Új Néplap, 2003. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-12 / 60. szám

8. OLDAL G A Z D A S Á G I TÜKÖR 2003. Március 12., szerda CeBit: kevesebben többet kínálnak Költségcsökkentő megoldások a ma megnyíló kiállításon A távközlési és az informatikai piac éves változása Nyugat-Európában (százalék) Ml >e W □ Informatika Távközlés 13,4 10,8 4,5 3,7 2004 Forrás: [ITO, IDC __________Budapest__________ A világ legnagyobb informati­kai és távközlési szakkiállítá­sán az előző évhez képest 20 százalékkal csökkent a részt­vevő cégek száma. A nagy- közönség előtt ma megnyíló hannoveri CeBit méretének je­lentősebb visszaesését a szek­tor konszolidációjának, to­vábbra is nehéz helyzetének, illetve a várható iraki háború kedvezőtlen gazdasági hatá­sainak tudják be a szakértők. Az idei szakmai vásár slágertémái azok a technológiai megoldások, amelyek a cégek költségeit csök­kenteni képesek. A leglátványo­sabb újdonságokat várhatóan a mobiltelefon-gyártók mutatják be, a piaci szereplők közül néhá- nyan már nemcsak digitális fény­képek, hanem videofelvételek ké­szítésére is képes készülékeivel. A CeBiten való megmérettetés borsos költségét az elmúlt évek­hez hasonlóan az idén is több magyar cég vállalja. Megéri saját standot állítani, a költségek már közvetlenül a kiállításhoz kap­csolható üzletekből is megtérül­nek, de a közvetlen előnyök is je­lentősek - mondja Kürti Sándor, a német leányvállalatát nemrég megalapító Kürt Rt. igazgatója. A cégnek például nagy előnye szár­mazott abból, hogy bochumi ér­dekeltségéhez már Németország­ban is ismert vállalkozásként ke­reshetett alkalmazottakat. Az in- formatíkai biztonsággal foglalko­zó magyar társaság az idén első­sorban német leányvállalatát sze­retné megismertetni a potenciális német megrendelőkkel, de arra is felhasználja a CeBitet, hogy mun­katársai a szakterület űjdonságai­VG-CRAF1KA ban naprakészek legyenek. Kürti Sándor szerint az informatika egy év alatt nagy változáson megy ke­resztül, és a legújabb üzleti folya­matok megismerésére a CeBit a legalkalmasabb helyszín. A szak­ember nem tartja drámainak a ki­állító cégek számának visszaesé­sét, véleménye szerint ez elsősor­ban a piaci konszolidációt tükrö­zi, a hannoveri kiállítás az elmúlt években már túlnőtte magát. A Kürt a már hagyományosnak mondható, westernkocsmát min­tázó, égő, füstölő és vízzel eláraz- tott számítógépeket felvonultató standot épített, és pályázik az idén már hivatalossá váló, leg­eredetibb kiállító címére is. Termékportfóliójának változá­sát követve ebben az évben a banktechnikai pavilonból egy internetes szoftverekkel foglalko­zó kiállítócsamokba költözik a Minor Holding - mondta Steidl Judit marketingigazgató. A 60 négyzetméteres saját standot állí­tó, holdingjában több szakterület­re specializálódott informatikai társaságot felvonultató Minor most elsősorban úgynevezett információs termináljaira és szoftvertermékeire helyezi a hangsúlyt. Az információtechnológiai szektor válságának szele a CeBitet is elérte - ismeri el Ulrich Koch, a szervező Deutsche Messe AG szó­vivője annak kapcsán, hogy a résztvevők száma a tavalyi 8000- ről 6500-ra esett vissza. A köz­pontban a költségcsökkentés áll, a szakvásáron az interneten keresz­tüli - és ezáltal olcsóbb - telefoná­lási lehetőségek, és a linuxhoz ha­sonló, úgynevezett nyílt forrás­kódú szoftverek a legkeresetteb­bek. A nagyvállalatok ugyanis to­vábbra sem növelik az elmúlt években erőteljesen lefaragott in­formatikai kiadásaikat, felméré­sek szerint Európában az idén 0,4 százalékkal esik az összeg, és jövőre is csak 1,5 százalékkal növekszik. Tavaly a nagyobb adatmennyi­ség - vagyis hang- és videoanyagok - továbbítására alkalmas mobiltele­fonok voltak a slágercikkek. Kíná­latuk ebben az évben is bőséges, a CeBithez kapcsolódó ilyen üzlet­kötések száma azonban várhatóan nem lesz jelentős, mivel a mobil- társaságok is óvatosabbak beruhá­zásaiknál. A kézikészülékek mel­lett nő a hordozható számítógépe­ket vezeték nélkül hálózatba kötő mobil megoldások szerepe. A CeBit alatt a hannoveri kiállítási te­rület is olyan behálózottá válik, hogy a noteszgépekkel bárhonnan, vezeték nélkül akár internetezni is lehet. Ezzel a megoldással a látoga­tóknak elsősorban azt akarják be­mutatni a szervezők, hogy a jövő­ben a technológiának milyen fel­használási lehetőségei lesznek egy-egy egész város esetében. ■ A Világgazdaság hírei Kevesebb kártérítési ügy az APEH ellen Budapest Tavaly - az elmúlt évekhez képest - csökkent az APEH ellen indított kártérítési perek száma. Az előző évi majdnem 2,5 milliárd forint­nál egymilliárddal kevesebb volt a követelések összege is. Némelyek úgy látják: az adó­hatóság