Új Néplap, 2003. február (14. évfolyam, 27-50. szám)
2003-02-27 / 49. szám
4. OLDAL A SZERKESZTŐSÉ G POSTÁJÁBÓ L 2003. Február 27., csütörtök KUNSZENTMÁRTON IS BÁLOZOTT. A tiszazugi kisvárosban vidám táncmulatságok színesítik a civil szervezetek szokásos farsangi közösségi programjait, egyúttal jótékonysági rendezvényeit és a hagyományos városi bált, de ez idő tájt rendezi meg a középiskola is az utolsó évesek szalagavatóját. A hozzátartozók, a meghívott vendégek az elegáns estélyre, a gyönyörű lányokra és jó kiállású fiatalemberekre bizo- nyára még nagyon sokáig szívesen emlékeznek. _________________ _____ _____ (beküldött fotói Me gszűnhet a szalonnatilalom? A lap egyik Női tükör című összeállításában a szalonna agyfrissítő hatásáról olvastam, s mint írták, erre a legújabb kutatások során jöttek rá tudósok. A kutatók hosszabb időn át figyelemmel kísérték a diákok reg- gelizési szokásait. (Az iskolákban mindig voltak és vannak megfigyelések a jobb eredmény, teljesítmény elérése érdekében.) Azok a gyerekek, akik sonkás vagy szalonnás szendvicset fogyasztottak reggelire gyümölcslé kíséretében, az agy teljesítőképességének köszönhetően lényegesen jobban szerepeltek, jobb eredményeket produkáltak, mint azok, akik csak pirítóst ettek. Megállapításukat azzal magyarázták, hogy a szalonna, a sonkás szendvics fehérjéje és a gyümölcslevek vitaminjainak együttes fogyasztása serkenti a mentális teljesítményt. Ezt a reggelizési módot mindazoknak javasolták, akik szellemi frissességüket fokozni kívánják. Hét évtizede már annak, amikor ikertestvéremmel beültünk az iskolapadba. A hat osztályt magába foglaló iskolának mi voltunk az első ikrei, ezért a figyelem megunásig ránk irányult. Kivétel nélkül minden tanítónak feltűnt, hogy tízórai szünet után élénkeb- bek lettünk. A tanítók nem értették, miért van ez, hiszen jó családi háttérrel rendelkeztünk, neveltetésünk az akkori normáknak mindenben megfelelt. Utólag rájöttem, a titok nyitja a szalonnában keresendő, napjainkban jelentőséggel bírna az iskolában elfogyasztott tízórai ösz- szetétele. Az egyikünk állandóan szalonnával jól megkent kenyeret kért otthon (az akkori szalonnát nem lehetett megunni, mert a saját hizlalású mangalicából nyertük), míg a másikunk az üreset szerette szőlővel, almával, körtével felváltva, vagy szilvalekváro- san. Szünetben már ráéheztünk a másikunk étkére és az összetételt így módosult: fél szelet szalonnás kenyér fél fürt szőlővel vagy fél almával, körtével és hozzá a fél szelet üres kenyérrel. Mint a cikkből is kitűnik, nagyon sok időnek kellett eltelnie, hogy tudományosan is rájöttek és elfogadják a szalonna frissítő, szellemi teljesítményt fokozó hatását. Most már csak a gyerekek étkezési szokásain kellene gyorsan és gyökeresen változtatni! F. K.-NÉ, SZOLNOK Jövedelem nélkül nincs jobb élet Az emberi gondolkodásnak vannak érzékeny pontjai. Manapság több is napirenden van, amelyekre külön-külön is felfokozottan reagálunk. Ilyen például a teljesség igénye nélkül: félelem a háborútól, az EU-csatlakozás, a romázás, a politikusok egymás közötti, egyre durvább kommunikációja. A közelmúltban újra fellángolt a romakérdés az oktatásban és a közéletben egyaránt. Mi is a lényeg? Egy meghatározhatatlan számú embercsoport életmódja, viselkedése elüt az államunk által felállított erkölcsi normáktól. Véleményem szerint a kérdés megítélésében az első probléma ott van, hogy a bőrük színe alapján különböztetik meg őket másoktól. Fekete, fehér, igen, nem... Ennél sokkal árnyaltabb a kép. Azt kellene nézni, hogy mit tesznek és miért? Ha így vizsgálódunk, sokkal szélesebb ember- csoport tartozik ebbe a körbe. Tudvalévő, hogy a szociális körülmények teljesen meghatározzák cselekedeteinket — minden tekintetben. Hogyan tanuljon és érezzen az a gyerek, akinek sem felszerelése, sem ennivalója nincs, nem is szólva a ruházatáról, a megjelenéséről. Integrált oktatás? Elsatnyult varázsszó. Ettől még ugyanaz a nehéz sorsú gyermek marad (legfeljebb még jobban láthatók a különbségek)! Ezzel a kitalált „oktatással” nem lehet megoldani a romakérdést, mint ahogy nem lehetett a dajkaprogrammal vagy a fürdőszobaprogrammal