Új Néplap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-04 / 29. szám
6. OLDAL FIGYELŐ 2003. Február 4., kedd H RDETESEK Hatéves csúcson az aranyárak A hazai ékszerek csak nyártól drágulhatnak Az arany világpiaci ára 1997 januárja óta nem látott magasságba lendült a héten az erősödő háborús várakozások nyomán. A trend tartósságát illetően még sok a kétely, ám a nemesfém drágulását a hazai ékszervásárlók is meg- érezhetik, igaz, legkorábban csak az első fél év végétől. MUNKATÁRSUNKTÓL A rúdarany napi piaci ára immár hatéves csúcsra, troy unciánként 363-364 dollárra emelkedett tegnap délelőtt Londonban. (1 troy uncia = 31,1 gramm.) Az elmúlt hetekbeli erős drágulásban döntő szerepet játszik a háborús felár, amely az Öböl-térségbe vezényelt amerikai és brit csapatok létszámával együtt nő. Ezért az elemzők általában azzal számolnak, hogy az iraki helyzet rendeződése esetén gyorsan visszatérnek a tőzsdei árak a 335 dollár körüli szintre. Igaz, nem mindenki osztja ezt a véleményt. A világ vezető aranybánya-társasága, az amerikai Newmont elnöke, Wayne Murdy például csütörtökön Davosban jóval óvatosabban nyilatkozott. Szerinte, jelentette a Bloomberg, a háborús felár nem jelentős tényező, mindössze 10 dollár lehet. Ennél sokkal fontosabb az általános gazdasági helyzet alakulása, ami sok kételyt támaszt. Ám ezzel együtt Wayne Murdy is egyelőre úgy véli, hogy, hogy a jelenlegi galopp véges, és nincs szükség a Newmont beruházási terveinek felülvizsgálására. így vagy úgy, az arany idei átlagára jóval a tavalyi 310 dollár felett maradhat, és drágulása megelőzheti az ezüst és a platina áremelkedését. Persze történelmi távlatban még a legutóbbi árhullám sem számít komoly drágulásnak, ha meggondoljuk, 1980 januárjában a 870 dollárt is elérte az árszint. A mostani trend tartóssága tehát még kétséges, az viszont már bizonyos, hogy az elmúlt évben már mintegy 25 százalékkal drágult a sárga nemesfém, és ilyen erős ütemre 1979 óta nem volt példa. Ez is főleg a befektetők felfokozott keresletére vezethető vissza, amely több mint megkétszereződött a közel-keleti feszültség erősödése, a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatos bizonytalanság, valamint a részvénypiacok és a dollár tartós mélyrepülése nyomán. Emellett a kínálat is csökkent, nem utolsósorban a további drágulásra spekuláló bányatársaságok fedezeti eladásainak visszafogása miatt. A hazai ékszervásárlók várhatóan csak az első fél év végén vagy a második fél évben érzik Oroszország aranytermelése az idén már lassabb ütemben, 2,9 százalékkal nőhet, mivel a bányák megközelítették kapacitásuk felső határát. Az elsődleges és másodlagos orosz kínálat tavaly 12 százalékkal bővült, és együttesen elérte a 170,8 tonnát. Ezzel a világrangsorban valószínűleg felzárkózott a negyedik helyre, Dél-Afrika, az USA és Ausztrália mögé. A NEMESFÉMEK ÁTLAGÁRAI (DOLLÁR/TBOY UNCIA) 2002 2003* Változás (X) Arany 310 336 +8,4 Ezüst 4,61 4,92 +6,7 Platina** 540 571 +5,7 Palládium** 337 260-23 * Előrejelzés. ** A Norilszk Nikkel bányatársaságnál felmerült