magatartása miatt veszítették el egzisztenciá­jukat, illetve üzletfeleiket. Az elmúlt tíz évben szinte folya­matosan emelkedett, 2001-ben megállt, tavaly pedig csökkent az APEH ellen indított polgári perek száma. Ezekben az ügyek­ben az érdekelteknek nem az adóhatóság határozatával, ha­nem magatartásával van bajuk. Jellemzően államigazgatási jog­körben okozott kár megtérítésé­ért, olykor személyiségi jogsére­lem vagy jogalap nélküli gazda­godás miatt lépnek fel a hivatal­lal szemben. A 2001. évi 23 jog­vitához képest 2002-ben 20 ilyen per indult, melynek nem egé­szen 1,3 milliárd forintos összér­téke jóval elmarad a tavalyelőtti, csaknem 2,5 milliárdtól - tájé­koztatta a Világgazdaságot Feke­te Józsefné, az APEH osztály- vezetője. Változott a keresetek indoka is: korábban rendszerint a hivatal téves tájékoztatására, illetve eljárási szabálysértésére hivatkoztak, ma viszont gyakor­ta egzisztenciavesztésért, az üz­leti partnerek elfordulásáért okolják az adóhatóságot. Fekete Józsefné elmondta: mintegy félszáz perük van folya­matban, melyek között számos a nagy perértékű, bonyolult jogi és ténybeli megítélésű ügy. Több a 10 millió forint perérté­ket meghaladó jogvita, és egy esetben 280 mülió a követelt kártérítés összege, kende katalin m; ■ «»’fénytelen ftöredezett '-•/» kevés 1Kirosodik ricm Sztárok meztelenül DIVAT I Hogy legyek szexisebb? Tipp ÉN nem érted, j ■Hogy vége? ! Veronika elém em Ajándék füzetünkben tavaszi frizura- tippeket talál. 1 vágással 3-féle fazont kap! Vigye magával mellékletünket, és mutassa meg fodrászának, milyen hajat szeretne! Keresse a hírlapárusoknál! HANGSÚLYVÁLTÁS A nagyobb munkaerő-ráfordítást jelentő termékek fokozatosan kikerülnek a Philips több ezer főt foglalkoztató ma­gyarországi üzemeiből, helyüket a kevés­bé munkaigényes, és az életciklus elején járó gyártmányok veszik át. Ezt természe­tes és előre látható folyamatként értékeli lapunknak adott interjújában Willem J. van der Vegt, a Philips magyarországi elnök-vezérigazgatója. Infláció A fogyasztói árak februárban 4,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, ez az adat jobb, mint amire az elemzők számí­tottak. Januárhoz viszonyítva az árak 0,8 százalékkal nőttek. Fejlesztési terv A kormány március 26-án tárgyalja a nemzeti fejlesztési tervet, ame­lyet március 31-én kell átadni az Európai Uniónak - közölte Baráth Etele, a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU-támogatások Hivatala elnö­ke. A tervet december óta független külső osztrák szakértői csoport elemzi, véleményük meghatározó lehet az Unió véleményében. O Post aBank és Takarékpénztár Rt. és Takarékpénztár Rt. A Posta csoport tagja. Tudja, mire vállalkozott? Xtra kisvállalkozói hitelek a Postabanktól ...és bármire képes lesz. 2% kamatkedvezménnyel, március 31-19* Ismerje meg Ön is, a legkisebbtől a legnagyobbig: S - folyószámlahitel M - 3 eves forgóeszköz hitel L - 5 éves beruházási hitel XL - szabad felhasználású jelzáloghitel A hitelekhez MÁTRIX számlavezetés társul CSAK 700 Ft havi számlavezetési díjért: • ajándék - Electra Light szolgáltatás, hogy otthonából „bankolhasson" • Xtra ajándék - Maestro bankkártya További információ: Tele-ban/ron: 236 6666 vagy 06 40 22 33 22 vagy a www.postabank.hu honlapon. Já j E3TRA A NAP SZÁMAI Érték Változás BUX tőzsdeindex 7231,72 pont +0,36% DJ Stoxx 50 1931,56 pont-0,25% Forint a sávban-11,12%-12 bp Euró forintban 245,38 Ft +0,34 Ft Euró dollárban 110,26 cent-0,20 cent Dollár 222,70 Ft +0,48 Ft Referenciahozam, 1 éves 6,23%-5 bp A hétfői jelentős esés után sem mutatkozott túl nagy vételi érdek­lődés a világ vezető részvénypiacain. Európában a londoni FT-SE ugyan kissé emelkedni tudott, de az átlagos európai papír újabb, igaz, minimális veszteséggel zárt. A tengerentúlon többször is irányt váltott a piac, lapzártánkkor a Nasdaq néhány pontos, a Dow félszázalékos erősödést mutatott. Budapesten a kezdeti mí­nusz után az OTP jóvoltából kissé feljebb zárt a piac, a forint nem mozdult el. GABONAÁRAK Szállítási Elszámolóár (Ft/t) határidő minimum maximum új előző TAKARMÁNYKUKORICA 2003. május 21100 28000 22710 22 750 2003. július 21700 27 000 23 310 23400 2003. november 22 600 26 500 22 600 22 700 2003. december 23100 27 500 23100 23100 TAKARMANYBUZA 2003. május 20000 24 500 22 950 23000 2003. augusztus 20700 24 400 21 300 21 300 2003. szeptember 20700 24300 21 500 21 500 2003. december 23 600 23 600 22 600 22 600 BÚZA 2003. május 22 050 28050 23870 23870 2003. augusztus 22 250 29 000 24 200 24100 2003. szeptember 22450 25700 24 250 24 250 2003. december 24100 27 200 25300 25 300 Forrás: Budapesti Árutőzsde Gazdaság és társadalom

Next

/
Thumbnails
Contents