sem. Az életmód változásához évtizedek kellenek. Meg anyagiak! Azt meg munkával, munkahellyel lehetne biztosítani. Amíg munka, munkahely nincs, addig csak beszélünk és beszélünk, közben telik az idő. Több jó képességű roma tanítványom ment a szemem előtt tönkre - megy tönkre -, és nem történik semmi. Most sem. Ne a különbségeket hangsúlyozzuk, hanem az azonosságokat. Főként a gyermeknél. A jóság, a becsület, a szeretet mindenkiben benne van, csak gondozni kell. Ez a feladatunk. Minden gyereknek meg kell adni az egyenlő erkölcsi és szociális szintet, amiről hátrány nélkül indulhat. A többi már rajtuk múlik. De ami előtte van: az rajtunk. LAKATOS MIHÁLY TANÁR KARCAG Harmadik nekirugaszkodás Az elmúlt héten „A megújult térre szobor születik” címmel megjelent olvasói levél is hírt adott arról, hogy bemutatták azt a szobortervet, amely a szolnoki Hild teret lenne hivatott szolgálni. Az elképzelés okán említem meg, hogy 1928-ban Szolnok város képviselő-testülete elhatározta, hogy a Kossuth téri (halas puttó) mélyfúrású kút fölé egy díszkutat emeltet valami szoborféleséggel és azt a vármegye hősi halált halt főispánjáról „Horthy Szabolcs- kút”-nak nevezi el, hogy az emelendő díszkúttal is egy emlékhely megőrzését kívánja szolgálni. Az állandó bizottság a képviselő-testületnek azt a javaslatot tette, hogy a díszkút felállítására az ajánlás elfogadását mellőzze és utasítsa a polgármestert, hogy egy emlékmű-díszkút felállítására a szükséges intézkedést tegye meg. Ennek az indítványnak erős ellenzői támadtak. „Nincs a városban vízvezeték, csatorna, gyalogjáró, a külterületek nélkülözik a legfontosabb elemi dolgokat. Első a szociális feladatok megvalósítása s csak azután jöhetnek a luxus kívánságok”. A díszkút felállítását 1938-ban ismételten felvetették a képviselő-testületben, és később a költségvetésben is megtárgyalták, majd változtatás nélkül elfogadták és megszavazták a 4 ezer 500 pengős költséget. A tervekből nem lett semmi sem 1928-ban, sem 1938-ban, arról nem is beszélve, hogy ebben az évben a Kossuth téren fúrott artézi kút vízhozama rohamosan csökkent. A tisztításhoz szerződtetett mester a munkálatok megkezdésekor jelezte, hogy a kútnál a hibák nagyobbak, mint gondolta és új árajánlatot adott, amit a város nem akceptált. Mindent összevetve: 2003-at írunk, és még mindig nincs a városnak díszkútja. A mostani szoborkompozíciót nem láttam, de láttam több elképzelést a Kossuth térre terezettek közül. Nem vagyok szakértő, bírálni és dicsérni sem tudok ilyen alkotásokat, azt viszont hiányoltam, hogy a pályázatkiíróknak és a tervezőknek eszébe sem jutott, hogy az 1761 óta Szolnok város címermadara legalább mint mellékalak megjelenjen valahol. SZUROVECZ PÁL, SZOLNOK A tervek sorrendjén változtatnának Véletlenek márpedig vannak! Egymástól függetlenül ketten is keresték szerkesztőségünkkel a kapcsolatot Tiszavár- kony-Szőlőből. Egyikük a hatalmas hóban megépített hóházról, vagy inkább barlangról készült képet küldte el, míg a másik levél írója a hófogságról és az olvadással együtt járó várható kellemetlenségekről beszél. Kiss M. Béláné unokáival a „barlang” bejárata előtt A kis településről érkezett levél feladója az ott élők panaszát felkarolva fogott tollat, hogy elmondja, bizony nekik három napot kellett várniuk, míg segítséget kaptak a hófogságban. Az élet megállt, a gyerekek sem tudtak iskolába járni. Egy olyan ember járt el az érdekükben, aki nem ott él, ahol ők, ezután érkezett meg a hótoló. Most, hogy elmúlt a hóveszély, az olvadás hozhat újabb A magyarországi közlekedésből belátható időn belül kikerülnek a kétütemű gépjárművek. Kovács János szolnoki olvasónk — aki vélhetően a gépkocsik szakavatott ismerője — tényeket és kérdéseket sorakoztat fel a döntés ellenében. A lexikonban ez áll: „A négyütemű motor négy lökete közül csak egy a munkalöket. Az a törekvés, hogy ugyanabból a hengertérfogatból nagyobb teljesítményt kapjunk, vezetett a kétütemű motorokhoz.” Az iskolában is ezt tanították velünk, márpedig ha ez így van, akkor a kétütemű motorok hatásfoka jobb, mint a négyüte- műeké. Kétütemű autó van egy pár az országban, többségük, évtizedek múltán, még