sztrájkveszélyt még nem vették tekintetbe a megkérdezett elemzők. Forrás: Bloomberg meg a színarany drágulását Medveczky Balázsné, az Orex Kereskedőház Rt. megbízott vezérigazgatója szerint. Feltéve persze, hogy így marad a világpiaci trend, és nem kezd újra erősödni a forint a dollárral szemben. Ugyanis a hazai legális aranyékszer-kereskedelemnek nem érdeke a drágítás, hiszen már hosszabb ideje stagnál, illetve enyhén csökken a piac, miközben erős versenyt támaszt a feketekereskedelem. (Ez utóbbi csak a régiónkban unikumnak számító fogyasztási adó eltörlésével lenne megfékezhető.) A mintegy 50 százalékban importra (színarany, készáru) szoruló Orex ezért tavaly nem emelte az arany ékszerei árát. Ezt elősegítette, hogy egyrészt a világpiaci árak emelkedése csak az év második felében gyorsult fel, tehát a készletek feltöltését követően, másrészt a forint árfolyama is lényegesen erősödött. Most viszont azzal számolnak, hogy a készletek pótlásához szükséges tavaszi import beszerzési költségei emelkedni fognak, ami előbb- utóbb a bolti árakban is megmu- tatkozik majd. ______________■ Eg yre több a lakáskölcsön A kedvezményes, 4-6 százalékos ingatlanhitelek tavaly nyári bevezetése óta mintegy havi 50 milliárd forinttal megugrott a bankok lakáshitel-csomagja - adta hírül a napokban több országos sajtóorgánum. Mindezt Békés megyei pénzügyi szakemberek is megerősítették munkatársunknak. Békéscsaba- Nagymértékben megnőtt a kereslet a lakás-hitelkihelyezésekre vonatkozóan Békéscsaba és vonzáskörzetében - fogalmazott megkeresésünkkor Virágh Ká- rolyné, az OTP Bank Rt. békéscsabai igazgatósága lakossági hitel-osztályának vezetője. Mint kiemelte, 2001-hez viszonyítva tavaly mintegy háromszorosára emelkedett az ilyen jellegű ügyleteik száma, az összegek közel 90 százalékát jelzálogbanki kölcsön keretében vették fel. Egyértelműen a támogatott hitelek voltak a népszerűek, melyek használt lakás vásárlására, korszerűsítésre, bővítésre és építésre egyaránt felvehetőek. Az átlagos hitelkihelyezések mértéke is megnőtt az igazgatóság területén. Virágh Károlyné kijelentette, az ez évi eddigi tapasztalataik szerint előreláthatólag ebben az évben is folytatódik a hitelfelvételek terén tapasztalt növekedés. Megerősítette az országos sajtóhíreket Juhász Katalin, a Postabank Rt. békéscsabai fiókjának vezetője is. Mint mondta, ők is érzékelték ezt a tendenciát, s a korábbiaknál több vásárlási és építési ügylettel kapcsolatos hitelt bonyolítottak le. Náluk is elsősorban a kedvezményes lehetősé- gekkel éltek az ügyfelek.______■ VÁROSI MŰVELŐDÉSI ÉS ZENEI KÖZPONT KHT. Szolnok MŰSORAJÁNLATA Február 4. 14.00 óra - színházterem „A ZENE GYÖKEREI” a GYÖNGYÖS EGYÜTTES (Baranyai Bernadett és Alexander Horst) műsora Ősi dallamok, különleges fúvós és pengetős hangszerek Mongóliától Erdélyig A Filharmónia Kelet-Magyarország Kht. és a Városi Művelődési és Zenei Központ Kht. bérletes hangversenye általános iskolásoknak Februáré., 5. 