja. A Citibank a kölcsönt a hitatofréiati faKétaiti alaoián, a szerződést követően nyúlna. A szerződéskötés a hitelbírálat eredményétől fúga. Ez » hirdetés kizárólag a figyelemfelkeltést szolgálja, nem minősül nyilvános alánlattételnek vagy tájékoztatónak, • Kártyás mobillal rendelkező igénylő esetén az eqyedl előfizetői szerződés és a legutolsó havi villanyszámla benyújtása is szükséges a kölcsön igényléséhez. THM: 25,57% - 44,99% A SZERKESZTŐSÉG POSTÁJÁBÓL Olvasói levelek a 4. oldalon RIPORT Az úgynevezett nagyrévi arzé- nes gyilkosságsorozat, az, hogy jó néhány ember hirtelen meghalt a faluban, úgy derült ki, hogy két itteni asszony összevitatkozott Tiszakürtön a piacon. A perpatvar egyre forróbb lett, és egymásra kiabáltak. 7. oldal Röviden TŰZHALÁL. Egy kunmadarasi lakóháztűzhöz riasztották tegnap hajnalban a tűzoltókat. A lángokban álló Kunhegyesi úti épülethez öt tűzoltó gépkocsit küldtek. Az épület erősen égett, a födémszerkezet leszakadt. Miután a tüzet eloltották, akkor fedezték fel a romok alatt az akkor már halott, összeégett tulajdonost, egy idős férfit. A tűzoltók a rendőrségnek átadták az ügyet, a haláleset körülményeinek tisztázása államigazgatási eljárásban folyik, hgy EU-FINIS. Március 18-án folytatódik a megyei önkormányzat EU-finis elnevezésű szakmai programsorozata. A megyeházi eseményen többek között a Belügyminisztérium és a földművelésügyi tárca illetékese tart előadást a csatlakozással kapcsolatos aktuális témákról, lz ISMÉT FESZTIVÁL. A Tisza tavi fesztivál rendezvénysorozatot idén is megrendezik. A Magyar Turizmus Rt. a fesztivál teljes körű előkészítésével és lebonyolításával a közbeszerzési eljárás során nyertes céget bízza meg. Az rt. a tavalyi jó tapasztalatokra alapozva bízik abban, hogy a fesztivál kiemelt jelentőségű, országos vonzerővel rendelkező látványosságává válhat a Tisza-tavi régiónak, pm Sok a bárányhimlős óvodás Az esetek többségében minden szövődmény nélkül gyógyul Több szolnoki óvoda is elnéptelenedett az utóbbi hetekben. Az ok egyszerű: szinte „végigsöpört” a bárányhimlő a kisgyermekeken. A bárányhimlő gyakorlatilag „körbejár” a városban (Felvételünk illusztráció) FOTÓ: CSABAI ISTVÁN Szolnok Dr. Rotyis György gyermekgyógyász szakfőorvost arról kérdeztük, vajon szokványosnak számít-e a mostani tömeges megbetegedés. — Összességében azt lehet mondani, hogy nincs több bárányhimlős gyermek, mint ameny- nyire a sokévi tapasztalatok alapján számítani lehetett. Átlagban két-há- rom évente tapasztalható, hogy halmozottan jelentkezik ez a vírusos betegség, elsősorban a kisebb gyermekek közösségeiben. Most valóban viszonylag sok óvodában és néhány általános iskolában jelentkezik a bárányhimlő, gyakorlatilag „körbejár” á városban. Az azonban nemigen fordul elő, hogy olyan közösségben, ahol egyszer már levonult a betegség, később még visszatérjen.- Hajlamosak vagyunk rá, hogy ártalmatlan gyermekbetegségnek tartsuk a bárányhimlőt. Valóban így van?- Az esetek többségében minden szövődmény nélkül gyógyul, de nem veszélytelen betegség. Felnőtteknél korai terhesség esetén problémát jelenthet, kisgyerekeknél pedig előfordulhatnak olyan szövődmények, mint geny- nyes folyamatok a mellék- üregekben, sőt akár a központi idegrendszert is megtámadhatja. Ez azonban meglehetősen ritka.- A legtöbb fertőző betegség ellen védőoltásokat ajánlanak az orvosok. Létezik ilyen a bárányhimlő esetében is?- Komoly szakmai vita folyik arról, hogy érdemes-e, kell-e védőoltást adni bárányhimlő ellen. Több országban kötelezővé tették, nálunk jelenleg a szülő dönti el, be- adatja-e gyermekének. A receptre felíratható vakcina tartós védettséget biztosít, ha el is kapja a gyermek, enyhébb lefolyású a fertőzés. A valódi - egy életre szóló - védettség azonban csak akkor garantált, ha valaki már átesett a bárányhimlőn. Dr. Rotyis György elmondta: a bárányhimlő olyan betegség, amelyen szinte mindenki átesik, s amelynek tünetei szembetűnőek. Kéthetes lappangási idő után előbb a bőrpirosság jelentkezik a törzsön, hajlatokban, végtagokon, majd általában egy napon belül megjelennek az apró hólya- gocskák. Ezek a hólyagok nagyon sok vírust tartalmaznak, ezért nem ajánlatos idő előtt elfakasztani őket, mert csak annál nagyobb területen fertőznek. Általában kilenc nap után kezdenek leszáradni, akkor már nincs fertőzésveszély. Közeleg az adóhatáridő Megyei információ A megyei adóhivatal a múlt évről 90-93 ezer személyi jövedelemadó-bevallást vár, ebből március 12-ig 45 ezer darab érkezett meg. Ez a mennyiség négyezerrel több, mint egy évvel korábban, de valószínűsíthető a korábbi évek tapasztalatai alapján, hogy az adózók jelentős hányada a határidő előtt néhány nappal tölti ki és nyújtja be a személyi jövedelemadó-bevallását. Tekintettel a benyújtási határidőre, március 20-án a megyei adóhivatal központi ügyfélszolgálatán hosszabbított ügyfélfogadást tartanak, vagyis a bevallásokat 8- 18 óra között veszik át - tájékoztatta lapunkat Kovács Antalné. Az APEH megyei igazgatóságának bevallási osztályvezetője pozitívumként értékelte, hogy megyénkben is egyre többen az internetről (www.apeh.hu) letölthető program segítségével készítik el bevallásukat. Amíg a 2001. évről benyújtott nyomtatványok esetében összesen 8600 állampolgár (9 százalék) élt ezzel a lehetőséggel, addig a március 12-ig regisztrált nyomtatványok 19 százalékát már ilyen módon töltötték ki. Ehhez a megyei adóhivatal is hozzájárult azzal, hogy a szolnoki központi ügyfélszolgálatán internetes kuckókat alató- tott ki, amelyek hamar népszerűvé váltak az ügyfelek körében, a kihasználtságuk azonban még tovább növelhető. Ugyancsak kedvező, hogy kevesebb az érdemi hibát tartalmazó nyomtatványok száma, vagyis amikor a módosítás az adó, illetve járulék összegét is érinti. Az adóhatóság ügyintézői a hibásan benyújtott bevallásokat elsősorban a nyomtatványon szereplő adatok alapján hivatalból javítják. _______________(FOLYTATÁS A2 5. OLDALON) KÉ SZÜL A SÉTÁNY. Hamarosan elkészül a szolnoki Tisza-part nagy sétánya, amely a városi hídtól a Hetényi Géza Kórházig húzódik, több kilométer hosszan. Jelenleg a műkő burkolatot helyezik fel és csiszolják.__________________________________FOTÓ: CSABAI ISTVÁN