ma is üzemel. Megbízhatóságukat az idő igazolta. A Trabant a legegyszerűbb belsőégésű motor, amely jó állapotban csak üzemanyag-utántöltést igényel, s bármilyen időjárási körülmény között üzembiztos. Ez az egyik oka népszerűségének. Az égés tökéletessége a motor állapotától, beállításától és nem utolsósorban az üzemanyag-keveréktől, valamint a vezetés technikájától függ. Láthattunk már kegyetlenül füstölni „modern” dízelautókat, teher- és személyszállító járműveket egyaránt. Az üzemanyag kőolajpárlat, különböző szintű finomításokkal. A legszennyezettebb a gázolaj, ezt követi a kenőolaj, majd a benzin. Ebből adódik az égéstermék „minősége” is. Jelenlegi béreinkből így is csak a lakosság egy része engedheti meg magának azt a „luxust” hogy tartson egy kétüteműt saját használatra. Üzemeltetése nem olcsó, de fenntartása, javítása relatíve igen. Tudja utazósebességben a jelenleg engedélyezett 90 km/óra „csúcsot” — s ide kívánkozik, hogy megjegyezzem: akinek ilyen van, annak autópályára úgy sem futja. Igaz, hogy a többszörös értéken kínált új négyüteműek komfortfokozata magasabb, végsebessége csábító, de ez nincs arányban a 20-30-szoros árkülönbözettel. Az is igaz, hogy egy 100 km-es távon a gyorshajtás által nyert idő maximálisan 10-15 perc (szabálysértésekkel, mások testi épségének veszélyeztetésével, a fizika törvényeinek figyelmen kívül hagyásával). Beigazolódott, hogy ezek a „csodaautók” sem védik meg maradéktalanul utasaikat egy baleset során, mert bizony ezek is összetörnek ám rendesen. Elfogadom, hogy gyártásuk során a legmodernebb technikát alkalmazzák, de az anyagmegmaradás törvénye szerint valaki magyarázza már el, hogy mi történik az égéstermékkel, ha nem jön ki a katalizátor nélküli kocsiból, és mennyi fér el benne? Állítólag azonos üzemanyagot használunk, csupán a kenőanyag elégetett mennyisége változik. A négyüteműeknek is van kenőolaj-fogyasztása, a gyártó megadja, de az valójában a motor műszaki állapotától függ. Karosszériájuk is ugyanúgy tud rozsdásodni, javítási és alkatrészáraik pedig padlóra küldik a nem kiskeresetűeket is. És végül, ki kell mondani: a magyar aszfaltnak nevezett képződményekre nem valószínű, hogy többmilliós autó való. A kétütemű a kispénzű emberek járműve, melynek használatát- szükségből - pénztárcájukhoz igazítják. A mozgáskorlátozottak is ezt használják. Ezekkel nem sé- takocsikázik senki sem. Minden kompromisszum nélkül ezen járműtulajdonosok kisemmizhetőek? A rossz műszaki állapot, vagy egyéb szabálysértések esetére vannak már törvények. Azokat kell használni, nem kitiltani a közlekedésből a kétüteműeket. Ha a kétütemű műszaki, esztétikai állapota megfelelő a hatósági vizsgáztatóhely szerint, és kap újabb két évet a „megkülönböztetett” matricát felragasztva, akkor mi a probléma? A kétütemű gépkocsik tulajdonosai is el tudnának jobbat képzelni, de akinek ez „csípi” a szemét, korrekt módon közelítse meg a kérdést, vigyázva a kispénzűek még meglévő vagyonkájára, mozgáslehetőségére, s ne így, ahogyan tervezik. Van-e olyan „modern” gépjármű forgalomban, amely a Trabantok tulajdonságaival rendelkezik mind műszaki, mind ár szempontjából? Ár szempontjából egy új Trabantot maximálisan négyéves keresetből lehetett megvásárolni a megélhetés mellett (igaz, 20-30 évvel ezelőtt). Ez a mai minimálbérre vetítve milyen összegű gépjárműárat jelentene? Van-e ilyen kínálat? Legyenek európai béreink, áraink, útjaink és akkor lehetnek szabályaink is. Ez esetben valószínűleg magunktól is kicseréljük kétüteműinket. Ha ez így nem megy, akkor hagyjuk békén egymást, a szabályokat mindkét fél tartsa be, és ne akarjon olyan rendelkezést hozni, ami az ország fele népességét mozgásában korlátozza - ha már így is megkülönböztettek bennünket matricájukkal. A kétüteműek védelmében áldást, hiszen várható, hogy a település földútjai sártengerré lesznek, s ezzel együtt járhatatlanná válnak. A várkonyi szőlőkben élők úgy gondolják: az önkormányzat tervei között az itteni utak rendbetételének kellene elsőbbséget kapniuk a turizmusfejlesztés és teniszpálya-építés előtt, hiszen mégiscsak az volna a legfontosabb, hogy élhető, lak- ható legyen a térség. ■