19.00 óra-zeneterem SOPHOKLES: ANTIGONÉ A Híd Színház előadása Szereposztás: Antigoné ...........Nagyistván Erika Is méné.............Kolláth Betta Kre ón...............Varga Zsolt Ha imón.............Szakali Gábor Eu rydiké...........Rácz Erika Te iresias...........Milosits Dániel Őr .....................Csengeri Gábor Th ébai..............Rigó Anna Re ndező: Rigó József A megtörtént események két és fél ezer éve arra figyelmeztetnek bennünket, hogy figyelmetlenségeink, döntéseink elvakultsága környezetünk és saját tragédiánk sorsszerű bekövetkeztét idézik elő. További előadások: február 11., 12., 18., 19., 25., 26., március 4., 5., 11., 12 Február 8. 14.00 és 18.00 óra-színházterem OPERETTPARÁDÉ A Csárdáskirálynőtől a Bob hercegig Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Huszka Jenő dalaiból. Fellépő művészek: Leblanc Győző, Tóth Éva, Sülyi Károly. Közreműködik: a PELIKÁN TáncSport Egyesület Kísér: a Szolnoki Fúvósegyüttes és Huszárzenekar Fejes István vezényletével. Műsorvezető: Fügedi Andrásné. Az előadásokra belépőjegyek korlátozott számban még válthatók. Február 10-11. 9.00-18.00 óráig -aula SZÉKELY GALÉRIA - képkiállítás és -vásár Február 11-14. 9.00-18.00 óráig -aula VALENTIN-NAPI VIRÁGVÁSÁR Vágott és cserepes virágok nagy választékban akciós árakon a Gárdonyi utcai Növénycentrum kínálatából KIÁLLÍTÁSOK: FebruárS. 17.30óra-ll. emeleti galéria AZ ÖNÁLLÓ VIZUÁLIS ALAPISKOLA SZOLNOKI TAGOZATA 5., 6. ÉVFOLYAMOS TANULÓINAK ALKOTÁSAIBÓL ÖSSZEÁLLÍTOTT KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJA A kiállítás február 15-ig látogatható. Február 14-ig-I. emeleti fotógaléria A KECSKEMÉTI FOTÓKÖR KIÁLLÍTÁSA a Jászkun Fotóklub szervezésében A kiállítások megtekinthetők hétköznap 10.00-18.00 óráig és szombaton 10.00-12.00 óra között. ELŐZETES PROGRAMAJÁNLAT Febmár12. 12.00és 13.30óra -színházterem A Filharmónia Kelet-Magyarország Kht. és a Városi Művelődési és Zenei Központ Kht. bérletes hangversenye középiskolásoknak A DEBRECENITALAMBA ÜTŐEGYÜTTES MŰSORA Művészeti vezető: Szabó István Február20.19.006ra-színházterem „A RAGTIME KORA” A BENKÓ DIXIELAND BAND KONCERTJE A rendezőka mGsorváltoztatás jogát fenntartják. INFORMÁCIÓK: Városi Művelődési és Zenei Központ Kht. Szolnok, Hild János tér 1. Információs telefonszám: 56/514-569 E-mail cím: vmzk.kht.szolnok@mail.datanet.hu Jegypénztár: hétfőtől péntekig 15.00-18.00 óráig Vendéglátósok, élelmezésvezetők, figyelem! AKCIÓ a King Millennium Kft.-nél Tej UHT 2.8 % 150 Ft/I Kristálycukor, import 25 kg-os 167 Ft/kg Vénusz étolaj 10 l-es 235 Ft/1 Pizza-mix reszelt sajt 2 kg-os 930 Ft/kg Trappista sajt 1030 Ft/kg Tejföl 5 l-es 20% 270Ft/l Hasábburgonya, fagyasztott 2.5 kg-os 195 Ft/kg Mustár 4000 g 520 Ft/ü Termo-dobozok (hamburgeres) 30 Ft/db Vegyes vágott savanyúság 4800 g 496 Ft/ii Akciónk 2003. február 3-tól február 14-ig érvényes! Az áraink bruttó árak! .Jib' $ Kiszállítás 20 E Ft felett ingyenes! További információkért hívja vevőszolgálatunkat: KING MILLENNIUM KFT. SZOLNOK, NAGYSÁNDOR J. ÚT 37. TEL.: 5S/425-983, 425-575 o/* % DIGITÁLIS FOTÓKIDOLGOZÁ BOMBA IÓ ÁRAKON! DIGITALIS FENYKEPEZOGÉPEK 5.000-30.000 Ft SZENZÁCIÓS ÁRKEDVEZMÉNNYEL, CSAK FEBRUÁR 10-IG! BELVÁROSI FUJI FOTO CENTRUM ES MŰTEREM SZOLNOKON, A VÁROSHÁZA MELLETT, KOSSUTH TÉR 10/A. TEL.: 56/376-531. Renny n MARKET A PENNY MARKET KFT. Magyarország egyik vezető, immár 1996 óta folyamatosan bővülő diszkontlánca, ELADÓ-PÉNZTÁROS munkakörbe keres munkatársat JÁSZBERÉNYI és JÁSZAPÁTI üzleteibe. Ön elsősorban az alábbi feladatokat fogja ellátni: pénztárgép kezelése • leltározás áruátvétel, árufeltöltés • kapcsolattartás a vevőkkel, göngyölegek kezelése • az üzlet tisztán tartása. Ha szívesen vesz részt az értékesítésben, vagy ezután szeretne annak részese lenni, valamint biztos, hosszú távú munkahelyre vágyik, ahol egy nagy multinacionális cég megbecsült alkalmazottja lehet, akkor várja Önt személyesen, írásos önéletrajzával az üzletvezető az alábbi címeken: PENNY MARKET KFT., PENNY MARKET KFT., 5100 Jászberény, Nagykátai u. 4. 5130 Jászapáti, Petőfi u. 3-5. ml BÁT: közel 60 milliós veszteség Bár a Budapesti Árutőzsde elmúlt évi költségvetését közel nullszaldósra tervezték 2001 végén, az előzetes adatok szerint 55-60 millió forint között mozog a veszteség. MUNKATÁRSUNKTÓL Bár egyensúlyban lévő költség- vetéssel indította a BÁT a 2002. esztendőt, az előzetes adatok szerint 55-60 milliós forintos veszteséggel zárta - közölte a Világgazdaság kérdésére Bánhidi Ferenc ügyvezető igazgató. A veszteséges működésben szerepet játszott, hogy a tavalyi közgyűlés úgy döntött: a második fél évben nem fizet tagdíjat, s a 90 millió forintos kieséshez csökkenő forgalom társult. A jutalékbevételek közel felére estek vissza, igaz, ezt a folyamatot előre lehetett látni - folytatta az ügyvezető. A gabonapiacon túlkínálat és bizonytalan hangulat uralkodott, míg a pénzügyi szekcióra a nemzetközi trend nyomta rá bélyegét. Az előzetes adatok szerint a gabonapiac tavalyi forgalma árnyalatnyit meghaladta az 50 milliárd forintot, szemben az előző évi 94,6 milliárddal. A pénzügyi szekcióban is hasonló volt a visszaesés mértéke: az elmúlt évben 400 milliárd forintnál valamivel magasabb forgalom zajlott, ami alig 60 százaléka az előző évi volumennek. Az idei évre már a forgalom bővülésével számol az ügyvezető igazgató. A devizapiac januári alakulása is bizakodásra ad okot, s reméli, hogy az év további részében is tovább folytatódik a fellendülés. Kedvező az is, hogy a határidős tőzsdei ügyletek utáni árfolyamnyereség kamatadónak minősült, amely nulla százalékkal adózik. A tőkepiaci törvény változása kapcsán a BÁT tőzsdecégei bizonyos tevékenységeket kiszervezhetnek, így például az adatfeldolgozást ; mondta Bánhidi Ferenc. A BÁT december 31-i dátummal alakult át részvénytársasággá, ám a folyamat lezárása még fél évet vesz igénybe. Várhatóan május közepén tartja újabb közgyűlését az árutőzsde. Határozott idő, létbizonytalanság Munkát elveszíteni, a végkielégítéstől elesni dupla csapás. Ennek a folyamatos veszélye fenyegeti a határozott idejű munkaszerződéssel dolgozókat, és a munkavállalói érdekképviseletek nem tudnak hatékony segítséget nyújtani. A jelenség fokozott ellenőrzése mellett az úgynevezett kényszer- vállalkozás visszaszorítására idén jogszabályváltozásokat kezdeményez a munkaügyi kormányzat. Elsősorban a multinacionális nagyvállalatok tömeges foglalkoztatási gyakorlata révén került az érdeklődés középpontjába a határozott idejű munkaszerződés. Ez a módszer megtalálható a közepes nagyságú, illetve kisebb cégeknél, sőt, még a közszférában is. A dolog lényege, hogy az alkalmazottat - aki a munka reményében hajlandó elfogadni a feltételeket - határozott időre veszik fel, az általában féléves időszak után döntenek a hasonló módon történő további foglalkoztatásról, illetve arról, hogy nem hosszabbítják meg a szerződést. Míg az így eljáró cégeknek nem kell létszámleépítést bejelenteniük, ilyen módon későbbi létszámbővítés esetén jogosultak maradnak az állami támogatásra is, addig az alkalmazottak nem csak munkájukat veszítik el, hanem elesnek a végkielégítéstől is. E foglalkoztatási forma terjedése sajnálatos módon az érdekképviseletek gyengeségét mutatja ezen a területen, a szakszervezetek nem tudnak hatékony segítséget adni a gyakran kiszolgáltatott munkavállalóknak. Mint megtudtuk, a felügyelőség idén fokozott figyelemmel fordul a folyamatos munkaviszony jegyeit viselő, ám másként dokumentált foglalkoztatásban feltárt szabálytalanságok felé, amiknek a következménye munkaügyi vagy szabálysértési bírság lehet. Több szakterületen, a szolgáltatói, de termelő ágazatokban is elterjedt a kényszervállalkozói, illetve színlelt vállalkozási kategória. Bár a munkára jelentkezők hátrányos megkülönböztetéséről nincs konkrét tapasztalat, a számlázás, költségelszámolás előnyeivel több helyen is élnek. Mint Kiss Péter munkaügyi miniszter többször hangsúlyozta, a munka törvénykönyvének idei tervezett módosítása során szigorúan lép fel a kormányzat a színlelt vállalkozásokkal, illetve az így foglalkoztatókkal szemben. Az elképzelés szerint csökkentik a szabályos foglalkoztatás költségeit, ugyanakkor ezen a területen is szigorítják a munka- szerződések ellenőrzését. Egyes információk szerint bizonyos változásokra már év közben sor kerülhet, ugyanakkor szakértők rámutatnak, hogy a kilátásba helyezett adó- és járulékváltozáshoz legalább egy évet kell még várni. ______________■ lü jéplap jászkmiéT HIRDETÉSFELVÉTEL MUNKANAPOKON 7.30-17.00 óráig SZOLNOK, Kossuth tér 1. I. sz. IRODAHÁZ \____________________J Mű trágya! Műtrágya! Friss import- ukrán- román- orosz 34%-os ammóniumnitrát TRANZIT-KER Rt. 4026 Debrecen, Jókai u. 1. Tel.: (52)412-660, (52) 502-003, (52) 502-004, 20-938-2693, 30-938-6478, (44) 366-866 Segítsünk együtt! Kérjük, adója 1 %-ával az árvízkárokat szenvedett településeket támogassa! Adószamunk: 18833991-1-16 Közép-Tisza menti falvak jövőjéért Alapítvány f A Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség (1054 Bp., Vadász utca 29.) non-profit szervezet, mely állatotthonokat létesítő és üzemeltető szervezeteket fog össze és támogat a befolyt adományokból. Kérjük támogasson adója egy százalékával, hogy segíthessünk. Adószám: 18054901-1-41 Számlaszám: OTP 11705008-20427452 Tel.: 302-16-86 és 35-30-100. |